A minimális veszteséget és jó minőséget hosszú időn keresztül is garantáló eljárásokat csak úgy tudjuk korrektül megvalósítani, ha velük szemben a mûszak-technológiai elvárások mércéjét is magasra emeljük. Abban az esetben, ha a technológia szántóföldi vezérgépe bálázó, akkor a szálastakarmányok tartósítását és tárolását korszerûen, bálacsomagolásra alapozzuk. Az eljárás szakszerû megvalósításán túl a szenázskészítés legfontosabb szempontjai között kell megemlítenünk az anaerob körülmények megteremtését, azok folyamatos fenntartását, az aerob stabilitás biztosítását, a csomagolás, valamint a bálamozgatás precíz és kíméletes végrehajtását.
A bálacsomagolás az alapanyag megfelelő minőségét biztosító szántóföldi mûveleti oldallal (gumihengeres-szársértős rotációs kaszák, vezérelt-ujjas rendkezelők, állandó bálakamrás és szeletelőegységgel rendelkező bálázók, hálós, vagy fóliás kötöző szerkezetek) együttesen olyan végtermék előállítására alkalmas, mely a hagyományos silózási technikákkal szemben a tökéletes anaerob fermentációnak köszönhetően, lényeges minőségi különbséggel rendelkezik. Hazai viszonyaink között az állati takarmányozásban meghatározó szerepet betöltő lucerna szántóföldi csomagolásának legnagyobb akadálya viszont, a bálák tarlón bekövetkező sérüléseinek kialakulása. Ahhoz, hogy a problémát korrektül tudjuk kezelni, vessünk néhány pillantást az alapvető konstrukciók mûködési elvére.
A hidromotoros rendszerû bálacsomagolókat két nagy csoportra oszthatjuk aszerint, hogy meghajtásukat külön- (függesztett, vagy vontatott kivitelek), illetve saját erőgépről (benzin- és dízelmotoros magajáró kivitelek) kapják. Az első és egyedi csomagolást végző csoport gépei a bálák befedéséhez szükséges összetett térbeli mozgást munkaasztalukkal és/vagy munkaasztaluk bálamozgató hengereivel (bizonyos esetekben hevedereivel) és/vagy tekercselő-előfeszítő mechanizmusuk segítségével állítják elő. (pl. Tellefsdal AW-1200 EH, Wolvo FW-15 Welger FG-15 stb.) Az említett berendezések nagyobb hányada már egyben önkiszolgáló jellegû is (pl. M-1610, Supertino ABS 15 S, Gemelli 120/3 SPI, Pöttinger G 90 S stb.). Kivételt képeznek azok az egyszerû, de elterjedésre nem számítható konstrukciók, melyeknél a munkaasztal szerepét magára a szántóföldre ruházzuk át, míg a tekercselés a hagyományos módon történik (pl. Pitocchi BRTP). A második válfajt képező és csoportos rendszerû univerzális bálacsomagolók esetében a bálákból, vagy bálarakatokból azok tangenciális és folyamatos illesztését követően úgy állítunk elő ún. „bálahurkát”, hogy a fóliát a tangenciálisan mozgó bálák palástfelületére, megfelelő menetemelkedéssel és menetbekezdéssel visszük fel. Látható, hogy ezek a konstrukciók akár telephelyen, akár szántóföldön használjuk is őket, a bálák palástfelületükre történő lehelyezésével, az utóbbi esetben a fedőrétegek elkerülhetetlen károsodását okozzák. A sérülés mértékét tovább fokozza, a bálák lehelyezéséből adódó mozgásállapot milyensége és intenzitása. Mindezek figyelembevételével a gyakorlat érthetően a telephelyi csomagolást helyezi előtérbe. Az optimális módszer kiválasztásához nézzük meg a különböző helyszínekre alapozott eljárásokat részletesebben is.
Szántóföldi csomagolás alkalmával a bálakészítést követően a véletlenszerûen lehelyezett egyedek befedése több részfeladat eredményeképpen valósul meg. Így, vagy minden bálát külön veszünk fel és csomagolunk be, vagy egy helyre gyûjtjük azokat és felvételükhöz, valamint a legkisebb anyagmozgatási többszörös biztosítása érdekében, az összerakásukat megfelelő elrendezés szerint valósítjuk meg. A bálák felvételét megelőzően első feladatunk a csomagolók és a rakodógépek részére egy olyan összetett mozgásterv összeállítása, mellyel minimalizálhatjuk a mellékidők kiszolgálási összetevőit, növelve ezáltal a mûvelet produktív teljesítményét. Abban az esetben ha a csomagológép nem önkiszolgáló rendszerû, akkor a bálák munkaasztalra történő felhelyezéséről is gondoskodnunk kell. Erre a feladatra ugyanazon rakodógépeket használhatjuk. Az önkiszolgáló berendezések az egyes bálák felvételét és befedését a helyes szisztéma alapján összeállított rakatokból praktikusan és kedvező teljesítmények mellett végzik el. A becsomagolt bálákból, azok szilárdságtani tulajdonságainak figyelembevételével, kazlat készítünk.
Telephelyi csomagolás esetében a szántóföldön csak a bálák beszállítását megelőző összegyûjtési és rakodási feladatokat kell, a fent említett gondolatok mellett elvégezni. A beszállításhoz speciális és nagy raktérfogatú szállító jármûveket, vagy vontatmányokat használunk. A telephelyi eljárás berendezései ugyancsak kiszolgálást igénylő és önkiszolgáló rendszerûek lehetnek. Az előzőeket közvetlenül a szállító jármûvekről levett bálákkal kell kiszolgálni, az utóbbiaknak viszont a bálákat a már említett módszer szerint összeállított rakatokból kell biztosítanunk. A csomagolási mûveletet követően a bálákból most is kazlakat készítünk.
Mindkét eljárás esetében a mûveletsor legérzékenyebb eleme a csomagolás nélküli és becsomagolt bálák megfogása, valamint mozgatása. Az első azért, mert a bálák helytelen megfogása tönkre teszi a bálageometriát és károsan befolyásolja a térfogattömeget, az utóbbi pedig azért, mert a már betekercselt bálák helytelen megfogása károsítja a fedőréteg alaktartó hatását és légzárását. Mindezek elkerülése érdekében az első esetben kerüljük a zsinóros kötözést és a szúrótüskés felvételt, a csomagolt bálák esetében pedig, csak a bálák alakjához igazodó adaptereket alkalmazzuk. Az optimális folyamat kialakításához olyan bálázók javasolhatók, melyek állandó kamrás konstrukciójukkal, szeletelő egységükkel és hálós, vagy fóliás kötöző szerkezetükkel alkalmasak a megfelelő geometriájú, alaktartó és takarmánykímélő, valamint 450–550 kgm-3 térfogattömegû bálák előállításra (Fenyvesi, 2004), rakodásukhoz pedig a legkisebb deformációt okozó, speciális adaptereket használjuk. Ellenkező esetben a bálák kötözése meglazul, elvesztik tömörségüket és alakjukat, a fellazult takarmányhalmazba áramló levegő hatására bemelegednek, melynek köszönhetően lényegesen leromlik a fermentáció hatásfoka is. Ekkor már az sem segít, ha a becsomagolást a lehető leghamarabb, maximum 1-2 órán belül végezzük el.
Mindezeket összevetve kézenfekvő megoldásnak mégis a bálák, szántóföldön történő azonnali becsomagolása látszik. Viszont a nyugati gyártók fûfélék csomagolására kifejlesztett berendezései, illetve azok licence alapján gyártott egyéb gépek a hazai gyakorlat, lucernaszenázs készítésre alapozott eljárásai esetében, az okozott kiszúrási károk miatt, nem alkalmazhatók. A sérülések mértéke alapvetően a tarló milyenségétől (a tőcsonkok kora, magassága, sûrûsége, szárazanyag-tartalma), a fedőréteg vastagságától (átfedési tényező, tekercselési szám, előfeszítés mértéke) és a lehelyezés mozgásviszonyaitól (lassú kíméletes, vagy gyors és durva) függ.
Megoldást csak új konstrukciók kifejlesztése hozhatott, melyek közül a piacon nálunk elsőként, a Mc Hale cég 991 BE típusa jelent meg. A kiszúrási problémák kezeléséhez kézenfekvő megoldást a csomagolóanyag tekercselési szisztémájának és az egyes rétegek, bálán való elhelyezkedésének elve adta. Ahogy már említettük a csomagolóanyagot a bálákra egy-, vagy több-bekezdésû menetfelvitel szerint, de mindig meghatározott menetemelkedés mellett visszük fel. A fedőréteg vastagságának növelése a menetemelkedés méretének értelemszerû csökkenését eredményezi. A fajlagosan legnagyobb vastagsági értéket abban az extrém esetben kapjuk, amikor a menetemelkedés zérus és az egyes rétegeket egymásra tekercseljük. Ezt az abszurd helyzet adta lehetőséget használjuk ki azzal, hogy a bálákat talplemezükre helyezzük le, mivel ekkor a menetemelkedés nagysága a hengerpalást és a körlemezek érintkezési pontjától kezdődően a bála középpontja felé, a sugárirányú méret függvényben folyamatosan csökken. Ennek megfelelően a hengeres bálákon a legvastagabb fedőréteget mindig azok talplemezén kapjuk.
A Mc Hale 991 BE bálacsomagoló berendezés a kíméletes bálacsomagolást és mozgatást azok „szánkós” rendszerû szántóföldi felvételével, forgómozgásukat hevederes meghajtással, a leadóegységre történő legördítésüket a munkaasztal megdöntésével, a tarlóra történő lehelyezésüket pedig, a leadóegység 90°-os elfordításával, hidromotoros rendszerben oldja meg.
Irodalomjegyzék:
Fenyvesi L.: Mezőgazdasági termények sérülésvizsgálata
Akadémiai Kiadó, Budapest 2004.
A cikk szerzője: Dr. Bellus Zoltán
