2024. május 6. hétfő Ivett, Frida

Új év, új információk

Agro Napló
Változásokat hozott az újév az AVOP pályázatok területén. Mint az ismeretes, az Irányító Hatóság 2005. év végéig szinte minden jogcímet felfüggesztett, mivel a benyújtott pályázatokban szereplõ támogatási igény több, mint negyven százalékkal meghaladta a rendelkezésre álló kereteket.

Némi forrásátcsoportosítást követően azonban 2006. január 9. napjától lehetőség nyílik egyes pályázati jogcímek ismételt megnyitására. A korábbi felfüggesztések feloldására az alábbi intézkedések/alintézkedések esetében kerül sor:

AVOP 1.1.5 Öntözési beruházások támogatása
AVOP 1.1.6 Meliorációs beruházások támogatása
AVOP 1.4 Fiatal gazdálkodók induló támogatása
AVOP 1.5 Szakmai továbbképzés és átképzés
AVOP 3.1 Vidéki jövedelemszerzési lehetőségek bővítése (az AVOP 3.1.3 Idegenforgalom fejlesztése kivételével)
AVOP 3.2.1 Mezőgazdasági vízkészlet-gazdálkodás
AVOP 3.2.3 Földterület-fejlesztés, melioráció


Némileg talán félreérthető a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján megjelent közlemény, amely szerint a pályázatok ismételten benyújthatóak. Ott ugyanis a lap alján a 1.1 pályázati kiírás található. Ez azonban nem jelenti a teljes „Mezőgazdasági beruházások támogatása” intézkedéscsomag megnyitását, hanem a feloldás csak annak fent megjelölt alintézkedéseit érinti.

Fontos, hogy a jogcímek megnyitását követően némileg átformált tartalommal kérik az MVH-k a pályázati anyagot. Ennek megfelelően frissíteni, módosítani kell az esetlegesen korábban kitöltött adatlapokat. Az áfa mértékének 2006. január 1. napját követő változtatása miatt módosul az elszámolás rendje is.

A pályázatokkal kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet, hogy az európai uniós elveknek megfelelően az értékelés során döntő fontosságú a beadás határideje. Különösen élesen vetül ez a mostani helyzetben, amikor a források is rendkívül szûkösek. Valószínûleg sajnos sokan szereztek kedvezőtlen tapasztalatot már a SAPARD és a korábbi AVOP pályázatok kapcsán. Az anyagok késleltetett beadása mindig kétségessé teheti a pályázat kimenetelét. Ezért ha valaki eldöntötte, hogy pályázni kíván, azt minél előbb tegye meg!

A magyar mezőgazdaságot sok minden kedvezőtlen hatás érte a 2005. évben, de úgy látszik ez nem volt elég, és 2006. évre is maradt belőlük. Piaci információk alapján a következőket lehet megállapítani: az amúgy sem tőkegazdag termelőegységeknél gyakran fordul elő, hogy fejlesztéseik mellé alacsony kamatozású, deviza alapú pénzügyi konstrukciókat kínálnak a kereskedők. A devizahitelek és -lízingek árfolyamkockázata mellett azonban új költségelem jelent meg a piacon. Sok esetben megtörténik, hogy kihasználják az ügyfelek jóhiszemûségét vagy pénzügyi ismereteik hiányát és a termelők asztalára már olyan ajánlatok kerülnek, amelyek más kondíciókat tartalmaznak, mint a hirdetésekben vagy szóbeli ajánlatokban szerepeltek. A kalkulációk ellenőrzése nélkül könnyen előfordulhat, hogy a beígért 1,99% helyett 5–6%-os kamatkondíciókkal kerül sor szerződéskötésre.

A Vidékfejlesztési Szaktanácsadók Országos Szövetsége, mint nonprofit civil szervezet segítséget kíván nyújtani a mezőgazdasági termelőknek abban, hogy el tudják kerülni az ilyen szituációkat. Ennek érdekében ingyenes szolgáltatást kínál a fejlesztés előtt álló gazdaságoknak. Az új szolgáltatásnak köszönhetően a termelők korlátozás nélkül ellenőriztethetik a tervezett beruházások finanszírozási tervét. A rendelkezésre álló számítógépes program segítségével négy tizedesjegynyi pontossággal kontrollálható bármilyen fejlesztési ajánlat. Igény esetén az érdeklődők az alábbi területi felelősöknél jelentkezhetnek:

  • Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Vas, Veszprém megye:
    Szabó Csaba, mobil: 06-30/552-2249
  • Baranya, Somogy, Tolna, Zala megye:
    Honti Brigitta, mobil: 06-30/748-1145
  • Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megye:
    Gyurcsik Zsolt, mobil: 06-30/439-9277
  • Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye:
    Túróczki Emese, mobil: 06-30/620-2548

A cikk szerzője: Dr. Novák László

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!