Ehhez a trendhez alkalmazkodva irányítja több mint másfél évtizede az intézményt Fehér György, aki végigjárta a múzeumban a szamárlétrát, és vált az intézmény, valamint a szakma elismert vezetőjévé. Pályájának egyes állomásairól, munkájáról, terveiről beszélgetett nemrégiben Fehér György főigazgatóval az Agro Napló munkatársa.

Van-e személyes mezőgazdasági kötődése?

Hogyne lenne, hiszen ezt a posztot e nélkül úgy gondolom, be sem tölthetném. Nem egészen hatvan évvel ezelőtt Tápiószentmártonban, Kincsem földjén születtem. A mezőgazdasághoz ennek révén szoros szálak kapcsolnak. Nemcsak azért, mert apámnak és nagyapámnak is ezen a környéken volt földje, hanem saját jogon is, mivel apám halála után 1985. és 2005. között egy 1200 négyszögöles – azaz egy kisholdnyi – szőlőterületet magam is mûveltem. Azaz tudom, hogy miként kell bort készíteni, bár igaz, hogy az Év borásza címre vélhetően nem pályázhatnék. Édesanyám pedig még mind a mai napig Tápiószentmártonban él.



Miután elkerültem otthonról, a fővárosban, Kőbányán jártam az Ihász Dániel Gimnáziumba, ami természetesen jelentős változás volt. Olyan középiskolába jártam, ahol a közösségben elfoglalt helyért meg kellett küzdeni többször a szó szoros és átvitt értelmében is.



Az egyetemre igen tudatosan készültem. Már korán elkezdtem érdeklődni a történelem iránt. Így az akkori középiskolai televíziós vetélkedőn a Ki miben tudós?-ban bekerültem az első 8 közé az országos versenyen. De sokat jártam emellett TIT előadásokra is, ahol nemcsak sok hasznos ismeretet szereztem, de számos érdekes emberrel is megismerkedhettem. Többek között így vett szárnyai alá Wessetczky Vilmos egyiptológus is még gimnazista koromban.



Az egyetemre első nekifutásra nem vettek fel, mert hiányos volt a némettudásom, így aztán a Szépmûvészeti Múzeumban lettem egy évig segédmunkás. Fél év után azonban elintézték, hogy kikerülhessek Drezdába a Zwingerbe, így tökéletesítve némettudásomat. Ezt követően azután azonnal fel is vettek a német-történelem szakra.

Ezek szerint a múzeumi szakmával már nagyon hamar megismerkedett és eljegyezte magát.

Tulajdonképpen igen, bár történész akartam lenni. Igaz ugyan, hogy harmadéves koromban felvettem még a muzeológiát is. A végzést követően két évig még egyetemi ösztöndíjas voltam, hogy elkészíthessen kisdoktori disszertációmat.



Ekkor kerültem először közelebbi kapcsolatba a mezőgazdasággal, ugyanis a disszertációm témája – amelyet Szabad György későbbi házelnök ajánlott – a mezőgazdasági kísérleti állomásokhoz kapcsolódott. Tudományos ösztöndíjasként témavezetőm Szabadváry Ferenc lett, a későbbi akadémikus, az Országos Mûszaki Múzeum főigazgatója. Végül is ő ajánlott az Országos Mûszaki Múzeumba. Itt is agrártörténettel foglalkoztam, amire felfigyeltek az akkori mezőgazdasági múzeum vezetői – konkrétan Für Lajos – és áthívtak dolgozni mostani munkahelyemre. A 80-as évek elején - 1983-ban - kaptam munkát a Mezőgazdasági Múzeumban és itt dolgoztam 10 éven át mint muzeológus, főmuzeológus és tudományos titkár. Tíz éves munka után pályáztam meg a főigazgatói posztot, amit 1993-ban el is nyertem. Azóta vezetem az intézményt.

Elérkezett a rendszerváltás ideje, ezt miként élték meg a Mezőgazdasági Múzeumban?

A Mezőgazdasági Múzeum 1956 után a szocializmusban egyféle gyûjtőhelyévé vált a másként gondolkodók számára az idők folyamán. Így került ide többek között Donáth Ferenc, Barbarits Lajos, valamint Für Lajos. Matolcsy János, az ismert archeozoológus, valamint S. Szabó Ferenc igazgatóként töltött itt termékeny éveket. De itt dolgozott Takács Imre és Wellmann Imre akadémikus is. Így itt egy egészen más világ volt, mint amit általában a külső viszonyok indukáltak. Így a rendszerváltáskor például szinte a múzeumból került a honvédelmi miniszteri székbe Für Lajos. De Antall Józsefet is úgy ismertem meg, mint tudósembert az Orvostörténeti Múzeum vezetőjét. De engem a rendszerváltás mindennek ellenére közvetlenül nem érintett, azaz maradtam a múzeumban.

Amikor elnyerte a főigazgatói széket, milyen koncepció alapján kezdett el dolgozni?

Teljesen át kellett szervezni az intézmény tevékenységét, ha meg akartunk élni, a vállalkozói tevékenységünket kellett előtérbe helyezni, fejleszteni.



Ennek alapján olyan múzeumpolitikát kellett folytatni, amely lehetővé tette, hogy a múzeum mûködőképes maradjon. Ez pedig csak a bevételek növelésével volt elérhető, hogy pótolni lehessen a kieső támogatási forintokat. Ebben az esztendőben az intézmény bevétele megközelíti, talán el is éri a 100 millió forintot. Így a Magyar Mezőgazdasági Múzeum már a múlt század végén nyitott az agrárvállalkozások irányába, azért, hogy tőlük bevételekre tegyen szert. Így nemcsak bérkiállításokat szervezünk, hanem különböző céges és minisztériumi rendezvényeknek is helyt adunk immár évek óta. Emellett azonban a közmûvelődési munkát is megújítottuk, interaktívvá téve a látogatók számára a múzeumot, de külföldi mintára megszerveztük a múzeumshopot is. Így a múzeum az alapvető múzeumi feladatok ellátása mellett vállalkozó intézménnyé is vált.

Kik járnak a mezőgazdasági múzeumba, kikből tevődik össze a látogató közönség?

Évente mintegy 250 ezren fordulnak meg a múzeum kiállításain. Ez azt jelenti, hogy Magyarország első 10 leglátogatottabb múzeuma közé tartozik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Viszont az intézmény támogatottsági szintje a 15 legnagyobb országos múzeum költségvetését tekintve az utolsók közt van. Emellett azonban a mindenkori minisztériumi vezetés támogatta az intézmény törekvéseit, azt soha nem gátolta.



A múzeum látogatóinak legalább a fele gyerek. Nyáron pedig a látogatóink több mint fele külföldi. Hála a szakmai rendezvényeknek – amelyek száma az elmúlt néhány évben jelentősen megnőtt – igen sok szakmai látogató is megfordul a múzeum kiállításain. Nem elfeledkezve arról, hogy az agrártörténet bemutatóhelye az intézmény, szeretnénk kapcsolódni egyre inkább az agrárium reálszférájához is. Ennek érdekében információkat szeretnénk közvetíteni a reálszféra és a fogyasztók között, hogy az emberek tudatos fogyasztóvá váljanak. Az erre való nevelést pedig már iskoláskorban el kell kezdeni. Ezen dolgok közvetlen átadására kiváló hely a múzeumunk.

Milyen munka folyik jelenleg a múzeumban?

Mivel a kollégák jól érzik magukat az intézményben, a kutatói átlagéletkor viszonylag magas a múzeumban. De a természetes utánpótlást gátolja, hogy viszonylag szerény anyagi körülményeket tudunk biztosítani a munkatársak számára. A központi támogatás hiánya a tudományos munkára is kihat, mivel azok finanszírozására sincs elegendő pénz.



Ezért az intézményesített kutatómunkára már alig-alig van lehetőségünk. Egy-egy régebben nálunk lévő kutató megkezdett munkájának részterületein tud legtöbbször eredményeket felmutatni. Utoljára egy kutatói szintézis alapján készült kiadványt, az Agrárvilág Magyarországon címû könyvet tudtuk letenni az asztalra. Emellett a gyûjteményeinkről tudományos katalógusokat is közreadunk folyamatosan.



A tudományos munkát úgy lehetne korszerûsíteni – amit már ki is munkáltam korábban –, hogy egyfajta kutatóintézeti alapon kellene mûködtetni azt. Így a különböző kutatási témákat pályázatos úton pénzhez lehetne juttatni. Ez igen fontos volna a magyar agrármúlt intézményes feltárása szempontjából. Továbbá szeretnénk elérni, hogy a mindenkori agrárkormányzat támaszkodjon azokra a szellemi értékekre, amelyek a múzeum mûködése során felhalmozódtak 1896 óta.

Munkája után mi az ami kikapcsolja?

Ennek az évtizednek a közepéig még igen aktív tudományos kutatómunkát is folytattam, de azóta szinte minden energiámat az intézmény vezetése, a pénzszerzés köt le. Emellett több egyetemen is tanítok, ami időm marad, azt pedig olvasással és teniszezéssel töltöm, továbbá szeretem a jó futballmec­cseket is. A fiam és a lányom is már kirepült. Mindketten diplomások, feleségem pedig vállalkozó.

-an-