Az első csoportba tartozók közül a legfontosabb a fajta, melynek genetikai struktúrája nagy mértékben meghatározza annak termőképességét és minőségét, a különböző élő- és élettelen hatásokkal szembeni viszonyát. Ugyanakkor az utóbb felsorolt tényezők, mint majd látni fogjuk, hatnak a fajtára, annak tulajdonságaira.
Az ökológiai tényezők szintén két csoportra bonthatók, éghajlatiakra és talajtaniakra. Az éghajlati csoportba tartozó elemek közül lényeges a vegetációs ciklusban, vagy annak egyes szakaszaiban lehullott csapadék mennyisége, a hőmérséklet (napi-, havi és évi átlag), a napfénytartam. Kisebb, bár korántsem elhanyagolható jelentőségû elemek a levegő páratartalma, az uralkodó szél iránya, erőssége, vagy a hőség, illetve forró napok száma. A talajtani faktorok közül meghatározó az adott tábla földrajzi elhelyezkedése, a makro- és mikro-domborzati viszonyok, a talaj típusa /annak fizikai és kémiai tulajdonságai/, -összetétele, valamint a talajvízszint mélysége. A talaj összetétele nagymértékben kihat annak tápanyag-, hő- és vízgazdálkodására. Mindezen tulajdonságok termőhelyi adottságok néven összegezhetők, melyek viszonylag rövid távolságokon belül is jelentős mértékben változhatnak. A sík vidékekre a viszonylag nagyobb kiegyenlítettség a jellemző. Ha ez utóbbi csoport egyes tulajdonságainak súlyát rangsorolni kell, úgy azok közül az éghajlati elemeké fokozottabb, bár az is előfordulhat, hogy egy-egy növényfaj, vagy fajta adott helyen történő termesztését önmagában már a talaj típusa is meghatározhatja.
A termesztéstechnológiai/agrotechnika tényezőkön belül a tápanyag-visszapótlás és gazdálkodás szerepe kiemelkedő, ezen belül a termés mennyiségét és annak minőségét legnagyobb mértékben a nitrogén mennyisége, a tápelemek kijuttatásának ideje, valamint azok egymáshoz viszonyított aránya befolyásolja. A termésösszetevők alakulására a vegetációs idő előtti és alatti vízviszonyok mind-mind hatással vannak, s a termésbiztonság mesterséges vízpótlással fokozható. Bár a búza termesztésében éghajlati viszonyaink között általánosságban véve kisebb az öntözéses termesztés jelentősége, azonban az eltérő termőhelyi adottságok miatt egyes térségekben (pl. Alföld) annak szerepe is fokozottabb. Az öntözés következtében célul kitûzött termésmaximalizálás azonban még optimális vízellátottsági feltételek biztosítása esetén sem biztos, hogy a minőségi tulajdonságok javulásával jár együtt. Sőt! Az öntözés elemei közül az egyszerre kiadott víz mennyisége és az öntözési forduló ideje gyakran determináló tényező. A technológiai elemek közül lényeges szerepe van a vetésváltás rendszerének, s közvetlen a hatása a búzát megelőző előveteménynek. A hazai termesztésre jellemző 70% körüli gabonaarány a növényvédelem fontosságára is ráirányítja a figyelmet, azon belül változtatni kell a technológián a gyomnövények, a kórokozók és a kártevők megjelenése esetén. A fajták tenyészidőszükséglete különböző, ami kihat mind a vetés-, mind a betakarításkori munkamûveletekre, ugyanakkor e munkafázisok egyes elemei, pl. csíraszámigény akár fajtánként is eltérő lehet. A búza a sekélyen gyökeresedő növények kategóriájába tartozik, emiatt számára a talajelőkészítés mélységének nincs olyan nagy jelentősége, mint van annak pl. kapás kultúrák termesztése esetén.
A vázolt tényezők között kapcsolatrendszer áll fenn, melynek minél alaposabb megismerése a felhasználási célonként is eltérő tulajdonságú fajták racionális használatát és a fajta igényeihez alkalmazkodó termesztéstechnológia kimunkálását teszi megalapozottá.
A hazai fajtaellátottság kifejezetten jó, már ami a fajtaszámot illeti. A 2006. évi Nemzeti Fajta jegyzékben 3 éréscsoportban (korai-, közép- és középkései érésû) 116 államilag elismert fajta található. Ezek közül 79 fajta hazai nemesítésû, míg 37 fajta honosítás révén került köztermesztésbe. Az utóbbi évekre nagyfokú fajtarotáció a jellemző, hiszen 2004-ben 11, 2005-ben 16 fajtát töröltek, míg ugyanebben az időszakban 15 új fajta (2004-ben 8 db, 2005-ben 7 db) került állami elismerésre.
A fajták tulajdonságai sokfélék, közülük a morfológiaiakról (pl. szem- és kalászszín, szálkásság, levélállás, levélfelület nagysága stb.) az OMMI „Leíró Fajtajegyzéke”-iből lehet tájékozódni. Az agronómiai tulajdonságok közül lényeges az érésidő, a bokrosodó képesség, az állománymagasság, a szárszilárdság, valamint az őszi vetésidejû fajtáknál a télállóság. A Leíró Fajtajegyzékek a fajták egyes minőségi tulajdonságairól is közölnek adatokat, azonban a minőség fogalomkörébe a közölteknél több tulajdonság is beletartozik. A minőségi paraméterek köre egyébiránt állandóan bővül, a leggyakrabban használt tulajdonságok a következők: hektolitertömeg, betakarításkori nedvességtartalom, ezerszemtömeg, szemkeménység, fehérje- és aminosavtartalom, sikértartalom, sikérterülés, sikérnyúlás, szedimentációs érték, Hagberg-féle esésszám, valorigráfos/farinográfos érték, sütőipari érték, alveográfos értékek (P, L, G, P/L, W-érték), próbacipó térfogat, próbacipó alaki hányados, ásványianyag-tartalom.
A tulajdonságok közül a gyakorlati szakemberek a fajlagos szemtermés mennyiségét tartják még ma is a legfontosabbnak. A fajták eme tulajdonságáról rendelkezünk a legtöbb információval, s azt meghatározó tényezők szerepe is a legjobban ismert. Hosszú adatsorok állnak már rendelkezésre a hozamok nagyságát illetően egy-egy régió, vagy az ország területére vonatkozóan, melyek közül az 1870 és 2005-ös évek közötti országos átlagtermések alakulását az 1. ábrán mutatjuk be.
Az ábrán jól látható, hogy a hozamok hosszabb időszakokat tekintve az 1980-as évek végéig növekedtek, melyet részben a nemesítés eredményeként megjelenő új fajták nagyobb termőképessége, részben a technikai színvonal fejlődése váltott ki. Az 1990-es évek elejétől kezdődően fokozatosan csökkentek a hozamok, amely elsődlegesen tápanyag-gazdálkodási hiányosságokra (a szükségesnél kevesebb tápanyag-visszapótlás és helytelen tápelem-arányok) vezethető vissza.
Kétségtelen dolog, hogy a hozam meghatározója a termesztésnek, de a termény értékesíthetőségét egyre inkább annak minőségi tulajdonságai határozzák meg. Történelmi tény, hogy a hektolitertömeg mértékszáma már az 1870-es években is szerepet játszott a piacokon. Az első minőségi búzatérkép a hektolitertömeg alapján 1879-ben készült el, melyet Hankóczy Jenő a búza sikértartalmára átdolgozva 1885-ben tett közzé (2. ábra). E térkép alapján meghatározhatók azok a körzetek, ahol még ma is a legjobb minőségi tulajdonságú búza termeszthető (Tiszavidék, Bánát, Mezőföld, Pest-megye egyes részei).
A legutóbbi időszak (1998–2005.) országos búza termesztési adatainak bemutatására részben a KSH adatait, részben az FVM által kiadott 2005. évi Búza Minőségi Térkép értékszámait használjuk fel (1. táblázat), s az egyes tulajdonságok közötti összefüggések feltárása érdekében értékeljük is az FVM által közzétett 2005. évi OMMI fajtakísérleti eredményeket.
Az 1. táblázat a hozam- és minőségi mutatók évenkénti adatai mellett az azokból számított átlag-, minimum és maximum értékeket is ismerteti.
Az évek közötti változékonyságot (évjárathatás) jól érzékeltetik a szélső értékek közötti különbségek, melyek közül különösen nagy eltérések fordulnak elő a termésátlag, a sikérterülés és az esésszám esetében. A legelső paraméternél kétszeres (2,63 t/ha és 5,13 t/ha közötti), a sikérterülés értékénél háromszoros, míg az esésszámnál másfélszeres differencia alakult ki a vegetációs ciklusok eltérő időjárási körülményeinek (csapadékellátottság) hatására. Az évenkénti átlagértékek mögött nagy adathalmaz áll (pl. 2005-ben 805 db. minta), amelyek így alkalmasak az évjárathatás bemutatására. Az átlagok azonban sok mindent elfednek! Elfedik a termőhely, a fajta és a termesztéstechnológia egyes elemeinek direkt hatásait. Az FVM hivatkozott kiadványa megyei szintû adatokat is tartalmaz, amelyek értékelését elvégezve a 2. táblázatban ismertetjük az egyes tulajdonságok megyénként mért minimum és maximum értékeit.
A táblázat adataiból kiolvasható, hogy a különböző termelési körzetekben mért legnagyobb mértékû változások sorrendben a sikérterülés, a nedves sikértartalom és a sütőipari értékszám esetében következtek be, míg a hektolitertömeg a legstabilabb tulajdonság. Az 1. és 2. táblázat adatainak egybevetése alapján következik, hogy az évjárathatás nagyobb, mint a termőhelyi. Ez azonban nem minden esetben van így! Szélsőséges időjárási körülmények közepette egy adott évjáraton belül a régiók termésmutatói között nagyobb különbségek is kialakulhatnak.
Az egyes résztulajdonságok közötti kapcsolatrendszer meghatározása végett az 1. táblázat adataiból összefüggés vizsgálatot végeztünk, melynek eredményét a 3. táblázatban ismertetjük.
A táblázatban – miként a továbbiakban is – a megbízhatóság mértékét a szakirodalomban ismert módon jelöljük: „+”a 10%-os; „*” az 5%-os; „**” az 1%-os; és „***” a 0,1%-os szintû kapcsolatot mutat). A legszorosabb összefüggés a fehérje- és a sikértartalom között található, s nagyon szoros a kapcsolat a sütőipari értékszám (farinográfos/valorigráfos érték) és az esésszám között is. Az adatok közül kiemelendő még a termés mennyisége és a fehérjetartalma között számított igazolt negatív korreláció. A szemek fehérjetartalmának nagysága főleg az utóbbi időkben az egyes tételek minősítésénél fontos szemponttá vált. Ennek ismeretében figyelemre méltó e tulajdonság, valamint az esésszám közötti igazolt pozitív korreláció is.
A Búza Minőségi Térkép 15 elismert, 7 helyen termesztett őszi búza részletes beltartalmi értékeit is ismerteti. Az értékek kísérleti helyenkénti ismertetésére nincs lehetőség, de a különböző helyekről származó minták átlagait, valamint az adatokból számított korrelációs koefficiensek értékeit a 4. táblázatban ismertetjük. A fajták egyes tulajdonságai között még azonos kísérleti hely esetén is nagyon jelentős különbségek vannak. A kísérleti helyeken mért értékek átlagai között a különbségek ugyan kisebbek, de pl. az esésszám és a sütőipari érték vonatkozásában még így is számottevők.
A 4. táblázat adatai alapján az is megállapítható, hogy a korrelációs koefficiensek a szedimentációs érték kivételével nem mutatnak legalább 10%-os valószínûségi szintnél erősebb összefüggést, amiből levonható az a következtetés, hogy a fajták tulajdonságai termőhelyenként az adottságokhoz igazodóan változó (nem egy esetben a különböző helyekről származó minták mért értékei között negatív összefüggést mutattunk ki).
A fajták jellemzőit befolyásoló éghajlati elemek hatásainak vizsgálatát megbízható módon csak tartamkísérletek értékelése alapján lehet elvégezni. Az általunk 1996. és 2003. között beállított mosonmagyaróvári kísérletek eredményei azt igazolták, hogy a fajták egyes tulajdonságaira a legnagyobb mértékben a május-júliusi időszak meteorológiai értékei (csapadékösszeg, napfénytartam, átlaghőmérséklet) voltak a legnagyobb hatással. A szemtermés mennyiségére, a fehérjetartalom, az ezerszem- és hektolitertömeg, az esésszám, a nedves sikértartalom, a sikérterülés és -nyújtás mértékének változására nagyobb az évjárat hatása, ennek megfelelően egy évjáraton belül a fajták közötti különbségek kisebbek. A felsorolt tulajdonságok közül legnagyobb variabilitást az esésszám, a sikérterülés és sikérnyújtás mutattak, míg legkevésbé a hektolitertömeg változott. A vizsgálati időszak évenkénti fajtaátlag értékeit az 5. táblázatban ismertetjük, ahol külön feltüntetjük az átlag feletti, az átlagos és az átlag alatti csapadékellátottságú évek jellemzők szerinti átlagértékeit.
A 2001–2005. között végzett kísérletek összevont értékelése alapján azt is megállapítottuk, hogy azonos termesztéstechnológiai körülmények között a fajták különböző évjáratok közötti tulajdonságai sem azonos mértékben változnak. Nagyon szoros összefüggést kaptunk a fajták sikértartalom, sikérterülés, szedimentációs értékszám és fehérjetartalom értékeinek évjáratok között számított koefficienseinél, ami e tulajdonságok termőhelytől függő stabilitására is utal. Nem mutatható ki ugyanakkor ilyen konzekvens kapcsolat a szemtermés, az esésszám, a valorigráfos értékszám, valamint a próbacipó alaki hányadosának alakulása esetén. A résztulajdonságok közötti összefüggésrendszert a 6. táblázat ismerteti.
A cikk szerzője: Dr. Kajdi Ferenc
