A vetésváltó rendszer a század végén kezdett elterjedni, először a városokhoz, ipari létesítményekhez (cukorgyárak) közeli, valamint az istállózott, intenzív állattenyésztést folytató gazdaságokban. A XX. sz. elejétől növekedési szakasz a 60-as évek második felétől a nyolcvanas évek első feléig tart. Ez az az időszak, amikor a szántóföldi növénytermesztésünk a világ élvonalába kerül. A búza termésátlagok tekintetében megközelítjük a nyugat-európai színvonalat. Egyszóval iparszerûvé vált a mezőgazdaság, ahol a termesztési folyamatban egyre nagyobb arányban használtuk fel az ipari háttérből származó energiákat, ugyanakkor előtérbe kerültek a környezetvédelmi problémák, a kedvezőtlen ökológiai hatások és az egyre táguló agrárolló okozta gazdasági nehézségek.
A 60-as évekkel meginduló hazai mûtrágyázás nyomán folyamatosan nőttek a termések, javult a talajok tápelem ellátottsága, a korábbi rablógazdálkodást felváltotta a talajgazdagító trágyázás. A 70-es évek második felében és a 80-as évekre az 1 ha mezőgazdasági területen felhasznált N, P2O5, K2O hatóanyagok mennyisége elérte a 200–230 kg-ot. Magyarország ekkor az európai rangsorban a 8. helyet foglalta el megelőzve más fejlett államokat. A talajgazdagító mûtrágyázás nyomán a 80-as évek végére a mûvelt talajaink 2/3-án a P és K ellátottság a jó, illetve a magas kategóriába emelkedett az országos talajvizsgálati adatok alapján. A gyengén ellátott területek részaránya 1–15%-ra csökkent. Az 1991–95 években a N felhasználás 1/3-ra, mintegy 30 kg-ra, míg a P2O5 és K2O mennyisége a korábbi 60–80 kg-ról 4 kg-ra zuhant. Ez az állapot a 60-as évek elejének színvonalát tükrözi, mind a mûtrágyahasználatban, mind az országos tápelem mérleg egyenlegében. A termésekkel felvett tápelemek mintegy 60%-át juttatjuk vissza a talajba, mindhárom tápelem tekintetében újra megjelent a rablógazdálkodás. Hazánkban a legtöbb növényvédő szert a 80-as évek első felében alkalmazta a mezőgazdaság is, a felhasználás 1985-ben érte el a maximumát, mintegy 5 kg/ha átlagos mennyiséggel. Ebben a gyomirtó szerek aránya mintegy 50% volt. 1991-re a felhasznált növényvédő szer hatóanyag 2,6 kg/ha lett, 1992-ben már csak 2,3 kg/ha volt. A csökkenés több egyirányba ható összetevő eredőjének tekinthető. Részint a gazdasági nehézségek fokozódása és a mezőgazdaságot ért társadalmi átalakulás következményeként állt be a változás, de szerephez jutott a hatékonyabb szermegválasztás is. A peszticid használat is jelentősen megváltozott, amennyiben a szelektívebb és kisebb dózisokban adható szintetikus piretroidok kerültek előtérbe a korábban használt igen toxikus foszforsav-észterekkel szemben. A peszticid felhasználás jelentős csökkenése környezetvédelmi szempontból örvendetesnek mondható.
Az elmúlt évtizedekben a herbicid használat a szántóföldi növénytermesztés hagyományos elemévé vált, alkalmazásának két jelentősebb kártétele ismeretes, az egyik a termesztett növényekre gyakorolt fitotoxikus hatás, a másik a gyomflóra indirekt szelekciója, amely egyes fajoknál számos rezisztens mutánst eredményezhet, felborítva a termőhelyi cönológiai viszonyokat. Minden köztermesztésbe kerülő növényfajta vegyszerérzékenységét, illetve toleranciáját meg kell határozni a precízebb alkalmazástechnika érdekében, másrészt magát a gyomirtást integrált feladatnak kell tekinteni. A feladat nem a gyom irtása, hanem a gyompopulációk szabályozása, olyan mértékben, hogy azok a kultúrnövény élettevékenységét ne gátolhassák. A herbicid használat mérsékelhető és mérsékelendő is kell, hogy legyen a termesztési eljárások és a megfelelő vetésváltás vagy vetésforgó révén. A fentiek szerint az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek közepéig a mezőgazdaságunk nagyot változott. A kiút keresése világszerte folyik, a gondokat enyhítendő, különböző címszavakkal jelölt megoldási javaslatok születtek. A főbb megoldási módok négy nagy csoportba sorolhatók: biogazdálkodás, középutas megoldás, ipari mezőgazdaság és precíziós mezőgazdaság. Ezek közül nem könnyû a választás, mert minden rendszernek különböző területeken és gazdasági körülmények között, különböző arányokban van létjogosultsága.
A fenti témafelvetés folytatásaként, illetve állásfoglalásunk alátámasztásaként a PE Georgikon Kar Növénytermesztéstani és Talajtani Tanszéke szántóföldi kisparcellás fajtakísérleteiből mutatunk be eredményeket a 2005–2008-as évek átlagában. Néhány gyomfelvételezés nem minden évben történt meg, ezeket a táblázatokban jelöljük. A búza előveteménye minden esetben kukorica volt, a kukorica előveteménye a talajmûvelési kísérletben búza, a trágyázási kísérletben őszi árpa volt. A vetésforgók 1974-ben, illetve 1982-ben kerültek beállításra, azóta több kutatási célból talaj- és növényvizsgálatokat végeztünk. A gyomosodás vizsgálata 2005-ben indult. A gyomok összetételét, a benne szereplő fontosabb és jellemző gyomfajokat korábban az Agrofórumban közöltük. Ezúttal a kultúrnövények termése, a gyomborítottság és a gyomtömeg mennyiségét mutatjuk be.
Az 1. táblázatból kitûnik, hogy a talajmûvelés módja, illetve rendszere befolyásolja a termés nagyságát, részben a gyomborítottság mértéke és a termett szemtömeg víz- és tápanyagfelvétele miatt. A kísérletek az üzemi gyakorlatnak megfelelő egységes gyomirtásban részesültek, ezért a mért hatások az 1–2. táblázatok esetében a címben szereplő tényezők hatásának tulajdonítható. A hagyományos forgatásos talajmûvelési rendszerekben legkisebb gyomosodás és legnagyobb a termés, míg a minimális mûvelés esetén a legnagyobb gyomosodást és a legkisebb termésátlagokat mértük.
A trágyázási rendszerek esetében (2. táblázat) mindkét növénynél a legnagyobb termést eredményezte a mûtrágya és az istállótrágya együttes hatása, ugyanakkor ez a kezelés a gyomosodás mértékét is megnövelte, azonban ez a termés nagyságát csak kisebb mértékben befolyásolta. Az elővetemény szalmatermésének N-kiegészítéssel való talajba dolgozása és kukorica esetében a zöldtrágya tarlóvetés az istállótrágya hatásával közel egyenértékû.
Az évjárathatás vizsgálatát több év adatsorából fogjuk elvégezni, vélhetően a csapadék mennyisége, főként eloszlása a gyomflóra fejlődését nagymértékben befolyásolja ugyanazon termőhelyen is. Korábbi tapasztalatunk szerint a N mûtrágya növelésével növekedik a gyomok mennyisége, de a kultúrnövény termésoptimuma utáni nagyobb excesszív adagok a gyomok mennyiségét csökkenti.
Az évjárathatás fontosságát a teljes körûen vizsgált 2006–2007-es évek már bizonyítják, amennyiben a kultúrnövény életformájával együtt élő gyomok (és itt elsősorban a T4-es csoporthoz tartozóak), akkor igazán versenytársak a kompetícióban, ha a csírázásuk, kelésük feltételei a csapadék és hőmérséklet mennyisége és eloszlása tekintetében adottak.
A 2006-os évben hûvös, száraz tél és koratavasz után melegebb és szárazabb év volt jellemző. 2007-ben csapadékos, meleg koratavasz utáni meleg, csapadékban gazdag tenyészidőszak következett mindkét növény tenyészidőszakában, ami nem csak a termesztett növények termésében, de a gyomosodás paramétereiben is igazolódni látszanak. Ez annak ellenére is igaz, hogy a kukorica pre és post herbicid kezelésben részesült, búzánál minden évben csak postemergens szereket használunk.
A fentiekben a figyelmet arra kívánjuk felhívni, hogy a fejlődés és a precíziós növénytermesztés gyakorlata megkívánja a termőhely több paraméterének ismeretét, azáltal tudjuk a legkevesebb környezeti kockázattal járó fajokhoz igazított herbicid kombinációkat a leghatékonyabban alkalmazni.
Dr. Kismányoky Tamás, egyetemi tanár,
Pannon Egyetem Georgikon Mg. tud. Kar
Növénytermesztéstani és Talajtani Tanszék
–Kismányoky András,
tanszéki mérnök,
Pannon Egyetem Georgikon Mg. tud. Kar
Növényvédelmi Intézet
