1944. május 10-én született Budapesten. Szülei pedagógusok, nagyapja állatorvos volt. Talán a nagyapa munkája inspirálta, hogy állatorvos legyen. Egyetemi tanulmányait Moszkvában kezdte meg, azonban nem állatorvosi, hanem halászati szakra jelentkezett. Mivel ilyen szak nem indult a sors úgy rendelte, hogy állatorvos legyen. 1968-ban végzett, majd friss diplomával azonnal a mélyvízben kezdett, ugyanis
Magyarországon akkor száj és körömfájás járvány dúlt, aminek a megfékezésében segédkezett. Dolgozott a Szekszárdi Állami gazdaság sertéstelepét irányítva, (az 5 napos választást honosította meg) majd 1970-től a szombathelyi mesterséges megtermékenyítő állomáson tevékenykedett. Szakvizsgát tett szaporodásbiológiából, és hogy még jobban tökéletesítse tudását a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetemen sertés- és juhtenyésztésből szakmérnöki diplomát szerzett. Oroszul, németül anyanyelvi szinten, angolul jól beszélt, rendkívül sokat utazott, szinte az egész világot bejárta. Részt vett a sertés mesterséges termékenyítésének bevezetésében és alkalmazásában Magyarországon. 2007 október 6-án szakmai munkájának elismeréséül megkapta a Hetzel díjat.

A halála előtti pillanatig dolgozott, a fiatal korosztályt megszégyenítő munkatempóban és munkastílusban. Rengeteg telepen dolgozott szaktanácsadóként, gyakorlati tapasztalatait az Agro Napló olvasóközönségével is megosztotta. Mindig arra törekedett, hogy a naturális mutatók az adott telepen az „európai” mércét elérjék vagy meghaladják. Munkásságát a profizmus jellemezte, folyton képezte magát. Szakanyagok után kutatott az interneten, és külföldi kollégákkal konzultált. Egyszóval a szakmának élt.

Halálával, egy színes egyéniséggel lettünk kevesebbek, hiányozni fog.

Gajdacsi Gábor