Jelen cikkemben a történelem – mára már archivált – adataival szeretném a magyar repcetermesztés érdekeit szolgálni. A tények és adatok megismerését követően talán többen vállalják – az egyébként erősödő piaci lehetőségekkel jellemezhető – repce ideális vetésforgóba illesztett, ezáltal növekvő felületen történő termelését. Hiszem, hogy a repcetermesztés sikerességét az intenzitás és a munkamûveletek időszerûen és okszerûen elvégzett kapcsolatrendszere jobban befolyásolja, mint a sokat hangoztatott ökológiai környezet alkalmassága vagy alkalmatlansága! Következzenek tehát az érvek!
A jelenleg termesztett őszi káposztarepcék (Brassica x napus convar. napus) nemesítés előtti állományai – mondhatnánk „genetikai jogelődjei” – a Kárpát-medence környezetében is fellelhetőek. Ezek a nemesítés alapját képező Brassica fajok Eurázsiában őshonosak, természetesen eltérő alakgazdagságban. Hogy pontosan hol és mikor kezdődött meg a nemesítési munka, mára már nehezen feltérképezhető, az viszont bizonyos, hogy a fent megjelölt övezetben. A vad alak ugyan nem ismeretes, de a kivadult populációk formagazdagsága a Földközi-tenger medencéjében a leginkább koncentrált. Az amfidiploid faj apai őse a káposzta (Brassica oleraceae ssp. acephala) (n=9), az anyai szülő pedig a tarlórépa (Brassica rapa) (n=10) lehetett, ugyanis ezek genomjai alkotják az őszi káposztarepce kromoszómaszerelvényét (n=19). A mai köztermesztésben jelenlévő repcék nemesítés előtti ősei tehát nem tájidegen flóraelemek a Kárpát-medencében. (Az Al-Duna vidékén ugyanis erősen keverednek a szubmediterrán balkáni és a kontinentális pannóniai flóraelemek, és a Bánát tekintélyes része a Titelicum flórajárásba tartozik.) Jelenlegi ismereteink szerint hazánkban az alábbi Brassica fajok, ill. fertilis utódot produkáló spontán hibridek és nemesített variációk találhatóak meg:
- Brassica x napus convar. napus
- Brassica elongata Ehrh.
- Brassica nigra (L.) Koch
- Brassica x juncea (L.) Czern.
- Brassica rapa subsp. oleifera DC.
- Brassica rapa subsp. rapa
- Brassica oleraceae L., számos termesztett változata
- Brassica napus convar. rapifera (Metzger) Sinskaja
- Brassica x napus convar. napus
A géncentrum közelségét és az egykori alföldi dominanciát megerősítő tény, hogy a növény fellelhető tájnevei között (káposztarepcze, kélrepcze, repcze, olajrepce, káposztarepce, közönséges repce, repcekáposzta) van egy, amely földrajzi eredetû, és ez nem más, mint a:
BÁNÁTI REPCZE!
Jól jelzi ez is, hogy a növény termesztésének egyik – névadó! – fő körzete: a hajdani Bánát.
Ezt az egykor mesterségesen kialakított földrajzi egységet a hajdani Torontál, Temes és Krassó-Szörény vármegyék alkották. És valóban, az alföldi vármegyék fő termelvényei között hosszú távon kizárólag Torontál és Temes vármegyék büszkélkedhettek jelentős mennyiségû és kiváló minőségû repce megtermesztésével! Ezen repcék a két vármegye alföldi területeiről kerültek a piacra. (Ezen kívül – irodalmi adatok alapján – lejegyeztek még számottevő alföldi repcetermesztést Jász-Nagykun-Szolnok, Szatmár és Zemplén vármegyék síksági területeiről is – 1917-es állapot szerint –, mely az 1940-es évekre már „említést sem érdemel”!) Megállapítható tehát, hogy a Történelmi Magyarország alföldi területein kimutatható méretû repcetermesztés folyt, és ezt a kialakult térszerkezetet a békediktátum területi változásai jelentősen alakították át. A repcének az alföldi területekről való kiszorulásának másik jelentős oka az, hogy a Kárpát-medencébe fő kapás növényévé – a kukoricán kívül – a cukorrépa lépett elő!
Ennek legalább három fontos oka feltárható!
A repce állandósult termesztésének kialakult történelmi határai tehát még az I. világháborút lezáró békekötések előtti Magyarországon formálódtak, és ennek nem az Alföld ökológiai korlátai voltak – és így ma sem ezek – a határai! A nagyobb jövedelmezőséget biztosító cukorrépával szemben folyamatos volt a repce térvesztése, és az olyan területeken is elvesztette a jelentőségét, ahol előtte nagyobb termesztési kedv és hajlandóság mutatkozott. Az új államhatárok és a cukorrépa erősödő termesztési kedve egyszerre sújtotta az Alföld repcetermesztését, melynek hatásai máig érzékelhetőek! A repcetermesztést az ökonómiai (humán) tényezők jelentősebben befolyásolták – ez volt a meghatározó –, mint az ökológiai lehetőségek és adottságok. Van tehát az alföldi repcetermesztéshez ökológiai többletkapacitásunk és ehhez társul most egy kedvező ökonómiai környezet!
Ezért termeszthetünk, és termesszünk repcét hazánk alföldi területein is!
A repce termesztésének nagyobb volumenét nem csak a piaci igények, hanem az okszerû gazdálkodás is támogatja (kiválóan beilleszthető a termesztési rendszerekbe!), sőt bizonyos többletforrással támogatott programok (pl. ÉTT) elő is írják a vetésszerkezetbe való beillesztését!
A repce környezeti igényei közül a termőtalaj kellő mélységének és a talaj hasznosítható tápanyag-tartalmának van kiemelkedően fontos szerepe! A veszélyességi prioritások között elsőnek említett télállóságnál (kifagyás veszélye) nagyobb veszélyt jelent a repce számára a fenti tényezők figyelmen kívül hagyása és az intezivitás hiánya! A veszélyforrások között a talajok (többletvízhatás), vagy a kikelt állomány hosszan tartó levegőtlensége (hosszan tartó és összefüggő szilárd halmazállapotú csapadékformák), illetve a nagy szerves anyag tartalmú talajaink hőmérséklet változására bekövetkező mozgása (gyökerek el- és átszakadása) az elsődleges és legfontosabb. A repce tehát nehezebben viseli el a tartós levegőtlen állapotot, mint a tartós, száraz hideget! Természetesen ez utóbbinak is vannak határai, de a repcetermesztés során mégsem ez a leggyakrabban bekövetkező káros agroökológiai körülmény! (Sajnos az előbbiek gyakorisága nagyobb, mégis ez utóbbi határozza meg a termesztés térstruktúráját és volumenét!) Vízigénye – a kedvező eloszlás esetén – moderált (az alföldi területeink zöme biztosítja a szükséges csapadékigényét!). Kardinális dolog a sikeres állomány kialakításához a vetés optimalizálása! A térben (megfelelő és egyenletes vetésmélység, ideális csíraszám, ideális térhálóban) és időben (az okszerû vetésidő meghatározása) kellően harmonizált vetés kivitelezését követően extra kedvezőtlen időjárási konstellációnak kell tartósan kialakulnia ahhoz, hogy az áttelelés bizonytalanná váljon!
A fentebb megfogalmazottak megerősítésére papírra vetek még néhány kevésbé vizsgált tényt.
Napjainkban az Alföld repcetermesztés szempontjából leginkább preferált tájkörzete a Borsodi Mezőség. A leginkább ismert – és megbízhatóságáról híres – alföldi repcetermesztő körzet éghajlata szélsőséges, kontinentális. 1936-ban az akkor „Borsod, Gömör és Kishont közigazgatóságilag egyenlőre egyesített vármegye” fő termelvényei közt nem említik a repcét! Mára pedig – a fenti hivatkozásra – az Alföld repcetermesztésének etalonja Borsod-Abaúj-Zemplén megye alföldi területe. A megyei termésátlag 2005-ben 2450 kg/ha, amely hajszálra azonos a Csongrád megyei termésátlaggal! A lényegi különbség azonban az, hogy BAZ megye repce vetésterülete a legnagyobb az országban – a második Somogy megyét is szinte duplájával haladja meg! –, míg a Csongrád megyei csak a 14! Így tehát már érthetővé és láthatóvá válik az Alföld repcetermesztési potenciáljának jobb kihasználása!
Az egykori Torontál (hazánknál maradt 258 km², az ún. Tisza-Maros Szög) és Temes vármegyék éghajlata jellegzetesen alföldi, és semmivel sem szeszélyesebb, vagy kiegyenlítettebb, mint a Borsodi Mezőségé.
A jelenlegi alföldi területeink éghajlati adottságai két markáns különbözőséggel jellemezhetőek.
A jól körülhatárolható éles eltérés a Jászság, a Nagy-Kunság jelentős része és a Körös-völgy, mely vidékek a felvidéki Mátyusföld adottságaihoz hasonlatosak.
Ez a négy tájegység a csapadékban legszegényebb és eloszlásában a legkevésbé konzekvens alföldi terület. (Ellenben a Mátyusföld meghatározó repcetermesztő régió a mai Szlovákiában, így a magyar megfelelői is méltó párjuk lehet!)
Az Alföld nagyobb területe azonban szinte megegyezik a – hagyományosan repcetermesztő körzetként számon tartott – Kis-Alföld és a dunántúli Mezőség adottságaival! A repcetermesztés biztonsága tehát nem tér el szignifikánsan az Alföld – talajtani adottságai alapján alkalmas – nagyobb tájegységeit illetően (lásd az ábrát).
A sikeres és jövedelmező repcetermesztés ökológiai potenciálja tehát jóval nagyabb az Alföldön, mint amit a jelenlegi területi adatok visszaigazolnak. A gazdálkodókat segíti a nemesítőházak nemesítési erőfeszítéseinek komplexitása (egyszerre igény a magas és biztonsággal realizálható termésszint, a magas olajtartalom, a komplex-betegségellenállóság, a kiváló állékonyság, a pergés minimalizálása, a keserû és avasodást elősegítő anyagok minimalizálása, hogy valóban csak a legfontosabbakat említsem). A gazdálkodó a repce nagy igényeinek ok- és időszerû kiszolgálásával, a nemesítőházak pedig a fent megfogalmazott célok maximális kivitelezésével járulhatnak hozzá a közös sikerhez! Az EURALIS-RUSTICA nemesítőház maximálisan partnere a fent megfogalmazott céloknak, amit az OMMI eredmények, a magyar köztermesztés eredményei és Európa meghatározó és feltörekvő repcetermesztői együttesen igazolnak vissza! Az együtt tett erőfeszítésekkel pedig – egymás munkáját és eredményeit generálva – nagyon nagy horizont kínálkozik az alföldi repcetermesztés előtt!
A Summit-Agro Hungária Kft. vetőmag üzletágának minden szakembere azért dolgozik, hogy az Önök sikere késztessen minket egyre nagyobb teljesítményre.
2006-ban ezen közös sikerhez az ELVIS, az OLANO, az ELEONORE és az ES ASTRID őszi káposztarepcékkel kívánunk segítségükre lenni.
FAJTÁK
KORAI:
ELEONORE
- a korai éréscsoportba tartozó fajta;
- termőképessége és olajhozama kimagasló;
- kiemelkedő a télállósága;
- állóképessége kiváló;
- duplanullás, rendkívül alacsony erukasav és glükozinolát tartalmú;
- 2005-ben éréscsoportjában 109%-os termésmennyiségével hívta fel
a figyelmet (OMMI, 2005).
KÖZÉPÉRÉSÛ
ES ASTRID
- középérésû fajta;
- rendkívül alacsonynövésû, óriási terméspotenciállal;
- termőképessége (3,7 t/ha, 112,7%; csoport I. OMMI, 2005) és olajho-
zama (1488 kg/ha, 110, 6%; csoport II., OMMI, 2005.) kiemelkedő; - kiváló télállóság jellemzi;
- a pergésre a legkevésbé hajlamos fajta (OMMI, 2005);
- duplanullás, rendkívül alacsony erukasav és glükozinolát tartalmú;
- rendkívül stabil, dőlésellenállósága kitüntetett (a fajták között I. ,
OMMI, 2005); - a 2005-ben minősített fajták legerősebbje éréscsoportjában 112,7%
(OMMI, 2005).
HIBRIDEK
KORAI:
ELVIS
- a legelsőként minősített korai hibrid;
- magtermése kiemelkedő (3,82 t/ha, 104,5%; csoport I. OMMI);
- 2004-ben abszolút első a hibridek és fajták között, 2005-ben
éréscsoportjának szintén bajnoka (forrás: OMMI); - olajtermése csoportjában a legmagasabb (1609 kg/ha; 105,4%
OMMI 2005); - a Magyarországon köztermesztésben lévő összes őszi káposztarepce
közül az egyik legnagyobb olajtartalmú! „Túl a 47%-on!” (47,1%;
OMMI, 2005); - duplanullás, alacsony erukasav és glükozinolát tartalmú;
- pergési hajlama alacsony, állóképessége kiváló (csoport I.,
OMMI 2005); - igen magas termésszintje mellett az őszi búza előtt betakarítható;
- Európában minden évben meghaladja a 120 000 ha-t a vetésterülete.
KÖZÉPÉRÉSÛ:
OLANO
- duplanullás, középérésû hibrid;
- közepes növénymagasság, nagyon jó télállóság;
- kiváló termőképesség;
- kimagaslóan nagy olajtermés;
- a középérésû csoport egyik legnagyobb ígéretû új hibridje;
- termőképessége a standardokéval összevetve 110,4% volt 2005-ben
(OMMI).
Adjunk tehát nagyobb teret az őszi káposztarepcének!
Az ismereteink pontos megfogalmazásával, erőforrásaink ésszerû felhasználásával és az általunk nyújtott segítséggel Ön is elégedett repcetermesztő lehet!
A mi segítségünk a korrekt tájékoztatás, a szakmai igényesség.
Az Önök szaktudása és a mi lehetőségünk eredője egy sikerágazat dinamikus fejlesztésének alapja lehet!
Adjunk bizalmat a repcének, adjanak bizalmat az ELVISnek, az OLANOnak, az ELEONOREnek és az ES ASTRIDnak!
Felhasznált irodalom:
Hoffmann-Wagner: Magyarország virágos növényei, Budapest; K. M. Természettudományi Társulat, 1903.
Simonyi Jenő: Népiskolai Földrajz, Budapest; Magyar Királyi Tudományegyetemi Nyomda, 1917.
Révai Nagy Lexikona: Budapest, Révai testvérek Irodalmi Intézet Rt., 1911-1935.
Új Idők Lexikona: Budapest; Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt., 1936-1942.
Priszter Szaniszló: Növényneveink, Budapest; Mezőgazdasági Kiadó, 1986.
Biológiai Lexikon: Budapest; Akadémiai Kiadó, 1987.
Simon Tibor: A magyarországi edényes flóra határozója, Budapest; Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000.
Mihály Botond - Dr. Botta-Dukát Zoltán: Özönnövények, Budapest; Természet BÚVÁR Alapítvány Kiadó, 2004.
Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet; Őszi káposztarepce, államilag elismert fajták kísérleti eredményei; 2005
A cikk szerzője: Szabó Roland
