A szervetlen és szerves savak közös jellemzője, hogy valamilyen mértékben korrodálják a fémeket. Ha valamely célra szerves savakat alkalmazunk, akkor – a készítmények összetétele mellett – ezt is figyelembe kell vennünk. Az ember azt hinné, hogy minél hígabb egy savkészítmény, annál kevésbé veszélyes. Ez a munkavédelmi szempontokat tekintve többé-kevésbé igaz lehet (gondoljunk csak arra, hogy 5%-os ételecettel leöntve magunkat sokkal kevesebb bajunk esik, mintha háztartási sósavval történne meg ugyanez), de a korróziót tekintve nem helytálló. A savak tömény formában kevésbé korrozívak, mint vizes közegben. A savkészítmények kiválasztásánál – az összetevők minőségén kívül – tehát felülről a munkaveszélyesség szab határt, alulról pedig a fokozott korrózióveszély, valamint az, hogy híg készítmény esetén esetleg saváron vásárolunk vizet, ami a vevő szempontjából nem biztos, hogy kifizetődő. Mivel a tömény savkészítmények szállítása és felhasználása igen veszélyes, a nagyobb szerves sav gyártók próbáltak megoldásokat keresni a korrózió csökkentésére. Ennek egy módja a szerves savak ammonizálása. A korróziócsökkentő hatás alapja az, hogy az ammonizált savforma védőfilmet alkot a fémen.
Az alábbi ábrából kitûnik, hogy 85%-os töménységû hangyasav esetében 4% ammónia (NH3) hozzáadása már jelentősen, mintegy 1/7-ére csökkenti az acélra gyakorolt korróziót.
Az is látható, hogy a vízmentes (99%-os) hangyasav eleve kevésbé korrozív a 85%-os savnál (más kérdés, hogy robbanásveszélyes).
Kisebb hatóanyag-tartalom, illetve savkeverékek esetében általában több NH3 szükséges ugyanilyen mértékû hatás eléréséhez.
Általánosságban elmondható, hogy savkészítmények kiválasztásakor az alábbiakat mindenképpen célszerû figyelembe venni:
• nagyon fontos, hogy a felhasználási célnak megfelelő hatóanyagokat tartalmazó készítményt válasszunk (pl. a hangyasav inkább antibakteriális hatású, a propionsav pedig a penészekkel szemben hatékonyabb);
• fontos, hogy az egyes hatóanyagok a kívánt koncentrációban legyenek jelen (érdemes utánanézni a különböző hatóanyagok egyes mikroorganizmusok elleni minimális gátlási koncentrációknak – ezek megtalálhatók külföldi szakirodalomban)
• ha több hatóanyagot tartalmazó készítményről van szó, gyakran szóba kerül az egyes összetevők szinergista hatása – győződjünk meg arról, hogy e hatást alátámasztják-e megfelelő mérések,
• kérdezzünk rá a termék korrozivitására. Vannak a piacon úgynevezett „csökkentett korrozivitású”, ill. „nem korrozív” savtermékek. A hatóanyagok minőségétől és mennyiségétől függően min. 3% és max. 30–35% ammonizált formájú sav elegendő ahhoz, hogy minimálisra csökkenjen a korrózió mértéke. Ennél magasabb ammóniatartalom egyrészt felesleges, másrészt élettanilag nem jó, ha túlzottan sok ammóniát viszünk be az állat szervezetébe;
• az ammonizálás növelésével a készítmény viszkozitása – főként alacsonyabb hőmérséklet esetében – jelentősen megnőhet, s ez befolyásolhatja kezeléskor az időegység alatt szállított savmennyiséget, tehát a kijuttatott dózist. Érdemes rákérdezni a gyártóktól az adott készítmény különböző hőmérsékleten mért viszkozitás értékeire, s olyan kijuttató berendezést alkalmazni, amely ezen eltéréseket korrigálni tudja, megfelelő átfolyásmérőn és hőmérsékletszenzoron keresztül.
Ha a témával kapcsolatban kérdései vannak, legjobb tudásunk szerint válaszolunk rá, illetve szívesen bocsátunk a Tisztelt Olvasó rendelkezésére hazai és külföldi szakirodalmi, valamint saját vizsgálati eredményeket.
30/520-3446
A cikk szerzője: Karnóth Joris
Címlapkép: Getty Images
