Nem is nagyon lehetett mást tenni, hiszen a sertés telep csak egy ágazata volt a gazdaságoknak, ahol minden egység árbevétele végsősorban közös kalapba folyt be, és mindig azt az ágazatot lehetett nyereségessé tenni, amelyiknél erre éppen szükség volt – pl. állami támogatás, hitel stb. érdekében. A gazdaságok többi ágazata úgyszólván költségviselő egységgé degradálódott. Ha ehhez még hozzá vesszük a pártállamban, érvfényben lévő jelentés kötelezettségeket és a számonkérést, a naturális mutatók értéke az esetek nagy részében kreált, kozmetikázott adatokat tartalmaztak, és sokszor igen messze álltak a valóságtól. Minél nehezebb körülmények között és minél eredménytelenebbül gazdálkodott egy sertéstelep, ez a megállapítás annál igazabb volt.
A rendszerváltás utáni privatizációval és különösen az Európai Unióhoz történt csatlakozás után a helyzet gyökeresen megváltozott. Megszûnt a jelentés kötelezettség és a központi számonkérés. Az új tulajdonosok saját tőkéjükkel termelnek, tehát érdekeltté váltak az eredményes termelésben. A naturális mutatókon alapuló telepértékelés helyett előtérbe lépett a gazdaságossági mutatókon alapuló hatékonyság értékelés. Bármilyen szépek és hangzatosak legyenek is a naturális mutatók – pl. elhullás, vemhesülés stb. –, ha a sertéstelep ráfizetéssel mûködik, életképtelenné válik, és nem lesz ember, aki sokáig finanszírozni fogja a ráfizetést. Ennek szemtanúi lehettünk a legutóbbi „sertés ár-válság” idején, és sajnos napjainkban is.
A jelenleg használatban lévő telepirányítási rendszerek sajnos csak részleges értékelésekre alkalmasak ilyen szempontból. Ezért kidolgoztunk egy olyan értékelési rendszert, ami mindent a sertéstenyésztés gazdaságossága szempontjából vizsgál, és egyrészt összegszerûen kimutatja a tenyésztésben adódott veszteségeket, másrészt a kocákat a gazdaságos malac előállítás szerint rangsorolja megadva a kocák által fialt élő malacok „bekerülési költségét” az utolsó fialására és az életteljesítményére vonatkoztatva. Rendkívül fontos mutatók ezek, mivel a sertéstenyésztés egyetlen árbevétele az értékesített vágóállatok után realizált árbevétel. Minden telepi költséget evvel az árbevétellel kell szembe állítani. A tenyésztés alapvetően ráfizetéses, mivel itt csak alapanyag előállítás folyik. Nem mindegy, hogy az alapanyag milyen súllyal terheli a termelést.
Ha a koca takarmányozási napját 300 Ft/nap értékben határozzuk meg (az idei takarmányárak mellett ez biztosan nagyságrenddel több lesz), úgy a két ellés közötti idő a normális szaporodású koca esetében 46 800 Ft-ba kerül (156 nap × 300 Ft). Nem mindegy, hogy a 46 800 Ft költséggel hány élve, ill. életképesen született malacot tudunk előállítani. 10 malac esetén 1 malac „ára” 4680 Ft, 13 malac esetén 3600 Ft, de pl. 6 malac esetén az ár 7800 Ft. Jól látható, hogy jelentős az alapanyag árkülönbözet. A jelen esetben optimális szaporodó képességû kocát vettünk alapul. Figyelembe kell venni, hogy egy ciklusos visszaivarzás a két ellés közötti idő költségét 6300 Ft-tal növeli. A vemhesség alatt hallgató és ún. üresen maradt kocák költsége a két ellés közötti idő költségének kétszerese, vagy azt meghaladó. Ez a koca már eleve nem lehet gazdaságos. A költségeket tovább növelik a vetélt, elhullott és a selejtezett kocák takarmányozásnap-költségei. Mindent összegezve meg lehet állapítani egy állomány átlagos malac előállító költségét, és azt figyelembe véve a negatív variánsok szisztematikus kiselejtezésével jelentős mértékben és relatíve „rövid” idő alatt javítható a hatékonyság. Az értékelési szempontok között a felnevelést nem értékeltük, mivel a telepeken érthető módon jelentős mértékû dajkásítás folyik, és nehéz az egyedei állat nevelő képességének az objektív megállapítása. Azokon a telepeken, ahol a kocák szaporasága magas értékû, jól jön esetenként egy-egy gyengén fialó koca, hogy a többlet malacokat dajkásítani lehessen. Ez momentán igaz, de drága dolog dajka kocákat tartósítani. A jelzett értékmérő alkalmazásával esetenként „kiöntjük a fürdővízzel a gyereket is”, de a szennyezett vizet mindig kiöntjük. Arról van szó, hogy nem mindig a koca hibájából adódott a gyengébb szaporodási érték, hanem pl. mi követtünk el hibákat a vemhesítés vagy a vemhesség során.
A fenti szelekció a kocák szaporodási készségére végzett szelekció. Tehát minden olyan koca szelektálásra kerül, amelyik nem képes az adott körülményekhez optimálisan alkalmazkodni. Nem az a fontos, hogy hány koca van a sertéstelepen, hanem az, hogy hány produktív kocát tartunk. A nem produktív koca csak költség. Amit elő lehet állítani 50 kocával kevesebbel, azt annyival kell előállítani a többletköltségek megtakarítása miatt. Csak figyelemfelkeltésnek szeretném leírni, hogy egy koca éves költsége 100 000 Ft. Ahhoz, hogy ilyen szempontú és mértékû szelekciót lehessen végezni, a sertéstelep szaporodási mutatóinak eleve elfogadható mértékûnek kell lenniük. Rendkívül fontos a szakszerû kocasüldő nevelés, mivel a selejtezett kocákat jó kocasüldőkkel kell pótolnunk. Az alacsony szaporulati mutatókkal és a kedvezőtlen tartási körülményekkel rendelkező telepeken a kocák selejtezése döntően autonóm, a kocák kiselejtezik önmagukat állategészségügyi, ill. meddőségi okok miatt. Hatékonyságjavulás viszont csak a tudatosan végzett szelekció esetén lehetséges. Erre a szintre el kell érniük a sertéstelepeknek, mivel a konkurencia kemény, kíméletlen, és az árak sem fognak hozzánk igazodni. Nekünk kell az adott körülmények között gazdaságosan termelni, ha életben akarunk maradni. A gazdaságos termelés alapja a hatékonyság és az ésszerû takarékosság.
A módszer konzekvens alkalmazásával egy 1200 kocás sertéstelepen 8 hónap alatt 201 Ft-tal lehetett csökkenteni egy élve született malac bekerülési költségét.
Dr. Szerdahelyi András, magánállatorvos
www.szapmen.hu
