HAJDÚNÁNÁSI TELEPHELY MEGNYITÓ

Agro Napló
Új alközpontot avatott Hajdúnánáson a szolnoki központú, idén 25 éves fennállását ünneplő, mezőgazdasági gépek forgalmazásával, szervizelésével és alkatrészellátásával foglalkozó Magtár Kft. A cégnél 2011 óta 2 ütemben fejlesztették a szerviz- és alkatrész-szolgáltatást, melynek első üteme Hajdúnánáson valósult meg, és 2014-ben kezdte meg a működését.

Szép kora tavaszi időben tartotta a Magtár Kft. a hajdúnánási telephelyének avatóünnepségét. Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt, hiszen a régióból több mint 100 gazdálkodó partner tisztelte meg a céget jelenlétével. Többek között ez is igazolja a telephely létesítésének jogosultságát, hiszen ezután minden eddiginél szorosabb kapcsolatot ápolhat a Magtár Kft. a gazdákkal, gazdaságokkal.


A rendezvényteremmé ideiglenesen átalakított szervizcsarnokban Tóth János, a Magtár Kft. ügyvezető tulajdonosa köszöntötte az egybegyűlteket. Őszinte örömét fejezte ki, hogy a cég iránt ilyen nagy érdeklődést lehet tapasztalni, és kiemelte, hogy pontosan ezért választotta a Magtár Kft. Hajdúnánást az egyik alközpontjának helyszínéül. Elmondta, hogy a Magtár Kft. 1989-ben alapított, és azóta is változatlan tulajdonosi háttérrel rendelkező, családi tulajdonban lévő cég. A Magtár Kft. már a kezdetek óta mezőgazdasági gépforgalmazással foglalkozik. Ehhez szorosan kapcsolható az eladott gépek szerviz- és alkatrészellátása.
Az alapítás óta a cég központja – ideális helyen, az Alföld közepén – Szolnokon található. A folyamatos fejlődés eredményeképpen a mostanra országos kereskedelmi- és szervizhálózattal rendelkező cég 50 főt foglalkoztat. Árbevétele dinamikusan bővül, 2013-ban meghaladta a 7 milliárd forintot.

A cég termékpalettája fokozatosan alakult ki az évek alatt. A forgalmazott termékek kiválasztásánál mindig is a legfontosabb szempont a minőség volt. Elmondható, hogy a mai napra a Magtár Kft. által kínált portfólió az egyik legkiemelkedőbb a piacon. Számos speciális gép is található a kínálatban, melyekkel a cég nagy sikereket ért el a múltban, ilyen például a Holmer cukorrépa-betakarító gépe.

Az ország észak-keleti régiója mezőgazdasági szempontból kiemelt résznek számít, és a Magtár Kft. is számos, legtöbb esetben évtizedes múltra visszatekintő partneri kapcsolatokkal rendelkezik ebben a térségben. Ennek erősítésére fejlesztési program indult a Magtár Kft.-nél, mely – a szolnoki szervizcsarnok bővítése és korszerűsítése mellett – Hajdúnánáson teljesen új szerviz- és alkatrészközpont felépítését eredményezte. Tóth János kiemelte, hogy a fejlesztésekben a saját erő mellett pályázati forrást is sikerült igénybe venni.
Az Új Széchenyi Terv, Észak Alföldi Operatív Programjának Telephelyfejlesztési pályázatának keretében a cég közel 35,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, mely 3 éves fenntartási, a telephely működtetési, és új munkahely-teremtési kötelezettséggel jár a Magtár Kft. részére.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere is. Köszöntő szavaiban gratulált a Magtár Kft.-nek a helyszín kiválasztásában. Emlékeztetett arra, hogy Hajdúnánás és térsége egykoron rendkívül fontos kereskedelmi útvonalak mentén feküdt. Az utóbbi évek fejlesztései, melyek között kiemelte az autópálya megépítését, abba az irányba mutatnak, hogy a város fokozatosan visszaszerzi egykori rangját. Ebbe a sorba illeszkedik a Magtár Kft. beruházása, mivel üzletet, bevételt, és munkahelyet teremt Hajdúnánás számára. Támogatásáról biztosította a céget, hiszen ha a Magtár Kft. jól teljesít, akkor az a város számára hosszú távon is rendkívül hasznos.

Tóth Péter, a Magtár Kft. gazdasági ügyeket felügyelő munkatársa elmondta, hogy a cégnek alapvetően 4 üzletága van:

  • a Gépforgalmazási Üzletág,
  • az Öntözési Iroda,
  • Szervizszolgáltatás,
  • Alkatrészraktár.

Kövesdi Sándor, a Magtár Kft. gépkereskedelmi üzletágának vezetője előadásában bemutatta a cég által kínált géppalettát. Elsőként a cég által legrégebben forgalmazott Massey Ferguson márkát mutatta be, mellyel 1991 óta a legnagyobb hagyománnyal rendelkező kereskedő Magyarországon. A Magtár Kft. másik vezérterméke a KRONE szálastakarmány betakarító gépek sora. Kövesdi Sándor kiemelte, hogy a KRONE márka mindig is ismert és elismert volt a magyar gazdák körében, de még soha nem sikerült olyan előkelő piaci pozícióba kerülnie, mint amióta a Magtár Kft.-vel 2010-ben stratégiai szövetséget kötött a gyártó.

Kövesdi Sándor előadásában kitért a Magtár Kft. által forgalmazott többi márkára is:

  • Dammann vontatott és önjáró permetezők,
  • Tebbe szervestrágya-szórók,
  • Brantner pótkocsik – Európa legnagyobb mezőgazdasági pótkocsigyártójától,
  • Kverneland szántóföldi munkagépek teljes sora.

Precíziós gazdálkodás:

  • Kverneland vezérlő rendszerek,
  • Leica GPS.


Végezetül Kövesdi Sándor is kiemelte a kiváló alkatrész- és szervizszolgáltatást, mely 24 órán belüli kiszolgálást eredményez. A cég évtizedes terméktapasztalat és gyári kapcsolatrendszere nagy biztonságot jelent a gazdálkodó partnerek részére.

Samu Zoltán, a Magtár Kft. Öntözési Irodájának vezetője előadásában ismertette az iroda termékkínálatát, mely a hígtrágyakezelés, illetve a tisztavizes öntözés gépeiből áll. Különösen aktuális a téma, hiszen a kiváló minőségű EISELE hígtrágyakeverők és -szivattyúk, UTS-szeparátorok beilleszthetőek a jelenleg elbírálás alatt lévő ÁTK 2014-es pályázatba is.

A tisztavizes rendszerek esetén alapvetően a csévélődobos és önjáró öntözőrendszerekről beszélhetünk. A nagy hagyományokkal rendelkező német Beinlich gépeket a csévélődobos kategóriában kínálja a Magtár Kft.
Az önjáró rendszerek esetében a világ egyik vezető öntözőgép gyártója, az amerikai LINDSAY a cég stratégiai partnere. A rengeteg innovatív megoldással a piacon jelen lévő LINDSAY többek között idén az AGROmashEXPO / AGRÁR-
GÉPHOW 2014-en a Magtár Kft. pályázatában a Fieldnet nevű távvezérlő megoldásával a kitüntető Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíjat nyerte meg.

Az előadások végeztével került sor a telephely hivatalos átadására, melyet a nemzeti színű szalag átvágása jelképezett. A nagy sikerű rendezvényt állófogadásos ebéddel zárta a Magtár Kft.    

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?