Mintha a GPS-szel vezérelt mûtrágya adagolók talajfoltonként megkülönböztetett adagolása tehetné kiegyenlítettebbé a terméshozamokat a heterogén táblákon. Erről csak annyit jegyeznék meg gyakorló mezőgazdász koromra visszaemlékezve, hogy a kiszórt mûtrágyák hasznosulását – akkoriban – döntően a talaj tápanyag-szolgáltató tulajdonsága, vagy képessége határozta meg, aminek a szervesanyag-tartalom volt a kulcskérdése. Nem véletlenül határozták meg a gyomirtó szerek adagját sem a humusztartalom szerint, mint azt az eligazító értéket, ami az élő talaj regenerációs képességének az egyik számszerûen mérhető tulajdonsága. Ezért a tápanyag-utánpótlás és -hasznosulás két legfontosabb feltételét a talaj tápanyag-szolgáltató képessége – amely szorosan korrelál a szervesanyag-tartalommal – és a víz határozza meg. Eredményességét természetesen számtalan más kémiai s fizikai hatás befolyásolhatja, köztük olyan is, amin a gazda nem, vagy csak igen kis hatékonysággal és nagyon drágán képes változtatni, mint például az időjárás, a hőmérséklet.
És ezzel már el is érkeztünk a tavalyi év aszályos gondjaihoz. Mielőtt azonban nekirugaszkodnék az aszály és a tápanyag-utánpótlás összefüggéseit boncolgatni, nem tudom megállni, hogy szóvá ne tegyem a génmódosítás „fegyvertárából” előhúzott aszálytûrő kukoricát – mint a klímaváltozásra megfelelő válasz s megoldás ígérvényét, illetve az erről írt tájékoztató írásokat. E kísérletek eredményeiről részletes tájékoztatást olvashatunk e lapban is. Mindezt csak azért tartottam szükségesnek előrebocsátani, mert gyakran találkozom az aszálytûrő gének s ezáltal aszálytûrővé tett növények termesztésbe vonásának érveivel s gazda-vágyaival, miközben a legkézenfekvőbb – számomra evidenciaként nyilvántartott – megoldások csendesen kimúlnak a lehetséges eszköztárból.
Melyek ezek?
Elsőként az öntözési lehetőségek kihasználását, illetve megteremtését említeném meg s máris hallom virtuális füleimmel, hogy drága, nem támogatott, sőt akadályoztatva érzik a gazdák a vízhasználatot. A tápanyag-utánpótlás – legyen az szerves trágya, vagy mûtrágya eredetû – eredményességének és hasznosulásának pedig ez a kulcsa.
Ezért a második helyen is a vizet kell megemlítenem, úgymint a talajban meglévő nedvesség megőrzését a különböző talajmûvelési technológiákkal. Dr. Birkás Márta a gödöllői Szent István Egyetem professzora tollából erről számos tanulmányt olvashattunk különböző szaklapokban. Tekintettel arra, hogy e lapban is olvashatunk a professzor asszony tollából egy részletesebb tájékoztatást a talajmûvelés ez irányú mesterfogásairól, intelmei közül most csak a gyomosodás okozta vízveszteséget emelném ki, ami egyben tápanyagveszteség is. Tessenek a részletekért odalapozni!
Akkor lássuk mi a helyzet a tápanyag-utánpótlással!
Közhellyel nem szerencsés kezdeni egy ilyen rövidre szabott áttekintést, mégis ilyesfélével indítanék. A tápanyagok utánpótlása mindenkor az optimális adagok biztosításával a leghatékonyabb és legeredményesebb, mind a növény, mind a gazda pénztárcája számára. Hogy mikor mi, vagy mennyi az optimális azt bizony a gazdaságában a földjével együtt élő, a talajjal együtt lélegző gazda – ugyancsak gyakorló koromból megszépült emlékeim szerint – pontosabban megérezte, mint magam a diplomámmal s laboratóriumi mûszerekkel felszerelt kapcsolataimmal felvértezve. (tudom, hogy ez nem tudományos erejû megállapítás, de bízom a barázdaszagú bakancsot viselő gazdák gyakorlatában, akik bizonyára értik szavam). Ezért nem is tennék kísérletet sem az optimális adagolás receptjének valamiféle összefoglaló bővített mondatban történő megfogalmazására, sem az e témában megjelent szakdolgozatok összefoglalóinak összegzésére. Helyette néhány – a tudomány mai állása szerint fontosnak tartott – sarokpontját próbálnám meghatározni az egyre csapadékszegényebbnek jósolt klíma mellett, a termőhelyi adottságok legjobb hasznosítása érdekében. Dr. Pepó Péternek a Debreceni Egyetem Agrár- és Mûszaki Tudományok Centruma professzorának szavait idézném először: „Extrém száraz évjáratokban az optimálisnál nagyobb mûtrágya adagok alkalmazása esetén - a relatív vízhiány növekedése miatt - igen jelentős terméscsökkenés következhet be. Ilyen eredményeket kaptunk 1995. évben kukorica esetében, amelynél a mûtrágyázás hatására a termésmennyiség a kontroll kezelés szintje alá csökkent. Hasonló jelenséggel lehetett találkozni az őszi búza kísérletünkben a 2007. évben, melynél a nagyobb mûtrágya kezelések 'kiégették', leperzselték az állományokat.”
Mégis, milyen tápelemekkel tudjuk mérsékelni az aszály okozta gondokat a növényben?
Ha mûtrágyában gondolkodunk, akkor elsőként a folyékony formát kell sarokpontként leszögezni. A tápelemek közül pedig sokan a N-t, azt is a fejtrágyázás formájában tartják az aszálytûrés erősítőjének. Ellenben ha a tavalyi tavaszi nitrogén fejtrágyázásra visszagondolok – például a repcében – az bizony ott maradt a talaj felszínén kidobott forintokként, sőt sok helyen potenciális környezetszennyezőnek. A kálium szerepét is jelentősnek tartják az agrokémikusok a növények vízhasznosító képességében. Annak ellenére, hogy a tápanyag-ellátottsági térképeken a kálium jelenléte többnyire a kedvező ellátottsági zónában helyezkedik el, mégis számos kísérlet igazolja az ilyen területeken kijutatott káliumtrágyázás eredményességét. Ennek oka feltehetően a kötött s a felvehető kálium mennyiség arányainak eltérésében kereshető. Különösen igaz ez a kötött talajok estében, ahol a felvehető kálium alig 1-2%-a a talaj mérhető kálium készletének. Ehhez kérdéskörhöz pedig Dr. Heszky László akadémikus egyik előadásból idéznék, amelyben a káliumnak a szárazságtûrés mellett a szárszilárdságra gyakorolt hatásáról beszélt: „A nitrogén és a kálium arányát vizsgáltuk a tél végi állapotban, amikor relatíve kevesebb volt a nitrogén a káliumhoz mérten képest. A következő évben akármilyen szeles volt a május, június nem dőlt meg a gabona, mert sokkal szárszilárdabbá vált. Ebből azt a tanulságot vonhattuk le, hogy az őszi időszakban jó volt a tápanyagfelvétel, oldódott a kálium és fel tudta azt venni a növény. Nem találtunk összefüggést a talaj kálium tartalma és a frissen kijuttatott kálium adagja között, a felvehetőségben inkább az időjárás volt a meghatározó.”
A tavalyi aszály elhúzódó kánikulával párosult s ezt a vízhiányos hő-stresszt bizony kevés helyen, kevés növény tolerálta terméscsökkenés nélkül. Kivételek mindig erősítik a szabályt – s az átlag tapasztalatot – ezért érdemes megkeresni, megfejteni az ilyen kivételek okát. És bizony sokszor valamilyen talajkondicionáló, vízháztartást javító adalék sejteti e különbség magyarázatát. Arról azonban akkor sem szabad megfeledkezni, hogy ezek a segítségek is csak víztakarékos talajmûveléssel előkészített, jó tápanyag szolgáltató képességû talajokon hozhatnak eredményt.
Befejezésül szóljak a foszfor ellátottságról is, hiszen a foszfornak nem csupán a generatív szervek kialakulásban van jelentős szerepe, de a kezdeti fejlődési stádiumban a gyökérzet eredésében is meghatározó lehet. Ez pedig ismét felveti a víz s tápanyagfelvétel képességének kulcskérdését. És egyre nagyobb szerep jut a mezo- és mikroelemeknek is a harmonikus tápanyag-ellátásban, amelyeknek dominanciája növényenként változik. Érdemes hát kicsit jobban elmélyülni az optimális és harmonikus tápanyag-ellátás, növényenként és talajok szerinti sokváltozós világában. Itt sem hagyható figyelmen kívül a minden mindennel összefügg rendszer egysége, mert a talaj is csak élő állapotában tud jó válaszokat adni a gazdáknak.
Dr. Inczédy Péter
