A valóság más, beleszámítva a csecsemőket is, az egy főre eső fogyasztásunk meghaladja a heti 1 kg-ot, ami európai viszonylatban közepesnek mondható. Jelentősen javult a kora tavaszi ellátás is, sokkal nagyobb a tartósított burgonya választék (mélyhûtött termékek, készételek, porok) meghaladja a 3%-ot, folyamatos az importból történő beszerzés, és sokat javult a tárolás színvonala is. Ennek ellenére a hajtatott burgonya – noha jövedelmezősége talán az egyik legrosszabb a hajtatott zöldségfélék között – igen népszerû, nagyon várt tavaszi primőr. A fogyasztott éves mennyiségnek 10%-át teszi ki az újkrumpli, ennek egy részét, kb ¾-ét szabadföldön, ¼-ét fólia alatt, hajtatásos technológiával termesztik meg. A fólia alatti hajtatás lényegében Bács-Kiskun és Csongrád megyék gyorsan melegedő, homokos területeire koncentrálódott.
Hazai fejlesztőmunka hiányában, elsősorban külföldi eredményekre és saját termesztési tapasztalatokra szorítkozva alakítottak ki a kertészek a jelenleg használatos hajtatási technológiát, amelyet többnyire korszerûtlen, kis légterû fóliasátrakban valósítanak meg.
A hajtatott és korai burgonyát laza homok valamint vályogos homok talajokon termesztik, bár az ilyen talajok kevésbé felelnek meg a növény igényének, de a koraiság szempontjából – mivel gyorsabban felmelegszenek – mindenképen előnyösebbek, mint a jobb szerkezetû homokos vályog vagy a vályogtalajok. Mésztartalom szempontjából az 1–5% CaCO3-tartalom mondható ideálisnak, az ennél több meszet tartalmazó talajokon klorotikus tünetek és mikroelem ellátási zavarok léphetnek fel, 1% alatt kalciumhiány kialakulása várható. pH tekintetében a semleges és enyhén savanyú talajok jöhetnek elsősorban számításba, bár az alföldi korai burgonyatermesztési körzetben (Balástya, Forráskút) az enyhén lúgos talajok dominálnak. Cserepesedésre erősen hajlamos, továbbá szikes talajok a burgonyatermesztés számára alkalmatlanok.
Ellentétben a tárolási burgonyával a primőrnek nagyobb a fajlagos tápanyagigénye, tekintettel arra, hogy szerény terméséhez képest lényegesen nagyobb lombfelületet fejleszt, és a termés víztartalma magasabb. Ezért a szántóföldi értéktől eltérően, 5,9 kg/t nitrogénnel (N); 2,2 kg/t foszforral (P2O5) és 8,0 kg/t káliummal (K2O) célszerû számolni.
A tápanyagok közül a nitrogén elsősorban a termésmennyiséget, a kálium a minőséget és más beltartalmi tulajdonságot határozza meg. A káliummal jól ellátott növények a hideget jobban elviselik, betegségeknek ellenállóbbak, ízük kellemesebb, főzési tulajdonságaik jobbak, és a szállítás alkalmával kevésbé sérülékenyek. Foszforból, más tápelemekhez képest viszonylag keveset igényel a burgonya.
A nitrogénnel rosszul ellátott növény alsó, idősebb levelei kisárgulnak, előbb az ízközök, majd az egész levéllemez klorózist, súlyosabb esetben nekrotikus foltokat mutat, amelyek fokozatosan a középső levelekre is átterjednek. Gyakran megfigyelhetők azoknál a termesztőknél, akik kevesebb szerves trágyát használnak, vagy ott, ahol a laza homok miatt jelentős a kimosódásból adódó veszteség.
A foszforhiány ritkán fordul elő a gyakorlatban. Ilyenkor az alsó levelek fonáki oldalán vöröses barna elszíneződés alakul ki hasonlóan, mint amikor a burgonya megfázik. Hajtatott burgonya esetében, ha a palántát tőzegben nevelik, előfordulhat a foszforhiány.
A kálium hiánya is az alsó, idősebb leveleken az érközök kisárgulásával kezdődik, a tünetek a levél hegyétől indulnak és a levélnyél irányába tartanak. Amiben jól megkülönböztethető a nitrogénhiánytól az az, hogy a levélerek sokáig zöldek maradnak, még akkor is, amikor az erek közötti szövetek elszáradnak.
A magnéziumhiánynak, a káliumhiányhoz hasonlóan, az erek közötti sárgulás a jellegzetes tünete. Azonban a káliumhiánytól abban jól megkülönböztethető, hogy a klorózis nem a levél hegyén, hanem a levélnyél felöli oldalán kezdődik, és nem világos sárga, hanem narancssárga a tónusa. Hajtatásban ritkán fordul elő.
Ősszel a talaj szerkezetének javítása érdekében nagy mennyiségû szerves trágyát dolgozunk a talajba, ami a korai szabadföldi burgonya esetében 40–80 tonna/ha, hajtatott burgonyánál a 80–120 t/ha-t is elérheti. A kijuttatott szerves trágya mennyiségét, a talaj minőségén kívül, nagymértékben meghatározzák a költségtényezők. Korai szabadföldi és síkfóliás termesztés esetén használhatunk félérett szerves trágyát, de fóliás hajtatáshoz csak érett trágyát tanácsos a talajba dolgozni.
A táblázatban kétféle termésmennyiségre adtuk meg a tápanyagigényt, ami – beleszámítva a szerves trágyával kijuttatott nitrogént, foszfort és káliumot – lényegesen több, mint amit a fajlagos igény alapján kapnánk. Ugyanakkor figyelembe véve a laza szerkezetû talajon a kimosódásból adódó veszteséget is, erre a mennyiségre szükség van.
A tápanyagokat alaptrágyaként, indítótrágyának és fejtrágya formájában adjuk. A foszfort teljes egészben, valamint a káliumnak 50–75%-át ősszel alaptrágyaként, a nitrogént és a maradék káliumot megosztva indító és fejtrágya formájában juttassuk ki. Nitrogénből fejtrágyának egyszeri adagban többet, mint 50 kg/ha hatóanyag (5 g/m2) nem szabad kijuttatni.
A korai szabadföldi burgonya trágyázásához általában azokat a mûtrágyákat használjuk, amelyeket a szántóföldi növények termesztéséhez. De hajtatásban, ahol a termesztés valamivel nagyobb költségeket is elvisel, ott fejtrágyaként számításba jöhetnek a vízben maradék nélkül oldódó, gyorsan felvehető komplex mûtrágyák is (Ferticare, Poly-feed, Kristalon, Agrosol'O, Buvifer, Volldünger stb.). Nitrogén pótlására meszes talajokon a 34 %-os ammóniumnitrátot, mészben szegény területen a 27 %-os mészammonsalétromot javasoljuk. A karbamid típusú mûtrágyák használatát hajtatásban nem tartjuk szerencsésnek. A foszfor pótlására a 20%-os szuperfoszfát a legjobb és a leggazdaságosabb. A kálium trágyák közül elsősorban a szulfát típusúak jöhetnek számításba (pl. kénsavas káli, Patentkáli), tekintettel arra, hogy a burgonya klór érzékeny. Magnézium pótlására eredményesnek bizonyult a keserûsóval vagy a magnézium-nitráttal történő lombtrágyázás, mind a két mûtrágya jól keverhető a burgonyánál alkalmazott növényvédő szerekkel.
Gyakran elkövetett hiba a hajtatott burgonyatermesztése során, hogy keveset szellőztetnek, ebből adódóan túl magas a páratartalom. A páradús levegő nemcsak a betegségek elszaporodását segíti elő, de megakadályozza a növények párologtatását, és ezen keresztül a tápanyagok felvételét is. Ilyenkor az ödémás betegség tünetei mellett (a levélen, főleg a fonáki oldalon apró hólyagok mutatkoznak) a lombozat világos, hiányos tápanyagellátásra emlékeztet, mivel a magas páratartalom következtében nincs transzspiráció, és ennek hiányában tápanyagfelvétel.
A burgonya vízigénye a tenyészidő folyamán változik. Kezdetben csekély, később a virágzás idején, az intenzív gumófejlődési szakaszban nagy. Legnagyobb termés akkor érhető el, ha a talaj vízkapacitása 65–70%-ig van feltöltve. Pangó víz esetén csökkenő termésmennyiség mellett fokozott mértékben jelentkeznek a gombás és baktériumos betegségek. A hajtatott burgonya vízigénye 150–200 mm, vagyis egy tő a tenyészidő folyamán 12–15 liter vizet párologtat el.
Dr. Terbe István
