Mivel az állati szervezet 70%-a víz, vízfelvételük háromszorosa a takarmányfelvételnek, az ivóvíz fertőtlenítése és az itatórendszer kezelése nélkül megfelelő higiéniai státusz, így a szalmonella mentesség sem elérhető. Az ivóvízben lévő kórokozók nem csak a klinikai tüneteket előidéző megbetegedések okoznak, hanem olyan szubklinikai problémákat is, melyek az állatállomány fokozottabb energia- és tápanyag felhasználásának következtében csökkentik a nyereségességet. Az ivóvíz önmagában is veszélyforrás, hiszen a mikroorganizmusok számára az életben maradáshoz és szaporodásához szükséges nedves közeget biztosítja. Az ivóvízben vízkeménységet okozó ionok vízkövesedést, a szerves anyagok pedig az ún. biofilm réteg kialakulását segítik, ami a mikrobák melegágya lehet. Ezek a lerakódások az itatószelepek blokkolásával „vízhiányt” illetve folyamatos csöpögést okozhatnak, ami kihat a vízfogyasztásra, az alomállapotra, az istálló levegőjére, ami az istálló mikrobiális terheltségének növekedéséhez, légúti és lábvég problémákhoz, hasmenéshez, a termelési eredmények romlásához vezet.
A szervizperiódusban kitakarított ivóvíz hálózatunkat a termelési periódusban célszerû karban tartanunk illetve a „steril” rendszerbe kerülő vizet kezelnünk. A nem megfelelő minőségû víz a rendszer újrafertőzését, a szervetlen és szerves szennyeződések felrakódását okozza. Állattartó telepeken legkönnyebben kivitelezhető ivóvíz kezelési eljárás a savanyítás, mely bár a szervetlen összetevőket, illetve a kórokozókat nem távolítja el, a víz pH-jának csökkentésével meggátolja a szervetlen anyagok (vízkő, vas) kirakódását, a porózus réteg kialakulását.
Ezzel gátolja a biofilm képződését, a kórokozók tenyészőhelyének kialakulását. A pH csökkentés és a szerves savak bakteriosztatikus hatása gátolja a kórokozók szaporodását, a gyomor pH-jának csökkentésével pozitív emésztés élettani hatást gyakorol az állatokra. Célszerû ezért a víz pH-ját 5-5,5 tartományba csökkenteni, ahol a Coliformok, Salmonellák, Campylobacter fajok szaporodása már gátolt, ugyanakkor optimális környezetet biztosít a tejsavtermelőknek.
Fontos tényező, hogy egyes alga fajtáknak (Trichoderma fajok) is ez az érték jelenti az optimumot. Gyakran javasolják ezért a pH további csökkentését 4-4,5-ös érték közé, mely már az említett algafajtáknak sem kedvező. Ez a pH érték azonban az állatok vízfelvételének csökkenéséhez a tejsavtermelő baktériumok szaporodásának lassulásához, továbbá túlzott szerfogyáshoz, korrozív folyamatokhoz vezethet. Ezek figyelembe vételével, olyan ivóvíz savanyítót kell választanunk, mely algásodást gátló adalékot tartalmaz, így az élettanilag legkedvezőbb 5-5,5-ös pH érték tartható.
Fontos hogy kizárólag szerves sav tartalmú terméket válasszunk. A szerves savak a szervetlenekkel ellentétben nem csak a pH-t csökkentik, hanem a baktériumokba diffundálva, megzavarva azok biokémiai folyamatait, fokozott baktericid hatást fejtenek ki. Ezt a hatást csak disszociálatlan formában képesek elérni ezért a magas pH értékû savak használata előnyös. Fontos továbbá, hogy a savanyító többféle szerves savat tartalmazzon, hiszen az egyes savak a különböző pH tartományokban eltérően viselkednek. Míg pl. a hangyasav csak 5-ös pH-nál, addig a tejsav már 7-es pH-nál is baktericid hatású. A különböző savak ízhatása különböző, mely eltérően befolyásolja az állatok vízfelvételét. Az alapanyagokkal szemben (pl.: ecetsav önálló használata) a formulázott készítmények fokozott stabilitással, csökkent korrozívitással, szerves anyagok jelenlétében is megmaradó hatékonysággal rendelkeznek, biztosítva, hogy a kezelt víz az adagolás helyétől távolabbi itatószelepeknél is azonos pH-jú és baktericid hatású legyen.
Fábián Imre
A cikk szerzője: Fábián Imre
