Végigélte a múlt század 70-es 80-as éveiben a magyar mezőgazdaság, így a szőlőtermelés és a borelőállítás aranykorát, amikor Magyarországról több, mint kétmillió hektoliter bor került külföldre. Majd a rendszerváltást követően a nagyüzemet kisüzemre, a sajátjára cserélte, ahol ismét felépített egy mûködőképes gazdasági egységet. Eközben Magyarország mennyiségben első jégborászává vált. Mindemellett jutott ideje különféle érdekképviseleti munkák elvégzésére is. Jelenleg a Magyar Borakadémia elnöke. Sümegi Józseffel a Hajós-Bajai Borvidék országszerte ismert borászával a közelmúltban beszélgetett az Agro Napló munkatársa életéről, pályájáról.
Agro Napló (A.N.): A mezőgazdasági munkába beleszületett vagy választott hivatása ez a tevékenység?
Sümegi József (S.J.): Beleszülettem. Bács-szentgyörgyön születtem, Bácskában. Ez a község még a határ magyar oldalán van, Bajától 24 kilométerre. Nekem ugyanis a szüleim, nagyszüleim, de még a dédapám is szőlőtermelők és borkészítők voltak. Nálunk a szőlőtermelés és a borkészítés családi tradíció. Így nekem már az általános iskola után egyenes utam vezetett Budafokra a Borászati Technikumba.
Természetesen a Rákosi-rendszerben egy szőlősgazda nem volt éppen a legkívánatosabb személy, ezért kuláklistára került a családom. Így aztán minden földet, szőlőt, eszközt be kellett vinni az akkor létrehozott termelőszövetkezetbe. Ezeket a szövetkezeteket 1948-ban alakították, majd a Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt mindenki visszakapta a bevitt vagyont. Ez 1953-ban volt. Ezt követően hat évig, azaz 1959-ig újra mindenki magángazdálkodó volt a környéken. Így kerültem azután – mint mondtam – 1955-ben a Borászati technikumba, majd onnan egyenes utam vezetett a Kertészeti Főiskolára Budapesten a Villányi útra. A pályaválasztás a családi optimizmust tükrözte. Édesapám ugyanis azt mondta, hogy még egyetlen borászt sem látott koldulni a Bazilika lépcsőjén. Ezzel azt akarta mondani, hogy akármilyen rendszer is van, a borászok, ha jól csinálják a dolgukat, akkor megélnek. Ebben tapasztalatom szerint van némi igazság. Így családi ösztönzésre lettem borász, azzal a nem titkolt kívánsággal, hogy vigyem tovább a családi gazdaságot, tradíciókat.
A.N.: A középiskolai tanulmányai idejére esett az 1956-os forradalom. Ezt hogyan élte meg?
S.J.: Október 23-as és november 1-je között mi még a kollégiumban voltunk. De a forradalom kitörését követő harmadik napon már jártuk a várost. Ott voltunk minden fontosabb helyszínen. Október 30-án mentem azután haza egy Bajáról érkezett teherautóval. Aztán a következő év januárjában kaptunk egy levelet a technikumból, hogy újra kezdődik a tanítás, 1959-ben pedig szabályszerûen befejeztük az iskolát.
Innen egyenes út vezetett azután a Kertészeti Főiskolára, ahol szőlészetet és borászatot tanultam. Itt ösztöndíjat kaptam a Hosszúhegyi Állami Gazdaságtól. Erre azért volt szükségem, mert a családunknak nem volt pénze, és ösztöndíj nélkül nem tudtam volna tanulni. A főiskolát 1965 januárjában fejeztem be.
A.N.: Mihez kezdett a diplomájával?
S.J.: Miután a Hosszúhegyi Állami Gazdaság öt éven át ösztöndíjat fizetett nekem, a szerződésben az állt, hogy öt évig náluk kell dolgoznom. A főiskola befejezését követően ebben az állami gazdaságban kezdtem el dolgozni, mint beosztott borász. Lettem azután ugyanitt pincemester, majd a ranglétrán felfelé lépkedve borászati igazgató, vezérigazgató-helyettes, 1990-ben pedig vezérigazgató lettem. Szinte a teljes életemet ebben a gazdaságban töltöttem, ugyanis addig dolgoztam itt, amíg az állami gazdaságot nem privatizálták.
A.N.: Hogyan élte meg a magyar mezőgazdaság aranykorát, a múlt század 70-es, 80-as éveit?
S.J.: Abban az időben Magyarország és Bulgária látta el a KGST országait borral, mivel ez a két ország volt e területre szakosítva.A KGST akkor hihetetlenül nagy felvevő piac volt. Mindez azt jelentette, hogy jelentős mennyiségû bort kellett előállítani. Így a múlt század 70-es éveiben volt olyan év, amikor Magyarország 2,4-2,5 millió hektoliter bort is exportált. Emellett 3 millió hektoliter volt a belföldi fogyasztás. Így volt olyan év, amikor országosan 5 millió hektolitert is meghaladó bormennyiséget állítottunk elő. A szőlőterület ekkor pedig országosan meghaladta a 200 ezer hektárt. Ez a terület azóta folyamatosan csökken, és jelenleg ott tartunk hogy 60 ezer hektár a szőlőtermő terület nagysága. Ez statisztikailag ugyan 80 ezer hektár, de a valódi termőterület mintegy 25%-kal kevesebb.
Négy hektár szőlő ad egy családnak biztos megélhetést. A 70-es évek közepén így mintegy 60 ezer család számára nyújtott a szőlőtermelés megélhetést. Jelenleg pedig mintegy 15 ezer családot tart el a borászat.
A magyar borászat a 70-es évektől kezdődően egyértelmûen sikerágazat volt. De nemcsak a KGST-ben volt kelendő a magyar bor, hanem Nyugat-Európában is, főként az NSZK-ban. Magyarország akkor mintegy 400 ezer hektoliter bort exportált a nyugati országokba. Akkor olyan pincészetek voltak Magyarországon, amelyek felvették a versenyt a világ legmodernebb borászataival. Így akkor is már a tömegbortermelés mellett megvolt minden magyar pincészetnek az úgynevezett versenybora. Ezért aztán már akkor is volt a borászatok között személyes presztízsverseny, hogy ki tud jobb minőségû bort előállítani.
A.N.: Hogyan látta a rendszerváltást szakmailag?
S.J.: Viszonylag rugalmasan át tudtam állni. Elfogadtam, hogy vége van a nagyüzemi gazdálkodásnak, és egy új kurzus kezdődik. Nekem leginkább a mennyiségi átállás jelentett gondot, hogy 10 és 100 ezer hektoliter helyett 10 és 100 hektoliterben kellett számolnom. Négy-öt évbe telt, míg az új mennyiségi dimenziókat megszoktam. Újrarendeződtek a termelési és a kereskedelmi kapcsolatok is. Azt is meg kellett szokni, hogy minden kapcsolatot ezután az érdek, a profit mozgat. Gondot jelentett a tőkehiány is. Elkezdtük építeni a saját cégünket, pincészetünket is, de közben láttam, hogy a volt állami gazdasági vagyon hogyan pusztul, és ezt nagyon rosszul éltem meg. Ekkor ugyanis milliárdos értékek mentek tönkre, miközben mi építettük a 10–100 milliós értékû kisüzemeinket. Az azonban tény, hogy a változást követően a rendkívül szétaprózott ágazat a mennyiségi termelésről átállt a minőségire.
A.N.: Ennek fényében versenyképes lehet-e a jelenlegi magyar borászat a világban?
S.J.: Minőségben mindenképpen versenyképes a magyar bor, de mennyiségileg soha nem lesz az, mivel Magyarország a világ bortermelésének mindössze 1 százalékát adja. Ezért Magyarország a borpiacon nem lehet divatdiktátor – a tokajit kivéve – csak divatkövető. Mostanság csak az úgynevezett internacionális fajtákból készült borokat – mint például a Sauvignon Blanc, Chardonnay, Cabernet – lehet jól értékesíteni.
A.N.: Hogyan mûködik a saját cége?
S.J.: A Sümegi és Fiai Pincészet leginkább a nálunk készülő jégborral szerzett ismertséget az országhatárokon belül és azon kívül is. Jégborunkkal piacvezetők vagyunk, és nemzetközi versenyeken is több díjat nyertünk. Évente most összességében mintegy 400–700 ezer liter bort állítunk elő és palackban értékesítjük. Döntően belföldre, kisebb részben külföldre. Most próbálkozunk betörni a kínai piacra úgy, hogy megszervezzük a helyi borelőállítást, de ez a munka lassan halad, mert Kínában az időt nem úgy mérik, mint nálunk. Ennek ellenére bízom az üzleti sikerben. Mindennek ellenére azonban a belföldi piacot tartjuk meghatározónak. Főként a régiós eladásokat szeretnénk jelentős mértékben növelni. Emellett az úgynevezett Horeca szektort, azaz a szállodákat, az éttermeket és a cateringet tekintjük olyan területnek, amelynek révén növelhetők az eladások. Ezért bevezettük az úgynevezett „birtokbor” márkanevet, amelyet kifejezetten a vendéglátásban szeretnénk értékesíteni. Mindez rendkívül munkaigényes, ezért a borászatban leginkább szakmai befektetők vannak, pénzügyi befektetők csak elvétve. A bort ugyanis szívvel-lélekkel kell készíteni.
A.N.: A munkája mellett jelenleg a Borakadémia elnöke, mit jelent e tisztség az Ön számára?
S.J.: Az érdekvédelmi tevékenység rendkívül hálátlan feladat, mert sok munkával jár, eredménye csak hosszú távon érzékelhető, és nemigen szokták megköszönni. Mindemellett az érdekvédelemre szükség van, mert a szakma csak így maradhat fenn, és mehet előre tapasztalataim szerint. Ha ez nincs, akkor a borászat martalékává válhat más, erősebb érdekeknek. Ezt nem szeretném részletezni, de mindenképpen foglalkozni kell az érdekvédelemmel, és én ezt elsősorban a szakmámért teszem. A szakma érdekképviseletével az foglalkozik, akinek ehhez szíve van. Mindennek azért van szép oldala is, mivel az ember megismerheti a szakmáját nemcsak itthon, hanem külföldön is. Ez azonban időigényes tevékenység, és úgy gondolom, most már ezt át kell adnom a fiatalabb generációnak.
A.N.: Említette a fiatalokat. Az egyik fia is a cégében ön mellett dolgozik. Ez vonatkozik a saját vállalkozására is?
S.J.: Természetesen igen. A kereskedelemmel és a marketinggel már teljes egészében Zsombor fiam foglalkozik a cégünknél. Szerintem pedig ez a két munkafázis meghatározó egy cég tevékenységében. Mindez pedig azt jelenti, hogy egy újabb generáció foglalkozik a Sümegiek közül a borászattal, azaz nem szakad meg a hagyomány.
A.N.: Eljutottunk a családig. Ők hogyan vesznek részt a munkában?
S.J.: Zsomborról már beszéltem, ő velem dolgozik. A másik fiam pénzügyi vonalon tevékenykedik. Feleségem pedig háziorvos, de az ő támogatása nélkül nem sikerült volna a céget felépítenem. Egy ilyen munkához szerintem rendkívül stabil családi háttér szükséges, egyébként nem mûködik.
A.N.: Mi kapcsolja ki a munka után?
S.J.: Nekem elsősorban a munkám jelenti a kikapcsolódást, mert a borászkodást, az igaz munka mellett hobbinak is tekintem. Emellett szeretek úszni, teniszezni és utazni is.
