Az időjárási tényezők közül meghatározóvá váltak a klimatikus tényezők. A globális felmelegedés következtében nőttek az időjárási szélsőségek. Nőtt a száraz, aszályos évjáratok gyakorisága, azonban 2004-2005. év csapadékmennyisége meghaladta a sokévi átlagot (1. ábra).

Csapadékos évjáratokban nagyobb mértékû lehet a gombás eredetû betegségek fellépése. Ezzel együtt az országos termésátlaga – az utóbbi két évben – 2,23–2,50 t/ha volt, ami kedvezőnek mondható (1. táblázat).

1991 átlagos, csapadékos év termését 100%-nak véve az országos termésátlag 1991–2005 években 56–121% között változott. 1997-ben az országos termésátlag mindössze 1,16 t/ha volt, az ok, hogy a tenyészidőben a 30 éves átlagot meghaladó csapadékmennyiség következtében nagyobb mértékû volt a kórokozók fellépése.



2005 évben 0,53 t/ha-os eltérés volt a különböző megyék termésátlagai között, Bács-Kiskun megyében 2,08 t/ha, Győr-Moson-Sopron megyében 2,61 t/ha volt a megyei termésátlag (2. ábra).

Megállapítható, hogy a termőhelyi feltételek (időjárás, talaj), továbbá az agrotechnikai tényezők szerepe meghatározó a termés alakulása szempontjából.



Az agrotechnikai tényezők közül a vetésváltás (3. ábra), tápanyagellátás, talajelőkészítés, vetés, növényvédelem és a betakarítás termésbefolyásoló szerepe jelentős. Az agrotechnikai tényezők közül a vetésváltás és a növényvédelem közel kétharmad (65%) arányban határozza meg az elérhető termést.

Vetésváltás



Az elővetemény befolyásolja a kórokozók és a kártevők elszaporodását, a gyomosodás mértékét. Továbbá eltérő mértékben veszi igénybe a talaj hasznos vízkészletét. A mezőségi talajok akár 600 mm vizet is tudnak a 200 cm-es mélységig tárolni, amelynek 50%-a diszponibilis (felvehető), és 50%-a holtvíz, a növény számára már nem felvehető. A kalászosokhoz viszonyítva, pl. a cukorrépa vízigénye 60–70%-kal nagyobb, jobban kiszárítja a talajt (4., 5. ábra). A vetésváltás tervezésénél az ilyen szempontokat is figyelembe kell venni.

A napraforgó vetésváltásnál kiemelkedően fontos szempont, hogy a kórokozók miatt önmaga után 4–5 évig ne kerüljön vissza azonos területre, ha a területen a napraforgó szádor megjelent, akkor csak 6–7 év után. Közepes előveteményei a siló- és árukukorica.



Legjobb előveteményei a napraforgónak a kalászos gabonák, amelyek időben kerülnek le a talajról, nem merítik ki a talaj hasznos vízkészletét, jó a gyomelnyomó képességük, kevés tarlómaradványt hagynak maguk után és növényvédelmi problémát nem okoznak.



A napraforgó rossz előveteményei:

Talajelőkészítés

A napraforgó mélymûvelést és jó minőségû magágyat igényel, a mélymûvelés 30–35 cm mély szántás vagy lazítás. A nyirkos, kellően ülepedett magágy biztosítása céljából szükséges a víztakarékos talajmûvelés, az elővetemény lekerülése után a tarlóhántás, majd a tarlóápolás elvégzése és zárása hengerrel. A magágykészítést végezhetjük kombinátorral vagy még ettől is korszerûbb a kompaktorral vagy germinátorral, melyet a vetésmélységnél 2–3 cm-rel járatunk mélyebben.



Tápanyagellátás



A napraforgó fajlagos tápanyagigénye 100 kg kaszatterméshez és a melléktermékhez nem kevés: N 4 kg, P 3 kg, K 7 kg.



Azonban a N-t bizonyos mértékig vissza kell tartani, mivel növeli a betegségekre való fogékonyságot, továbbá csökkenti az olajtartalmat.



A gyakorlatban a napraforgó optimális mûtrágyaadagja: N 30–80 kg/ha, P 70–80 kg/ha, K 100–120 kg/ha hatóanyag.



A P a N kedvezőtlen hatását bizonyos mértékig ellensúlyozza, a napraforgó olajtartalmát növeli. A K elősegíti a szénhidrátképződést, növeli a növény fagy- és szárazságtûrő képességét.



A napraforgó termését és olajtartalmát is növeli a megfelelő K-kezelés mellett a MgSO4-os levélpermetezés. A MgSO4 növeli a növény fotoszintetikus aktivitását. A MgSO4 5%-os oldatát virágzás előtt 4–6, illetve 6–8 leveles fejlettségi állapotánál célszerû kijuttatni (6. ábra).

Vetésidő és tőszám



A napraforgó termesztésben nagy olajtartalmú, valamint kis olajtartalmú hibrideket és fajtákat használunk. A napraforgó csírázását-kelését, későbbi fejlődését, termésképződését, megbetegedésének mértékét jelentősen befolyásolja a vetésidő megválasztása. A vetésidőhöz a talaj hőmérsékleti értékei mellett az időjárás várható alakulását is szükséges figyelembe venni. A napraforgó korai és megkésett vetésének egyaránt vannak kedvező és kedvezőtlen hatásai, melyeket a vetésidő megválasztásánál mérlegelni kell.



A kórtani viszonyok, a különböző betegségek fellépése az optimális vagy a megkésett vetésidőben kisebb mértékû, mint a korai vetésidőben. A vetésidő és a kórokozók fellépésének mértéke közötti összefüggést azonban az időjárás számottevően befolyásolja.



A napraforgó vetésideje április 10–25. közötti időszakra tehető átlagos kitavaszodás esetén, amikor a talajhőmérséklet a vetésmélységben tartósan eléri – a kis olajtartalmú fajta/hibrid esetén – a 7–9 °C-ot, a nagy olajtartalmú hibridek esetén a 9–12 °C-ot.



A napraforgó optimális csíraszámát az ökológiai-, biológiai-, genetikai-, valamint a termesztéstechnológiai feltételek együttesen határozzák meg. A napraforgó hibridek eltérő tőszámreakcióval jellemezhetők (7. ábra).

A PR63A82 és a Lympil termése a 60 ezres tőszámig (eltérő mértékben) nőtt, míg a PR63A90-es hibrid termése 45 ezer tő/ha felett már csökkent. Az olajtartalom a legtöbb hibridnél a relatíve magasabb 60 ezer tő/ha állománynál volt magasabb (8. ábra).

Optimális betakarításkori termő tőszámnak a nagy olajtartalmú hibrideknél 45–50 ezer/ha, a kis olajtartalmú – rendszerint nagyobb habitusú fajtáknál – 35–45 ezer/ha tekinthető. A jelentős csíra és fiatal növénypusztulás miatt a vetéskori csíraszámot 15–20%-kal növelni kell – a termőtőszám optimális értékéhez viszonyítva.

Növényvédelem



A napraforgó vegetációs periódusa során számos kórokozó és kártevő károsíthatja, csökkentheti a termésmennyiséget és minőséget.



A napraforgót elsősorban gombás eredetû megbetegedések fenyegetik, melyek közül a legveszedelmesebb betegség a barna (diaportés) szár- és tányérrothadás, a fehér- és szürkepenész és a peronoszpóra.



A diaportés szár- és tányérkorhadás a napraforgó legjelentősebb gazdasági károkat okozó betegsége. A megbetegedés jellegzetes tünetekkel jár: a levélen ék alakú, száradó, barna foltok formájában jelentkeznek az első tünetek, majd a gomba a levélnyélbe átnőve eléri a szárat, amelyen ovális, barna foltok jelennek meg. A kórokozó teljesen elroncsolja a szár belső szöveteit. A fertőzés következtében a levelek, később már a szár és a tányér is teljesen leszárad. Korai fertőzés esetén (július) a kaszatok nem fejlődnek ki, a termés minimálisra csökken. Minél későbbi (augusztus) a fertőzés az érés időpontjához képest, annál kisebb a bekövetkezett gazdasági kár.



A fehérpenészes szár- és tányérkorhadás a növény bármely földfeletti részét megtámadhatja. A párás, meleg, csapadékos időjárás kedvez a fellépésének. A száron és tányéron a gomba hatására a szilárdító szövetek szétfoszlanak, a szár és a tányér a végső stádiumban széttöredezik.



A szürkepenészes tányérkorhadás a tenyészidőszak bármely szakaszában fertőzheti a napraforgót. Leggyakrabban csapadékos augusztus-szeptemberi időjárás esetén a tányérokon okoz jellegzetes tüneteket, a tányér szétesik, a kaszatok a talajra hullanak.



A napraforgó peronoszpóra a növény bármely fejlődési szakaszában képes fertőzni, leggyakoribb azonban a csírakori és a fiatal növények fertőződése. Ellene a leghatékonyabb védekezés a nemesítés, valamint a csávázás (metalaxil).



A gombás betegségek elleni védekezésnél fontos a prevenció, a megfelelő vetésváltás, csávázás, egészséges vetőmag használata, az optimális tápanyagellátás és optimális tőszám biztosítása (9. ábra).

Állományvédekezésre virágzás előtt (zöldbimbós állapotban) a leghatékonyabb a: Tiuram Granuflow, Amistar, Tanos 50 DF.



A kártevők közül kiemelhetők a talajlakó kártevők, ellenük talajfertőtlenítéssel védekezhetünk. Levél- és szárkártevők a vetési bagolylepke, a fekete répalevéltetû, a közönséges takácsatka.



Virág és terméskártevők a levéltetvek, mezei poloskák, bodobácsok, madarak, emlősök. Az ellenük való hatékony védekezés befolyásolja a termesztés hatékonyságát.



A gyomnövényei a kapásnövényekre jellemző gyomok, amelyek között az utóbbi időben a legnagyobb gondot az egyéves (melegigényes) T4-es gyomok (Parlagfû, Csattanó maszlag, Selyemmályva, Kakaslábfû, Olasz szerbtövis), Fenyércirok (G1) és a Napraforgó szádor okozzák.



Az ellenük való védekezésnél fontos lehet a sorköz-kultivátorozás és a vegyszeres gyomirtás:

• vetés után, kelés előtt pl. Goal 2E + Trophy

• állománykezelés: Express 50 SX (csak Gran Star toleráns hibrideknél alkalmazható), Racer-Dual.
  
  Fontos a gyommentes állomány biztosítása.

Betakarítás



A napraforgó virágzása hosszabb ideig tart, aminek következtében az érés is elhúzódik. Szeptember hónapban a biológiai érés végén a kaszat nedvességtartalma 30–35%, a tányéré 70–75%. A technikai érés kedvező a betakarítás szempontjából, amikor a kaszat 16–18%, a tányér pedig 30–35% nedvességtartalmú.



A biológiai érettség után a napraforgó betakarításának idejét defóliálással (állománydeszikkálással) hozhatjuk előbbre.  Használatának előnye, hogy a betakarítás előbbre hozható, csökken a kórokozók és az állati kártevők kártétele, nő a kombájn teljesítménye, csökken a termés szárítási költsége és csökken a betakarítási veszteség.



Megállapítható, hogy az agrotechnikai tényezők nagymértékben meghatározzák a termésmennyiséget és minőséget, a termesztés hatékonyságát. Fontos, hogy a betegségekkel szemben viszonylag jó toleranciával rendelkező hibrideket válasszunk (pl. Alexandra, PR63A82, Lympil, Util, Resia, Rondo, Arena, Mazurka, étkezési napraforgó közül a Birdy stb.). A napraforgó termesztésben különösen jelentős az éghajlat, talaj, hibrid és az agrotechnikai tényezők közötti interakciók hatása a termésalakulás szempontjából.

A cikk szerzője: Dr. Sárvári Mihály