A bogyósgyümölcsû növények integrált növényvédelme

Agro Napló
Napjainkban világszerte, így hazánkban is egyre inkább fokozódó igény a biztonságos élelmiszer elõállítása, emellett a környezet terhelésének csökkentése, az integrált termesztés bevezetése. A környezetkímélõ növényvédelem a rendszer egyik leghangsúlyosabb eleme, amely alapelveiben elõnyben részesíti a biológiai, biotechnológiai védekezési módszereket a növényvédõ szerek használatával szemben, valamint védi a terméket fogyasztók egészségét, kíméli a hasznos élõ szervezeteket.

A bogyós gyümölcsû növények termesztése során különös jelentősége van a környezetkímélő eljárásoknak, mivel e növények hozzák a legkorábbi termést, és fontos szerepük van a gyermekek és az idősek tavaszi, nyár eleji gyümölccsel való ellátásában is. Lényeges szempont továbbá, hogy friss, valamint fagyasztott formában jelentős mennyiségben export piacokra kerülnek, ahol az ellenőrzötten egészséges termék a piacra jutás feltétele.
Termőterületük és gazdasági jelentőségük lényegesen kisebb, mint az almatermésûeké, ill. a csonthéjasoké. Ennek következménye lehet az a tény, hogy az integrált védekezési eljárások iránti igény felmerülése, valamint a rendszer kidolgozása is későbbi időpontban történt meg.
A bogyósok integrált növényvédelmének kidolgozásához mintaként szolgálnak az almában már kimunkált, bevált módszerek, és alkalmazhatók azok a termesztés-technológiai eljárások is, amelyek egyben a károsítók elleni mechanikai védekezést is célozzák.

A bogyósgyümölcsûek integrált védelmének alapelvei
A bogyósokra is elmondható, hogy a telepítéskori adottságok, tényezők az ültetvény egész élettartamára nézve meghatározóak és csak korlátozottan orvosolhatóak. Ezért már a telepítéskor is igen körültekintően kell eljárni.

A legfontosabb a megfelelő terület kiválasztása. Minden bogyós kultúra esetében – a fagyveszélyen túl – kerülendő a mélyfekvésû, fagyzugos terület, málnában, szamócában a fitoftórás, és más gyökérbetegségek, a meztelen csiga, a szürkepenész és a vesszőbetegségek miatt.

Helytelen a gyep, rét vagy legelő törésbe, előzőleg mûveletlen területre, erdő közvetlen közelébe telepítése a talajlakó kártevők kártételének veszélye miatt. A cserebogár pajoroktól való mentesség különösen fontos, mert a bogyósgyümölcsû növények e kártevő igen kedvelt tápnövényei. Kiváltképp a szamóca és málnaültetvények veszélyeztetettek, a fertőzöttség késői, a telepítés utáni felismerése az ültetvény végét is jelentheti. A telepítés előtti, megfelelő időben végzett talajfelvételezés ezért nem hagyható el. Amennyiben a talajvizsgálat idején (5 °C talajhő felett) négyzetméterenként 1 db-nál több fejlett pajort találunk, a területre abban az évben bogyós kultúrát ne ültessünk. A talajfertőtlenítés ebben a stádiumban már nem ad kielégítő eredményt, de a talajban élő egyéb szervezetekben nagy pusztítást végez. Jó gyérítő hatásúak viszont a felső 10–15 cm-es talajrétegben tartózkodó pajorok ellen a sekély, esetleg ismételt talajforgatási munkák. A csalogatónövényként vetett saláta alkalmazása eredményes lehet.

Növényváltás tekintetében tartsuk szem előtt, hogy vesszőn termő bogyós gyümölcsfajok nem telepíthetők egymás után kétszer ugyanarra a területre!
A veszélyes szomszédság kérdését sem hagyhatjuk figyelmen kívül: pl. ne telepítsünk szamócát idős, termő ültetvény mellé, de a fertőzés veszélyét növeli két, azonos károsítók által veszélyeztetett kultúra, pl. szamóca és málna egymás szomszédságába ültetése is.

Ki kell zárni a termesztésből a növényparazita vagy vírusvektor fonálférgekkel jelentős mértékben fertőzött területeket is.

Az ültetvénylétesítés alapfeltétele a termőhelynek, mûvelésmódnak, termelési célnak megfelelő, ellenálló fajták kiválasztása is. A szaporítóanyag egészséges, vírusmentes, károsítók fejlődési alakjaitól mentes legyen!

A növények zavartalan fejlődését teljes körû talajvizsgálaton alapuló tápanyag-utánpótlással kell biztosítani.

A telepítést követően a gyomosodás csökkentésére herbicidek használata helyett javasolt talajtakarást alkalmazni. Kívánatos, hogy a talajfelület egész éven át ne maradjon fedetlen. Szamócában a szalma, vagy fóliatakarás, ribiszkében, málnában a fólia, illetve a mulcs ajánlott. Vesszőn és bokron termő, öntözött bogyós ültetvényekben a sorközök pl. fehérherével való füvesítésére is akad már gyakorlati példa. A gyepsáv többirányú haszna mellett a hasznos élő szervezetek számára is búvó- és élőhelyül szolgálhat.

Az integrált termesztés keretében engedélyezett gyomirtó szerek csak az ilyen agrotechnikai módszerek kiegészítésére használhatók.

A növények védelmének mindenkori alapfeltétele a helyi, tábla szintû előrejelzés is. Még a bogyósokra jellemző tömbösített telepítés esetén sincs két egyforma parcella, ezért az állomány minél gyakoribb, de legalább hetenkénti szemléjére szükség van. A területbejárást, a vizuális növényvizsgálatot kiegészítik a különböző előrejelzési eszközök és módszerek. A kártevők megjelenését, egyedszámát csalogató lapok, talajcsapdák, szín- és illatcsapdák, valamint feromoncsapdák használatával figyelhetjük meg.

A kórokozók fellépési idejének, a fertőzés mértékének előrejelzéséhez meteorológiai eszközöket, spóracsapdákat alkalmazhatunk.

A kémiai védekezés szükségességéről csak ezen adatok ismeretében szabad dönteni. Az engedélyezett készítmények közül a leginkább szelektív, a legkisebb toxicitású, a legkevésbé perzisztens, az emberre és a környezetre a lehető legbiztonságosabb szereket kell előnyben részesíteni.

Meg kell azonban jegyezni, hogy Magyarországon – hasonlóan más európai országokhoz – ennek lehetősége elég korlátozott. Elsősorban inszekticidek vonatkozásában igen kevés az integrált védelem követelményeinek megfelelő engedélyezett hatóanyagok száma. Ennek fő oka, hogy a kb. 6 ezer ha termőterületû, kiskultúráknak számító bogyósokban a gyártók sem a fejlesztésben, de még az engedély kiterjesztésben sem érdekeltek. A szerválasztékot tovább csökkentették az uniós csatlakozást követően visszavont hatóanyagok is. Emiatt a technológia összeállítása nehézkes, a fejlesztés lassan halad.

Az integrált technológiában korlátlanul felhasználható „zöld” készítmények mellett meghatározott korlátozásokkal alkalmazhatók a „sárga” jelzésû hatóanyagokat tartalmazó peszticidek is. A „piros” jelzésû szerek használata tilos, csak az illetékes Növény- és Talajvédelmi Szolgálatok engedélyével történhet!

A bogyós gyümölcsû kultúrákban engedélyezett, valamint tiltott készítményeket az 1. 2. és 3. sz. táblázatok tartalmazzák, melyeket az Agrár-környezetgazdálkodási támogatásokról szóló 107/2005.(XI.24.) FVM rendelet integrált célprogramjához tartozó melléklete alapján állítottunk össze.



A bogyósok integrált növényvédelme alapjainak áttekintése után 3 hagyományos bogyós kultúra legfontosabb károsítóit, és a környezetkímélő védekezés lehetőségeit foglaljuk össze.

Málna
A málna a legjelentősebb bogyós gyümölcsfajunk. Valaha házikerti növényként termesztették, minimális növényvédelmi beavatkozással, vagy a nélkül. A nagyüzemi méretû telepítések és fajtaváltás következtében károsítóinak száma szaporodott, a rendszeres védekezés elengedhetetlenné vált.

Az integrált növényvédelmi eljárások is a málnatermesztésben kezdtek kialakulni. Nyár végén a letermett vesszők eltávolítása, a hajtásválogatás mechanikai védekezésként lehetővé teszi a málna-gubacsszúnyog (Lasioptera rubi), a málna-karcsúdíszbogár (Agrilus aurichalceus) gubacsainak eltávolítását. A gondos válogatás e két kártevő ellen elégséges védelmet ad, a kártételt alacsony szinten tartja. A kimetszés a málnavessző-szúnyog (Resseliella theobaldi) lárváinak egyedszámát, valamint a közvetítésével fertőző leptoszfériás betegség (Leptosphaeria coniothyrium) erősségét is csökkenti. A hajtásválogatáskor egyéb vesszőbetegségek, a didimellás- (Didymella applanata), elzinoés- (Elsinoe veneta) valamint a botritiszes (Botrytis cinerea) vesszőfoltosságok szintjét is csökkentjük, ezáltal a következő évi termővesszők egészségi állapotát, téli fagyállóságát növelve.

Kora tavasszal a károsítók közül a málnamoly (Lampronia rubiella) fellépésével kell számolnunk. A termővesszők legalsó rügyeinek vizsgálata alapján dönthetünk a védekezés szükségességéről. A lárvák rügykárosítása ellen csak a szerves foszforsavészter típusú foszalon hatóanyagú készítményt használhatjuk fel. Nemrégiben engedélyezték az indoxakarb hatóanyagú Steward 30 DF málnában való felhasználását. Málnamoly elleni hatásáról nincsenek gyakorlati tapasztalataink. Mechanikai védekezésként gyéríthetjük a telelő lárvák egyedszámát a növényi hulladék összegyûjtésével és elégetésével, valamint a talaj bokrok alatti fellazításával is.

A rügyfakadást követő időszakban a sarjhajtások növekedésekor a didimellás, elzinoés és leptoszfériás vesszőbetegségek megelőzésére irányulnak a gombaölő szeres kezelések. Elsősorban a réztartalmú készítmények használata javasolt. Ebben a fenológiai állapotban kell elvégezni a sarjhajtások ritkítását. A sûrû sövény a kórokozók számára kedvező mikroklímát teremt, és rontja a permetezések hatékonyságát is.

A sodrómolyok lárváinak kártétele ellen az első kártétel észlelésekor, a fiatal hernyók ellen védekezhetünk, ha szükséges indoxakarb hatóanyagú készítménnyel. Általában a sarjhajtások csúcslevelein károsító málnasodrómoly (Notocelia udmanniana) jelenik meg feltûnő mértékben, de a fertőzött sarjak hajtásválogatáskori eltávolításával a probléma vegyszer nélkül megoldható.

Meleg, párás tavaszon a kis málnalevéltetû (Aphis idaei) kolóniái korán megjelenhetnek a hajtáscsúcsokon. A vírusterjesztő faj ellen még a felszaporodás kezdetén kell védekezni. A Bio-sect készítményen kívül sajnos csak sárga besorolású hatóanyagok, a foszalon vagy az endoszulfán engedélyezettek. Az utóbbi inszekticidek alkalmazhatók a májusi cserebogár (Melolontha melolontha) rajzásának éveiben a kártevő imágói ellen is.

Bimbós állapotban folytatni kell a vesszőbetegségek kórokozói elleni kezeléseket, de ebben az időszakban a védelemnek a botritiszes betegség (Botrytis cinerea) megelőzésére is ki kell terjednie. Ellene a táblázatban felsorolt „zöld” készítmények közül választhatunk. Az összes vesszőbetegség ellen alkalmas az azoxistrobin hatóanyagú Quadris.

Már az első bimbók megjelenésekor számíthatunk a szamóca bimbólikasztó (Anthonomus rubi) betelepedésére. A levélnyél, majd a bimbókocsányok „leszúrása” a virágzás idejéig is elhúzódhat. Emiatt, ha az egyedszám indokolja, két alkalommal is védekeznünk kell a várakozási idők figyelembevételével a foszalon és az acetamiprid hatóanyagú rovarölő szerek valamelyikével. Megfigyelésére a vizuális vizsgálaton kívül sárga színû színcsapdákat használhatunk. A kis málnabogár (Byturus tomentosus) imágói is ebben az időszakban jelenhetnek meg az erdőhöz közeli málnásokban, gyakran a bimbólikasztóval társult kártevőként. A betelepedés jól követhető fehér színû, illatanyaggal kombinált ragacsos csapdákkal. Tömeges károsítása esetén a bimbólikasztó elleni készítmények valamelyikével védekezhetünk.

A virágzás kezdete előtt rajzik a málna-vesszőszúnyog első nemzedéke is. A jól időzített, megfelelő technikával végrehajtott permetezéssel a későbbi nemzedékek kártétele is mérsékelhető. A vesszőhéj-felrepedésre kevésbé hajlamos fajták telepítésével e kártevő kártételi jelentősége, valamint a legveszélyesebb kórokozó, a Leptosphaeria coniothyrium által okozott vesszőpusztulás csökkenthető.

A száraz, meleg évjáratokban a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) szaporodhat fel a termővesszőkön és a sarjhajtásokon egyaránt. Előfordulhat, hogy a kártevő késői felismerése, vagy az okozott kártétel „félrekezelése” súlyos levélhullást, sőt aszályos időjárásban a tövek kipusztulását eredményezi. A flufenzin hatóanyagú Flumite 200 jó eredménnyel használható. A készítmény a málna-levélatka (Phyllocoptes gracilis) esetleges fellépése esetén is alkalmas.

A virágzás és érés ideje alatt rovarölő szerek alkalmazására nincs lehetőségünk. Megnő ugyanakkor a szürkepenész elleni védekezés jelentősége. A rövidebb várakozási idejû botriticidek közül kell választanunk, pl. pirimetanil, polyoxin B, Trichoderma harzianum, a permetezést 1-2-szer megismételve.

A vesszőbetegségek ellen is folytatnunk kell a védekezéseket a várakozási idők figyelembevételével a szüret utáni időszakban, és a kimetszést követően is. A metszés utáni permetezéseket a málnavessző-szúnyog II-III. nemzedéke ellen rovarölő szerrel egészíthetjük ki. A kártevő Hymenoptera lárvaparazitoidjait kímélő beavatkozásokkal a nyár végére a parazitáltság elérheti a 40–50%-ot is!

Piros és fekete ribiszke
A ribiszkésekben is igen nagy jelentősége van a mechanikai védekezési eljárásoknak. Az alakító majd a ritkító metszések során a gépi szedés során sérült, és elöregedett vesszők eltávolításával egyidejûleg a kártevőkkel fertőzött ágrészek kivágását is elvégezhetjük.

Ennek figyelmes végrehajtása a kaliforniai pajzstetûvel (Diaspidiotus perniciosus) és a ribiszkeszitkárral (Synanthedon tipuliformis) fertőzött vesszők esetében különösen fontos.

Ajánlott a nyesedék felaprítása majd talajba dolgozása, vagy komposztálása.
Ugyancsak fontos a ribiszke-gubacsatkával (Cecidophyopsis ribis) fertőzött, gubacsos rügyeket viselő hajtásrészek rügyfakadás előtti eltávolítása, mert a fogékony fajtákon felszaporodott gubacsatka vegyszeresen legfeljebb gyéríthető.

A nyugalmi állapot végén elvégzett lemosó kezeléssel a kaliforniai pajzstetû lárvái, a közönséges takácsatka, a ribiszke-gubacsatka diapauzáló nőstényei, a levéltetvek téli tojásai, valamint lisztharmat (Sphaerotheca mors uvae) ellen védekezhetünk. A táblán előforduló károsító együttes összetétele alapján választhatunk a listáról „zöld” kéntartalmú vagy olajos lemosó készítményeket.
A virágzás előtti fenológiai állapotban a ribiszke-gubacsatkával fertőzött ültetvényekben megkezdődik az atkanépesség migrációja az új rügyek felé. Kémiai védekezésre csak ez a rövid periódus alkalmas, ezért a fakadás és virágzás között legalább kétszer kell kezelni endoszulfán, vagy flufenzin hatóanyagú atkaölő szerekkel. A permetezés egyúttal a közönséges takácsatka korai megjelenése esetén is védelmet nyújt.

Már az első leveleken tapasztalhatjuk a levéltetvek – piros ribiszkén a levélpirosító ribiszke-levéltetû (Cryptomysus ribis), fekete ribiszkén a kis ribiszke-levéltetû (Aphis schneideri) megjelenését. A védekezés acetamiprid, malation vagy foszalon hatóanyaggal javasolt az első telepek kialakulásának idejére időzítve.

A virágzás előtt az ökológiai hajlamosító tényezőktől függően fertőzhet a ribiszke drepanopezizás-, (Drepanopeziza ribis) és mikoszferellás (Mycosphaerella ribis) levélfoltossága, ill. a ribiszkerozsda (Cronartium ribicola). Az engedélyezett készítmények közül a réztartalmú, valamint a későbbiekben azoxistrobin, krezoxim-metil hatóanyagúak alkalmasak.

Virágzás után a kártevők közül a feketeribiszke-levélszúnyog (Dasyneura tetensi) első nemzedékének rajzása kezdődhet meg. Kedvező, mérsékelten csapadékos időjárási viszonyok között az egymást gyorsan követő nemzedékek a hajtásvégek 100%-át is károsíthatják, ezért a védekezést az első levélcsúcs-sodratok megjelenésére időzítsük. A kaliforniai pajzstetû hímjeinek rajzása is ebben az időszakban várható. A rajzás fehér színû, ragacsos fogólapok segítségével figyelhető. A levéltetvek felszaporodására is számíthatunk ebben az időszakban.

E kártevők elleni kezelésre malation, endoszulfán, acetamiprid, foszalon hatóanyagú inszekticidek használhatók, melyek a rajzó cserebogár-imágók, de a levéldarazsak álhernyói ellen is alkalmasak, amelyek a vegetáció folyamán bármikor meglepetésszerûen tarrá rághatják a lombot.

Virágzás után a levélhullató betegségeken kívül fekete ribiszkében a lisztharmat kórokozójának fellépésével is számolnunk kell. Védekezésre kéntartalmú készítmények, a Vegesol eReS, valamint a fenarimol hatóanyagú Rubigan 12 EC alkalmasak, melyek mellé levélhullató betegségek ellen hatásos kombinációs partnert is érdemes társítani. Valamennyi lombbetegség ellen használatosak a strobilurin-származékok.

A ribiszkések egyik legveszélyesebb kártevője, a ribiszkeszitkár rajzáskezdete május II. dekádjától várható. A hím lepkék repülése feromoncsapdákkal jól követhető, a védekezések ennek alapján időzíthetők az elhúzódó rajzásmenet miatt zöldbogyós állapotban, és a színeződés idején is. A felhasználható készítmények – a benszultap-pal kiegészülve – megegyeznek a virágzás előtti fenológiánál felsoroltakkal.

Az érés előtti kezeléseknél a választott növényvédő szerek élelmezés-egészségügyi várakozási idejére fokozottan kell ügyelni.

Szüret után sem hanyagolhatjuk el ribiszke ültetvényeinket. A  ribiszkeszitkár rajzása, a levéldarazsak, köszmétearaszoló (Abraxas grossulariata) hernyók lombkártétele továbbra is figyelendő, tekintettel arra, hogy a szüret időszakában vegyszeres beavatkozásra nem volt lehetőség.

A tenyészidőszak végén a lehullott lomb megsemmisítésével, valamint a bokrok alatti talaj fellazításával számos kártevő, pl. feketeribiszke-levélszúnyog, köszmétearaszoló, levéldarazsak áttelelő alakjait gyéríthetjük.

Szamóca
A szamóca növényvédelmében alkalmazható mechanikai eljárásokkal csak részleges eredményt érhetünk el. Bár kétségtelenül hasznos a fertőzött levelek, penészes gyümölcsök eltávolítása, a meztelen csigák összegyûjtése, lényegesen fontosabbak az alapelvekben említett területválasztási, fajtaválasztási, talajápolási alapelvek betartása, valamint a telepítés előtti teendők gondos elvégzése, különösen a talajlakó lárvák – pajorok, valamint a szamócavincellér lárváinak – felmérése.

Tavasszal, a tőlevélrózsák kihajtása után a sodrómolyok (Tortricidae) áthúzódó károsításán kívül először a szamócaeszelény (Coenorhinus germanicus) imágóinak megjelenésére kell odafigyelni, különösen öntözött ültetvényekben. Betelepedésüket az első levélnyélkártétel alapján észlelhetjük, és következtethetünk a virágzati tengelyen okozott kár mértékére is. Folyóméterenként 1 db kártételi szintnél a kezelés indokolt. A másik közvetlen terméskárosító bogárfaj, a szamóca-bimbólikasztó (Anthonomus rubi) főleg szárazabb klíma, vagy öntözetlen körülmények közt okozhat gondot a virágzati tengely megnyúlásának idején. Az imágók megfigyelésére a déli órákban végzett növényvizsgálat mellett sárga színcsapdák alkalmasak.

Védekezésre a benszultap, foszalon, acetamiprid hatóanyagok használhatók. A kártétel a virágzás időszakába is benyúlik, így a bimbós állapotban elvégzett permetezéssel a probléma nem oldható meg. Méhekre nem veszélyes készítmény jelenleg nincs engedélyezve.

A rovarölő szeres kezelés egyben a levéltetvek, (Aphis forbesi) sodrómolyok, valamint az utóbbi években tömegesen megjelenő bundásbogár (Epicometis hirta) és repce-fénybogár (Meligethes aeneus) károsítását is csökkenti.

Már a kihajtástól meg kell kezdeni a szamóca lombbetegségei elleni védekezést, melynek fő irányát a mikoszferellás, (Mycosphaerella fragariae), diplokarponos, (Diplocarpon earliana) cítiás (Zythia fragariae) levélfoltosságok, valamint a botritiszes, ill. gnomóniás (Gnomonia comari) betegségek képezik. A kórokozók leküzdésére a „zöld” és „sárga” besorolású készítmények bő választéka áll rendelkezésre, a mellékelt táblázat szerint.

A gombaölő szeres kezeléseknél a virágzás közeledtével egyre inkább a botritiszes betegségre helyeződik a hangsúly. Járványveszélyes időszakban ugyanis a kórokozó a gyümölcsön kívül a virágot is elpusztíthatja.

A virágzás ideje alatti permetezéseknél fokozott figyelmet kell fordítani az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartására, tekintve, hogy a szamóca 80%-os elvirágzásakor már megjelenhetnek az első érett gyümölcsök. Az azoxistrobin és a polyoxin B hatóanyagú készítmények 3-3, a Trichoderma harzianum hatóanyagú készítmény várakozási ideje 1 nap, tehát ezekkel a szerekkel járványveszélyes időszakokban a szürkepenész elleni védekezés a betakarítás ideje alatt is elvégezhető.

A szüret utáni időszakban van még egy lehetőségünk az elszaporodott ormányos bogarak-szamóca bimbólikasztó és szamócavincellér előjövő új imágói elleni védekezésre. A bimbólikasztó rajzás megfigyelésére a növényállomány vizuális vizsgálatán túl a lombozat hálózása, míg a röpképtelen vincellérbogarak talajcsapdázása alkalmas módszer.

A szamócaatka (Phytonemus pallidus) elleni védekezés általában a letermés után válik aktuálissá, mert ezt megelőzően, a virágzás és a termésérés idején a vegyszeres beavatkozás lehetősége korlátozott. A permetezést 2–4-alkalommal, 5–10 naponkénti gyakorisággal végezzük flufenzin vagy endoszulfán hatóanyag-tartalmú növényvédő szerekkel. Javítja a permetezések hatékonyságát a már beállt szamócásokban a lombozat szüret utáni lekaszálása.

A lomb eltávolítása a sodrómolyok, levéldarazsak egyedszámát is korlátozza, de a leveleken található inokulum mennyiségét is csökkenti.

A szüret utáni időszakban az időjárási tényezőktől, és a lombeltávolítástól függően 2–3 gombaölő szeres kezelés is szükségessé válhat azért, hogy a rügydifferenciálódás idején a növény egészséges lombozattal rendelkezzék.

A meztelencsigák termés- és lombkártételére a termesztési körülmények, valamint az időjárás függvényében a tenyészidőszak bármely szakaszában számíthatunk. Házikertekben, kis termesztési felületeken a csalogatós módszerek igen hatásosak. Nagyobb területeken szükség esetén a metaldehid hatóanyagú csigaölő szereket használhatjuk fel. A pelletet a sorközbe, sávosan vagy kupacokban kell kihelyezni, ügyelve arra, hogy a szer gyümölcsre és zöld növényi részre ne kerüljön.

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a bogyósgyümölcsû növényekben is rendelkezésre állnak olyan módszerek, amelyekkel a környezetbarát termesztés megvalósítható. Szükséges azonban a módszerek folyamatos fejlesztése, de elengedhetetlen a felhasználható szelektív, környezetkímélő készítmények körének bővítése is. Fontos e téren a programban részt vevők képzése, mert a sikeres integrált termesztés előfeltétele a szakmailag képzett és annak céljaihoz pozitívan viszonyuló termesztő személye. Ehhez további feladatként kapcsolódik a szaktanácsadás, és az ellenőrző hálózat kialakítása, hogy az „integrált termék” védjegynek megbízható tartalma legyen.

A cikk szerzője: Szántóné Veszelka Mária

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Védelemre a virágzás időszakában is szükség van (x)

Védelemre a virágzás időszakában is szükség van (x)

A repce fejlődésével a tavaszi védekezés újabb szakaszába lép – a szárat, a virágzatot és a becőket károsító, jelentős terméskiesést előidézni képes kórokozók és kártevők elleni védelem lesz a fő feladat.

Tavaszi aszály a földeken

Tavaszi aszály a földeken

Az idei év tavasza kísértetiesen hasonlít a tavalyi és a tavalyelőtti évekhez, hűvös időjárás, tavaszi fagyok és aszály sújtja a kalászosokat és a rep...

A vetések után

A vetések után

Az idei tavasz az erőteljes hidegfrontok betöréséről szól. A naptár már azt mutatta, hogy vetni kellene, de az időjárás nem akart melegedni. A vetések...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?