A felnevelési módszerekre alapvetően a korábban elmondottak érvényesek, tehát a felnevelést 3 szakaszra bonthatjuk:
A megfelelő felnevelés esetén, ha takarmányaink és az állatok egészségesek, 7,5–8 hónapos korra a süldők legalább egy, de inkább 2 ivarzáson túl lesznek. A kívánatos a tenyésztésbevétel előtti 2 ivarzás. Az ivarzás jelentkezése a testi fejlettségen kívül az egyéb külső ingerek függvénye is. A nem túlzsúfolt, jól szellőztetett, de nem huzatos és rideg helyen történő tartás mellett talán a legfontosabb a kan kontaktus. Ezt célszerû már a 6 hónapos kor után elkezdeni, és napi rendszerességgel alkalmazni. Nem az a helyes módszer, ha a süldők közé folyamatosan bezárunk egy ép vagy vazektomizált kant, mivel azt a süldők megszokják, és az ún. nudista strand effektus jelentkezik. Ráadásul a kan is belefásul. A legjobb megoldás, ha naponta 1-2 alkalommal fél órára behajtunk a süldők közé egy aktív kereső kant a gondozó felügyelete mellett. Célszerû az ivarzó süldők számának feljegyzése és rögzítése. Termékenyítésre, ill. biotechnikai kezelésre csak a legalább kétszer megelőzően ivarzott kocasüldők kerüljenek.
Ezzel szemben a telepek nagy hányadánál az ún. kényszertenyésztésbe-vételt alkalmazzák, vagyis a hizlaldából kivett tenyésztésre szánt kocasüldőket az első megfigyelt ivarzásukkor termékenyítik. Jobb esetben legalább a parvo vakcinázást még kivárják. A kényszertenyésztésbe-vétel esetén az alábbi produktivitás csökkenéssel kell számolnunk:
Ki kell alakitanunk a telepen egy kocasüldő csoportot, amelyekből a szükségletnek megfelelően bármikor kiválogathatjuk a tenyészérett, jól fejlett, szaporodásbiológiailag EGÉSZSÉGES egyedeket a tartós, kiváló életteljesítmény reményével. Csak egyszer kell „megalkudnunk” a helyzettel, a többi már magától igazodik. Kényszertenyésztésbe-vétellel még tapasztalataim szerint nem lehetett kocalétszámot tartósan emelni, csak a kényszerkieséseket lehetett pótolni, azokat sem minden esetben.
Az utóbbi időben egyre gyakrabban vetődik fel a programozott szaporítás kérdése és igénye. A jövőnek mindenképpen ez lesz az útja, mert az állattenyésztésben is az előre tervezett iparszerû termelés lesz a járható út. A programozott szaporításnak több lehetséges módszere is van, az mindig függ a telep méretétől, adottságaitól. Kisebb telepeken ajánlható a 3 hetes program, nagy telepeken járhatóbbnak tûnik a heti programok alkalmazása.
A programozott szaporítás egyik jelentős része a kocasüldők szinkronizálása és beillesztése a programcsoportokba. Ez egy gazdaságos kocasüldő menedzsmentet is jelent, mert célszerûen csak annyi kocasüldőt veszünk tenyésztésbe, amennyire feltétlenül szükség van. Mindig az adott programhoz rendelkezésre álló kocák száma határozza meg a szükséges kocasüldő létszámot. A kocasüldők szinkronizálását jelenleg a Regumate progesztagén készítmény 18 napos per os adagolásával lehet megoldani. A szinkronizálás alapfeltétele a tenyészérettség (tehát 8 hónapos kor, 130 kg testsúly, és legalább egy megfigyelt ivarzás). Szinkronizálni csak azt lehet, ami mûködik. A Regumate nem ivarzást kiváltó, hanem ivarzás időpontot szinkronizáló szer. Alkalmazását nem kell egyéb hormonális készítményekkel kombinálni. A szer megvonását követően az 5–6. napon kifejezett fertilis ivarzást találunk a kezelt állatoknál. Az alomátlag is legalább olyan jó, mint a spontán ivarzásban termékenyített kocasüldőknél, sok esetben még jobb is annál.
Összefoglalásként megjegyezném, hogy a kocasüldők a felnevelési költségüket csak tartós kimagasló életteljesítménnyel tudják „meghálálni”. A tartós életteljesítményhez megfelelő felnevelés kell.
Vigyázzunk a kocasüldőinkre, mert azok a „jövő reménységei”.
A cikk szerzője: Dr. Szerdahelyi András
