Agro Napló (A.N.): Mi köti a vidéki Magyarországhoz, miért kezdett el a mezőgazdaság iránt érdeklődni?
Gőgös Zoltán (G.Z.): Családunk egy klasszikus parasztfamília, amelybe beleszülettem. Így nem volt idegen számomra a paraszti létforma egyetlen eleme sem. Igaz, csaknem 50 éve Pápán, a falumhoz 17 kilométerre lévő, a történelemből is ismert diákvárosban születtem, de Dabronyba vittek haza, és ott is éltem 1984-ig. A gimnáziumot Pápán a híres Türr István Gimnáziumban, oda, ahová többek között Gyurcsány Ferenc és Kövér László is járt.
Már gyerekkoromtól vonzódtam a gépekhez, a technikai eszközökhöz, ezért szinte magától értetődő volt, hogy ilyen pályát válasszak magamnak.
A mezőgazdasági indíttatás pedig szintén egyértelmûnek látszott, mivel édesapám tsz-elnök volt 28 évig, és lényegében ebben a világban éltem, nőttem fel. Így aztán a nyíregyházi főiskolára jelentkeztem, ahol általános mezőgazdasági gépészként végeztem.
A.N.: A repülés Nyíregyházán nem érintette meg?
G.Z.: Nem igazán, bár voltak évfolyamtársaim, akik ezzel foglalkoztak. Engem inkább a földön lévő gépek érdekeltek, és gépjavító szakon kaptam oklevelet. Ezért lettem azután a gépészetért felelős üzemviteli szakember, miután végeztem. Ez 1981-ben történt. Ezt követően a Pápai Állami gazdaságban helyezkedtem el, ahol azután a gyakornokoskodást követően a sorkatonaság letöltése után, amikor visszakerültem az állami gazdaságba, főmérnök-helyettesként a gépészeti üzemviteli vonalat vittem, és főként a növénytermesztésben használt gépekkel foglalkoztam. Ezt a munkát végeztem 1998-ig, amikor kerületvezető-helyettes lettem az állami gazdaság egyik nagyobb területén. Az ezredfordulón váltottam munkahelyet, egy magáncéghez mentem igazgatónak. Ezt a pályafutást szakította meg az, hogy 2002-ben parlamenti képviselő lettem.
A.N.: A politika mindig vonzotta, vagy ez a helyzet magától adódott?
G.Z.: Nem mondanám, a politika számomra nem volt idegen közeg, mert korábban is foglalkoztam már vele a főiskolán és az állami gazdaságban, sőt a faluban is. Az viszont az igazsághoz tartozik, hogy soha nem voltam vezető vagy funkcionárius. Az azonban igaz, hogy 1989-ben ott voltam az MSZMP utolsó és az MSZP első kongresszusán. Ennek folyományaként 1990-ben képviselő-jelölt is voltam. Ezt követően azonban 2002-ig nem foglalkoztam komolyabban a politikával. A történethez tartozik, hogy voltam helyi és megyei önkormányzati képviselő is, de országos politikával nem foglalkoztam.
A.N.: Két évtizedig a gyakorlatban is a mezőgazdaságban dolgozott, az agrárium átalakulását, átalakítását miként élte meg?
G.Z.: Nem túlzok, de alulról és belülről nézve mindez elég szörnyû volt. Az volt a legszörnyûbb, hogy láttam magam körül a korábban jól mûködő mezőgazdasági üzemeket szétesni. Bár ez a mienkre nem volt igaz, mert az állami gazdaságként mûködött. Ebben az időben úgy emlékszem, két évig csak árverésekre jártam, és mentettük, amit menteni lehetett. Ez azt is jelentette, hogy én végigéltem és közvetlen közelről láttam azt az ágazati vagyonvesztést, amiről mások esetleg csak hírből hallottak. Ezért az állami gazdaság ebben az időben nemigen vásárolt mûszaki eszközöket újonnan, mivel a felszámolandó, illetve felszámolt cégektől be lehetett szerezni mindazt, amire gyakorlatilag szükségünk volt. Ezt én nagyon rosszul éltem meg, most sem szívesen gondolok rá vissza. Az volt a legszörnyûbb, hogy a volt kollégáimnak a szenvedését, kínlódását kellett látnom, akikkel korábban napi kapcsolatban voltam. Mi mûszaki emberek abban a térségben ismertük egymást, hiszen általában egymásra voltunk utalva. Láttam, hogy a magánpróbálkozások hol jól sikerültek, hol pedig nem, de az egész dolgot úgy tudnám egy szóval összefoglalni, hogy igen durva állapot volt.
A falumban ugyanakkor ez a trauma kevésbé volt érezhető az emberek számára, mivel az ottani szövetkezet megmaradt. Édesapám 1991-ben, 63 évesen ment nyugdíjba.
A.N.: Nem hívták vezetőnek a megüresedett székbe?
G.Z.: Volt erről szó, komolyan fel is vetődött, de én igazán nem akartam. Jó helyem volt az állami gazdaságban, de egy falusi közösség vezetése mindig nehéz dolog, pláne olyankor, amikor az embernek a fél falu a rokona. A szövetkezetben is kellett olyan intézkedéseket hozni a 90-es években, ami nem mindig volt népszerû, és nem mindenkinek nyerte el a tetszését, sőt sokak egzisztenciáját veszélyeztette. Ezt a helyzetet viszont nem szerettem volna felvállalni, ezért nem gondolkoztam komolyan azon, hogy visszamenjek tsz-vezetőnek a falumba. Ezt követően többször felmerült, hogy menjek vissza, de mindig sikerült leszerelni ezeket a próbálkozásokat. Ez ugyanis számomra nem jelentett igazi perspektívát.
A.N.: Az önállósodás gondolata sem fordult meg a fejében, amikor erre már lehetőség kínálkozott?
G.Z.: Ezt nem mondanám, ugyanis van egy tanácsadó cégem, amit korábban alapítottam. Ezt jelenleg a feleségem viszi, és fordításokkal foglalkozik. Annak idején, amikor még én is aktívan tevékenykedtem benne, azért ennél többet csináltunk, mûszaki tanácsokat adtam azoknak, akik hozzánk fordultak. Ezt azonban most nem csinálhatom. A napi kapcsolatom azonban továbbra sem szakadt meg a szakmámmal, hiszen valamennyi cimborám – ha mondhatom – ebből a körből került ki. Így aztán folyamatosan hallom-látom az ágazati problémákat.
A.N.: Ennek a kettős látásnak a révén – azaz alulról és felülről – miként néz ki jelenleg a magyar mezőgazdaság?
G.Z.: Úgy gondolom, egy-egy ágazatban mindig adódnak problémák. Ám összességében a magyar agrárium kezdi kiheverni azt a traumát, ami érte 1990 után. Mindez azt jelenti, hogy a mezőgazdaság mûködési rendszere, szerkezete stabilizálódik. Ez pedig az ágazat eredményeiben is megmutatkozik az utóbbi években. Persze a gondokat sem lehet letagadni, mert a mezőgazdaság lényegében egy élő organizmus, és a szabad ég alatt mûködik. Így aztán problémák mindig adódhatnak, például most a tejtermelők vannak bajban. De szerintem ez a helyzet is rövidesen megoldódik. Abban pedig, hogy a gondok mielőbb megoldódhassanak, kikérjük a szakmai szervezetek véleményét, és azokat általában figyelembe is vesszük. Egy-egy probléma megoldása azonban nem mindig konfliktusmentes, ezt kár volna tagadni, mert az agrártárca elképzelései nem mindig esnek egybe például az Igazságügyi Minisztérium véleményével. Ezt azonban kompromisszumokkal igyekszünk áthidalni.
A.N.: Hét évvel ezelőtt, 2002-ben országgyûlési képviselővé választották. Hogyan változott az élete ezután?
G.Z.: Meg kell vallanom, eddig nem lettem fővárosi ember. Míg az Országgyûlés Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke voltam, addig is sokat jártam vidékre, és erről államtitkárként sem mondtam le. Ha tehetem, akkor vidékre megyek, mert számomra az a megszokott, otthonosabb közeg, ott végzem a munkám, ha lehet. Megmondom őszintén, hiányzik is a szakmám gyakorlása, de most azt vállaltam, hogy a minisztériumban dolgozom, és ennek a feladatnak igyekszem a tőlem telhető legjobban megfelelni.
A.N.: Nem szokatlan az államigazgatási munka?
G.Z.: Ez új helyzet volt, amikor a minisztériumba kerültem, bár nem teljesen idegen. Az Országgyûlésben végzett munkával kapcsolatban belelátott azért az ember az államigazgatási tevékenységbe is valamelyest. Az államigazgatás gyakorlati oldalát azonban csak akkor érzékeltem testközelből, amikor az FVM-be kerültem. Megszoktam, a kollégák is elfogadtak, Gráf Józseffel jó munkamegosztást tudtunk kialakítani. Eszerint a minisztériumi munkán belül nekem jutott a parlamenti és az igazgatási ügyek vitele, míg a miniszter dolga az uniós ügyek képviselete és a fontosabb jogalkotási kérdések kezelése.
A minisztériumi munkámban sokat segített, hogy időközben szereztem egy közgazdasági diplomát is 1987-ben. Így a makrogazdasági szemlélet sem volt idegen számomra.
A.N.: Így a pénzügyek egy kicsit közelebb állnak önhöz. A magyar mezőgazdaság finanszírozhatóságára hogyan hat a mostani válság, megérzi-e az agrárium a jelenlegi elvonást?
G.Z.: A 33 milliárd forint elvonását nem mondom, hogy nem érzi meg az ágazat, mert az hiányozni fog, de úgy gondolom, hogy egy 20 milliméternyi szükséges májusi eső ennél többet hoz az ágazat számára. Emellett, ha mindenki jobban odafigyel a saját szakmai gyakorlatára, ez a hiány, ha nem is könnyen, de kigazdálkodható.
A.N.: Mi jelenti a munka után a kikapcsolódást?
G.Z.: Most éppen horgászat előtt beszélgetünk, egy horgásztó mellett éppen az eszközöket pakoljuk ki. Tehát a horgászat mindenképpen kikapcsolódást jelent számomra. Emellett szeretek még motorozni is. Ez a szabadság érzését adja számomra.
A.N.: Mindemellett a családra mennyi ideje jut?
G.Z.: Általában a hétvége. Ha valamilyen okból mégsem jutok haza, akkor a nejem kerekedik fel, és látogat meg a fővárosban. A gyerekeim már nagyok, a fiam 25, a lányom 22 éves. Így ez már nem jelent problémát. A fiam kereskedő, ilyen jellegû főiskolát is végzett, a lányom pedig még egyetemista.
A.N.: Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
G.Z.: Én egyelőre még szeretnék maradni a politikában. Hogy milyen szinten, az még nem eldöntött, de akkor sem esem kétségbe, ha ez nem így lesz. Egyelőre úgy van, hogy a jövő évi országgyûlési választásokon ismét megméretem magam. A megyei politizálás mindenképpen belefér a jövendőbeli elképzeléseimbe, az országost pedig majd meglátjuk.
