Magyarországon az 1970–80-as évtizedekben az állattenyésztés európai viszonylatban is kiemelkedő színvonalú volt. 1990-től viszont az állatállomány létszáma nagymértékben csökkent (1. táblázat).

Az állatállomány fehérjetakarmány igé-nye korábban elérte az 1,3–1,4 millió tonnát évente, napjainkban pedig már csak 700–800 ezer tonna.

Az élet a fehérjékhez kötött, pl.: a humán táplálkozásban is kiemelkedő jelentőséggel bír (1. ábra).

A hüvelyes növények vetésterülete a világon összességében megközelíti a kukorica vetésterületét, 145–146 millió ha (2. táblázat), melyek közül a legfontosabb élelmiszer és fehérjetakarmány növény a szója, vetésterülete kb. 93 millió ha. Fehérjetakarmány növényként még szóba jöhet a borsó, azonban a világon már csak 6,7 millió ha a vetésterülete.

Magyarországon az összes hüvelyes növény vetésterülete már csak 65 ezer ha, a szántóterület 1,6%-a (3. táblázat). Ezen növények közül fehérjetakarmány növényként szóba jöhet a borsó, szója, lóbab, csillagfürt, de sajnos a kis vetésterületüknél fogva nem jelentősek.

A hüvelyes növényeknek az előnye sokkal több annál, hogy magas a fehérjetartalmuk (pl. borsóé 22–28%, a szójáé 38–41%), hiszen önmagukat kivéve más növények számára jó elővetemények, a talajt N-ben gazdagítják, a gyökerein lévő rizóbium baktériumok 60 kg/ha N-t is megkötnek évente, a talaj vízkészletét nem zsarolják ki túlzottan. Viszont az is igaz, hogy az ökológiai érzékenységük nagy. A termésmennyiségük (borsó: 2–3 t/ha, szója: 2–2,5 t/ha) kicsi, termésingadozásuk nagy.

Magyarországon az öntözés fejlesztésével lehetne a hüvelyes növények és minden fehérjetakarmány növénynek a termésbiztonságát növelni, azonban hazánkban az öntözés költséges agrotechnikai beavatkozás, még a száraz, aszályos 2007-ben is 86 ezer ha-on öntöztek.

Magyarországon az utóbbi 35 évben az elemi károk közül az aszálykár meghaladja a 42%-ot.

Hazánkban a pillangósvirágú szálastakarmányok is fontos fehérjetakarmány növények (pl. a lucerna, vöröshere, bíborhere stb.), de már a lucerna vetésterülete is csak 124 ezer ha, a szántóföldi vetésterület 3,1%-a (2. ábra).

Korábban a lucerna csak a kérődző állatok számára volt fontos fehérjetakarmány, de 1970-től lucernalisztet is készítettek belőle és így az abrakfogyasztó sertés és baromfi takarmányhoz is lehetett kb. 5%-ban keverni, azonban az energiaárak emelkedésével a lucernaliszt készítés sem gazdaságos. A lucerna fehérjetartalma 18–20%, ami a lovak és a kérődzők számára kitûnő szálastakarmány.

A lucerna szénatermése az utóbbi évtizedben már évente 3–5 kaszálást figyelembe véve csak 3,5–4,5 t/ha volt, ami nagyon kevés (3. ábra).

A lucernatermés növeléséhez, minőségének javításához az alábbi szempontokat kellene biztosítani:

1. Korszerûbb, jobb termésbiztonsággal rendelkező, a betegségekkel szemben rezisztens fajták kellenek a köztermesztésbe.

2. A lucerna élettartalmát meg kell hosszabbítani, ne ritkuljon ki túl korán, amihez szükséges, hogy a rizóma (gyökértörzs) tápanyagkészlete ne merüljön ki. Ezért nem szabad túl mélyen kaszálni, 10–12 cm-es tarlót kell hagyni, egy évben egyszer virágzásig meg kell hagyni, hogy a rizóma fel tudjon tápanyaggal töltődni, ősszel úgy kell az utolsó kaszálást időzíteni, hogy 8–10 cm-es szárral menjen a télbe.

3. A lucerna nem bírja a taposást, ezért kaszálás után a bálákat minél hamarabb le kell szállítani a területről.

4. Az új lucerna telepítésekor pedig nagyon fontos, hogy az elején ne gyomosodjon el, mert a gyomosodás egyúttal a lucernaállomány kiritkulását okozza.

Mivel Magyarországon a hüvelyes növények és a pillangósvirágú szálastakarmány növények vetésterülete csekély és folyamatosan csökken, az állatok fehérjetakarmány ellátásában fontos szerepet a napraforgó és a repce pogácsa jelenti. A héjatlanított napraforgó olajpogácsa fehérjetartalma 40–50%, az olajpogácsa mennyisége 2007-ben pl. repcénél 498 ezer tonna, a napraforgónál (az olaj előállítás után) 1 millió 32 ezer tonna volt (4. táblázat), ami csak a napraforgó pogácsa esetén 412 ezer tonna fehérjetakarmányt jelent.

Természetesen a takarmánybúza és mennyiségénél fogva a kukorica is fontos az állati fehérjeigény biztosításánál. Bár a kukorica fehérjetartalma csak 7–9% és az aminósav összetétele sem a legkedvezőbb. Kabán lizinüzem mûködik, amely az egyik legfontosabb aminósavat gyártja (a lizint) és forgalmazza, amivel a takarmánynövények komplettebbé tehetők, minőségük növelhető.

Az őszi búza és a kukorica vetésterülete és termésátlaga a 4–5. ábrákon láthatók.

Természetesen az 5–6 millió tonna búzatermésnek csak maximum az egyharmada kerülhet takarmányozásra, a többi élelmiszer, illetve egy része exportálásra kerül. A kukorica esetében pedig a takarmányozás mellett a bioetanol-előállítás növekedése várható.

Korábban és napjainkban importálunk szóját a tengeren túlról (USA-ból), de tudnunk kell, hogy az USA-ban, Brazíliában, Argentínában GMO szóját termesztenek, másrészt pedig az extrahált (olajkivonás utáni) szója importja nem olcsó.

Ezért a hazai fehérjetakarmány-előállításnál, a fejlesztéseknél kiemelten fontosnak tartom a fehérjetakarmány növények termesztésének nagymértékû állami támogatását. Gondolkodjunk ezen növények kedvező elővetemény értékére is, továbbá, hogy a jelenlegi drasztikus mûtrágyaárak emelése idején is a hüvelyes növények évente 60 kg/ha N-t kötnek meg a légkörből.

Növelni kell ezen növények vetésterületét, öntözésfejlesztéssel a termésmennyiség és termésbiztonság növelhető. A növénynemesítőknek további jó termőképességû, rezisztens, fuzáriumra kevésbé fogékony fajtákat kell előállítani borsóból, lucernából stb.

Biztosítani kell ezen növényeknél a harmonikus tápanyagellátást, és a hatékony növényvédelmet.

Alternatív termesztésként – helyi adottságoknak megfelelően termesztésbe kell iktatni a szegletesledneket (hüvelyes nö-vény), a szudáni füvet (takarmánycirok), melynek a fehérjetartalma a 12–14%-ot is eléri a kiemelkedő termés mellett.

Magyarországon ésszerûbb (okszerûbb) vetésszerkezetet szükséges kialakítani és a növénytermesztés, állattenyésztés kedvezőtlen arányán (60:40%) is változtatni kellene.

A felhasznált eredmények részben a GAK OMFB 00896/05. számú kutatási kísérletből származnak.

Dr. Sárvári Mihály egyetemi docens–Boros Beáta Ph.D. hallgató,

DE AMTC MTK