A cél egyszerû. Tökéletesen összekevert anyag akár 10 komponensből is, precíz szálasanyag bekeverés rövid idő alatt, ugyan úgy nézzen ki az első és utolsó kilogramm amit kiadagol a gép, és persze a legfontosabb, hogy emelkedjen a fejt tej mennyisége, mert tulajdonképpen ez a végcél egy keverő-kiosztó kocsi csatasorba állítása után.
A magyarországi üzemeltetési körülmények nem csak a növénytermesztésben, hanem az állattenyésztésben is igen mostohák. Nem ritka, hogy akár 8–9 órát is megy egy keverő-kiosztó kocsi naponta, ami 3000 üzemórát jelent évente, és átlagosan 20–25 ezer üzemórát egy életciklus alatt. Ezek a körülmények nem csak az üzemeltetőktől, hanem a gyártóktól is igen erős időtálló konstrukciókat követelnek meg. Olaszországban egy 150 fejős létszámú gazda a legnagyobb köbméterszámú gépet vásárolja meg, teletölti, és ugyan azt kapja majdnem mindegyik állat, ami két három töltést jelent naponta. Magyarországon ezzel szemben nem ritka a napi 15–20 csoport kietetése, ami ugyanennyi töltést és ürítést jelent. Ezen különbségek miatt a Magyarországra szállított gépek mind egy mûszaki evolúción mentek keresztül, mert ha eltört, vagy elszakadt egy fődarab, vagy akatrész, akkor a gyártóval konzultálva megerősítették azt, és így a gyártó és a forgalmazó fejlesztése alapján kialakult egy Magyarországra szállított géptípus. Ez a fejlesztés tökéletesen nyomon követhető a kiosztószalagok esetében. A PVC szalagok a nagy igénybevétel miatt sokszor eltömődtek és elszakadtak, így ma már majdnem mindenki a masszív láncos külső zsírzású asztalokkal szállít kiosztókocsit attól függetlenül, hogy sokkal zajosabb és egyenetlenebb a kiadagolása, mint a PVC szalagoknak.
A Magyarországon megtalálható kiosztókocsik döntő többségében a vertikális (1. kép) és horizontális (2. kép) módszer által végzett keverés a meghatározó. Az anyag mozgása ugyan az a két rendszernél, csak a horizontálisban vízszintes, a vertikálisban pedig függőleges csigák végzik az anyag keverését. Céljuk ugyan az, de megvásárlásuk után legalább öt évig tőlük függünk, illetve a márkakereskedő kiszolgálásán, alkatrészellátásán, szervizén, valamint a felhasználó által gondosan elvégzett karbantartási munkálatoktól.
Töltés, rakodás
Az alapvető különbség az, hogy a vertikális gépekre nem lehet silómarót építeni, viszont lehet silóblokkvágót, amely akár az egész bálát is képes beletenni a gépekbe. A probléma ezen esetben az, hogy mivel Magyarországon csoportos etetést alkalmaznak, ezért minden csoport más és más mennyiségû komponenst kap, ezzel a rendszerrel pedig nehéz megoldani az akár 10 kilón belüli pontosságot egy-egy komponens esetében. A vertikális kiosztókocsik rakodását a gyakorlatban homlokrakodókkal oldják meg, ami plusz egy embert és plusz egy gépet jelent, így homlokrakodós idénymunkáknál nem csak az állattartó, hanem a növénytermesztő is szeretné ha osztódással szaporodnának ezen gépek. Kivételes esetekben a homlokrakodó silóblokkvágót is kap, így az állatok friss silót és szenázst kapnak, valamint a veszteségek is kisebbek. A tökéletesebb megoldás ebben az esetben mégis a horizontális kocsikra építhető silómaró, amellyel mindig friss takarmányt adagolhatunk, és annyit tölthetünk be a keverőtérbe, amennyi a receptben szerepel, akár az említett 10 kg-os határon belül. További előnyük, hogy gyakorlatilag veszteség nélkül tudjuk kitermelni a tömegtakarmányunkat a falközi silóból, valamint ha a szálas takarmányok bálabontó aprítóval elő vannak készítve a silómarós kiosztókocsinak, egy ember is el tudja végezni az etetést homlokrakodó nélkül. Nem minden telepen van bálabontó, ezért ennek hiányában az egész bálákat is be lehet adagolni a maróval, viszont ilyenkor jóval lassabb a munka, mint aprított anyag esetében.
Aprítás, keverékképzés
A mai keverő-kiosztó kocsival kapcsolatos első kérdés az, hogy jól kezeli-e a szálas anyagokat, és homogén keveréket tud e képezni az erjesztett tömegtakarmányok, sörtörköly, abrakfélék, cgf. és egyéb adagolt anyagok összekeverése során. A gyakorlati bemutatókon ez a legközpontibb kérdés az állattenyésztők számára, ha megnéznek egy vásárolni kívánt gépet mûködés közben. A bedolgozott széna hosszúságáról megoszlanak a vélemények. A takarmányosok azt mondják, hogy ha túl apró a széna, akkor az úgynevezett strukturális rost fog hiányozni az állatok étrendjéből, és a bendőben nem tud összekeveredni megfelelően a különböző komponens a mechanikai frakció hiánya miatt nem lesz megfelelő erjesztés, és ezáltal a bendő ph-ja kedvezőtlen irányba fog elmozdulni. A másik részről viszont ha túl hosszú a TMR-ben a bekevert széna, akkor az állat könnyedén kiválogathatja, széjjel osztályozhatja a kiadagolt takarmányt, tehát nem az előírt mennyiséget fogja felvenni, hanem egy részből többet a másikból pedig kevesebbet, ami ugyancsak káros következményekhez vezet. A széna szálhosszúsága elsőként a mozgó kések számától, és az állókések állapotától, meglététől függ. A vertikális kiosztókocsikban 5–6-szor kevesebb mozgókés van mint a horizontálisokban, és általában csigánként négy állókés, amelyek a palást oldalán elhelyezett súberes állítókarrral mechanikusan vagy hidraulikusan tolhatóak be a keverőtérbe, míg a horizontálisban a főcsiga teljes hosszában végigfut az állókés, tehát jóval több ponton érintkezik az aprítandó anyaggal mint a vertikális változatokban. Tapasztalatokból elmondható, hogy a horizontális kiosztókocsik apróbb szálúra darabolják a beadagolt réti vagy lucernaszénát, szenázst a fent említett különbségek miatt. A vertikális kocsiknál opcióban választható a kétsebességes hajtómû, ami a főcsiga fordulatszámát 19–20 ról 28–30 ford/percre növeli. Ez a mûszaki megoldás nem csak a keverési időn és az adag homogenitásán javít, hanem az egész bála lebontását is 30–35 percről 15–20 percre csökkenti. A kétsebességes hajtómû ára géptípustól függően 130–250 000 Ft között változik, tehát érdemes vele gondolni ha egy új modellt vásárolunk. A vertikális kocsik sokkal jobban érzékenyek a kések élére mint a horizontálisak, ezért hetente egyszer célszerû élezni őket a karbantartási munkálatok ideje alatt. Elmondható hogy a vertikális keverőmegoldás lazább, levegősebb anyagot képez mint a vízszintes csigás megoldások, amely különbség a keverékek nedvesség-tartalmával egyenes arányban nő. A vertikális csigás megoldások közül a telecsigás változatok a legjobban hajlamosak erre a tömörítő tulajdonságra, viszont mentségükre legyen mondva, hogy ezek dolgozzák be leghomogénebben a szálas anyagokat az adagba, ami sokszor feledteti káros hatásukat az állattenyésztőkkel.
Mérlegeljünk
Általában minden vertikális vagy horizontális keverő-kiosztó kocsin található egy központi monitorból és mérőcellákból álló mérlegrendszer. Léteznek úgynevezett tengelycellás gépek, amelyben a tengelycsonkba van beépítve a mérőcella, és vannak olyanok – ez a többség – amelyben az alvázra van hegesztve a cellatartó hüvely, és a keverőtér aljára pedig a cellatartó csap. A két rész között van egy 50 mm távolság, amit csak a cellák, illetve a cellatartók tartanak. A tengelycsonkba épített mérőrudak ugyan úgy mint a PVC-szalagok nem váltak be a magyarországi viszonyokban, ezért a mai mérlegelésnél zömében a második mûszaki megoldást használják. A vertikális kocsik zömében négy cellásak, a horizontálisak pedig a kisebb 5–8 köbméterben három cellásak (kettő hátul, egy elöl), a nagyobb köbméterszámban pedig négyek. A négy cella abban jobb a három mérőrudas változatokhoz képest, hogy stabilabb az egész szerkezet szállításnál és marásnál is, ezáltal pontosabb is mint a három cellás rendszerek, viszont egyel több cella eshet az utak vagy a technika áldozatául. Ha a mérleg „ugrálni kezd”, tehát álló helyzetbe föl és le játszik a súlykijelző a hibás cella miatt, akkor egy szakember könnyedén el tudja végezni a cseréjét. A mérőrudak 60–300 ezer forint között szerezhetők be a forgalmazótól, persze itt is igaz, hogy nem a legdrágább cella a legtartósabb, de vannak közöttük minőségi különbségek. A forgalmazók a mérőcellákra nem vállalnak garanciát, kivéve ha valamilyen gyári szerelési hibából fakad a meghibásodás, ezért az új keverő-kiosztó kocsi hadrendbe állítása előtt vagy vele párhuzamosan érdemes legalább a legmélyebb gödröket rendbehozni, mert szélsőséges esetben nem csak a mérőcella megy tönkre, hanem a keréktengely is kitörhet.
Szerviz, meghibásodás az évek tükrében
A horizontális kiosztókocsikon, főleg ha silómarós a konstrukció sokkal több mozgó kopó alkatrész van mint a vertikális megoldásokon. A silómaró egy etetés alatt majdnem minden komponensnél dolgozik, ami azt jelenti, hogy egy napi 10 kietetést végző gépnél 4 komponens esetén ez 40 marást jelent naponta! A maródobon található késpengék cseréjét mindig biztosítanunk kell, mert elhasználódásuk a dob kiegyensúlyozatlanságához, majd pedig vibrációjához vezet, nem beszélve a meghajtó hidromotor túlzott tertheléséről sem. A dobon található kések egyszerû egyenes vagy hajlított kaszapengék és forgalmazótól függően 300–900 Ft/db áron hozzájuk lehet jutni, ezért ha lehet ne egyesével cseréljük a dobon a kést, hanem az egészet egyszerre.
A főcsigák 20–29 ford/perces lassú nagy nyomatékú fordulatszámát általában minden modern gépnél szimpla vagy dupla bolygómûves hajtómûvek állítják elő. A bolygómûvek meghibásodása egészen kicsi, egy életre tervezik őket, nem szokott gond lenni velük.
A horizontális kiosztókocsiknak minden esetben saját hidraulikarendszere van. Egy kétlépcsős hidraulikaszivattyúban az egyik kör biztosítja a maródobon lévő hidromotor olajellátását, a másik pedig a kiegészítő rendszerek – súber nyitása, kiosztótálca indítása, alváz sûlyesztése, emelése maráskor – mûködését. A hidraulika szivattyú és a hidromotorok élettartalma nagymértékben függ a gondosan a gyártó által előírt olaj- és olajszûrő cseréktől, ami általában 500 üzemóra. Mind a főszivattyú, mind a hidromotorok akár 15–20 ezer üzemórát is kibírnak, ha betartjuk az olaj- és olajszûrő csere periódusokat. A vertikális kocsiknál lényegesen kevesebb hidraulika kör van mint társaiknál, ezért jóval egyszerûbbek is. Alapban a traktor hidraulika szivattyúja szállítja az olajat a motoroknak, ami az élettartamra nézve akkor veszélyes, ha több munkagépet is üzemeltetünk egyazon traktorról, így a koszos olajat felveheti az erőgép szivattyúja, és azt átadhatja a kiosztókocsink motorjainak. Általában egy kétlépcsős főszivattyú 200–400 ezer forint között, egy meghajtómotor pedig 40–70 ezer forint között változik, ez az ár marómotor esetében 150–200 ezer Ft is lehet géptípustól függően.
Gépforgalmazóként elmondhatom, hogy a problémák 50%-a épp ünnepnapokon, vagy hétvégenként jelentkeznek, mikor kisebb az ellenőrzés a tehenészeti telepeken, és lehet kicsit gyorsabban dolgozni, vagy éppen kevesebben vannak és több munkát kell elvégezni ugyanannyi idő alatt. A kiosztókocsi kiesése a fejt tej mennyiségén jelentősen érezhető. Nem ritka, hogy egy átlagos létszámú tehenészeti telepen a költségkiesés elérheti a napi 60–100 ezer forintot is. A heti karbantartások, a tartalékalkatrész képzés (gumi felnivel, meghajtó hidromotorok, kopóalkatrészek), a tartalék kocsi megléte és legalább közepes mûszaki állapota, a forgalmazó gyorsasága, és alkatrészutánpótlása mind-mind olyan tényező, ami csökkentheti az ilyen okból bekövetkezett bevételkiesést.
Nádasi János
