Ez felveti annak igényét, hogy meghatározzuk ezt a fogalmat.

A takarmány tartósítási rendszernek kétféle értelmezése is lehetséges, amelyek nem zárják ki egymást. Az egyik értelme az, hogy a takarmányok alapanyagait, a tömegtakarmányokat, az előkeverékeket, a kész takarmánykeverékeket, az állatok ivóvizét stb. megóvjuk egyrészt az értéküket csökkentő, illetve veszélyes egészségkárosodásokat okozó mikroorganizmusok megtelepedésétől és elszaporodásától, valamint hogy a növénytermesztésből kapott terményekben lezajló természetes folyamatok során bekövetkező biológiai értékcsökkenést is megakadályozzuk. Ebben az esetben a rendszer kifejezés azt takarja, hogy a gazdasági haszonállatok által elfogyasztott bármilyen etetett vagy itatott takarmány, víz stb. minőségének megóvását egy komplex feladatként, másként kifejezve: rendszerként kezeljük.

A másik értelmezés az, hogy egy rendszerszállító a takarmánytartósítás megvalósításához szükséges különböző technológiákat és anyagokat, a tervezést, kivitelezést, logisztikai munkát és az alkalmazáshoz szükséges szaktanácsadást egységes rendszerbe foglaljuk, és a felhasználó a kész rendszert vásárolja meg.

A takarmánytartósító szereket, az alkalmazásukhoz szükséges adagológépeket, illetve ezek részegységeit, továbbá a folyamat irányításához szükséges berendezéseket és szoftvereket különböző gyártók, szállítók állítják elő. A rendszerszállító a felhasználói probléma, a konkrét feladat megoldásához a legalkalmasabb tartósítószert és a kijuttatásához legalkalmasabb technológiát és berendezéseket a felhasználó igényeinek legmegfelőbb módon és időben juttatja el a felhasználóhoz, biztosítva a korrekt, egyszersmind érthető és világos tanácsadást, igény szerint vállalva a tartósítási szolgáltatást és az elvégzett munka folyamatos majd utólagos ellenőrzését, az esetleges hibák korai felismerését és kijavítását. Nyilvánvaló, hogy maga a mezőgazdasági felhasználó is be tudná szerezni a tartósítószert, meg tudná vásárolni külön-külön a szükséges szivattyúkat, villamos motorokat, elektronikai alkatrészeket, össze tudná állítani a neki megfelelő tartósítási technológiát és a folyamatirányító szoftvereket is el tudná készíteni – de valószínûleg nem maradna ideje a többi munkájára, és az eredményért a teljes felelősség csak őt terhelné, nem pedig a munkájáért garanciát vállaló, és a feladat lehetséges buktatóit jól ismerő rendszerszállítót.

Sokféle rendszerszállító létezik. Az egyik véglet az, aki egy bizonyos vegyipari szállítótól megvásárolja annak készítményét, egy folyadékadagoló berendezéseket gyártó szállítótól beszerzi az adagológépet, és az egészet némi árréssel megdrágítva eladja a felhasználóknak. A másik véglet – és ez nevezhető valódi rendszerszállítónak – az, aki saját kutatással és fejlesztéssel rendelkezik, a vegyipari, gépipari, elektronikai stb. beszállítók fejlesztését figyelemmel kíséri, önálló rendszerfejlesztést végez, a rendelkezésre álló szakirodalomból szerzett ismereteit folyamatosan bővíti saját kutatásainak eredményeivel, végül jelentős többletértéket közvetít a felhasználó felé a rendszer értékesítésekor.
Gyakori gond, hogy a magát rendszerszállítónak nevező társaság tulajdonképpen egy bizonyos vegyipari vagy gépipari érdekeltség szakosodott értékesítési és marketing partnere. Az ilyen szállító számára nem a felhasználó problémájának lehető legegyszerûbb, legbiztosabb és leghatékonyabb megoldása a meghatározó, hanem az adott vegyipari, gépipari stb. partnerének értékesítési és tervteljesítési kényszere.

A (valódi) rendszerszállító jelentős terhet vesz le a felhasználó válláról: ennek az értéktöbbletnek az ellenértékét persze megfizetteti a felhasználóval a rendszer értékesítésekor, illetve a vállalt szolgáltatás elvégzésekor. Ebből következik, hogy egy nagy felhasználó esetében, aki rendelkezik saját fejlesztő gárdával, saját mûszaki szakemberekkel és egyéb szükséges feltételekkel, megoldható az, hogy maga a felhasználó közvetlenül a gyártóktól szerezze be a szükséges technikai eszközöket, maga dolgozza ki saját folyamatirányítási rendszerét és közvetlenül a vegyipartól vásárolja meg a tartósítószert. Ezzel jelentős beszerzési költséget takarít meg, viszont másrészt fenntartja a szükséges szakmai apparátust annak minden bér- és egyéb költségével, és a döntéseinek felelősségét sem osztja meg egy rendszerszállítóval. Nyilvánvaló, hogy aki ilyen szakapparátussal és eszközökkel nem rendelkezik, továbbá igényt tart a rendszerszállító felelősségvállalására és folyamatos szakmai támogatására, annak viszont megéri megfizetni a rendszerszállító munkáját, az abból származó értéktöbblet árát. (Egyszerû hétköznapi hasonlattal: meddig éri meg, hogy magam javítsam az autómat, s mikor forduljak szakszervizhez? Nyilván bárki vásárolhat magának szerszámokat, gépeket, mûszereket stb., bárki alkalmazhat megfelelő szakmunkásokat és mérnököket, s akkor nem lesz szüksége szakszervizre – bár ebben az esetben a felelősséget is egyedül ő viseli az általa végzett munkáért. Egy nagy vállalatnak megérheti, hogy jármûjavító mûhelyt tartson fenn saját jármûvei számára, s akár a jármûgyártóval kötött szerződés alapján még a gyártói garanciákat sem veszti el.)

Az átlagos mezőgazdasági felhasználó számára az igazán jó megoldás az, ha olyan rendszerszállítót választ, aki valódi rendszerszállítói tevékenységet végez, és egyúttal a takarmányozás teljes rendszerében adódó feladatokra tud hatékony megoldásokat kínálni. Az ilyen rendszerszállító nem egy nélkülözhető láncszem a kereskedelmi láncban: a rendszerszállító jellemzően közvetlenül a gyártóktól vásárolja a szükséges részegységeket, eszközöket és vegyszereket, s az ezekből összeállított rendszert közvetlenül értékesíti a végfelhasználóknak, míg ugyanezen felhasználók a rendszer elemeit szállító cégek szempontjából általában kis felhasználónak minősülnek, akiket ezek a gyártók gyakran csak egy kereskedelmi láncon keresztül, közvetve tudnak kiszolgálni. A kész rendszer biztosan jobb, mint a felhasználó által elemenként összeszedegetett rögtönzés, de ugyanakkor meglehet, hogy még csak nem is drágább. A felhasználó feladata marad az igényeinek legmegfelelőbb, megbízható rendszerszállító kiválasztása.

A cikk szerzője: Baross Rezső