Az elmúlt 70 évben a világ lakossága háromszorosára ugrott, úgy, hogy míg 1950-ben körülbelül 750 millió fős városi lakosságszám a 2020-as évekre 4,2 milliárdra nőtt, emellett a vidéki lakosság, amely az élelmiszert megtermeli, „csak” 1,7 milliárd fővel gyarapodott.

S e megnövekedett lakosság részére egyre több állati fehérjét kell termelni, hiszen a húsfogyasztás jóval nagyobb mértékben bővült, mint a gabonafélék fogyasztása. Ezt kiemelkedő hatékonyságnövelés nélkül nem lehetett volna elérni. A leginkább szemléletes fejlődési pályát a baromfitenyésztés tudja magáénak: a 2020-as évekre egységnyi baromfihús előállításához ötödannyi növénytermesztő terület szükséges a takarmány megtermeléséhez, továbbá az állatok ivóvíz igénye is 40 százalékkal csökkent.

Az állattenyésztés ilyen fokú hatékonyságnövelésének kulcsa egyrészről a genetika fejlődése volt, amely által nőttek a fajlagos hozamok, továbbá a tartáskörülmények modernizálásával is sikerült fejlődést elérni a kihozatalban. Fontos tényező azonban, hogy az egységnyi termékre jutó szén-dioxid-lábnyom jelentősen csökkent. Maradva a baromfihizlalás példájánál: amíg az elmúlt 60–70 évben a termelés volumene tizennégyszeresére nőtt, addig a fajlagos szén-dioxid-kibocsátás 50 százalékkal csökkent.

Mindebből természetesen nem következik, hogy ne lenne tennivaló a fenntarthatóság további javításának érdekében. Az állatok genetikájának fejlesztésében már kevés a mozgástér, viszont a tartáskörülményeken lehet javítani, a szakmaközi szervezetek felmérése szerint az állattartó épületek átlagos életkora 20–30 év, ami értelemszerűen együtt jár az energetikai hiányosságokkal. Előbbi fejlesztésekhez is vélhetően igénybe vehetők lesznek a Vidékfejlesztési Program egyes jogcímei, az ehhez szükséges finanszírozási megoldásokban a Takarékbank Agrárcentrumaiban az ország majdnem 50 pontján állnak szakértői finanszírozóink meglévő- és leendő ügyfeleink segítségére.

A cikk szerzője: Héjja Csaba