Ekkor az éjszakai lehûlés is kismértékû, a tehén nem kerül be a számára kedvező hőmérsékleti zónába. A hőségnapok általában július-augusztus időszakában várhatók. Számuk tájegységenként változó. Hatásuknak legkitettebb területek: hazánk déli és délkeleti részei, ott évente kb. 20–22 ilyen napra számíthatnak.



Az agrometerológia szakkönyvekben a növekvő nyári hőstressz ténye az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb teret kapott. Kezdetben minimális említést érdemelt, napjainkra már külön fejezetet állítanak az éghajlat változásának. A szakírók szerint az időjárás változása dinamikusabb, mint az a tevékenység, amit az ember a káros hatások ellenében folytat. Ennek egyik oka, hogy a gazdálkodók is csak a károk megjelenésének hatására cselekszenek és nem preventív, előrelátó tervek alapján tevékenykednek. Ilyen esetekben pedig gyors döntésekre és megoldásokra van szükség, azonban ezeket késleltetik a meglevő technológia lehetőségei. Pl. célszerû lenne egy jobb mikroklímájú, modern istálló, de csak a meglévő kisebb módosításai megoldhatók.



A meleg hatására a folytonosan meglévő technológiai rendellenességek „előhívódnak”, hatásaik révén felnagyítódnak, állatainkon szinte tünetegyüttesi formában jelentkeznek. A technológiák felfeslő szövetét folyamatosan gondozni kell.



A hőstressz elleni védekezés szempontjából meghatározó sajátosságok, hogy tehenünk:

• összetett többüregû gyomrú, kérődző állat,

• a nagy mennyiségû és rostban gazdag takarmányt fogyaszt,

• bendőjében folyó takarmány fermentáció nagy termikus hőtermeléssel jár,

• nappali aktivitású állat (fő aktivitási időszak a kora reggel, kisebb részben a naplemente körüli időszak).

A tehén körüli tevékenységünk meghatározó céljai nyáron:

• a hőstressz ellenére a takarmányfelvétel jelentős részének megőrzése,

• a bendőben zajló fermentáció fenntartása,

• a tehén ellenálló képességének a megőrzése,

• stresszt mérséklő technológiai elemek számának növelése.

Klasszikus nyári tenyésztői válaszreakció: az adagon belül az abrakhányad növelése (sok gabonával). Mit várhatunk ettől? Csökken a takarmányfelvétel során a rágás, csökken a kérődzés, ezekkel összefüggésben csökken a tehén természetes pufferfolyadékának, a nyálnak a termelése. A csökkenő puffermennyiség savanyítja a bendő pH-ját, amit az abrak könnyen bomló szénhidrát frakciójának hatása tovább fokoz. Ilyen körülmények között megváltozik a bendőflóra fajszerkezete, előtérbe kerülnek tejsavtermelők. A kedvezőtlen bendőtartalom felszívódása és bendőből való továbbjutása akadályozott lesz, romlik a bendőmotorika. A sor végén jószágunkat gyógykezelve a laktacidémia vagy az acidózis ellen kell fellépnünk. A meleg okozta kihívást válasz nélkül hagyva ketózisos állapothoz vezető mély energiahiány alakul ki. Mindez egy nyári elléssel tetézve, laktációindítást rontó gondhalmaz…



Milyen megfelelőbb eszközeink vannak?



Takarmányozáshoz kapcsolható lehetőségek, pl.:

• a takarmányadagok nagyságának csökkentése, táplálóanyag koncentrációjának növelése. A nagy meleg hatására csökken a takarmányfelvétel, leginkább a laktáció ellés közeli szakaszában és a magasabb termelésûeknél. A korábbi időszakokhoz képest a melegben ez a csökkenés 10–30%-os, de gyors időjárási front okozta emelkedésnél akár az 50%-ot is elérheti a takarmány visszautasítás. Ezt követve vagy megelőzve csökkenteni kell az adagok méretét úgy, hogy a szükségleteket azért kielégíthessük. Az adagok szûkítés melletti koncentráció növelésre, elsősorban a teljes értékû gabonák (ocsúk stb. elhagyása), a magasabb fehérjetartalmú szójatermékek, a védett zsírok és fehérjék, valamint a glükoplasztikus anyagok adnak lehetőséget. Ehhez kapcsolva kellene ebben az időszakban a jobb minőségû és táplálóanyag-tartalmú tömegtakarmányokat használni.
  
   Az adagok összeállításánál külön figyelemmel kell lenni az elsőborjasok alacsonyabb szárazanyag felvételére. Amennyiben a fogadócsoportban közösen tartjuk az egyszer és többször ellett teheneket, akkor az adagot inkább az elsőborjasok takarmányfelvételére kell tervezni;

• a takarmányadag szárazanyag-tartalmának beállítása. A szakirodalom optimálisnak tartja a 45–60%-os szárazanyag tartalmú jászolmixet, a gyakorlat szerint ez nyáron 45–50% között a kedvező. A mixet a kiosztókocsiba töltött vízzel, illetve a különböző kiegészítők vizes oldatával-elegyével érdemes nedvesíteni, evvel annak ízletessége és a tehenek étvágya javul. A bekerülő vizet is be kell mérni, mint a többi bekeverésre kerülő komponenst. A nedvesített etetésre való áttérés kisebb szoktatással történjen;

• bendőpufferek alkalmazása. A laktáció első felében mindenképp javasolt a használatuk. A pH-beállítást érdemes megoldani pufferok tápba keverésével. A hatékonyság növelhető szervetlen pufferek esetében a több vegyületből álló keverékek, vagy retard formák alkalmazásával. Jó eredménnyel alkalmazható szerves pufferek az élő élesztők. Az élesztő kiegészítés alkalmas az esetleges többlet-pufferolást igénylő időszakok (ellető, takarmányváltás, stressz) ellátására;

• az adag rosttartalmának optimalizálása. A kevés rost elsavanyítja és leállítja a bendőt, a sok rost fokozott hőtermelést okoz.

• az adag káliumszintjének beállítása. A kálium a szervezet kation-anion egyensúlyának meghatározó eleme. Míg a Na a szervezet extracelluláris tereinek, addig a K az intracelluláris tér legfontosabb elektrolitja. A kálium kiegészítéssel növeljük a szervezet természetes pufferoló képességét, aminek közvetett hatásaként emelhetjük a tehenek takarmányfelvételét;

• megfelelő Na (só) ellátás;

• hatékony premix választása. A tehén szervezete a stressz hatására „legyengül”. A premixeinket áttekintve kedvező a vitamin- és ásványianyag szintek emelése, a jobban hasznosuló összetevőket (pl. szerves kötésû mikroelemek, bendővédett vitaminok) tartalmazók előtérbe emelése.

Az etetési technológiához kapcsolható lehetőségek, pl:

• megfelelő jászolhossz. A jászol teljes hossza legyen arányos az egy istállóban vagy csoportban tartott állatok számával. Ez különös figyelmet azokban a csoportokban érdemel, ahol nagyok a csoporton belüli havi létszámváltozások (szárazonálló, előkészítő, ellető, fogadó), vagy a laktációs szakaszból eredeztetve nagy a fokozott takarmány felvétel fontossága (ellető, fogadó, nagy termelésû csoport). Szabálynak tekinthető, hogy akkora jászol kell, hogy a csoport összes egyede egyszerre takarmányhoz férjen. Ellenkező esetben, zsúfoltság mellett a szociális rangsorból eredően növekedhet a csoporton belüli eltérések nagysága a tápanyag-ellátásban, kondícióban, termelésben. Az egy állatra jutó jászolszélesség min. 70 cm legyen, de legoptimálisabbnak a tehén szélességének a 1,3-szorosa tehető;

• megfelelő szélességû etetőállás. A tehenek megfelelő jászolra állásához minimum a törzshosszal megegyező etetőállást kell biztosítani. Teheneink az etológiai sajátosságok miatt az evés kezdetétől számolva 20–30 perc múltán újabb helyet keresnek maguknak. Amennyiben az etetőállás megfelelő hosszú, úgy szabadabb az állatok mozgása, kisebb az egymásközti zavaró agresszió;

• „az etetőhely akkor tekinthető megfelelőnek, ha nyugodt, zavarmentes takarmányfelvételt tesz lehetővé, és az állat kényelmes testhelyzetben, kedvező klimatikus feltételek között fogyaszthatja a hozzáférhetően elhelyezett, ideális fizikai állapotú takarmányát.” (dr. Gere, 2003) Ehhez olyan hétköznapi praktikumok állnak rendelkezésünkre, mint pl. a ventilált etetőhely, az egyéb munkafolyamatok etetéshez igazodása. (Etetés idején ne kergessük el az állatokat szalmázással, trágyatolózással, zajos karbantartással, állat átcsoportosítással a jászoltól!);

• etetés gyakorisága. Elterjedő, költségcsökkentő megoldás a fedett, istállón belüli jászlak esetén az állatok napi adagjának egy vetésben történő kiosztása. Ez a megoldás azonban nem megfelelő a takarmányfelvétel és a bendőmûködés maximalizálásának az oldaláról. Az állat, akkor fogyasztja legszívesebben a takarmányt, ha laza szerkezetû, friss, bemelegedés- és száradásmentes, még nem szétválogatott és összenyálzott. Az állat több takarmányt fogyaszt, ha valami újszerû a jászolhoz vonzza. Ez alapvetően a napi takarmányosztásokkal és apróbb, de rendszeres trükkökkel (a takarmány kézi vagy gépi jászolra igazítása, üres kiosztókocsi átvontatása stb.) érhető el. Amennyiben a napi takarmányfelvételek számát növelni tudjuk, úgy a legtermészetesebb módon járulunk hozzá a bendő pH szabályozásához. Ez a legoptimálisabb napi 8 etetés mellett lenne, de kedvező helyzetet teremt a fejések számához igazodó, napi 2-3-szori is. (A fejésből visszaérkező tehenet mindig friss vetés várja a jászolnál!) A gyakoribb etetés javítja a bendőemésztést, csökkenti az acidózis esélyét, javítja a tej beltartalmát. Az említett rendszeresség reflexek sorozatát elindítva az étvágyat növeli;

• az etetés ideje. A nyári időszakban célszerû az etetések idejét széthúzni. Egy megfogalmazás szerint, ekkor kívánatos az első etetést napfelkelte előtt, az utolsót napnyugta után elvégezni. Az ilyen elvû etetés biztosítja, hogy a tehén legaktívabb időszakaiban rendelkezésére álljon a takarmány;

• a napi adag megoszlása az etetések között. Gyakori, hogy a napi adagot egyenlő részekre osztva juttatjuk ki, azonban igazán jó lenne ezt a tehén napi aktivitási szakaszaihoz igazítani. A tehén aktivitási szakaszai, kissé lerövidülve, de legkarakteresebben nyáron jelentkeznek. Ezt kellene kihasználnunk a takarmánymennyiség etetések közti megfelelő arányú megosztásával. Egy gyakorlati példa erre: 3-szori etetés mellett a napi adagnak reggel 25–30, délben 10–15, este 60%-át osztják ki;

• homogén teljes takarmánykeverék (TMR). Minden takarmányozási megoldás lényege, hogy a jászolból felvett takarmány minél közelebb legyen a szükségletek szerint tervezett adaghoz. Ehhez a pontosan bemért összetevők mellett jól kevert, homogén TMR-re van szükség. A TMR-rel minden összetevő és táplálóanyag együttes kényszeretetését valósítjuk meg. Amennyiben állatunk ebből könnyen tud válogatni, akkor a hőstressz kártételei növekednek: oltógyomor helyzetváltozás, acidózis, laminitis…;

• átgondolt takarmánytárolás és előkészítés. Erjesztett takarmányok esetében kitároláskor az anyagok kiszáradását, pH változását, romlását és szennyeződését kell megakadályozni. Ez úgy valósul meg legjobban, hogy a silótérből mindig csak az adott etetéshez szükséges mennyiséget vesszük ki (Nem végezzük a napos készlet átmeneti deponálását!), a szilázs-szenázs kitárolási felületét minimalizáljuk, a felület tömörségét – zártságát megőrizzük (silómaró, blokkvágó alkalmazása.), a takarás alatti és oldalfali romlott részeket rendszeresen eltávolítjuk. Olyan tárolási tereket kell kialakítani, amelyben a napi előrehaladás mérsékli az oxigén jelenlétében bekövetkező romlást. Ez az ideális napi lemart mennyiség, fóliatömlős tárolás esetén pl. min. 0,6–0,8 m. A szálastakarmányok esetében a túlaprítást kell elkerülni, hiszen az adagban többféle összetevő is szolgáltat rostot, de a struktúrrost döntő hányadát ez adja;
  
  A takarmánykeverékek és kiegészítők esetében a hő- és fényérzékeny összetevők bomlásával kell számolni. A tápokban gyorsabban nőhet a savszám, peroxidszám. Ennek tudatában kedvezőbb a takarmányokat csak rövidebb időszakokra rendelni, és főként a kiegészítőket fénytől zárt, száraz, hûvös helyen tárolni a felhasználásig.
  
   A szálastakarmányok esetében a túlaprítást kell elkerülni, hiszen az adagban többféle összetevő is szolgáltat rostot, de a struktúrrost döntő hányadát ez adja;

• ebben az időszakban csökkenteni kell a takarmányváltások számát. Amennyiben nem kerülhető el, akkor legalább 1 hetes átmenettel történjen. A jó takarmánygazdálkodás esetén minden alapanyagból van elegendő arra, hogy a friss takarmányokban az enzimes folyamatok leálljanak, illetve az erjedés lezáródjon. Gyakori kedvezőtlenül gyors váltások történnek általában az új szénákkal, szenázsokkal, gabonákkal. A váltások problémakörét növeli, hogy a tavalyi készletek kiapadása esetén az idei takarmányféleségekből gyakran aránytalanul több is kerül az adagba. Pl. a tejelő tápok kukorica hányadának nagy részét könnyen erjedő gabonára váltják.

• megfelelő vízellátás. A nyári vízellátás alapja, hogy állataink vízfelvétele emelkedik, akár a duplájára is növekedhet. Igényeiket akkor tudjuk kielégíteni, ha folyamatos az ellátás, hozzáférnek az itatóhoz és tiszta a víz. Ennek érdekében a téli félévben használt itatók számát növelni kell, így több állat fér egyszerre az itatóhoz. A többlet itatókból feltétlenül jusson a fejőház előtti zsúfolóba és a visszavezető felhajtó út mellé és a karámokba. A kiegészítő itatók nyílt víztükrûek legyenek, ebből szívesebben fogyasztanak. Az itatókat gyakran és rendszeresen kell takarítani, de az olyan megoldásokat kell előtérbe helyezni, amikor a leengedett víz nem növeli az istállóban felhalmozódó hígtrágyát. Az itatás hatékonysága a kedvezőbb légtechnikájú istállókban jobb, mert nem tömörülnek a tehenek az itató köré.

A cikk szerzője: Molnár Ernő