Az elővetemény hatással van a kórokozók, kártevők elszaporodására, a gyomosodás mértékére. A különböző növények eltérő mértékben veszik igénybe a talaj hasznos vízkészletét, amit a klímaváltozás, az időjárási szélsőségek növekedése miatt, az egyre nagyobb vízhiány miatt fontos figyelembe venni.
A szántóföldi növények közül, pl. legkisebb a vízigénye a borsónak, az őszi búzának (átlagban 400 mm), közepes a kukoricának (FAO számtól függően 450–550 mm), nagy vízigényû a burgonya, cukorrépa (550–600 mm), míg legnagyobb vízigényû a lucerna (650–700 mm).
Az okszerû vetésváltásban kedvező lehet, hogy pl. a hüvelyes növények a talajt N-ben gazdagítják, a kalászosoknak jó a gyomelnyomó képességük stb. A kukoricát korábban részleges monokultúrában is lehetett termeszteni, azonban 1992-ben Jugoszláviában megjelent az amerikai kukoricabogár és lárvája, ami rendkívül nagy kárt okozott. Az imágó a kukorica bibéjét károsítja – hiányos megtermékenyülést okozva–, lárvája viszont a kukorica gyökerét teszi tönkre. Ez a melegigényes kártevő 2000-től Magyarországon is megjelent és azóta jelentősen növelte a termesztés költségét, hiszen az ellene való védekezés csak komplex módon hatékony. A lárva elleni legfontosabb védekezési mód a vetésváltás, mivel a lárva csak a kukorica gyökerén tud kifejlődni, azzal táplálkozik.
A védekezésnél speciális csávázás szükséges (pl. Poncho-val), fontos a talajfertőtlenítés (pl. Force 1,5 G-vel), a vetésváltás és az imágó elleni védekezés, mindez 25–30 ezer Ft/ha többletköltséget jelent. A legolcsóbb védekezés a lárva ellen a vetésváltás, de kérdés hogy ez megoldható-e Magyarországon? Hiszen a korábbi évtizedekhez viszonyítva csökken a termesztett növények száma, a vetésszerkezet egyre jobban leegyszerûsödik (1-2. ábra).
Amíg korábban pl. a pillangósvirágú és a hüvelyes növények aránya 15-16% volt a vetésszerkezetben, addig napjainkban az 5%-ot sem éri el, a gyökér és gumósnövények vetésterületi aránya 5-6% volt korábban, most 0,8%. A gabonafélék vetésterületi aránya napjainkban már a 73%-ot is meghaladja (2. ábra).
Magyarországon a talajadottság, a talajok típusa nagymértékben eltér.
A csernozjom talajok 16,1%-ban, a réti talajok 18,6%-ban, a barna erdőtalajok 34,5%-ban, a homoktalajok 9,8%-ban, szikes talajok 8,7%-ban, egyéb talajtípusok 12,3%-ban fordulnak elő (3. ábra).
Mivel a kukorica a talajjal szemben igényes, számára legalkalmasabbak a csernozjom talajok és a kedvezőbb adottságú réti talajok. A barna erdőtalajoknak csak a csernozjom dinamikájú változatánál célszerû vele foglalkozni, és a homoktalajok csak humuszban gazdagabb változatánál (1–1,2%). Szélsőséges talajokon a kukorica termesztése nem lehet hatékony.
Magyarországon a szántóterület 4,5 millió ha. Ha az edafikus (talaj) tényezők mellett a klimatikus tényezőket is figyelembe vesszük, az ország legészakibb részén a hőösszeg nem elégíti ki a kukorica igényét. Akkor kb. olyan 2,5–3 millió hektár az a terület, ahol viszonylag biztonságosan lehet kukoricát termeszteni.
A kukorica vetésterület Magyarországon az utóbbi években megközelítette az 1,3 millió ha-t, hiszen az árukukorica vetésterülete 1,2 millió hektár, a vetőmagtermesztés 25–30 ezer ha-on, a silókukorica-termesztés 70 ezer ha-on történik (4. ábra).
A kukorica teljes mértékû vetésváltásba iktatását nehezíti még a birtokméret is, hiszen 1990-től sok esetben egy-egy termelő csak néhány ha-os területtel rendelkezik, ahol nehéz megfelelő vetésváltást kialakítani.
Ha a kukoricát teljes mértékben vetésváltásba akarnánk iktatni, akkor a jelenlegi vetésterületét kb. 300–400 ezer ha-ral csökkenteni kellene. Ilyen érv mellett szólhatna, hogy az állatállományunk lecsökkent, a növénytermesztés:állattenyésztés aránya jelenleg kedvezőtlen 60:40%, viszont a kukorica vetésterületének csökkentése ellen szól, hogy a jövőben a kukorica ipari célú felhasználása (pl. invertcukor, bioetanol stb.) egyre nagyobb szerepet fog kapni.
A fenti érveket mérlegelve marad a kényszerhelyzet, nevezetesen, hogy a kukoricát kénytelenek vagyunk önmaga után is termeszteni, viszont a monokultúrás termesztést feltétlenül kerülni kell, mert a növekvő vízhiány és az amerikai kukoricabogár és lárvája okozta kártétel a termés mellett a termésbiztonságot is csökkenti, a termesztés költségét viszont jelentősen növeli. A legnagyobb termést borsó–őszi búza–kukorica trikultúrában, őszi búza után értük el (5. ábra).
A vetésváltás, az elővetemény az NPK mûtrágyaigényt is befolyásolja. Kedvező vetésváltás esetén (borsó-őszi búza-kukorica) őszi búza után már N 50-60 P2O5 45, K2O 55 kg/ha hatóanyaggal elértük a legnagyobb termést, míg kukorica elővetemény után N 30-40, monokultúrában N 50-60 kg/ha-ral nagyobb mûtrágya hatóanyagra volt szükség hasonló terméseredmény eléréséhez (táblázat).
Mindezeket a szempontokat figyelembe véve, a kukoricát – ahol csak lehetséges – vetésváltásba kell iktatni, vagy a kukoricát az őszi búzához hasonlóan maximum csak egyszer-kétszer termesszük önmaga után.
dr. Sárvári Mihály, Boros Beáta
A cikk szerzője: Dr. Sárvári Mihály
