Ezek amellett, hogy a folyamatosan a vegetációs időszaknak megfelelő energia, vitamin, és ásványi anyagforrásai a vadállománynak, búvóhelyül, szaporodási helyül is szolgálnak. Összességében növelik a terület vadellátó-képességét. A 2004–2005 évben a vadágazatra jogosultak által mûvelt vadföld nagysága 32 245 hektár, míg az ápolt vadlegelő 25 266 hektár területet tett ki (Forrás: SZIE Országos Vadgazdálkodási Adattár).

További pozitív hatása van a vadföldön végzett okszerû növénytermesztésnek és gyepmûvelésnek a vadászatra jogosult szervezetek gazdálkodására:

• egyrészt olcsóbban, a vad számára megfelelőbb állapotban lehet takarmányt biztosítani,
• másrészt jelentősen lehet csökkenteni a környező mezőgazdasági területeket, illetve az erdőtelepítéseket sújtó vadkárt. Ez utóbbi egyáltalán nem elhanyagolható szempont, hisz a vadásztársaságok egyik legjelentősebb költségtényezőjévé lépett elő e mezőgazdasági területeken okozott vadkárért fizetett térítés. A 2000–2004-es években a hivatalos (mérlegbeszámoló szerinti) térítés az alábbiak szerint alakult.

Becslések szerint a fizetett összegek csupán a valóban keletkezett károk felét mutatják, mivel más „rendezési” módok is léteznek a vadgazdák és a mezőgazdasági termelők között (vadászat, vadhús, terményvásárlás, bérmunka).

(Az 1994. évi értékhez viszonyított ugrásszerû kárösszeg-növekedés vélhetően a tulajdonosi viszonyok változásával, a vadkárral szembeni érzékenység fokozódásával magyarázható). Magyarországon a vadászatra jogosult szervezetek éves mûködési költsége az elmúlt öt év átlagában 14 milliárd forint körül alakult, így nem túlzás azt mondani, hogy az összköltség ötöde, esetenként negyede a vadállomány mezőgazdasági kultúrákban okozott kártételének ellensúlyozására fordítódik.

A vadföldeken történő takarmánytermesztést még egyéb érvek is alátámasztják. Az általános szabályok szerint jár az Uniós (SAPS) és a Nemzeti (ToPUP) támogatás. Ezen túlmenően a 2005. áprilisában az FVM által meghirdetett pályázat (Pályázati felhívás vadgazdálkodási tevékenységek támogatására 2005. 04. 11.) lehetővé teszi, hogy a vadföldmûvelés igazolt költségeinek 50%-áig amennyiben más egyéb vadgazdálkodást vadélőhely fejlesztést segítő tevékenységekkel párosul.

A vadászható haszonállatok életfeltételeit a terület takarmányszolgáltató-képessége alapvetően befolyásolja.

A természetes élőhelyek méretében, minőségében történt, többnyire negatív változások miatt a vadak takarmányszükségletét csak mesterséges beavatkozásokkal, többek között a terület táplálékszolgáltató-képességének növelésével elégíthetjük ki. Erre különösen ott van szükség, ahol az állomány létszámát növelni, minőségét javítani kívánjuk (intenzifikálás), továbbá szeretnénk mérsékelni az elvándorlást. Mindezek indokolják, hogy vadföldjeinkkel gazdálkodjunk.

A vadgazdaságok, vadásztársaságok használatában (tulajdon, bérlemény) lévő szántók, gyepes területek kiválóan alkalmasak a vadállomány takarmányszükségletének kiegészítésére, búvó-, fészkelő helyet biztosítsanak. A jól mûködtetett vadföld elősegíti a selejtezést, a szakszerû vadászatot, csökkenti a szomszédos szántók, kertészetek károsítását, a vad nemkívánatos mozgását, a faipari ültetvényekben a rügyvágást, kéreghántást, pontosabban becsülhetjük az állományt.

A vadföldeken folytatott gazdálkodás akkor sikeres, ha a növénytermesztési ismereteket, a vadon élő állatok különleges igényeit és a termőhely adottságait együttesen vesszük figyelembe.

Mivel a növénytermesztési és termőhelyi ismeretek szorosan összefüggnek, ezeket együttesen soroljuk fel.

1. Fontosabb növénytermesztési ismeretek:

• termesztett fajok (beleértve bizonyos cserje- és fafajokat) beltartalmi értékei, termőképességük, termesztés technológiájuk,
• tartósítási, tárolási (depózási) ismeretek,
• a szomszédság növénytermesztése, a határos területeken termesztett fajok váltakozása.

Kiemelten fontos növénytermesztési ajánlások:

• a talajmûvelés biztosítson jó vízbefogadó- és víztartó képességet,
• a vetőágy, különösen az aprómagvú fajoknak legyen ülepedett aprómorzsás,
• mérsékelt trágyaadagokat használjunk,
• jó adaptációs képességû, ellenálló, v. toleráns, közepes termőképességû fajtákat válasszunk a korai éréscsoportból,
• a korai vetés kockázata mindig kisebb, mint a megkésetté,
• tartsuk be a vetésváltás szabályait (kukorica, napraforgó),
• elegendő, ha közepes minőségû vetőmagot használunk,
• a nélkülözhetetlen növényvédelmi beavatkozásokat bízzuk specialistára,
• betakarításnál hagyjunk búvó-, takaró sávokat, szigeteket,
• lejtős területen a felső harmadon sûrû állományfajok kapjanak helyet (erózió mérséklése),
• homok- és kotu talajok legyenek éven keresztül fedettek, csak tavasszal szántsunk,
• a gyepet (legelő, rét) tavasszal telepítsünk, a vetőmagkeverék csíra-aránya akkor jó, ha a pillangósok 30–35%-ban vannak képviselve,
• a kaszáló (rét) létesítésénél az alj- és szálfüvek aránya legyen
  35–40:60–65 körüli,
• a legelőtelepítésnél ez az arány éppen fordított (a rágás, tiprás miatt).

2. Fontosabb termőhelyi- és környezeti ismeretek:

• a talaj típusa (kémhatás, termőréteg, tápanyagszolgáltató-képesség, vízgazdálkodás, mûvelhetőség),
• domborzati sajátosságok (tengerszint feletti magasság, lejtők meredeksége, égtáj szerinti iránya),
• esetleges erózió és defláció veszély, belvízkárosítás,
• főbb meteorológiai adatok (csapadék, hőmérséklet, hőösszeg a tenyészidőben, uralkodó szélirány),
• a vadföld(ek) egyedi sajátosságai (tagoltság, méret, útviszonyok, mûtrágyak, állék, nyiladékok, vezeték pászták, erdőmûvelésből időszakosan kivett terület,
• jogi korlátozások (védett területek),
• állandó- és időszakos vízbázisok (dagonyázó hely nem ívóvízbázis!), vádváltók, „eletetési” veszély.

3. A vadállomány takarmányigényének meghatározása:

• a lehető legpontosabb állatszámlálás (fajok, korcsoportok, esetleges fejlesztések),
• a takarmányszükséglet kiszámítása (beltartalom alapján, majd naturáliákban kifejezve, havi bontásban),
• takarmánymérleg készítés (a terület természetes takarmánytermő-képessége, termesztésből, vásárlásból biztosítható mennyiség).
  Mivel a vadgazdaság (vadászterület) természetes takarmánytermő-képessége (vadeltartó körzetlajstrom szerint) többnyire nem elegendő, felelni kell a gazdálkodás alapkérdésére: venni, vagy termeszteni? Termeszteni csak akkor szabad, ha költségei nem nagyobbak, mint a vásárolt takarmány ára. Ekkor ugyanis a saját termesztés komparatív előnyei (vadmegtartó-képesség, vadkármérséklés, a vadföld jó kultúrállapota stb.) érvényesülnek.
  Végül azoknak, akik a termesztés mellett döntenek (van szaktudás, technikai eszközrendszer) felsorolásszerûen ismertetjük a leggyakrabban szóba jöhető növényfajokat.

Apróvadas területre ajánlott növényfajok jó vízgazdálkodású termőhelyre
Takarmánybúza, („szálkás” változat), őszi-, tavaszi takarmányárpa, tavaszi zab, köles, fénymag, tavaszi takarmányborsó magnak, kukorica (FAO 300-400), lucerna v. vöröshere, lódihere.

Apróvadas területre ajánlott növényfajok száraz termőhelyre
Rozs, v. tritikále, mohar, szemescirok, szudánifû magnak, napraforgó, fehérhere.

Nagyvadas területre ajánlott növényfajok jó vízgazdálkodású termőhelyre
Takarmánybúza („tar” változat), őszi-, tavaszi takarmányárpa, tavaszi zab, kukorica (legalább 2 fajta, FAO 360-450), silócirok, tavaszi takarmányborsó, őszi-, tavaszi takarmánykeverékek, görögszéna, lucerna v. vöröshere, lódihere, ápolt ősgyep v. telepített gyep (legelő, kaszáló), takarmánytök v. olajtök, takarmányrépa, sárgarépa, tarlórépa (másodvetésben), csicsóka, rágósáv (juhar, nyár, fûz, bodza).

Nagyvadas területre ajánlott növényfajok száraz termőhelyre
Rozs v. tritikále, szemes cirok, mohar, tavaszi takarmányborsó v. édes csillagfürt (mésztelen talajra), silócirok, gyep (legelő, kaszáló), javított ősgyep v. telepített őszi rozsos keverék, tavaszi napraforgós szudánifû, csicsóka, lucerna v. baltacím v. 2 éves fehérvirágú somkóró, rágósáv (gyetyán, berkenye („hántó” fa is), szeder, bodza).
Dr. Késmárki István – Dr. Gergely István

Felhasznált irodalom:
Késmárki I (szerk.)(1994): Szántóföldi növénytermesztés és gyepgazdálkodás a vadföldeken. Kézirat, Sopron, EFE Ny.
Kőhalmy T. (1990): Vadgazdálkodás, Mg.-i Kiadó, Budapest
Kölüs G. (1986): Vadgondozás, élőhelygazdálkodás, Mg-i Kiadó, Budapest.
O.M.V.V. Vadászati Védegylet
SZIE Országos Vadgazdálkodási Adattár