A szárazonállás (várható ellés előtti 60 nap) sajátosságai:

• A magzat fejlődése. Ez a fejlődés intenzív szakasza, amelyben a tehén számára a borjú szervezetének az ellátása az elsődleges. A magzat tömege ebben az időszakban 25–30 kg-mal gyarapodik.
• A tőgy tejmirigyének fejlődése. Az előkészítés időszakában minőségi és mennyiségi átalakulások történnek. Pl. a tejmirigy tömege az előkészítés időszakában a duplájára növekszik.
• Az előkészítés időszakában „bendősítés”, szoktatás a nagyobb mennyiségû takarmány felvételéhez.
• Az előkészítés időszakban lezajló, ellés előtti, takarmányozást nehezítő tényezők: a kérődzés időtartamának és a nyáltermelés mértékének csökkenése, a takarmányfelvétel csökkenése, a bendőmozgások lanyhulása, az ellési stressz.

A problémamentes elléskörüli időszak előfeltételei:

• A tehén optimális szárazonállási kondícióját az apasztás időszakára kell kialakítani. Ez az 5 pontos kondícióbírálat rendszerében kb. a 3,75 pontnak felel meg. A klasszikus európai felfogás inkább a 3,5 felé, az amerikai pedig a 4-es felé tolja el az ideális kondíciót. Meglétének előfeltétele: a tehén takarmányozási csoportba válogatása, az ellést követő 60–90. naptól a kondíciót is figyelembe véve történjen. A szárazonállás alatt a tehén kondíciója lehetőleg ne változzon. A testsúlyváltozás addig elfogadható, amíg a borjú tömegével közel megegyező, de kb. maximum 50 kg. Az ellés előtti elhízás és a fogyás is gondot okoz (anyagforgalmi gondok – ketózis, ellés utáni elfekvés, nehéz ellés). Az apasztás utáni jó kondíciótartás, takarmányozás eredménye a minimális ellés utáni kondícióvesztés. Ez addig elfogadható mértékû, amíg egy pontnál kisebb a kondícióromlás, illetve 50 kg-on aluli a súlycsökkenés.
• A szárazonállás első időszakában (első 40 nap) a tehenek réti szénát, kukoricaszilázst és szárazonálló tehén premixet kapnak. Ezt, ha szükséges a fehérje pótlásaként, kis mennyiségben valamilyen fehérjehordozóval egészítik ki (pl. legtöbbször extrahált napraforgó, keményítőipari melléktermék, vagy esetleg a laktáció végén használt takarmánykeverék stb.). Nem javasolt a magas Ca- tartalmú takarmányok etetése. Ebben a szakaszban ajánlott napi energiafelvétel: 55–60 MJ laktációs nettó energia.
• Az előkészítés időszaka, kb. a várható ellés előtti 14–21 napos időszak. A legtöbb telepen ekkor csoportosítják egybe a vemhes üszőket és a teheneket; itt a 14 nap inkább a tehenekre, a 21 nap pedig inkább az üszőkre vonatkozik. Alapesetben a takarmányozás ebben az időszakban, a korábbi tömegtakarmányok mellett főként valamilyen speciális koncentrátummal és a laktáció első felében használatos táppal egészül ki, ez összesen kb.1,5–3 kg abrakot jelent. Ebben a szakaszban nagyobb már a tehenek energia- és fehérjeszükséglete, ami részint a fokozott magzati gyarapodással (testtömeg-gyarapodás, magzati folyadék- méh –placenta tömeggyarapodása) magyarázható. A túlzott energiaellátás indokolatlanul nagy borjút, problémás ellést eredményez. Ajánlott napi energiafelvétel tehenenként: 72–80 MJ laktációs nettó energia. A szárazonálló tehenek ellátásának fontosabb paramétereit az
  1. táblázat tartalmazza.
• Az előkészítő csoport takarmányozásában többen hangsúlyosnak tartják, hogy a tehén már itt találkozzon mindazon adagösszetevőkkel, amelyeket majd a laktációjában is fogyaszt. Egyik lehetőség erre, hogy ezekből az összetevőkből készítünk az ellés előtti szükségletnek megfelelő adagot. Nagyobb telepeken, nagy ellésszám mellett ez nem megoldhatatlan. Kisebb állományok praktikuma, hogy a laktáció elején vagy egészében etetett teljes takarmány- keveréket adják, kisebb mennyiségben, egyedi kiegészítővel és széna kiegészítéssel. Ezek esetenként serkenthetik az ellési elfekvés és bénulás lehetőségét, az involuciós időszak elhúzódását, a nehezebb vemhesülést. Ezt felvállalva különös figyelmet igényel a túlzott energia-, fehérje-, Ca- és P-ellátás elkerülése, kedvező Ca/P arány, anion:kation egyensúly kialakítása. Amennyiben mégis ezt a módszert választjuk, akkor mindenképpen használjunk anionos szárazonálló premixet. Újabban kezd terjedni az ún. transzlációs szakaszban történő takarmányozás, azaz az előkészítés során adott takarmányt etetik az ellést követő kb. két hetes időszakban is.
• Jó előkészítő takarmánykeverék a bendőben nehezebben lebomló szénhidrátú abrakból, kedvező védett fehérjehányadot adó fehérjeforrásokból állítható össze. Az előkészítő abrakját olyan kiegészítőkkel kell bővíteni, amelyekkel megnöveljük a száraz anyag felvételt, támogatjuk a bendőmûködését, megőrizzük a tehén egészségét. Ilyen anyagok: anionos kiegészítő (magas Ca-tartalmú takarmányok, pl. lucerna terméke mellett), niacin (májmûködés támogatására), élő élesztőkultúra és más pufferek (bendő pH beállítására), szerves kötésû mikroelemek (hatékonyabb felvétel érdekében), aromaanyagok (takarmányfelvétel javítására), glükoplasztikus anyagok (gyors energiapótlásra), élettani szakasznak megfelelő vitamin- és ásványianyag szinteket tartalmazó premix. A gyártási technológia sajátosságai folytán a speciális összetevőkből készített koncentrátumok az üzemekben gyakorta össze sem állíthatók. Ezeket szokták – előkészítőben, elletőben és a fogadócsoportban ajánlott – probléma megelőző, májvédő vagy ketózis elleni készítményeknek is nevezni.

Elmondható, hogy hazánkban a szárazonálló tehenek tartása sok esetben kedvezőtlen körülmények között történik. Apasztást követően a tehenek általában a telepek valamilyen félreeső zugába kerülnek, ahonnét csak az ellés időszaka hozza a látókörünkbe. A tehenek szárazonállási helye gyakran valamely korábbi technológia maradványa, vagy az új technológia fecskefészekszerû, ideiglenesnek tûnő toldványa. A termelő állományok körében használt takarmánykiosztók gyakorta már méretüknél fogva sem használhatók ezeken a helyeken.

Takarmányhigiénia a szárazonállás alatt
A szárazonálló takarmányozás ismétlődő gondja, hogy sokszor rossz minőségû takarmány kerül az állat elé, azaz rossz a takarmányozás higiéniája. Itt örökös hiba, hogy minden olyan takarmány etetésre kerül, amit még megeszik az állat. Azonban nem azt tekintjük ebben az esetben minőséginek, amit elfogyaszt az állat, hanem azt, amivel a vemhes állat szükségleteit a későbbi elvárásoknak megfelelően ki lehet elégíteni. A csapdát az szolgáltatja, hogy visszafogott, kisebb energiamennyiséget igénylő, azonban nem gyengébb minőséggel megvalósítandó a takarmányozás.
Az apasztást követően gyakorta legelőre kerülnek a tehenek. A telepek legelő területei beszûkültek, ilyen hasznosításra a telephez közeli, több esetben egyéb célra nem megfelelő földek kerülnek. A legelőkön kellő gondoskodás (tápanyag-visszapótlás, tisztító kaszálás, vegyszeres gyomirtás, fogasolás stb.) hiányában felszaporodnak a gyomok, mérgező növények, kedvezőtlenül változik a gyepalkotó fajok aránya. A gyepek hozamát, állateltartó képességét jelentősen befolyásolja az időjárás. A csapadékszegény nyári időszakban kiegészítő takarmányt kell biztosítani a kisülő, kis hozamú legelők mellett. A mérgező növények csak takarmányhiány esetén kerülnek elfogyasztásra! A vizenyős legelők speciális összetételük folytán hol rosszul hasznosuló növényeikkel, hol kedvezőtlen hatású (felfúvódást, vérzékenységet, vetélést stb.) fajaikkal veszélyeztetik vemhes állatainkat.

Általánosan etetett takarmány a fû- vagy réti széna. Ennek értékét a legelő gyepekhez hasonlóan az alkotó fajok, valamint a betakarítás ideje szabja meg. A vemhes tehenektől is távol kell tartani a sokáig renden hagyott, sokszor ázott, kilúgzott szénákat, a kazalteteji vagy kazalalji szennyezett, penészes, vizes bálákat. A bálakészítés módjától függően korai bebálázás esetén a hengerbálák közepe, vagy a külső rétegei penészesek lehetnek. Ha ezek biztonságos eltávolítását meg tudjuk oldani, akkor a többi rész etethető. Etetés előtt a bálákról el kell távolítani a bálamadzagot!

Az erjesztett tömegtakarmányok esetében is a szennyezett és csökkentértékû részek etetését kell elkerülni. Ezek a rétegek a silókazal felső fedőrétege, kezdeti szakaszai és esetenként a falak melletti beázott vagy gyengébben taposott részek, valamint a silókazal alá befolyó vízzel átáztatott szakaszok. A fent említett részek nem csak kedvezőtlenebbek, de általában a kazal többi részéhez képest 30–70%-kal kisebb energiatartalmúak. A jászoltól távol kell tartani a takarásnál használt anyagokat (fólia, föld, szalma stb)!

Egyetlen takarmányféleséget sem etethetünk szennyezett, földes, penészes, rothadt, dohos állapotban! Azt is meg kell akadályozni, hogy ezek a kijuttatás folyamatában, vagy a jászolban vesszenek értékükből.

A vemhes teheneknek adott abrak összetevőinek minőségére is ügyelni kell. A szárítóval, nagyobb tárolókkal rendelkező gazdaságokban sok ocsú, szemetes-gyommagos törtszem keletkezik, amit elsősorban a szarvasmarhákkal etetnek fel. Ezek az anyagok csökkent táplálóanyag tartalmúak, a hosszabb távú tárolásra és etetésre alkalmatlanok, gyorsan romlik a minőségük (penészesedés, avasodás…).

A szárazonállóknál végzett takarmányozás hibalehetőségei
Az adag mérete a laktációs időszakban megszokottnál jóval kisebb, 11–13 kg száraz anyag körüli. Az állatok teltségét a tömegtakarmányokkal érjük el, de így is a napi adag gyorsan felvételre kerül. A mennyiségek és arányok megtartása érdekében itt sem elvetendő a teljes takarmánykeverék (TMR) alkalmazása. A napi adagot két részletben célszerû kiadni. Másik alkalmazás: a keverékből kihagyják a szálast, teljesen vagy részlegesen, és azt külön szénarácsból etetik.

Abban az esetben, ha a tehén el van zárva a többszöri takarmányfelvétel lehetőségétől és etetések között szálashoz sem jut, akkor az állat mohón eszik. A mohó evés több rendellenességnek is a kiinduló pontja lehet: nyelőcső eltömődés, nyelőcső görcs, bendő megterhelés és -kitágulás, szabad gáz okozta felfúvódás (hirtelen sok zöld etetése mellett), habos-erjedéses felfúvódás (sok zöld pillangós mellett).

Az etetett adag mindig a vemhes állat szükségleteinek ismeretében készüljön, kiosztása pedig létszámarányosan történjen. A szárazonállók csoportjaiban (apasztós, szárazonálló, előkészítő) nagyon gyakoriak a létszámváltozások. Amennyiben ezt figyelmen kívül hagyjuk tehenünk könnyen veszít súlyából, vagy éppen hízik. A soványodó, koplaló állat emésztési rendellenességek szenvedő alanya. Az elhízó egyednél a kövértehén szindróma alakul ki, zsírmáj betegség, ketózis jelentkezése várható.

A jászlat folyamatosan ellenőrizni kell, meg kell követelni a tisztítását. A bálamadzagok, takarófóliák emésztőtraktusba kerülve az előgyomrok szájadékainak eltömődését eredményezik. A szennyezett, szúrós növényi részeket, vashulladékot tartalmazó takarmányrészek emésztőszervi gyulladásokat okoznak, amelyek gátolják a takarmányfelvételt, előidézve az állat lefogyását. A földes takarmány, egyéb kedvezőtlen hatásai mellett eredője lehet a bendőmûküdés zavarainak és a bélcsatorna elhomokosodásának.
A nagy nedvességtartalmú takarmány téli etetés során, ha az állatok hozzáférése korlátozott az elfogyasztás idejére megfagyhat. Ez betegséget generál, bendőemésztési zavart, bendőmegterhelést, bendőrothadást, bélgyulladást. Abban az esetben, ha a takarmányozás szûkös, de az almozás megoldott, a szalma is okozhat gondot, mivel a tehén elfogyasztja. Egyes szalmákból kikerülő toklász kellemetlen szájgyulladást okoz, míg penészes, nagy rosttartalmú anyaga a bendő egyszerû emésztési zavarát kelti. Nem feledhető, hogy a gyenge minőségû szálastakarmány alomanyagként használva is gondot okoz, mert az állat feleszi maga alól!

Problémaforrás lehet a kis energiatartalmú, durva rostú, nehezen emészthető anyag tartós etetése (bendőemésztési zavar, százrétûaszály).

Eddig a takarmányozás okozta lehetséges rendellenességek közül az emésztőszervek betegségeit emeltem ki, azonban ez más szervek számára szintén kedvezőtlen. Pl. lásd

A cikk szerzője: Molnár Ernő