A 2000. évi összeírás alapján megállapítható, hogy mezőgazdaságunk üzemi struktúrájának fő jellegzetessége, hogy „kétpólusú”-vá vált. Az egyik oldalon a nagyon nagy számú, de viszonylag csekély gazdasági súlyú törpegazdaságok állnak. A másik oldalon a jelentős termelést produkáló, nagyméretû társas vállalkozások vannak. A két pólus között elhelyezkedő már jövedelmező családi gazdaságok száma nagyon kevés. Miközben egész Európában lassú, de folyamatos birtokkoncentráció megy végbe, nálunk a rendszerváltást követően a szétaprózódási folyamat újra megindult (Darabos Éva – Pfau Ernő – Maier, Petra, 2003).
Napjainkra a helyzet annyiban változott, hogy a földhasználati koncentráció és dekoncentráció egyszerre van jelen, mint ezt az alább,i a táblázatból is jól látható, és ez a folyamat még egy ideig nem változik, mivel a termelők reagálnak a gazdálkodási környezet változásaira és ezen változások folyamatosan alakítják a körülményeket, amikhez a „talpon maradás” érdekében igazodniuk kell.
A magyarországi tulajdonosi szerkezetben a 10 ha alatti birtokok dominálnak. A gazdaságok átlagos birtokmérete 5 hektár (4,8 ha), az Európai Unióban található ezzel szemben 19 hektár. A mezőgazdasági termelés során lényeges, hogy a termelőknek megfelelő földmennyiség álljon rendelkezésére. Ugyan a tulajdoni arányokat megvizsgálva az egyéni gazdák (88%) túlsúlyával találkozhatunk, de a termőterület felhasználásában az egyéni gazdák és gazdasági társaságok már közel egyenlők. Ez következik abból, hogy a gazdasági társaságok haszonbérlik a földet a magánszemélyektől, akik nem akarják, vagy nem tudják a földet mûvelni. Így, egyrészt sikerül a gazdasági társaságoknak a mûveléshez szükséges földterületet megszerezni bérletként, másrészt az egyéni gazdák pár hektáros területeinek mûvelése is megoldott (Gyuris, 2004).
A földmûveléshez, tehát lehet a földet tulajdonolni, de bérelni is. Mindkét megoldásnak megvannak az előnyei. A magánszemély – családi gazdaság – egyrészt vehet földet, ha nincs elegendő pénze, bérelheti a földet. A magánszemély tulajdonolhat és bérelhet egyszerre, ami szintén növelheti a rendelkezésére álló földterületet. A bérlet egyik fő pozitívuma, hogy olcsóbb a föld megvételénél. Összegezve a statisztikai adatokat megfigyelhetjük, hogy az összes földterület 60%-át használja egyéni gazda és a 40%-át használja szövetkezet vagy gazdasági társaság.
Az optimális üzemnagyság
Az üzemi méret közgazdaságilag összetett kategória. Egyszerûen meghatározható a méret akkor, ha az üzem csak egy adott növényt termeszt, vagy csak egy 1 állatfajt tart. A mezőgazdaságban azonban általános a több termékre szakosodott üzem. Ilyenkor a termelési tényezők (pl. terület) mennyiségét szokták közölni. Ezek azonban könnyû kiszámíthatóságuk mellett nem alkalmasak a valós üzemi méret jellemzésére (Szûcs, 2003).
Az üzemméret kapcsán kiemelten fontos foglalkozni az optimális üzemnagyság problémakörével. Egy adott mezőgazdasági üzem akkor éri el az optimális nagyságot, ha az üzem nyereségkapacitása elérte a maximumot. Pénzben kifejezve: ha a határhozam és a határköltség egyensúlyban van, praktikusan, ha egy termék pótlólagos egységének az ára megegyezik annak pótlólagos költségével. Az optimális üzemnagyság adott termékárak mellett a költség viselkedésétől függ (Szûcs, 2003, a).
A mindenkori politikának is függvénye az optimális üzemnagyság. Ez főleg abból ered, hogy az adott és a hosszabb távon optimális struktúra között nagy lehet a különbség és az optimum szüntelenül változik (mûszaki haladás, ár költségviszonyok miatt), továbbá az üzemnagyság alkalmazkodásának gyakorlatban jelentős akadályai (munkaerő, tőkehiány, földterület stb.) vannak (Szûcs, 2003, a).
Nagyon fontos meghatározni az életképes üzem minimális méretét is. Erre végzett számításokat Dorgai L.–Stauder M.–Kovács G.–Tóth E. –Varga Gy. forintra átszámított EU kritériumok alapján. Számításaik szerint a kisméretû kategóriát mintegy 40 ha búza vagy 43 ha kukorica, 7,5 ha alma, 16 ha borszőlő termesztéssel vagy 15 tehén tartásával, 179 sertés hízlalásával lehet magyar viszonyok között elérni. Ugyanezek a számok nagyméretû kritériumnál a következők: 416 ha, 424 ha, 187 ha, 388 ha, 378 db, 4475 db. Ha megvizsgáljuk, hogy az életképes üzem minimális mérete mekkora az EU egyes tagországaiban, megállapíthatjuk, hogy vélelmezhetően 6–8 ezer egyéni gazdaság érheti el Magyarországon az életképes görög, spanyol, portugál küszöbértéket (Szûcs, 2003).
Emellett arról sem feledkezhetünk meg, hogy az optimális gazdálkodási méret meghatározása adott időpillanatban, adott helyen és adott gazdálkodási viszonyok között értelmezhető így ezek változása nagyban meghatározza az eredményességet, így inkább csak iránymutatásul szolgálhat. Még hazánkban is nagy a szórása a különböző méréseknek pedig nagy területi távolságok igazán nem befolyásolják azt, de ezen „csekély” távolságokon is (EU-s léptékben) nagyok a területi különbségekből fakadó mind árutermelő, mind keresleti oldalon megjelenő eltérések.
Az üzemi struktúra lehetséges jövőbeni változása
A hazai és a nemzetközi tendenciákat és hatótényezőket is figyelembe véve az üzemi és birtokszerkezet jövőbeni alakulására a következő fő irányok lesznek jellemzőek:
- A birtok és üzemi struktúra lassú ütemben, de jelentős állami beavatkozással fog alakulni. Ez feltételezi a falun élők életkörülményeinek elsődleges szem előtt tartását;
- A nagy, tőkés típusú mezőgazdasági vállalkozások kialakulásának kevés az esélye, mert nem fér bele a már beindult, jelenlegi középgazdaságok rendszerébe;
- A közepes méretû (50–150 ha) családi gazdaságok fogják képezni a jövőben a mezőgazdasági termelés gerincét. (A magyar falvakban a családok szorgalma és akarata hihetetlen felhajtóerőt jelent. Gondoljunk az 1945–1960-as évek parasztjainak a lelkületére. Bár sok kudarc érte napjainkban a mezőgazdasági termelésre vállalkozó családokat, a gazdálkodók mégsem mondtak le végleg a termelésről és reménykednek a jövedelmezőségi helyzet javulásában (Szûcs, 2003, a).
Azokban a térségekben – főleg a halmozottan hátrányos területeken – ahol sem munkaalkalom, sem eszköz nincs az ott lakók kezében, várhatóan a nagyobb családi vállalkozások, vagy bérmunkára alapozott vállalkozások lesznek a meghatározók, mintegy 300–600 ha-os üzemi méretekkel (Szûcs, 2003, a).
A jelenlegi szövetkezeti gazdaságok és társas vállalkozások várhatóan a gazdaságuk stabilitásának megerősítésére törekszenek, kevésbé foglalkoznak a területi méret növelésével.
A birtok- és üzemi viszonyok rendezésére az egész országra kiterjedő programot kell beindítani. E nélkül egyáltalán nem lehet a földkérdésben előrelépni. Ennek eszköze a Nemzeti Földalap intézményrendszerének hatékony mûködése.
Következtetéseink
Ahhoz, hogy Magyarország az Európai Unióban fel tudja venni a versenyt a többi nyugat-európai országgal, szükséges az ágazat megfelelő profittermelésének a biztosítása, melynek egyik akadálya a szétaprózódott tulajdoni viszonyok.
Hatályos EU jogszabályok által előírt kötelezettségünk, hogy bizonyos mezőgazdasághoz kapcsolódó vidékfejlesztési támogatások (mezőgazdasági beruházások támogatása, fiatal gazdálkodók pályakezdési támogatása) felhasználhatósága érdekében meghatározzuk a gazdaságilag életképes üzem kritériumait. Mivel az EU-ban a fejlesztési (modernizációs) támogatásokat elsősorban azokba az üzemekbe irányítják, amelyek hosszabb távon is mûködőképes árutermelő gazdaságok lehetnek (Dorgai, 2003).
A gazdálkodási és társadalmi környezet folyamatos változásai új és új kihívások elé állítják a mezőgazdasággal foglalkozókat és ezen változások folyamatosan alakítják a körülményeket, amikhez a „talpon maradás” érdekében igazodni kell az optimális földhasználati méret kialakításával is, így megállapítható az is, hogy az életképesség nagyrészt a gazdálkodók rugalmasságától fog függni.
Felhasznált irodalom:
Darabos Éva–Pfau Ernő–Maier, Petra (2003): A mezőgazdasági üzemek szerkezete Németországban és Magyarországon. Agrárgazdaság, vidékfejlesztés és agrárinformatika az évezred küszöbén (AVA) konferencia előadás április 1–2. CD kiadvány 1–9. o.
Dorgai László (2003): A gazdaságilag életképes üzem kritériumai és alkalmazásuk következményei Magyarországon. Agrárgazdaság, vidékfejlesztés és agrárinformatika az évezred küszöbén (AVA) konferencia előadás április 1–2. CD kiadvány 1-10.o.
Dorgai L.–Stauder M.–Kovács G.–Tóth E.–Varga Gy. (1999): Mezőgazdaságunk üzemi rendszere az EU-tapasztalataink tükrében. Agrárgazdasági Tanulmányok AKII. 1999. 8. sz.
Gyuris Árpád (2004): A racionális birtokméret kialakításának jogi eszközei a Földtörvényben. IX. Nemzetközi Agrárökonómiai Tudományos Napok konferencia előadás március 25–26. Gyöngyös CD kiadvány 1–6. o.
Szûcs István (szerk.) (2003): Birtokméret és mérethatékonyság. Agroinform Kiadó, Budapest 61–72.o.
Szûcs István (2003, a): A mezőgazdaságunk nemzetközi versenyképessége szervezési, piaci, regionális és környezeti tényezői vizsgálatának módszere. Agrárgazdaság, vidékfejlesztés és agrárinformatika az évezred küszöbén (AVA) konferencia előadás április 1–2. CD kiadvány 3–4. o.
A cikk szerzője: Naárné Tóth Zsuzsanna
