A gazdálkodó ezzel tisztában van, és tudja, hogy az őt megillető nyereség teljes valószínûséggel csak akkor remélhető, ha a termés már a magtárban, raktárban van. Addig pedig, még akármi is történhet. A termesztés legjelentősebb kockázati tényezői a károsítók, az általuk okozott kár elkerülése érdekében, pedig hatékony védekezésre van szükség. Az állati kártevők közül gyakran súlyos károkat okoznak a mezei rágcsálók, de legfőképpen a mezei pocok. Aktivitásuk a nyári hónapokban fokozódik, kártételük az érésben lévő kalászosokban gyakran észlelhető. Föld alatti járataikba az érett gabonaszemekből készleteket halmoznak fel.
Ismerkedjünk meg a mezei pocokkal közelebbről, tekintsük át az életmódját, viselkedését, kártételi szokásait, hogy fellépése esetén hatékonyabban tudjuk felvenni ellene a küzdelmet. Mint általában, a mezei pocok elleni védekezésre is elmondható, hogy legjobb védelem a megelőzés. Azaz a megtelepedésük megakadályozása. Eddigi tapasztalatok szerint a legsérülékenyebb pontja a kotorékaik megsemmisítése, élőhelyük állandó háborgatása. Ez a szakszerû talajmûvelésen és növényápoláson keresztül valósítható meg.
A mezei pocok (Microtus arvalis Pallas) rendszertani helye az állatvilágban
A mezei pocok az emlősök (Mammalia) osztályán belül a rágcsálók (Rodentia) rendjébe, a hörcsögök (Cricetidae) családjába tartozó állat. Első megközelítésre hajlamosak lennénk az egérfélék (Muridae) között keresni, de a megtévesztő hasonlóságok dacára a hörcsögfélék közé tartozik.
A mezei pocok felismerése, alaktani jellemzői
Zömök testû, cca. 10 cm hosszúságú, rövid farkú és fülû mezei rágcsáló. Szőrzete felül szürkésbarna, alul világos, de nem fehér. Elülső lába nem hosszabb a hátulsónál. Fogai gyökértelenek, és folyamatosan nőnek. Fogainak elrendezése felül és alul 2–2 metszőfog, valamint 6 (3 + 3) zápfog. A faji pontos beazonosításhoz a zápfogak redőzöttsége segítséget nyújt.
Életmód, viselkedés
Tápnövényeinek száma nagy, a termesztett növényeink közül szinte mindegyiket fogyasztja. A károsított növényi részek, zölden és szárazon, gyökér, szár, levél, virág, de gyakran maga a termés. Mondhatni nem válogat, az évszakra jellemző táplálék-féleséget fogyasztja. Szántóföldi körülmények között a kalászosok, pillangósok, repce stb. magjait szívesen fogyasztja. A mezei pocok föld alatti járataiban, kolóniákban él. A talaj felszínére csatlakozó járatai fölé földkupacot nem épít. A lakott járatok környezetében a növényzetet „kefére rágja”. Állandó jelenlétére a jól kitaposott járatok, ürülék és táplálékmaradványok hívják fel a figyelmet. A mezei pocok rendkívül szapora, tél végétől késő őszig több ciklusban is fiall. Száraz, de táplálékban bővelkedő években a betegségek nem tizedelik, ezért túlszaporodik. Szívesen telepszik, mezőgazdasági mûvelésû területek közelébe, vagy kevésbé háborgatott termőterületre. Az árokpartok, tarlók elhanyagolása kedvez a megtelepedésüknek. Szívesen telepszik meg gyümölcsösökben is ha a sorok elgyomosodnak. Erre nyár végén különösen figyelni kell, mert a háborítatlan, elgyomosodott területeken megtelepedve súlyos károkat okozhat a téli kéreg és gyökérhántolással, mely a fák pusztulásához vezethet. Faiskolában vagy csemetekertben különösen súlyos lehet az okozott kár.
Nem véletlen, hogy a mezei pocok veszélyes kártevő az 5/1988 (IV.26) MÉM rendelet 2. számú melléklet B pontja szerint. Azaz megtelepedése esetén a védekezés kötelező. Amennyiben ősszel 100 m2-en 2–3, tél végén 1–2, vagy ezt meghaladó lakott járatot találunk, a védekezés szükségessé válik. Ha a lakott lyukak száma ezt az értéket meghaladja a védekezést haladéktalanúl el kell végezni.
A mezei pocok túlszaporodása általában a rezervátor területekről (ruderáriákról) indul, és az akkumulátor területeken (évelő pillangósok, gabonafélék) vagy a depresszor területeken (kapások) fejeződik be. A mezei rágcsálók áttelelési esélyeit a száraz meleg időszakok növelik, sok csapadék, hideg és enyhe periódusok sûrû váltakozása jelentősen csökkenti.
A védekezés lehetősége
A természetes ellenségeik (ragadozó madarak, emlősök) tevékenysége jelentős pocokgyérítő hatású lehet, de többnyire nem elegendő. Ezért mechanikai úton és kémiai hatóanyagokkal is védekezünk ellenük. Hatásos eljárásnak számít a mélyszántás, mert nem csak a pockokat, de azok járatrendszerét is tönkre teszi, fészkeiket is elpusztítja. A túlélőket pedig a ragadozók és a kedvezőtlen időjárás tizedeli meg. Kémiai védekezésre gyomorméreg (Arvalin), vagy véralvadásgátló hatóanyagú készítménnyel kezelt csalétket, gabona magvakat (Redentin) helyeznek ki számukra. Ezekre a kezelésekre ősztől tavaszig van lehetőség, akárcsak az endosulfan hatóanyagú (Thiodan-os) permetezésekre, vagy a foszfor-hidrogén hatóanyagú (Polytanol-os) lyukgázosításokra. E kezeléseket eseti engedély birtokában végezhetik el. A kezelt területen vadriasztást is kell végezni.
A cikk szerzője: Dr. Szeőke Kálmán
