Összetételét tekintve a bélsárból, a vizeletből, az elcsurgó ivó- és technológiai vízből, valamint kis mennyiségben egyéb hulladékanyagokból áll. A hígtrágya megjelenése hazánkban az 1970-es évek elejére tehető. A szakosított, almozás nélküli állattartó telepek elterjedésével a keletkezett hígtrágya mennyisége jelentősen növekedett és „melléktermékből” „veszélyes hulladékká” vált. Az ily módon nagy mennyiségben keletkezett környezetszennyező anyag megnyugtató elhelyezésére annak mezőgazdasági hasznosítása a legkézenfekvőbb.
A szakszerûen kezelt és tárolt, valamint a kijuttatáshoz kötelező laboratóriumi analíziseken nyugvó talajtani szakvélemény alapján egyenletesen kijuttatott hígtrágya tápanyag-szolgáltató képessége azonban kiváló.
A hígtrágya szétválasztható szilárd és híg részre. A szilárd fázis a hagyományos istállótrágyával azonos módon kezelhető anyag. A híg fázis a szétválasztás során visszamaradó szuszpenzió, amely ugyan nem azonos az almos tartásnál keletkező trágyalével, de hasznosítása, valamint elhelyezése szempontjából azonos tulajdonságokkal rendelkezik. Az alkalmazott technológiától, az ürülékhez keveredő csurgalék-, mosó- és öblítővíz mennyiségétől függően a keletkezett hígtrágya tápelemtartalma igen tág határok között változik (1. táblázat). Átlagos értékek alapján a sertés-hígtrágya 1 m3-ben 0,8–2,6 kg nitrogén, 0,3–1,2 kg foszfor, valamint 0,9–2,3 kg kálium található. A szarvasmarha-hígtrágyában 0,9–3,5 kg nitrogén, 0,3–1,5 kg foszfor, valamint 0,5–2,5 kg kálium található (Czuba, 1978; Csaba, 1978). A különböző hígtrágyák szervesanyag-tartalma 5,9–31,2, illetve 25–40 kg/m3 értékek között mozog.
Fenti értékek csupán tájékoztató jellegûek. Jegyezzük meg, hogy kijuttatás tervezéséhez a konkrét, rendszeres helyi vizsgálatok elengedhetetlenek!
A hígtrágyák nem csupán tápanyag-tartalmukban, hanem hatásaikban is alapvetően különböznek az istállótrágyától. A növények számára közvetlenül hozzáférhető ammónia-nitrogén tartalmuk igen jelentős (az összes N-tartalom mintegy 40–70%-a), és C:N arányuk szûk (5–14:1). Fenti tulajdonságok alapvetően meghatározzák a hígtrágyák alkalmazásának feltételeit.
Kedvezőtlen körülmények mellett (meleg időjárás, a kijuttatott hígtrágya talajba munkálásának megkésése) a hígtrágya ammónia-nitrogén tartalmának akár 100%-a is elillanhat. A veszteségek 20–30 m3/ha-os trágyamennyiség kijuttatása esetén akár a 40–90 kg/ha N-mennyiséget is elérhetik! A folyamat a közvetlen gazdasági kár mellett egyben környezetszennyező is.
A hígtrágyák másik, magas ammónia-nitrogén hányadukból adódó tulajdonsága, hogy hatékonyságuk a kijuttatás időpontjától függően igen jelentős eltéréseket mutat (2. táblázat).
Kísérleti eredmények alapján, míg például a kukorica alá augusztusban kijuttatott hígtrágya összes N-tartalmának csupán 20%-os, addig a március-áprilisban adagolt gülle N-hatóanyagának 60%-os hasznosulásával számolhatunk (LUFA, 1999).
A trágya szervesen kötött nitrogéntartalmának a kijuttatás évében mintegy 30%-a táródik fel. Hígtrágya alkalmazása esetén a kijuttatást követő évben csupán gyenge utóhatással számolhatunk. Az utóhatás elsősorban a talaj humusztartalmának némi emelkedésével hozható összefüggésbe.
A hígtrágyával kijuttatott foszfor-, valamint kálium feltáródásának üteme az istállótrágyázás során tapasztalható összefüggések mentén alakul. A kijuttatás évében az összes hatóanyag-tartalom 60%-a, a következő évben mintegy 40%-a vehető számításba a tápanyag-visszapótlás tervezésénél.
A trágyázás során a tervezett kultúra tápanyagigényén, valamint a talaj- és trágyavizsgálati eredményeken túl vegyük figyelembe, hogy a hígtrágya hasznosulását számos tényező (a talaj kötöttsége, időjárás) befolyásolja. Az egyes növénykultúrákban kijuttatható összes N mennyiségét, valamint a kijuttatás javasolt időpontját a talaj kötöttségének függvényében a 3. táblázat mutatja be.
A vegetációs időszakon kívüli hígtrágya-kijuttatásnál jelentős nitrogénveszteséggel kell számolnunk. Németországi vizsgálataik alapján Asmus és munkatársai (1999) felhívják a figyelmet arra, hogy a legtöbb termesztett növényünk N hatóanyag-igényének csupán 50–75%-ban fedezzük hígtrágyával. Megállapításaikat a szerzők a hígtrágya talajban történő átalakulási dinamikájának kiszámíthatatlanságával, valamint a kijuttatás sokszor igen jelentős heterogenitásával magyarázzák. A kijuttatás időpontjának helytelen megválasztásával, a talaj- és klimatikus tényezők táblán belüli változásával és nem utolsó sorban a kijuttatás egyenetlenségének következtében ugyanis igen jelentős különbségek adódhatnak a tábla egyes területeinek felvehető nitrogéntartalmában. Ez a különbség (többlet, illetve hiány) az állomány „szétnövését” eredményezheti és jelentős termésveszteséget okozhat.
Mezőgazdasági területeink hígtrágyázása során a következő irányelveket tartsuk szem előtt:
• a keletkezett hígtrágyát az állattartó telep körül olyan növények alá célszerû felhasználni, ahol az a legjobban hasznosul (kapás növények, olajnövények, takarmánynövények, kalászos gabonák, rét);
• az adagok nagyságát mindig a kijuttatható N-mennyiség alapján határozzuk meg;
• hígtrágyát legfeljebb 1–2%-os lejtő esetén öntözhetünk ki
• hígtrágyát biztonsággal csak jó vízgazdálkodású területekre juttathatunk ki, ahol a kritikus talajvízszint mélysége meghaladja a 2–3 métert;
• sekély termőrétegû, kavicsos záróréteget tartalmazó talajokra hígtrágya nem juttatható ki;
• nyersen fogyasztható növényeket hígtrágyával öntözni tilos
• a hígtrágya kijuttatására ajánlott időszak a vegetációs időszak kezdete;
• télen, átfagyott talajra hígtrágyát kijuttatni tilos! Ez az időszak december 1. és február 15. közé esik, ezért ebben az időszakban hígtrágya kijuttatást végezni tilos;
• törekedjünk a talaj közeli, homogén kijuttatásra, valamint a hígtrágya minél előbbi talajba dolgozására (veszteségek minimalizálása, környezetvédelem);
• a kijuttatásnak leginkább a nedves, hûvös (borús) időjárás kedvez;
• a tápanyagellátás tervezésekor legyünk figyelemmel a hígtrágya alacsony foszfortartalmára. A szükséges mennyiséget mûtrágyázással pótoljuk.
A különböző kultúrák hígtrágyázásának irányelveit a 4. táblázat mutatja be.
A hígtrágya kijuttatása során termesztett növényeink tápelemigényének kielégítése mellett a környezetvédelmi előírásokra is figyelemmel kell lennünk.
A hígtrágyázás technikai megvalósítása során törekedjünk:
• a minél kisebb veszteségekre,
• a talajkímélő kijuttatásra,
• az egzakt adagolásra,
• a minél egyenletesebb kijuttatásra,
• a hatékonyság növelésére,
• valamint a kijuttatás költségeinek minimalizálására.
A hígtrágya kijuttatásának három alapvető eljárása (egymenetes, kétmenetes, valamint öntözőberendezéssel végzett) ismert. Az egymenetes kijuttatás elsősorban kis szállítási távolság esetén és főleg kisüzemeknél lehet perspektivikus. Nagyobb szállítási távolság, nagy hígtrágya mennyiség, valamint kedvezőtlen talajadottságok esetén mindenképpen a kétmenetes kijuttatásra való berendezkedés javasolható.
A trágyalé- és hígtrágyaszóró gépek technikai megoldásait Soós és Szüle (1999), valamint Csizmazia (1993) mutatják be részletesen. A korszerû gépek feladata a híg anyag felszívása, szántóföldre szállítása és ott annak egyenletes kijuttatása. Környezetvédelmi okokból csak azok a gépek jöhetnek számításba, amelyek töltése zárt rendszerben megy végbe.
A modern szórógépeknek 8 km/h sebesség esetén is képesnek kell lenniük 10 m3 alatti hígtrágya-mennyiségek biztonságos kijuttatására. A területegységre kijuttatott mennyiség általában a haladási sebességgel, a kifolyónyílás keresztmetszetével, valamint a túlnyomás mértékének szabályozásával befolyásolható. A modern berendezésekben számítógépes rendszer szabályozza a kijuttatott mennyiséget a munkagép sebessége, valamint a hígtrágya átfolyási sebessége függvényében. A hígtrágya-szóróknál a keresztirányú egyenlőtlenség a típustól függően VE=10–25%. Ez az érték computeres vezérléssel tovább csökkenthető. Ne feledjük ugyanakkor, hogy a keresztirányú szórásegyenletességet alapjaiban meghatározza az alkalmazott szórófej típusa is. A különböző szórófejek, eljárások jellemzőit az 5. táblázat foglalja össze.
Szántóterületeken végzett hígtrágyázás esetén a kijuttatást lehetőleg azonnali talajba dolgozás kövesse. A kijuttatott hígtrágya sekély, 2–4 cm mélységû talajba keverése már elegendő a N-veszteség elkerülésére. Ezen túlmenően a talajba dolgozás jelentősen növeli a hígtrágya tápanyagainak hasznosulását is. Az állományok hígtrágyázása során a tápanyagok kimosódásának veszélye kisebb, de megnő az ammónia-N elillanásának, valamint a termés szennyeződésének a veszélye. A kijuttatás után egyben megnő a gyomosodás veszélye is. Egyenetlen kijuttatás esetén jelentős lehet termesztett növényeink perzselése is, mely tetemes terméskiesést okozhat. Az NH3-emisszó csökkentése érdekében a hígtrágya kijuttatására a hûvös, magas relatív páratartalmú, kora tavaszi időszak a legmegfelelőbb. Gordon és Schuepp (1994) vizsgálatai alapján a csapadékos időjárás a gáz alakú N-veszteségeket tovább csökkenti.
A kijuttatás tervezésekor, üzemi körülmények között soha ne feledjük, hogy a tápanyag-visszapótlás pozitív hatásai csak az agronómiailag helyesen megválasztott, a környezeti körülményekhez alkalmazkodó kijuttatással használhatók ki maximálisan. Jegyezzük meg, hogy a kijuttatás időpontjának, módjának, adagjának helytelen megválasztása a közvetlen veszteségeken túl egyben növeli környezetünk szennyezésének veszélyét is!
Dr. Kalocsai Renátó1–Dr. Schmidt Rezső2–Dr. Szakál Pál2
–Giczi Zsolt1–Pogány Éva2
1UIS Ungarn–2Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár
Irodalom:
Asmus, F. – Schiemann, M. – Roschke, M. – Zimmermann, K.H. (1999): Effektive und umweltverträgliche organische Düngung. Ministerium für Ernährunk Landwirtschaft und Forsten des Landes Brandenburg.
Bussink, W. (1997): Ausbringungtechnichen auf Grün-und Ackerland in den Niederlanden. KTBL_Arbeitspapier 242:Umweltverträliche Gülleaufbereitung und Verwerung. Münster-Hiltrup. p. 218–226.
Czuba, R. (ed.) (1978): Tanulmányok a trágyázásról. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. p. 33.
Csaba, L. (ed.) (1978): Hígtrágya-hasznosítás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. pp. 288.
Csávás, I.–Fekete, L.–Kiss, O.–Vermes, L. (1975): A hígtrágya kezelési módszereinek vizsgálata szakosított sertéstelepeken. Akadémiai Kiadó, Budapest. pp. 103.
Csizmazia, Z. (1993): Tápanyagellátás gépei. In: Szendrő, P. (1993): Mezőgazdasági géptan. Mezőgazda Kiadó, Budapest. p. 187–198.
Dorogi, I.–Kolonics, Z.–Kubó, S.–Varga, J. (1975): Mezőgazdasági hulladékok hasznosítása. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. pp. 175.
Fenyvesi, L.–Mátyás, L. (2002): A sertés hígtrágya kijuttatása szabályozott módon. AgroNapló Online 2002/7. http://www.agronaplo.hu/index.php3?szamid=18&cikkid=802
Gordon, R.–Schuepp, P. (1994): Water-manure interactions on ammonia volatilization. Biol and Fert. of soils. 18:3, p. 237–340.
Honold, C. U.–Grounauer, A.–Stanzel, A. (1996): Investigation of compuerised sistems for spreading liquid manure. KTBL-Arbeitspapier no. 233, p. 65–69.
Kapocsi, I. (1981): A hígtrágya talajba juttatása mélylazításos altalajöntözéssel. DATE Kutatóintézete, Karcag. pp. 34.
Kismányoky, T. (1993): Szervestrágyázás In Nyíri, L. (ed.) Földmûveléstan. Mezőgazda Kiadó, Budapest. p. 195–236.
Kowalewski, H. H. (1991): Mit Gülle düngen – pflanzengerecht, wirtschaftlich, umweltschonend, DLG-Leitfaden für die Praxis. Fa.M.
Kowalewski, H. H. (1996): Behandlung und Ausbringung von Flüssigmist. AID, Bonn (1201/1996)
Loch, J. (1999): Szerves trágyák. in: Füleky, Gy. (ed.) Tápanyag-gazdálkodás. Mezőgazda Kiadó, Budapest. p. 220–227.
Lorenz, F.–Steffens, G. (1997): Umweltfreundliche Gülleapplikationstechniken auf Grünland. KTBL-Arbeitspapier 242: Umweltverträgliche Gülleaufbereitung- und Verwertung, Münster-Hiltrup. p. 194–202.
LUFA (1999): Grundlagen der Düngerbedarfsermittlung für eine gute fachliche Praxis beim Düngen. LUFA-Sachsen Anhalt, Halle.
Luxen, P.–Francois, E. (ed.)–Pithan, K. (ed.) (1992): Losses of nitrogen following bovine slurry application on ungrazed grasslands. COST 814 Workshop held in Gembloux (Belgium) October 22–23.
Munack, A. (1999): High precision control system for spreading of liquid manure. ASEAE-CSAE_SCGR Annual International Meeting, Toronto, Ontario, Canada. ASAE No. 991104.
Müller, L. (ed.) (1990): Szervestrágya gazdálkodás. Agroinform, Budapest. p. 12.
OLMWMG (Ohio Livestock Manure and Wastewater Management Guide) (2003): Treatment of Livestock Manure. The Ohio University. Bulletin 604. http://ohioline.osu.edu/b604/b604_24.html
Podstavek, B. (1989): Cleaning technology in pig manure processing at the Vel'ky Dur farm. Mechanizace Zemedestvi 39:10, p. 453–455.
Rühlmann, O. (2000): Wirtschaftsdünger, effektiv und umweltschonend lagern und einsetzen. LUFA Sachsen-Anhalt, Halle. pp. 66.
Sannitree (2003): Hígtrágya kezelés. http://www.sannitreehungary.hu/hu/san_htkezeles.html
Soós, P.–Szüle, Zs. (1999): A trágyaszórás gépei. In: Füleky, Gy. (ed.) Tápanyag-gazdálkodás. Mezőgazda Kiadó, Budapest. p. 269–279.
Steinhauser, H. (1990): The „liquid manure problem” Agrarwirtschaft 39:12, p. 377–378.
Szőke, Á. (2003): A KITE ajánlata hígtrágyakezelésre. Agrárágazat 2003.05.
Udvari, L. (ed.) (1987): Növénytermesztési technológiák. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. p. 81–87.
Vermes, L. (1998): Hulladékgazdálkodás, hulladékhasznosítás. Mezőgazda Kiadó, Budapest. P. 96–107.
