A korábbi években a pillangós növényeknél elterjedt forrólevegős szárítmánykészítési (zöldliszt vagy pellet) technológia az energiaár-növekedés miatt háttérbe szorult. Megjelentek viszont azok az új szénakészítési eljárások, amelyek a rendentartási időt, ezzel az időjárási kockázatot, illetve a veszteségeket nagymértékben csökkentik, egyúttal a betakarítás, tartósítás-tárolás teljes gépesítését lehetővé teszik. A szénatornyokban, a szárító-tároló pajtákban és a szekrényes vagy kamrás szárítókban az 50–60 százalékos nedvességtartalomra fonnyasztott és szeletelőkéses felszedő-rakodókocsival felaprított pillangósok szellőztetéses utószárítása megoldható. Ugyancsak ide sorolható a hengeres nagybála szárítási technológia megjelenése. Az egyes betakarítási technológiáknál az elmúlt időszakban jelentősen bővült a gépválaszték, ezért nagyon fontos, hogy a vállalkozók kellő ismeretekkel rendelkezzenek a gazdaság adottságainak megfelelő változatok kiválasztásánál. Jelen összeállításunkban kiemelten a szénakészítés és a közvetlen zöldetetés technológiáját, illetve gépeit érintjük.

Szálastakarmányok betakarítási technológiái

Az adott gazdaságban alkalmazott betakarítási technológia elsősorban attól függ, hogy zöldetetésre, vagy téli tárolásra szánt szálastakarmányról van-e szó. A betakarítási technológia, illetve az azt megvalósító gépek kiválasztásánál más szempontokat (például takarmánytermő terület, állatállomány nagysága, rendelkezésre álló pénzeszközök mértéke, stb.) is figyelembe kell venni. Továbbiakban az egyes technológiákban alkalmazott legfontosabb gépi berendezések mûszaki és üzemeltetési jellemzőit mutatjuk be.

Kaszálógépek

A betakarítandó szálastakarmánytól és az alkalmazott technológiától függően különböző kaszálógépeket alkalmaznak. Ezeken a kaszálógépeken kétféle vágószerkezet terjedt el: az alternáló és a rotációs vágószerkezet.

Az alternáló vágószerkezetnél biztosítani kell a kaszasebesség és a haladási sebesség összhangját. Miután a kasza középsebessége általában nem haladja meg a 3 m/s-ot (2,2–3,0 m/s), az alternáló vágószerkezetû gépek haladási sebessége ennél kisebb, 7–8 km/h lehet. Túl nagy haladási sebességnél a vágószerkezet elhagyással dolgozik, és akár gyökerestől kitépheti a növényt, és még kis haladási sebesség mellett szecskázhatja a szárakat, ami által veszteséget okoz. Zöldtakarmányokhoz többségében sima élû, erősebb szárú növényekhez és gabonákhoz recés élû mozgópengéket használunk. A recés élû pengék önélezők, de a zöld szárrészek vágásakor hamar eltömődnek. A pengék közötti hézag elöl 0,1–0,3 mm, hátul 0,6 mm lehet. Az előírtnál nagyobb hézag esetén romlik a vágás minősége és a kasza könnyen eltömődik, ezért kopás esetén az utánállításról gondoskodni kell.

Az alternáló vágószerkezettel felszerelt kaszálógépek lehetnek traktorra függesztett (elől, középen vagy hátul), félig függesztett, vontatott és önjáró kialakításúak. A függesztett fûkaszák munkaszélessége 1,5–2,1 m, üzemeltetésükhöz 15–37 kW teljesítményû traktor szükséges. Több változatnál a kaszálás folyamatát összekapcsolják a szársértéssel és motollával, egyes típusokat terményterelő csigával is elláttak. A vontatott és félig függesztett gépek munkaszélessége 2,3–3,0 m. A levágott szálastakarmányt szársértés után széles (szőnyeg) rendre helyezik, így 0,5–1,0 nap alatt is elérhető az 50–60 százalékra történő fonnyasztás. Az önjáró gépek vágószerkezetének munkaszélessége 3–5 méter is lehet, a terményt középre terelve a járókerekek között képezik a szûkített rendet. Szársértésre itt az úgynevezett szártörő hengerpár szolgál. Ezek a kaszálógépek általában úgynevezett normál vágású vágószerkezettel (ujjosztás, pengeosztás és a löket megegyezik) rendelkeznek. Így elsősorban a magas növésû rétifüvek és pillangósok kaszálására jól használhatók. A sûrûbb ujjosztású (közép- és alsóvágású) vágószerkezeteket a rotációs vágószerkezetû gépek mindinkább kiszorították a gyakorlatból. Ez utóbbiak univerzális kaszálógépeknek tekinthetők, miután a pillangósoktól az aljfûvel benőtt rétekig egyaránt használhatók. Ezzel is magyarázható, hogy az új technológiai gépsoroknál a rotációs kaszák használata vált általánossá.

A rotációs vágószerkezettel felszerelt kaszálógépek két csoportja ismert: a dobos kivitelû felsőhajtású és a tárcsás (vagy tányéros) kivitelû alsóhajtású megoldás. A dobos vágószerkezettel felszerelt gépek erősebb kivitelûek, nagyobb igénybevételeket is kibírnak, így például a kevésbé gondozott és rosszabb talajállapotú ősgyepeknél és nagy hozamú szántóföldi kultúráknál is alkalmazhatók. A jobb rendképzés és üzembiztonság miatt általánosabb a használatuk. A rotációs vágószerkezet lényege a lengőkésekkel felszerelt forgórész, amelyen a kések a csapszeg körül szabadon elfordulhatnak. A forgáskor kialakuló centrifugális erő hatására a kések sugárirányban állnak. Előrehaladás közben - ellenpenge nélkül – vágják el a szálakat. A megtámasztás nélküli vágást a nagy késsebesség (min 50–60 m/s) teszi lehetővé. Szilárd tárgyba ütközve a kés a csap körül elfordulva kitérhet az akadály elől, ezáltal csökken a késtörések száma. Újabb géptípusoknál a kerületi sebesség növelésével (> 100 m/s) a kések aktív hosszát körülbelül a felére lehetett csökkenteni, így tovább mérséklődött a kések sérülési lehetősége. A rotációs vágószerkezetû kaszálógépeknél a nagy kerületi sebességnek köszönhetően még nagy haladási sebesség esetén is biztosított az elhagyásmentes vágás.

A rotációs vágószerkezeteknél a tarlómagasságot és a talajon csúszó tányérok, csúszótalpak talpnyomását kell beállítani. A tarlómagasság a felülhajtott gépeken a következő módokon állítható:

•  forgórészek tengelyének megdöntésével,
• a csúszótányérok cseréjével,
• a csúszótányérok tengelyirányú elállításával,
  

Az alulhajtottnál a beállítást az alternáló vágószerkezetéhez hasonlóan, a tartógerenda döntésével kell végezni. A csúszótalpak nyomása tehermentesítő rugóval változtatható.

Kaszálás előtt ellenőrizzük a következőket:

• megvan-e minden kés, a hiányzókat pótolni kell,
• a kések élezett része mindig felül legyen,
• a kétkéses doboknál a szomszédos dobokon a pengék egymásra merőleges átmérőn legyenek, különben dinamikai kiegyensúlyozatlanság alakul ki, ami a gép károsodásához vezethet, sőt balesetet is okozhat,
• ellenőrizni kell a hajtóláncok, ékszíjak feszességét.

A vágószerkezet a vízszinteshez képest +90° és –40° közötti helyzetekbe állítva is üzemeltethető, így rézsûk és árokpartok kaszálásához is beállítható.

A rotációs kaszák függesztett és vontatott változatban készülnek, így megkülönböztetünk:

• oldalt függesztett kaszát (munkaszélesség: 1,6–2,4 m),
• mellső függesztésû kaszát (munkaszélesség: 2,4–3,2 m, esetenként 6 m is lehet),
• önjárógép mellső függesztésû adapterét (munkaszélesség: 2,4–3,2 m),
• vontatott kaszát (munkaszélesség: 2,8–4,8 m, esetenként 5 m felett),

A gépet üzemeltető traktor kiválasztásánál rotoronként általában 10 kW-motorteljesítménnyel lehet számolni. A rotációs kaszák mindkét változata felszerelhető szársértő berendezéssel, így a kaszálással egy időben a száradást elősegítő mûvelet is elvégzésre kerül, és laza rend képződik. Itt a szársértési megoldások közül a szárzúzást alkalmazzák (1. ábra).

Gyepeknél és fûféléknél a dobos rendszerû lengőujjas szársértőket használják. Munkaszélességük határesetben megegyezhet az alapgépével (például vontatott és egyes függesztett kaszák). A kisebb munkaszélességû oldalt függesztett gépeknél a szársértő munkaszélessége jóval kisebb a kaszáénál. A szársértő lengőujjak csoportos, vagy egyedi felfüggesztéssel csatlakozhatnak a dobhoz, az utóbbi esetben lapos acélból V vagy Y alakban készülnek. Ezek a szársértők önálló fődarabot képeznek, így könnyen eltávolíthatók, ha a munkájukra nincs szükség. Pillangósoknál különböző anyagú (acél-acél, acél-gumi, gumi-gumi) zúzó hengerpárokat alkalmaznak a szársértésre. Itt a bordázott palástú hengerek a ruhamángorlókhoz hasonlóan mûködnek, a szálakat hosszirányba áthúzva felrepesztik azt. A jelenleg gyártott legnagyobb munkaszélességû (14 méter) önjáró kaszálógépnél az 5 darab rotációs kaszaegység kombinált (elől- és oldalt) függesztett kivitelû (Cougar 1400, 2. ábra).

Rendkezelők

A rendkezelőkkel a szûkített vagy szőnyegrendre vágott termény kezelését végezhetjük el, vagyis rendképzés, rendforgatás, rendterítés és a rendek összerakása lehet a feladat. A rendkezelők egy része univerzális, a felsorolt mûveletek elvégzésére a megfelelő beállítás után lesz alkalmas. Készülnek célgépek is, amelyekkel csak egy-egy mûvelet végezhető el (rendterítés, rendforgatás, vagy rendképzés).

A leggyakrabban alkalmazott rendkezelők a következők:

• csillagkerekes rendsodrók,
• forgóvillás egycélú és univerzális gépek.

Az előbbieken kívül ismertek még a dobkerekes, dobos, valamint a szalagos rendsodrók is. Ezek ismertetésére nem tértünk ki, mivel használatuk nálunk nem jellemző.

Csillagkerekes rendsodró: TLT hajtást nem igényel, a sodrócsillagokat a széna, illetve a talaj hajtja, így a széna mozgatásának teljesítményigénye a vonóhorgon jelentkezik. Nagy terméshozamok betakarítására kevésbé alkalmas, mert a nagy szénatömeg mozgatásakor már nem elég a talaj hajtóereje. Gyakorlatilag univerzális rendkezelőnek tekinthető, ugyanis a sodrott rendképzésen kívül jól használható például rendek összerakására, átfordítására. Ugyanakkor rendlazító- és terítő hatásuk alig érvényesül, és forgató munkájuk is mérsékelt. Kisebb munkaszélességû (3–4 forgórészes) változatok függesztett, a nagyobb (5–7 forgórészes) változatok vontatott kivitelûek. Rendképzésre történő felhasználásuknál figyelemmel kell lenni a következő munkamûveletre, illetve az ott alkalmazott gép igényére. A hosszúszálú takarmányból készült sodrat például a nagybálázók részére nem megfelelő. Gyakoribb kaszálás és rövidszálú gyepek esetén használatuk javasolható, ilyenkor nem alakul ki összefonódott sodrat.

Merevujjas forgóvillás rendkezelők: függőleges tengelyû forgórészei TLT-ről hajtottak. A forgórészek öntvényagyból, az agyra rögzített villakarokból és a villakarokra szerelt rugós újjakból állnak. Az egyes forgórészek állítható magasságú és dőlésszögû támasztókerekek segítségével külön-külön elmozdulhatnak és kopírozzák a talajt. A szomszédos rotorok egymással szembeforognak, így a fogak által szállított szálastakarmányt hátraviszik, és mögöttük szétterítik, így felhasználhatók szûkített rend terítésére, illetve a szőnyegrend forgatására. Mûködéséből adódóan mindig páros számú forgórész található egy gépen, számuk 2–10 darab. A nagyobb munkaszélességû vontatott gépek oldalszárnyai szállítási helyzethez felcsukhatók.

Vezérelt ujjas forgóvillás rendkezelők: függőleges tengelyû forgórészei szintén TLT-ről hajtottak. A villakarok görgői az agy vezérlőpályáján legördülve a rugós ujjakat a célnak megfelelően állítják be a forgás során (a rendhez szállított anyagból kihúzódva otthagyják azt). Mint egycélú gép rendrakással a rendképzésére használható. Ezeket, a rendképző gépeket 1, 2 és 4 forgórészes változatban 3,4–5,5 méter munkaszélességgel gyártják, a kisebb munkaszélességûek függesztett kivitelûek.

Univerzális rendkezelő gépek: megfelelő beállítás mellett elvégzik az előbbi két géppel megvalósítható valamennyi munkamûveletet. TLT hajtású vezérelt ujjas forgórészekkel készülnek. A forgórészek száma rendszerint 2, így munkaszélességük és területteljesítményük kisebb, mint az egycélú rendkezelőké, viszont megvalósítható velük az egygépes rendkezelő technológia, így a kisebb gazdaságok részére javasolható. A forgórészek forgásiránya egymáshoz képest változtatható, az újjak vezérlése ki-, bekapcsolható. Míg rendterítésnél és forgatásnál a forgórészek összeforognak, az újjak merevek, addig a rendrakásnál azonos a forgórészek forgásiránya, az újjak pedig vezéreltek (3. ábra).

A rendkezeléssel kapcsolatban ki kell emelni a következőket:

• a minőségi takarmánykészítéshez a megfelelő gépek mellett a technológiai előírások betartása elengedhetetlen,
• a szénakészítéshez a szársértő kaszálás után közvetlenül el kell végezni a rendterítést,
• szenázskészítésnél a rendterítés elmaradhat, a rendrakást, a rendek összerakását 45–50%-os nedvességtartalomnál kell elvégezni,
• gyepszéna készítésnél a rendrakás 20%-os, lucernaszéna-készítésnél 35–45%-os nedvességtartalom mellett kell elvégezni. Lucernánál ekkor a levélpergés még nem jellemző, fontos viszont a laza, szellős rend kialakítása az utánszáradás érdekében,
• lucerna esetén minden későbbi beavatkozást (például csapadékos idő esetén, forgatás, rendlazítás) a magasabb páratartalmú napszakokban kell elvégezni, ezzel a levélpergés-veszteség mérsékelhető.

A rendfelszedő pótkocsi (rakodókocsi)

A rendfelszedő rakodókocsi forradalmasította a szénabetakarítási és a zöldetetési technológiát. A rendre vágott zöld, fonnyasztott vagy száraz szálastakarmányok felszedésére (esetleg darabolására), szállítására és a rendeltetés helyén történő kiürítésére (esetleg kiosztására) szolgál (4. ábra).

A rendfelszedő kocsik 16–40 köbméteres raktérrel, 2,5–7 tonna terhelhetőséggel többnyire egytengelyes kivitelben készülnek. Mellső részén vezérelt ujjas rendfelszedő és szállító-továbbító szerkezet, a kocsiszekrény alján kaparóléces szállító található. A korszerûbb típusokat ellátják láncos vagy dobos rendszerû szeletelő-szerkezettel. A két szeletelő késsor külön-külön bebillenthető a szállító-szeletelő térbe, így egy késsor esetén 70–100 mm-es, két késsor esetén 35–50 mm-es szeletnagyságot kapunk. Egyes változatok – elsősorban zöldetetésnél való alkalmazáshoz – még tárcsás rotációs vágószerkezettel és oldalra kihordó adagolószerkezettel is el vannak látva. Az egymenetes zöldetetési technológia frontfüggesztésû kaszálógép kiegészítéssel is megvalósítható. A szeletelőszerkezettel felszerelt rendfelszedő kocsik alkalmazhatók a bevezetőben is említett újabb gépesített szénakészítési eljárásoknál. A közel azonos szeletnagyság a szárító-tároló berendezésekbe történő egyenletes tömörségû betárolást, illetve a kitárolást gépi úton teszi lehetővé. Kisebb gazdaságokban eredményesen használják továbbá ezeket a gépeket a silózásnál, a járvaszecskázók helyett. A 35–45 mm-es szeletnagyságú szálastakarmány a falközi silókban jól tartósítható.

Bálakészítő gépek

A szálastakarmányok és a szalma betakarításánál világszerte elterjedt a bálázásos technológia. Kezdetben a kisbálázók, ma a különböző nagybálázók használata az általánosabb. A korábban általánosan alkalmazott kisbálakészítő gépek közül a nagynyomású csúszódugattyús berendezések terjedtek el nálunk. A préscsatorna adott keresztmetszetû (360 × 500 mm), a bála hossza és tömörsége viszont állítható. A kész bála ürítése történhet bálacsúszda segítségével közvetlenül a talajra, vagy a mögötte, vagy mellette vontatott szállító jármûre, illetve alkalmazhatnak bálakidobó berendezést is. Ez utóbbi esetben rövidebb (600–700 mm hosszú) bálákat készítenek, melyek a bálakidobó által ömlesztve kerülnek a pótkocsira. A talajra elhelyezett kisbálák speciális felszedő, egységrakomány-készítő és szállító berendezések segítségével is összegyûjthetők és kazalozhatók. A kisbálázásos technológia félszénánál is alkalmazható. A szögletes kisbálázó gépek elsősorban az élő munkaerővel jól ellátott kis- és közepes vállalkozók részére javasolhatók.

A hengeres nagybálakészítő gépek változó és állandó préstérrel készülnek (5. ábra).

A változó présterû hengeres nagybálázónál a végtelenített tömörítőszalagok (hevederek) formázzák állandó tömörségûvé a nagybálát. A bálák hossza rendszerint 120, ill. 150 cm, átmérője beállítható max. 180 cm.
A változó présterû körbálázók először a bála magját készítik el, ami gumiszalagok szorítása közben folyamatosan nagyobbodik, tömörségük állandó.

Az állandó présterû hengeres bálázóknál a rendfelszedő által a préstérbe adagolt takarmányt a hajtott formázóhengerek, vagy hevederek, kaparóláncok forgásba hozzák, és a préstér feltöltődése után tömörítik, így a képződő bála közepe lazább, a kerület mentén tömörebb lesz. A bála mérete itt állandó. Általában 120 vagy 150 cm átmérőjû és 120 cm hosszú bálákat készítenek, de előfordulnak a 90 és 180 cm átmérőjû, illetve 150 cm hosszúságú bálakészítők is.

A hengeres szénabálák tömörsége 110–180 kg/köbméter, tömegük 400–600 kg. A bálakötözés a gép álló helyzetében történik. A legtöbb típus 2 szabad szállal, 10–12-szeres körülcsévéléssel végzi el a kötözést. Elsősorban az állandó présterû gépek újabb típusai fóliával, vagy hálóval kötő szerkezettel is készülnek. Itt másfélszer vagy kétszer tekerik körbe a bálát.
A hengeres bálázógépek a szalma és a gyepszéna betakarítására minden megkötés nélkül alkalmasak. Ebben az esetben a változó présterû gépekkel tömörebb, alaktartóbb és jobban kazalozható bálák készíthetők. A lucernaszéna bálázására viszont csak az állandó préskamrás gépek javasolhatók 22–25 százalékos nedvességtartalom mellett. A laza közepû bálák a táblán utánszáradnak. A levélpergési veszteség ilyen nedvességtartalomnál nem jelentős.

A hengeres bálázókkal szenázsbála is készíthető. Ebben az esetben a szálastakarmány 50–60 százalékos nedvességtartalommal bálázható. Megjelentek a szeletelő szerkezettel felszerelt hengeres bálázók, melyek a szenázsbála-készítésnél is előnyösek. Az elkészült bálákat közvetlenül a bálatároló helyre kell szállítani és egyesével vagy újabban csoportosan speciális bálacsomagoló géppel fóliába kell légmentesen csomagolni. A becsomagolt bálák mozgatására különleges fogószerkezettel rendelkező rakodógépek szükségesek, a sérülés elkerülése érdekében. A tárolás a szabadban történhet egyesével vagy kazalba rakva. A kisebb állatállománnyal gazdálkodók részére a szenázsbála-előállítás ezen módja ajánlható.

A szögletes nagybálázók csúszódugattyús, nyitottcsatornás újabb változatai a gazdaságon belül felhasználásra kerülő szalma, széna és szenázs készítésére is alkalmasak (6. ábra).

A velük készíthető bála térfogattömege szalmánál 150–180, szénánál 150–220, szenázsnál 230–280 kg/köbméter. A bálák szélessége 80–120 cm, magassága 40–127 cm között változik az egyes gépeknél. A bála hossza minden esetben állítható, így biztosítható az is, hogy a szállító jármûvön kötésbe legyenek rakhatók. A nagyobb méretû bálák tömege elérheti a 800–1000 kg-ot is. Ezeknél a szögletes nagybálázóknál a kötözés 4–6 helyen mûanyag zsineggel, menetközben a beállított bálahosszúság elérésekor automatikusan történik.

A szögletes nagybálázó gépek nagy teljesítménnyel és jó munkaminőséggel dolgoznak gyep, illetve lucernaszéna betakarításánál, valamint szenázsbála-készítésnél is, amennyiben a technológiai előírást betartják. Ekkor az elkészített bálákat rövid időn belül szorosan egymás mellé rakva kazlazzák, majd fóliával légmentesen lezárják. A bálakazal méretét úgy célszerû megválasztani, hogy megbontás után két hét alatt föletethető legyen. Ez a technológiai változat elsősorban a nagy hozamú, nagyobb állatlétszámmal rendelkező gazdaságoknál jöhet szóba, mert a gép beszerzési ára magas. A költségek csökkentése a gépek társulásokban történő üzemeltetésével is elérhető. A szélesebb, (1–1,2 m) és laposabb (0,4–0,6 m magas) bálák jobban kazalozhatók, így saját felhasználású szálasanyagoknál, szenázsnál előnyösebbek.

A cikk szerzője: Dr. Kacz Károly