A körte eredetével kapcsolatosan sok még a megválaszolatlan kérdés. A hazánkban előforduló Pyrus communis L. vadkörtefajon kívül Horn (1936) megemlít egy másik nálunk is meghonosodott fajt, amely Georgia vidékéről származik. Nálunk ezt a körtét „molyhoslevelû vadkörtefa” néven ismerik (Pyrus nivalis JACK). Később Porpáczy (1937) egy harmadik fajt is kiemelt, amely a Pyrus sinensis LOE. Mandzsuriából, Koreából és Kínából származtatható, valamint az Alföldön jól termő Kieffer körte egyik szülője. A domesztikálódott körtefajták kialakulásáról írja Janick (1982), hogy a körte a második legjelentősebb lombhullató gyümölcsfa az alma után, tehát jól ismert a történelem előtti időkből is. Hazánkban mintegy 500 körtefajta található. Táj- és helyi fajtáink (változatok) száma is igen nagy, amelyek vagy népi szelekciós munka eredményeként kerültek termesztésbe, vagy magról kelt fajták (Brózik, 1957). Az utóbbi 10 évben a világ körtegyümölcs termése meghaladta az évenkénti 10 millió tonnát. 1998-ban a termés 60%-át Ázsiában, 24%-át Európában termelték. Magyarországon három termesztési körzet alakult ki. Elsőként a nyugat-dunántúli termőkörzetet kell említeni, amely Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye területén található. Az ország körtetermésének 30%-át adja. Majd Pest megyét kell kiemelni, ahol elsősorban házi kertekben és zártkertekben termesztik a körtét. Az összes termés 17–20%-át adja, s közvetlenül Budapestet látja el. Végül pedig az észak-magyarországi termőkörzet következik, ahol a Bodrog völgye kiváló mikroklímát biztosít a körtének, valamint itt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékben termesztik a körtetermés 15–16%-át.

Körte táplálkozás-biológiai értéke
A beltartalmi és élvezeti érték alapján a körte igen fontos gyümölcs. Jellemző rá az energia- és fehérjeszegénység, ezzel szemben fontos ásványi anyag- és vitaminforrás. Említést érdemel magas káliumtartalma. Különösen fontos és értékes a magas kálium-nátrium arány, amellyel a táplálék helyes ionarányainak biztosításához járul hozzá. Vitamintartalmának legjelentősebb tagjai a C-, B1-, B2-, az E- vitamin, a folsav és a niacin (Horváthné, 2000). Emellett Horváthné (2000) leírja, hogy a körte szénhidrát-összetétele a többi gyümölcsétől nagymértékben eltér, mivel a glükóz- és fruktózaránya 0,24, az almatermésûek 0,4–0,6-es értékéhez képest. Nagy fruktóztartalma miatt diétás étrendbe is kiválóan alkalmazható. A körte savtartalma meglehetősen alacsony, ugyanakkor kellemes aromája kedvező érzékszervi tulajdonságokat biztosít.

Történelmi visszatekintés
A Fertődi Növénytermesztési és Növénynemesítési Kutató Intézet Körte Fajta gyûjteményében 1967. május 30-ai jegyzőkönyv szerint ötvennégy fajta szerepelt, amelyeket ifj. Porpáczy Aladár tudományos s. munkatárs írt össze: Alesconi esperes, Amanlis vajkörte, Arabitka, Arenberg Kolmár, Avranchesi jó Lujza, Biharetti ízletes, Bonefond asszony, Bosc kobakja, Clapp kedveltje, Csatári vajkörte, Csokros körte, Diel vajkörte, Druár elnök, Elza hercegnő, Esperen bergamottja, Erdei vajkörte, Erdei vadóka, Favrene asszony, Giffard vajkörte, Hardy vajkörte, Hardenpont téli vajkörte, Izambert körte, Júliusi esperes, Jungius vajkörte, Károly Würtenberg királya, Kincses körte, Kongresszus emléke, La France, Lelettier, Lebrün, Lindaui vajkörte, Lucas Sándor, Miniszter Dr. Lucius, Malinesi Jozefina, Moncalard, Napoleon vajkörte, Nemes Kolmár, Naghim vajkörte, Nyári Kálmán, Őszi fehér, Pap körte, Pitmostoni hercegnő, Pisztráng körte, Rudolf trónörökös, Salsburgi vajkörte, Serres Olivér, Sesseuri Mária, Sterkmann vajkörte, Takarék körte (buzaérő), Társulati esperes, Udvari tanácsos, Uchlei Mária jó Lujza, Téli esperes, Vilmos körte, Virgoleoze. Ugyanakkor több más fajtajegyzék is ismeretes az ország különböző tájain. A teljesség igénye nélkül megemlítjük még a kamaraerdei, újfehértói, illetve a keszthelyi fajtagyûjteményeket, amelyekben évtizedeken keresztül több száz körtefajtát őriztek. A fent részletezett fajtalistát azért tartjuk fontosnak, mivel jól példázza, hogy a Kisalföldön példaértékû ültetvényeket létesítettek. A Kisalföld éghajlati és talajtani tényezői megfelelőek a körtefaj magas színvonalú termesztéséhez. A hagyományokat folytatva kezdtük meg kutatómunkánkat Mosonmagyaróváron néhány értékesnek bizonyult fajtajelölttel.

Anyag és módszer
A Keszthelyi Körte Génbankban a fajták kettő vagy négy fával kerültek eltelepítésre 1981-ben. A körte génbank minden fajtája vadkörtemagonc alanyon található. A fent nevezett génbankból 1999-ben került át néhány fajta a Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezőgazdaságtudományi Kar (Mosonmagyaróvár) Kertészeti Tanszékének kísérleti kertjébe. A fajtákat először oltottuk BA-29 Provance alanyra. 3 × 0,9 méter sor- és tőtávolsággal, karcsú orsó koronaforma kialakítására került sor. Az általunk tanulmányozott fajtajelöltek származására vonatkozóan kevés a rendelkezésünkre álló szakirodalmi adat. A fajták eredetére vonatkozó ismereteket többek között Iváncsics (1995) publikálta.

Kísérletünkben az alábbi fajtákat vizsgáltuk:

A magyar alanyhasználat – szemben az európaival – olyan irányt követett, amely során körülbelül 90%-ban a vadkörte-magoncokat részesítették előnybe. A 90-es években valamelyest hazánkban is nőtt a birs alanyok népszerûsége. A kísérletünkben használt bir salany a BA-29 Provance'fajta volt, amelyről közismert, hogy vegetatív szaporítású, féltörpe növekedési erélyû, kiváló kompatibilitású, gyenge mésztûrésû, közepes télállóságú és gyökérgolyva-rezisztenciával bíró alany (Hrotkó, 1995).

A koronamagasságot és koronaszélességet évente a lombhullást követően centiméter pontossággal állapítottuk meg. A törzsátmérő mérésének célja az volt, hogy megállapítsuk fajtánként a törzs évenkénti vastagodását, gyarapodását. A mérési időpont: a tenyészidőszak alatt minden évben a nyugalmi szakaszra esett. A törzsátmérőt fajtánként 2 fán a szemzési hely felett 10 cm-rel tolómérő segítségével mértük. A vegetatív tulajdonságok vizsgálatához Gyuró és mtsai (1981) módszertani munkáját vettük alapul. A gyümölcsérés során a fajták beltartalmi érétékeit mértük: megállapítottuk a száraz anyag (%), pektin (%), összes sav (%)-tartalmakat, valamint a C-vitamin tartalmat mg/100 g egységben. A laboratóriumi méréseket az AGLAB Kft. munkatársai végezték. A mérésekhez és számításokhoz Gasztonyi (1987) módszerét használtuk.

Eredmények
Vizsgálatunk első szakaszában a koronamagasság fejlődést három éven át mértük. A felvett adatok grafikonos megjelenítésére került sor (1. ábra).

Az 1. ábrán látható, hogy a fajták közül a Fehérvári körte fejlődése kimagaslónak mondható az egyes fajtajelöltek között. A Mogyoródi óriás növekedése stagnált az évek során, ez a fajta mutatta a leggyengébb növekedési erélyt. Vizsgálatunk másik szempontja a koronaszélesség megfigyelése volt, amelyet szintén három éven át végeztünk (2. ábra).

Megfigyelhetjük, hogy a korona szélessége 2002–2004-ig több fajta esetében a koronamagassághoz hasonló mértékben fejlődött. Kiugró értéket itt is a 'Fehérvári körte' fajta mutatott, valamint a Móri császár körte. A koronaszélesség vonatkozásában gyengébben fejlődtek a Mogyoródi óriás, Nyári Kálmán és a Mézes körte.

A 3. ábrán a törzsátmérő változása látható. Összességében elmondható, hogy az egyes fajták megfelelően fejlődtek a birs alanyon, de bizonyos mértékû különbségek adódtak, így a törzsátmérő fejlődésében a Piroska körtét és a Hóka fajtát kell kiemelni, valamint a gyorsan fejlődő Fehérvári körte törzsátmérő növekedése is jól látható. Gyengébb fejlődést mutattak a Mogyoródi óriás és a Mézes körte fajták.

A beltartalmi vizsgálatok eredménye
Néhány fajta esetében, amelyek évek óta biztosan teremtek és kiváló beltartalmi értékeket mutattak, olyan irányú vizsgálatokat végeztünk, hogy azok segítségével az egyes fajtajelöltek élelmiszeripari feldolgozhatóságára kapjunk választ. A szárazanyag-tartalomra vonatkozó adatokat 1990-től 1994-ig Keszthelyen, majd 2000-ben Mosonmagyaróváron érő gyümölcsök laboratóriumi vizsgálatából kaptuk. Az értékeket és a statisztikai elemzést az 1. táblázat foglalja magában. Kiemelkedő szárazanyag tartalmat a Fehérvári körte, valamint a Mézes körte adtak. A fajták között P=5% szinten nem volt szignifikáns eltérés.

Az összes savtartalmat szintén 1990-től 1994-ig, valamint a 2000. év során határoztuk meg. A legmagasabb összes sav tartalmat a Mézes körte (0,328%) és a Fehérvári körte adta.

A 2. táblázatban látható, hogy a Mézes körte és a Fehérvári körte összes sav tartalma szignifikáns eltérést mutatott a Mogyoródi óriás fajta összes sav tartalmához viszonyítva.

A pektin tartalom hat éves adatsorait a 3. táblázat foglalja magában. Rendkívül alacsony értéket mutat a Mogyoródi óriás és a Fehérvári körte, míg a Mézes körte szignifikánsan több pektint tartalmaz, bár még ez az érték sem éri el a kívánatos 3,0–3,5%-os szintet.

A fajták C-viatmin tartalma szintén 1990-től 1994-ig, valamint a 2000-es évben vizsgálva 4. táblázatban található. A Mogyoródi óriás kivételével meglehetősen magas C-vitamin tartalmat észleltünk a Mézes körte és Fehérvári körte esetében. Ezek az értékek elérik a köztermesztésben lévő fajták C-vitamin tartalmát. Továbbá az is megállapítható, hogy a Mogyoródi óriás szignifikánsan kisebb, míg a Fehérvári körte szignifikánsan nagyobb értékes mutat a Mézes körte C-vitamin tartalmához képest.

Alapvető követelmények az élelmiszeripari feldolgozhatósághoz
A körtefajták feldolgozhatóságának szempontjait az alábbiak szerint csoportosíthatjuk.

Összefoglalás
A Fehérvári körte fajtajelölt mind törzsmagasság, mind pedig a korona-szélesség fejlődésében kiemelkedő volt, azonban a törzsátmérő növekedésében gyengébbnek mutatkozott. Beltartalmi értékei közül kiemelhető a magas összes sav-, szárazanyag-, valamint C-vitamin tartalom. Ugyanakkor a fent említett fajta pektin tartalma alacsonynak bizonyult. Javaslatunk a Fehérvári körte élelmiszeripari feldolgozhatóságára a lekvárfélék közül gyümölcspaszta; féltermékek közül gyümölcslé, valamint gyümölcsital és ivólé készítésére alkalmas. A Szegfû körte fajtajelöltet kiemelkedőnek találtuk a vázágak száma és azok fejlődése szempontjából. Azonban a korona szélesség, törzsmagasság és törzsátmérő fejlődésben átlagosnak mondható. A fajtajelölt eddigi ismereteink alapján durva- és finom aszalványok készítésére alkalmas. Említésre

A cikk szerzője: Dr. Iváncsics József