Az oldatok ilyen hatást biztosító ionvegyületeinek forrásait hívjuk puffereknek. Azonban a tehén oldaláról történő kérdés megközelítése esetén elsődlegesen a bendőmûködésre ható, az elsavanyodó bendőfolyadék pH-jának módosítására szolgáló anyagokról beszélhetünk. A bendő pH csökkenését ellensúlyozó, lúgos irányba ható vegyületek a bendőpufferek.
Miért lenne a bendő pH alacsony és miért nem az?
A felvett takarmány szénhidrátjaiból a bendő baktériumai és protozoái által erjedés folyamán illózsírsavak keletkeznek. Az illózsírsavak különböző mértékben, de csökkentik a bendő pH-ját. A keletkező illózsírsavak arányát és mennyiségét, valamint a kialakuló bendőfolyadék kémhatását a takarmányadag összetevői határozzák meg. Magas rosttartalom, magas szálastakarmány hányad mellett elsősorban acetát és propionát termelődik, 7 körüli pH alakul ki. Magasabb abrak arány mellett főként tejsav, illetve acetát keletkezik, ami 5 felé hajtja a pH-t. Befolyásoló a felvett adag mennyisége, aprítottsága, mivel a rágás és kérődzés csökkenésével csökken a nyáltermelés, a bendőbe jutó nyál mennyisége. A pufferoló, a savak hatását semlegesítő anyagot, a nátrium-hidrogén-karbonátot a nyál tartalmazza. Az illózsírsavak együttes hatásaként akár 3-as pH-ig savanyodhatna a bendő, ha a 8,1-es pH-jú nyál természetes pufferolásaként nem állna be a bendőfolyadék pH-ja 5,6 és 7 között mozgóra.
Átlagos nyáltermelés (150 liter /nap) esetén a nyállal naponta 1,3 kg NaHCO3 jut a bendőbe. (Kutas F., 1987)
Mit gátol a savanyú bendő?
A bendőben felszaporodó illó zsírsavak – amelyek tulajdonképpen a bendőflóra számára már hasznosíthatatlan anyagcsere végtermékek – gátolják a termelőszervezetek mûködését, élőhelyüket kedvezőtlenül átalakítják, elsavanyítják a bendőfolyadékot. Ennek folyományaként a kémhatás változás egymást követő szakaszaiban állandóan változik a bendőmikrobák faji összetétele, mennyisége, aktivitása. A módosulások kezdetén csökken a cellulózbontó (cellolitikus), később a tejsavtermelő, majd a tejsavbontó organizmusok száma. A bendőflóra átalakulása fokozatosan előhívja ennek következményeit:
• Csökken a növényi sejtfalbontás, a bendő energiaforrás adó szerepe.
• Romlik a nitrogén anyagcsere. Csökken a bendőbeni fehérjebontás, így aztán a mérséklődő mikrobiális fehérjeszintézis kevesebb mikrobafehérjét eredményez. Gátolt a hepato-ruminális körfolyamat, mert a savasodás csökkenti az ammónia bendőből való felszívódását is.
• Kedvezőtlen hatás az előgyomrok utáni emésztőszervi szakaszokra. Romlik a bendőben a le nem bontott anyagok emésztése, felszívódása, hasznosíthatósága.
• Technológiai hiányosságok jelentősebben érvényesülő hatása. Pl. kevés rost.
• Tejtermelés változása: mennyiség és beltartalmi értékek csökkenése.
• Szervi elváltozások (bendőnyálkahártya hiper- és parake-ratózisa), szervi (bendőacidózis) és szervezeti megbetegedés (metabolikus acidózis) kiváltása.
• Egyedenként tünetek: csökkenő étvágy és takarmányfelvétel, bendőmozgások csökkenése – későbbi leállása, híg és savanyú bélsár stb.
Hogyan boríthatjuk fel a bendő pH egyensúlyát és fordíthatjuk savas irányba?
A gazdálkodók oldaláról ehhez széles eszköztár áll rendelkezésre:
• Bendőben könnyen lebomló szénhidrát bőséges etetése. Pl. a takarmányadagban nagymértékben növeljük a gabonafélék mennyiségét. Ennek hatása akkor fokozott, ha könnyen hidralizálható szénhidrátok etetésének növelésére átmenet nélkül térünk át. Ez eredhet technológiai hibából: pl. ellés környékén nincs fokozatos rászoktatás a nagyobb abrakadagra, nem egyenletes a jászolba juttatott teljes takarmánykeverék (TMR) összetevőinek az eloszlása, az optimalizált adagban szereplőnél nagyobb mérvû abraketetés a „több tej” érdekében. A probléma oka lehet technikai is: pl. rossz kiosztókocsi mérleg, kiszabadult és gabonához-abrakhoz könnyen hozzáférő tehén.
• Rostszegény takarmányozás. Az állatok elé kevés szálas kerül (erre készül az adag, nem mérik, technikailag nem tudnak többet a TMR-be rakni stb.) vagy nem férnek hozzá (nem teljes jászolszélességben történik a kiosztás stb.).
• Szerves savak túladagolása. Pl. túlsavas szilázs nagy mennyiségû etetése, savtartalmú melléktermékek és takarmánykiegészítők ajánlaton felüli etetése.
• Hibás adagösszeállítás. Nyersrost, rost frakciók, nem rost eredetû szénhidrátok figyelmen kívül hagyása. Pl. tartósan 14% körüli nyersrost tartalom, magas NFC érték.
• Összetevők túlaprítása. Pl. abrakfrakció lisztszerûvé őrlése – szemcseméret lecsökkentése, szilázs túlaprítása, nedves tömegtakarmány „elpépesítése”, az ú.n. struktúrrost hányadának csökkentése.
A korrekció lehetősége – a mesterséges pufferolás
A szervezet természetes puffer rendszerének támogatására több esetben is szükség lehet, de minden esetben az előzőekben felsorolt hibák párhuzamos kiküszöbölésére is törekedni kell.
A mesterséges pufferolás lehet gyógykezelő vagy megelőző jellegû.
Gyógykezelések hatóanyagaiként feltûnő pufferek kerülhetnek a jószágba acidózisos problémák részkezeléseként, kiskoncentrációjú oldatokban intravénás felhasználással vagy tejsavas problémák esetén vizes oldatban szájon át.
Preventív jelleggel puffer kerülhet a kedvezőtlen összetételû adagokba (pl. gyenge minőségû tömegtakarmány nagy mennyiségû abrakkal), illetve a nagy laktációs termelésû, csak „intenzív”, abrakos takarmányozással egyensúlyban tartható állományok adagjába. Általánosan elterjedt, a takarmányozási eszköztár része a laktáció első harmadában-felében, a fogadó csoportos és nagy termelésû időszakokban adott puffer.
A naponta etetendő puffer mennyiségét vagy egy állatra jutó napi mennyiségben, vagy az etetett abrak %-ában adják meg, tól-ig határral. A hatóanyagokat tartalmazó készítmények különböző fantázianéven vásárolhatók, eltérő ható- és kisérőanyag koncentrációkkal.
A telepi technológiáktól függően különböző módon és forrásból juthat a takarmányadagba a bendő pH-t módosító anyag. Leggyakrabban (legbiztonságosabban, -ellenőrizhetőbben) a tápon, takarmánykeveréken keresztül, ahova alapanyagként, vagy valamilyen speciális premix részeként kerül. Szintén gyakori (pl. ahol 1 táp van, de jobban csoportra szabott adagot akarnak) a közvetlenül kiosztókocsiba való adagolás. Itt az előzetes mérlegelés ajánlott, mert viszonylag kicsi az állatonkénti napi mennyiség kb. 0,05–0,4 kg és ezt a napi etetések között egyenlő arányban kell szétosztani. Ritkább jelenség – általában az amerikai és nyugati szakmai utak hozadéka – a puffer állat elé ömlesztése. Ekkor az állat a kihelyezett anyagból ad libitum fogyaszthat. Evvel kapcsolatban a hazai tapasztalatok nem kedvezők, ennek a módszernek a tartós hosszú távú alkalmazása nem gyakorlat.
Cél a bendő pH ingadozás minimalizálása, amit folytonosan, hullámosan változóvá a takarmányfelvételek tesznek. Ennek ellensúlyozására egyedi pufferek készültek, melyek vagy fizikai formájuk vagy több vegyületből alkotott keverékük révén hosszan tartó, retard hatást képesek kifejteni. A különböző vegyületek a rumenbe jutva eltérő időben kezdenek oldatba jutni és eltérő ideig fejtik ki hatásukat.
Igényes megoldásnak a pufferek kombinálása (pl. NaHCO3 és a MgO 3:1 arányú keveréke) és a bendőflórát stabilizáló egyéb készítmények (szárított élő élesztő) együttes etetése tekinthető.
Pufferolás befolyásoló tényezői
A pH beállításhoz mindenképpen vegyünk igénybe szakembert. Ez a folyamat nem olyan, mint a házi szakács főztje, ami szokott sikerülni; hanem olyan, mint a dietetikus egészségügyi szakember étrendje, ami egészségügyi problémák elkerülésére születik.
Az alkalmazáshoz ismerni kell a takarmányadag összetevőit, a savasítás és a lúgosítás lehetséges forrásait. Pl. újból terjed a tejelő teheneknél a nem fehérje eredetû anyagok (NPN), főként a karbamid etetése. A karbamidos adagok a takarmányfelvétel utáni időszakban, rövid ideig jelentősebben lúgos irányba terelik a bendőfolyadékot. (Szabó I., 1980; Vörös K., 1993) Egyéb ilyen mérlegelni való hatással rendelkező takarmány lehet:
• egyes ásványi kiegészítők (pl. bentonit),
• szemes termények lúgos előkezelésére, feltárására épülő technológiákkal készülő anyagok,
• nagy mennyiségben etetett, bendőben könnyen lebomló fehérjét tartalmazó takarmányok.
Pufferolás veszélyei
Amennyiben a bendőpuffer adagolása túlzónak bizonyul mellékhatás jelenik meg, az alkalózis, a bendőtartalom lúgossá válik. Ismerős tünetekkel találkozunk: étvágycsökkenés, kérődzés és a bendőmûködés gyengülése-ritkulása. Felfúvódás, hasmenés is megfigyelhető. Amíg az acidózis esetében a bendőfolyadék zöldes-sárga és savanykás volt, addig alakalózisnál sötét zöldes-barna és enyhén ammónia szagú. Természetes lenyomatot hagy a tejtermelésen is, csöken a tej mennyisége, romlik a tejbeltartalom. Ebben az esetben tejzsír gyors (kb. 3 nap alatt) 0,3–1,0 százalékpontos csökkenésre is képes, ami a pufferolás korrigálásával is csak kb. 1 hónap múlva tér vissza a korábbi kedvező szintre (kísérleti eredmények).
Pufferolás ellenőrzése
A szervek, a szervezet kémhatás változásait a sav-bázis egyensúly változásaival jellemezhetjük. A kialakult sav-bázis állapotról a bendőtartalom, a vér és a vizelet egyes paraméterei adnak információt. Az üzemi, gyors helyi kontrollra a vizelet és a bendőfolyadék vizsgálata ad lehetőséget. A nagyobb, negyed-féléves rendszerességgel ismétlődő átfogó állományszintû anyagcsere vizsgálatok során a vér, vagy a vér és a vizelet értékváltozásai az irányadók.
Minden esetben meghatározásra kerül a vizsgált anyag pH-ja. A vér ún. vérgázanalízise során a vérben lévő CO2 koncentrációját és parciális nyomását, valamint a hidrogén-karbonát koncentrációját mérik és megállapítják a bázisfelesleget vagy -hiányt. A vér hidrogén-karbonát, Na, K és Cl mennyiségének meghatározása – a vérplazma elektrolit tartalma – alapján számítható az ú.n. anionrés. A vizelet elemzése során egy titrálással végződő vizsgálati sorral az NSBÜ (vizelettel történő nettó sav-bázis ürítés) értéket állapítják meg.
A gyakorlatban viszonylag ritkán alkalmazott a bendőfolyadék közvetlen vizsgálata, egyrészt mert a napi telepi állategészségügyi munkákhoz nehezebben illeszkedik (Míg vér- és vizeletvétel a napi praxis része.), másrészt mert több hibalehetőség is fennáll. A tapasztalatok szerint pl. a szondás mintavételnél gyakori a minta nyállal való keveredése miatti téves, kevéssé savas helyzetet mutató eredmény.
Sok esetben a pufferekkel bevitt egyes elemek (vér-vizelet) mennyiségének meghatározása is kiegészítő tájékoztatást adhat. Ilyen elemek: Ca, Mg, Na.
A cikk szerzője: Molnár Ernő
