Az utóbbiakkal összefügg a talajmûvelés módja, minősége is, de ez a trágyázási rendszerhez közvetlenül is kapcsolódik. Az említetteket érzékelteti vázlatosan az 1. ábra.
Amit a következőkben tárgyalunk, a termőhelyi és termesztési tényezők – mint adottságok – szintén jelentősen befolyásolják a gyümölcsösök tápanyag-ellátottságát. Így van ez még akkor is, ha a következő felsorolás egyes elemei első látásra meglepőnek tûnnek. Súlyuk az előfordulásuk mértékétől és kombinálódásuktól függ.
Ezek az adottságok többé-kevésbé befolyásolhatók, illetve a gyümölcsös helyének kiválasztásával, a termesztett gyümölcsfaj meghatározásával kedvezően érvényesíthetők. A negatívumok stresszként hatnak a gyümölcstermő növényekre, és táplálkozási zavarokat, teljesítményromlást okoznak.
Példákat is felhasználva nézzünk néhány tényezőt a felsoroltakból. A talaj- és gyökértevékenység plusz 8 °C talajhőmérséklettől válik aktívabbá. Ezért a lassú kitavaszodásnál főleg nitrogénből és foszforból, vagy esetenként a virágkötődést is befolyásoló bórból lehet hiányos az ellátottság, amin a permettrágyázás segíthet. Illetve a gyorsabban melegedő, szerves anyagban gazdagabb, sötétebb színû talajokon, homokon vagy nem tömődött, jó szerkezetû (megfelelően mûvelt) talajon a tavaszi vegetáció indulásához kedvezőbb lesz a talajhőmérséklet és a felvehető tápanyagszint.
A hőingadozás – ami gyakori jelenség a mi klímánkban – a téli időszakban a fatörzsek délies oldalán kéregrepedést, kéregleválást, másodlagos gombafertőzést okozhat. A háncsszövetek részleges károsodása csökkenti a gyökerekbe jutó asszimiláták mennyiségét, és ezáltal a gyökérnövekedést, a víz- és tápelemfelvételt is. Ilyen kéregrepedés minden gyümölcsfajnál előfordulhat, de bekövetkezése valószínûbb és a következménye komolyabb a mélynyugalmat hamarabb befejező csonthéjasok esetén.
A téli és tavaszi fagy is okozhat szállító edénynyaláb károsodást, ami hátrányos a víz- és tápelem-felvételre, a fa kondíciójára nézve. De nem is ez a leglátványosabb következménye, hanem a velejáró, esetenként nagymértékû terméskiesés. A fagykár miatt részlegesen vagy teljesen kihagyó fákra a növekedési túlsúly lesz jellemző, ami felborítja a tápanyag egyensúlyt. Az ilyen fák esetén a kedvezőtlen tápelem arányok és a lazább szövetû, nagyobb méretû gyümölcs miatt rosszabbul tárolható az alma. Még súlyosabb helyzet alakulhat ki, ha az un. kihagyó évhez vízbőség is társul. Ez a két dolog önállóan és együttesen is kiválthatja az un. alternanciát (kihagyó, alacsony terméshozamú és bőtermésû un. spontán évek váltakozása), amiből nagyon nehéz kimozdítani az ültetvényt, illetve nagy szakértelmet és munkát, költségráfordítást igényel. Megelőzésként ezért fontos a fagynak kevésbé kitett termőhely megválasztása, és a megfelelő tápelem-arányok kialakítása a trágyázások során. Utóbbiak kedvezően befolyásolják az abiotikus (fagy, szárazság) és biotikus (kórokozók) stressztûrést, de csodát nem lehet a trágyázástól várni, mert a rossz termőhelyből adódó fagyveszélyeztetettséget nem lehet ezzel kompenzálni. Ezt érzékelteti a 2. ábrán bemutatott meggytrágyázási kísérlet eredménye is.
A meggy kísérleti táblában a magasabb és alacsonyabb fekvésû terület között csupán +/- 1 méter szintkülönbség volt. A viszonylag kis termőhelyi eltérés és a trágyázások hatása jól látható a virágok túlélésén a kritikusan alacsony hajnali lehûlés (–3,5 °C) esetén. A termőhely hatása sokkal nagyobb mértékû, mint a trágyázásoké. A trágyázási kezelések között csak 2–2,5-szeres különbségek adódtak, míg a magasabban elhelyezkedő (a fagyzug mélypontjából kissé kiemelkedő) fákon akár hétszer több élő virág maradt, mint a fagy által erősebben sújtott mély fekvésben, és a trágyázások hatása is a kevésbé fagyos helyen tudott csak érvényesülni. A kálium adagolása kedvező, míg a nitrogén túlsúly (N2PK) negatív tendenciájú volt a fagytûrés szempontjából.
A forróság és a csapadékhiány együtt alakítja ki az aszályt. A jó kondíciójú, egészséges fák a rossz idő hosszától függően valamivel jobban átvészelik az ilyen időjárást, de vízhiány esetén hiába van elegendő tápanyag a talajban, a gyökerek nem tudják felvenni, az előforduló, látható hiánytünetek általában csak másodlagosak. Ezen kívül a nagyon meleg éjszakákon a fák ellélegzik a nappal képződött asszimilátákat, amiből így nemcsak a következő évi termőrügyek differenciálódásához jut kevesebb, hanem a gyökérfejlődéshez is. A lecsökkent gyökérzet miatt a vízhiány megszûntével a víz- és tápanyagfelvétel lassabban áll helyre. Öntözéssel, aszályos időben lehetőleg a lombra is jutó esőztető módon (esetleg a koronába emelt mikroszórófejes rendszerrel) ajánlatos megelőzni ilyenkor a víz- és tápanyag-ellátási zavarokat.
A vízbőség esetén káros mértékig fokozódhat a fák hajtásnövekedése, ami felborítja a termőegyensúly és gyümölcsminőség szempontjából kedvező tápelem-arányokat (lomb-N/K, gyümölcs-K/Ca növekedés). Az erős hajtások tápanyagelszívó hatása miatt kevesebb kalcium jut a gyümölcsökbe. Ugyanakkor a metszés során sok hajtást kell eltávolítani, ami növeli a kalcium veszteséget, mert a fa által nagy nehezen felvett kalciumtekintélyes része veszendőbe megy a nyesedékkel. A hajtásoktól elsûrûsödött koronában csökken a gyümölcs kalciumtartalma, a tárolási minősége és a színeződése, továbbá mérséklődik a termőrügy differenciálódás is, ami már a következő évi terméshozamot és tápelem-arányokat érinti hátrányosan. Ha már bekövetkezett a vegetatív túlsúly esete, akkor a felesleges hajtásoktól a téli metszés helyett inkább az ún. „zöld metszéssel” szabaduljanak meg. Így a tárgyévben a kedvezőbbé váló fényviszonyok előnyösen hatnak a rügydifferenciálódásra, színeződésre, és az év hátralévő részében az értékes tartalék tápanyagok olyan hajtásokba épülnek be, amelyeket már nem dobnak le a téli metszéssel.
Gyümölcsösök sokféle talajon fordulnak elő, de ez nem azt jelenti, hogy mindenütt megtalálják a kedvező víz- és tápelem-ellátottsági körülményeket. A talajhibák többé-kevésbé hatnak ezekre a folyamatokra. A minimális termőréteg (a talajfelszíntől mért gyökérjárható és hibáktól mentes talajmélység) a gyümölcsfáknál fajtól és alanytól függően 80–150 cm-ig változik, a bogyósoknál 50–60 cm. Ha ennél sekélyebb, akkor a korlátozott gyökértérfogat miatt a növény nem tudja felvenni a kedvező teljesítményéhez szükséges vizet és tápanyagokat. Az 50%-kal sekélyebb termőrétegbe nem lehet kétszerannyi tápanyagot tenni, mert az kedvezőtlen oldatkoncentrációt okozhat. Segíthet a vékony termőréteg esetén kialakuló helyzeten a folyamatos víz- és tápanyag-ellátás biztosítása. A hobbykertész vállalhatja ezt a plusz ráfordítást, de az árugyümölcs termelő számára előnyösebb, ha megfelelő termőhelyet keres a vállalkozásához.
Ha a termőréteg mélységét a magas talajvíz korlátozza, akkor gyakori, hogy a fákon tápanyag hiánynak látszó tünetek jelennek meg, de ezeket trágyázással nem lehet megszüntetni. Költséges vízrendezéssel kell, illetve lehet megoldani a helyzetet.
Ha a talaj mésztartalma jóval meghaladja a gyümölcsfaj vagy alany által igényelt mennyiséget, akkor komoly tápanyag-ellátottsági zavarok (makro- és mikroelem) lépnek fel, ami súlyosabb esetekben klorózisban nyilvánul meg (vas-, magnéziumhiány), és teljesen legyengülhet a növény. Enyhe tüneteknél a permettrágyázás hatékonysága megfelelő, de erős hiánynál a talajba kell adagolni a magnéziumot és a vasat, az utóbbit kelát formában.
A gyümölcsfák talajjal szembeni tûrőképességét (így a mésztûrést is) döntően az alanyok határozzák meg. Leglátványosabb a különbség az őszibarack esetén. A mandulára, keserûmandulára szemzett őszibarackfák még egészséges zöld lombozatúak lehetnek 15% feletti mésztartalmú talajon, míg az őszibarack magonc alanyúak már teljesen vashiányosak ilyen körülmények között. A vegetatív szaporítású Cadaman, Pema, Pada alanyok mésztûrés szempontjából (10–15% CaCO3) az őszibarack és mandula magoncok között állnak.
A kajszifák esetén a mandulabarack alanyon a legjobb a mésztûrés, a vadkajszi alany még jól elviseli, de a legkevésbé a mirobalán és szilva alanyon tûri a kajszifa a meszet. A kötött, nyirkos, vizes talajok tûrése szempontjából pedig fordított a sorrend.
A cseresznye- és meggyfák sajmeggy alanyon jobban elviselik a meszes, magasabb pH-jú talajokat, mint vadcseresznyére szemezve.
A gyenge növekedésû, törpésítő alanyú intenzív gyümölcsültetvények talajigényére általánosságban érvényes, hogy ezek a fák a középerős, erős növekedésûekhez képest hibátlanabb talajt igényelnek.
Magas, de klorózist még nem okozó mésztartalom esetén a 20–30%-kal megemelt talajbeli káliumszint segíthet egyensúly közelében tartani a fák tápláltságát.
A gesztenye és az áfonya kifejezetten savanyú talajt igényel. A többi nálunk termesztett gyümölcsfaj különböző mértékben viseli el a talaj savanyúságát. A savanyúság okozta talajhibán legegyszerûbben meszezéssel lehet segíteni, aminek szükségességét és mértékét talajvizsgálattal (y1-érték) kell megállapítani.
A savanyú talajon a meszezés nélküli, kalciummentes mûtrágyázással a növények tápláltsága (komolyabb esetben még a teljesítménye, növekedése is) rosszabb lesz, mint trágyázás nélkül. Ugyancsak az ilyen talajon a meszezés önmagában is helyreállíthatja a tápelemfelvétel egyensúlyát.
A kötött, humuszszegény, savanyú talajon meszezés nélkül kedvezőtlen és nem tartós a talajszerkezet, ezért csökken a gyökerek mennyisége, aktivitása. Emiatt nem hasznosul eléggé a talaj természetes és az adagolt víz-, illetve tápanyagkészlete. Ez már nemcsak élettani, hanem közgazdasági kategória is. A savanyú talajok pufferképessége kisebb az agrokémiai és agrotechnikai beavatkozások hátrányaival szemben. A kötött, savanyú talajnak nagyobb a tömörödési „hajlama” (különösen vízkapacitás közeli nedvességi állapotban). A tömődött talajban csökken a gyökérzet mennyisége és aktivitása, ami miatt a tápanyag-hiányok itt csak másodlagosak. Az ilyen talaj vízáteresztésének és vízbefogadó képességének romlása következtében dombvidéken megnő az erózió veszélye, ami a legtermékenyebb feltalajt viszi el. A talajra kedvezőtlen hatású talajmûvelő eszközök (tárcsa, talajmaró) által okozott negatívumokra is a kötött, savanyú talajon lehet inkább számítani.
A növények táplálkozás-élettana és a termesztés gazdaságossága miatt fontos, hogy a termőhelyi és termesztési adottságoknak leginkább megfelelő gyümölcsfajt termesszék, ehhez mérten válasszák meg az alany-nemes kombinációt. Továbbá fontos, hogy a víz- és tápanyag-felvételt előnyösen befolyásoló mûvelésmódot, növényvédelmet és talajmûvelést alkalmazzanak.
A cikk szerzője: Dr. Szûcs Endre
