Fontos része a növényi fehérjéknek és jelentős szerepe van az anyagcsere folyamatokon belül az energiaátvitelben. Több hormonban is megtalálható, továbbá néhány fontos vitamin alkotóeleme is.

A kén hiányával a termesztésben elsőként Ausztráliában és Új-Zélandon találkoztak, és ennek kapcsán behatóan foglalkoztak az elem növényélettani szerepével. Európában csak a 80-as évek végén, a 90-es évek elején figyelték meg dán, német és holland kutatók a keresztesvirágúakon és a gyümölcsfákon. Az elmúlt években már Ausztriában is jelezték, hogy a káposztarepcén, és Dél-Európában a dohányültetvényeken is megjelent. Magyarországon Szolnok megyében kukoricán találkoztak először a kénnek, mint növényi tápanyagnak a hiányával.

A termesztési gyakorlatban kialakult hiánytünetek kapcsán négy fő okot lehet igazán megjelölni:

• a kénmentes mûtrágyák fokozott mértékû használata – lásd tápoldatos termesztés,

• a kénnek, mint növényvédő szernek a kisebb mértékû felhasználása – kénpótló anyagok,

• a kénvegyületek koncentrációjának csökkenése a légkörben – áttérés a szénről a gáz- és az olajfûtésre,

• a terméseredmények növekedése, amivel nem járt együtt a kéntartalmú mûtrágyák használatának a növekedése – síkmûvelést, külterjes termesztést felváltották a lényegesen nagyobb terméseredményeket biztosító intenzív termesztési módok: támrendszeres paprika-, paradicsom- és uborkatermesztés, intenzív görögdinnye-termesztési technológiák stb.

Jelenleg a zöldséghajtató és a szabadföldi zöldségtermesztő üzemeinkben, a tápoldatozó mûtrágyák széles körû alkalmazása kapcsán fennáll annak a veszélye, hogy néhány kertészeti, de szántóföldi növénykultúra esetében is a lazább szerkezetû, humuszban szegény talajokon kénhiány alakul ki. Ezt alátámasztja az is, hogy a kén jelentős részét – döntő többségét – a gyökereken keresztül a talajból veszi fel a növény, ami durva szövetû talajokon (pl. homok) viszonylag könnyen kimosódik. Nálunk az intenzív zöldségtermesztés, így a hajtatás is, többségében laza szerkezetû, humuszban szegény talajon, nagy vízadagok felhasználása mellett folyik, ami kedvez a tápanyagok, így a kén kimosódásának is.

A kénhiány-tünetek a fiatalabb leveleken jelentkeznek először klorotikus tünetek formájában. A levéllemez kisárgul, először az erek közötti szövetek mutatnak világosabb elszíneződést, majd idővel a vékonyabb erek is megsárgulnak, csak a főér és közvetlen környéke marad zöld. A hajtásnövekedés lelassul, idővel leáll. Maga a növény durva, kemény tapintású – súlyos esetben a fonáki oldalon enyhén vöröses elszíneződést is mutat. A fiatal levelekre a merevtartás és a kanalasodás, a levélszélek pödrődése jellemző. A sárgulás nem a levélszél irányából, hanem a főér felől kezdődik. Súlyos kénhiány esetén a leveleken a vastagabb erek között nagy, összefüggő, beszáradt foltok is képződhetnek, ez utóbbi tünetet nem sikerült minden zöldségfajnál kimutatni.

A zöldségfélék esetében a kénhiány-tünetek megjelenését akkor észlelték, amikor a levelek kéntartalma (S) alacsonyabb volt 0,03%-nál.

A termesztett növények kénigénye elmarad a három fő makroelemétől, de ennek ellenére jelentős:

gabonafélék 20–25 kg/ha

szemeskukorica 20–25 kg/ha

silókukorica 15–20 kg/ha

cukorrépa 35–45 kg/ha

takarmányrépa 40–45 kg/ha

burgonya 20–22 kg/ha

repce 50–70 kg/ha

bab 30–35 kg/ha

borsó 15–25 kg/ha

napraforgó 20–40 kg/ha

zöldségfélék 15–60 kg/ha

gyümölcsfélék 20–65 kg/ha

Tápoldatos zöldségtermesztésben, kimagasló terméseredmények esetén meghaladja a 100–120 kg/ha-t is.

Az egyoldalú nitrogén-, foszfor- és káliumtrágyázás következtében a kertészeti üzemek sokáig elhanyagolták a kénnek a visszapótlását. Az egyre növekvő termésátlagok miatt a talajból kivont ként lassan a szerves trágya és más mûtrágya-kísérőanyagok már nem tudták pótolni, nem került vissza a talajba az a mennyiség, amit a növények a terméssel kivontak, ugyanakkor a korszerû fûtési módszerek elterjedésével a levegő kéntartalma is jelentős mértékben lecsökkent, a kéntartalmú növényvédő szerek használata visszaszorult.

A kén hiányával, illetve pótlásával sokáig nem foglalkoztak az agrokémiában, mivel lényegesen kevesebbet igényel belőle a növény, mint nitrogénból vagy káliumból. Ugyanakkor az a kisebb mennyiség, amelyet a növény szervezetébe beépít, a szerves trágyával, illetve néhány mûtrágya kísérőanyagként a talajba kerül. A kén visszapótlását elősegítik a környezetszennyező tüzelési formák is (pl. széntüzelés), amelynek során a városok, ipartelepek levegőjének a kéndioxid-tartalma jelentősen megnő, és a csapadékkal bejut a talajba (savas eső), vagy a növényvédő szerként kijuttatott kéntartalmú vegyületek.

Míg külföldön néhány növény esetében (káposztarepce, kukorica) a fenti okok miatt kéntrágyázási programot kellett kidolgozni, addig a kénhiány hazai viszonyainak között csak nagyon ritkán figyelhető meg. Elmondható, hogy talajainkban elegendő kén van, és a zöldséghajtatásban – a nagy termésátlagok ellenére is – a bőséges szerves trágyázás miatt nincs kénhiány. Viszont a tápoldatos termesztésben a szerves anyagok felhasználásának csökkenésével, és a kéntartalmú mûtrágyák (pl. szuperfoszfát, kénsavas káli) mellőzésével néhány növény esetében már jelentkezett. Ezért vízkultúrás és tápoldatos termesztésben a kéntrágyázásról külön kell gondoskodni.

Külön ként trágya formájában nem szoktunk adni, a növény ilyen igényét más tápelemek kísérőanyagaként visszük a tápoldatba (talajba). Legelterjedtebb, leggyakrabban használt kénforrás a kénsavas káli és a szuperfoszfát mûtrágyák, illetve néhány mikroelem kénsavas sója.

Ként legnagyobb mennyiségben tartalmazó mûtrágya a káliumszulfát (kénsavas káli), amelyet elsősorban magas káliumtartalma (50%) miatt használunk. Kéntartalma megközelíti a 18%-ot. Árfekvés tekintetében, mint káliummûtrágya drágább a kloridtartalmú kálisónál (40, illetve 60%) vagy Korn kálinál (40%), de olcsóbb a vízben jól oldódó, és elsősorban fejtrágyázásra javasolt káliumnitrátnál. Főleg kloridérzékeny növények alá (pl. bogyósok, uborka, dinnye, bab, hajtatott zöldségkultúrák), kálium pótlására tanácsolják a kiszórását. Szemcsézett és por alakban kerül forgalomba. Káliumszulfátból készülnek vízben maradék nélkül oldódó (tápoldatozó) vagy majdnem tökéletesen oldódó mûtrágyák (pl. Hortisul, Solupotash) amelyeket magas árfekvésük miatt gazdaságosan csak a tápoldatos termesztésben és a vízkultúrás hajtatásban lehet használni.

Kéntartalma jelentős (18%) a Patentkáli néven ismert, főleg kertészeti növények káliumtrágyázására javasolt K- és Mg-tartalmú mûtrágyának. Elsősorban alaptrágya formájában célszerû kijuttatni, de hosszú tenyészidejû növények esetében (pl. káposztafélék) fejtrágyának is javasolható. Tekintettel arra, hogy maradékkal (üledékkel) oldódik, tápoldat készítéshez nem javasolható.

Erősen savanyító hatása miatt csak mészben nagyon gazdag talajokon használható az ammóniumszulfát. Kéntartalma jelentős, meghaladja a 23%-ot. Tápoldatozásnál a tápoldat kémhatásának csökkentésére és a kén pótlására javasolják.

Viszonylag széles körben használt kéntartalmú mûtrágya a keserûsó (magnéziumszulfát), amit elsősorban magnéziumtartalma miatt javasolnak a szántóföldi és kertészeti kultúrák számára lombtrágyaként. A Mikrotop néven ismert magnéziumszulfát 12–13% kéntartalmával kiváló kénpótló mûtrágya is. Talajon keresztül javasolt változata az ESTA Kieserit, amelynek kéntartalma eléri a 20%-ot.

Viszonylag kevesen tudják, hogy a foszfortartalmáról ismert szuperfoszfát is jelentős mennyiségû ként (12–14%) tartalmaz, ami abból adódik, hogy a gyártás során a nyersfoszfát foszfortartalmát kénsavval tárják fel.

Valamennyi ként (0,5–1,5%) a kloridtartalmú mûtrágyák (kálisó, Korn káli) is tartalmaznak, azonban kén pótlására nem igazán alkalmasak egyéb mellékhatásuk miatt (klórtartalom).

A szulfát néhány elemmel (pl. kalcium) nehezen oldódó sót képez, amely a csepegtető testek eldugulását is okozhatja, ezért rendszerint a tápoldat készítéskor a szulfát tartalmú anyagokat külön edényben oldjuk fel.

A cikk szerzője: Terbe István