A lazítás a tömörítéssel ellentétes folyamat: csökken a talaj térfogattömege, nő a hézagtér, és benne a légtérfogat %-a. Javul a talaj vízbefogadó és víztároló képessége, csökken az összefolyás, és lejtős területen a vízelfolyás. A lazítás nélkülözhetetlen a talaj kultúrállapota megőrzésében és javításában.
Attól függően, hogy a talaj mely rétegében szükséges a tömör talajállapot megszüntetése a talajlazításnak három típusa különíthető el. 1. Sekélyen lazítandó a talaj tarlóhántáskor, magágykészítéskor és kelés után, növényápoláskor. Sekély lazításra a kultivátorok, a tárcsák, az ásó- és fogasboronák, a kombinátorok alkalmasak. 2. Középmélylazítással a talaj 0–45 cm rétegének fizikai állapota javítható. Hatása jobb esetben 2–3 tenyészidőn át érvényesül, ezért alapmûvelési módszer. Eszközei a középmélylazítók. 3. Mélylazítással a rendszeresen mûvelt réteg alatt elhelyezkedő talaj fizikai állapota javítható. A funkciója szerint alapozó, elsődlegesen pedig melioratív mélymûvelés mélylazítókkal végezhető.
A talajlazítás nem tekinthető régi módszernek a mûvelés történetében. Alkalmazását a termőtalajokban kialakuló tömör rétegek, a sablonos talajmûvelés kényszerítették ki. Magyarországon a talaj káros tömörödés megjelenése és felerősödése egybeesik a hagyományos, szántásra és tárcsázásra épülő talajmûvelési rendszerek térhódításával. A növénytermesztés intenzívvé válásával, a menetszámok növekedésével, a több éven keresztül azonos mélységben végzett tárcsázással és szántással egyidejûleg jelentősen megnőtt a középmély- és mélylazítás alkalmazásának szükségessége. A talajtömörödés elleni védelemnek számos technológiai, termesztési módszere van, azonban a mûvelési eljárások közül a lazítás az egyetlen, amely hatékony védelmet jelent ellene, közvetlen szerepet játszik a fel- és altalaj közötti zavartalan kapcsolat helyreállításában. Az elmúlt évek, évtizedek talajállapot leromlásában a sok esetben hiányos technológiai fegyelem mellett jelentős mértékben okolható a talajlazítás nem kellő hangsúllyal történő kezelése.
A középmély- és mélylazítók alkalmazásának előnyei, hogy kémiai talajhibás területeken is alkalmazhatók (sós vagy terméketlen réteget nem kevernek a felső talajrétegbe), javul a talaj fizikai és biológiai állapota (vízáteresztés, levegőzöttség, biológiai aktivitás), nem alakul ki mûvelőtalp-tömörödés, osztóbarázda és bakhát. A talajtömörödés megszüntetésével csökken a belvízveszély, kisebb a talajnedvesség-veszteség (mint pl. szántáskor). A talajlazítás szerepe lejtős termőhelyeken az erózió elleni védelmet is szolgálja. Ha a talajban tömör réteg található a felszínre kerülő csapadék lassabban tud a mélyebb rétegekbe szivárogni, több időt tölt a felszínen, amely a talaj lehordását indíthatja meg. Talajlazításnál kisebb az egységnyi területre vonatkoztatott energiaigény: 40–45 cm mélységben elvégzett talajlazítás energiaigénye 15–20%-kal kisebb, mint a 28–30 cm mélységben elvégzett szántásé. Ez azonban természetesen változhat, különösen abban az esetben, ha a talaj felszíne túlzottan száraz, a tömörödés kiterjedt, a szerves anyag tartalom jelentősen lecsökkent.
A gyakorlat számára nagyon fontos kérdés, hogy milyen mélységben végezzük a lazítást, és ez hogyan határozható meg? A megfelelő döntés egyrészt a munkamûvelet hatékonyságát növeli, másrészt jelentős energiapazarlástól menti meg a gazdálkodót. A lazítás mélységét a tömör réteg elhelyezkedése határozza meg. Mindig ügyelni kell arra, hogy a mûvelet után a fel- és altalaj között kedvező kapcsolat alakuljon ki. Ezért elengedhetetlen a lazítás mélységének megválasztása előtt a tömör záróréteg elhelyezkedésének feltárása. Mûszeres vizsgálattal (penetrométerrel) lehetőség van arra, hogy akár 70–80 cm mélységig bemérjük a talajellenállást, amiből következtetni lehet a tömör réteg jelenlétére, és az esetleges lazító mûvelet szükségességének elbírálására. Talajtípustól, nedvességtartalomtól függően akkor beszélhetünk károsan tömör rétegről, ha a penetrométerrel mért talajellenállás meghaladja a 3–3,5 MPa értéket. Mûszeres vizsgálat hiányában jó megoldás lehet a talajállapot megítélésére az ún. ásópróba is. Ezzel a módszerrel két ásó segítségével téglaformát hasítunk ki a talajból, amely közvetlenül alkalmas nem csak a fizikai, hanem a biológiai talajállapot elbírálására 30–40 cm mélységig. A tömör réteg, amely többnyire e tartományon belül helyezkedik el, lemezes szerkezetû, általában kagylósan törő, hasábos szerkezetû, és a biológiai tevékenység jeleit elvétve mutatja (földigiliszta járatok nem találhatók benne). A lazítás mélységének megválasztásakor feltétlenül érdemes 5–10 cm-rel a feltárt tömör réteg alá menni, amely a hatékonyságot növeli. A lazítókések egymástól való távolságát úgy kell megválasztani, hogy a repesztő hatás révén a két kés között is kellő mélységben megtörténjen a lazítóhatás.
A lazítás idejének helyes megválasztása döntően befolyásolja a mûvelet sikerességét. Míg a szántás, a tárcsázás nyirkos talajon végezhető a legjobb minőségben, addig a lazítás kizárólag száraz talajállapot esetén lehet eredményes. A tömör réteget áttörő repesztő hatás már nyirkos talajon sem érvényesül, ezért a nyári hónapok a leginkább megfelelőek a talajlazítás tervezésére. Mivel ezekben az időszakokban jelentős lehet a talajnedvesség veszteség, ezért a mûveletet követő (kapcsolt vagy külön menetes megoldással) felszínlezárás nélkülözhetetlen.
A talajlazítás során felmerülő probléma lehet az erőteljes rögösödés, amely a tömörödés kisérőjelenségének tekinthető. Minél tömörebb a talaj, és minél szárazabb a legfelső rétege, annál nagyobb mértékû rögösödés várható. A rögösödést a talaj nagy agyagtartalma is fokozhatja, de a jelenség a kis humusztartalmú homoktalajokon is gyakori. A rögösítő hatás agronómiai fogásokkal mérsékelhető: kalászosok betakarítása után, ha a lazítást rögtön a növény lekerülése után az ún. beárnyékolási érettség időszakában végezzük el még kisebb energiaigénnyel és rögösítő hatással számolhatunk. Ugyancsak hatásos módszer, ha nyári betakarítású növények lekerülése után meghántott és lezárt felszínû tarlón végezzük a lazítást. Ez a módszer azonban csak abban az esetben lehet hatásos, ha a tarlóhántást időben végezzük el.
A talajlazítás tartamhatása, vagyis az az időszak, amíg a kedvező hatás érezhető, számos tényező függvénye. A szakirodalom általában 3–4 évet említ, azonban a gyakorlat ennél sokkal összetettebb és bonyolultabb választ tesz szükségessé. Abban az esetben, ha a talaj szakszerû mûvelését, a termesztéstechnológiai tényezők összhangját, a fizikai és biológiai talajállapot javítását szem előtt tartják a lazítást követő időszakokban is, akár öt éven keresztül is érzékelhető a hatása. A sablonos mûvelés, a tárcsázás vagy szántás több éven keresztül történő azonos mélységû alkalmazása, a szerves anyag tartalom csökkenése szélsőséges esetben a tartamhatást egy évre korlátozza (1, 2. ábra). Gödöllői homokos vályog talajon végzett vizsgálataink azt mutatták, hogy kis szerves anyag tartalom esetén is az alapmûvelés mélységének váltakoztatása a talajlazítás tartamhatását egy évről három évre növelheti. A talaj lazítása a hosszú távon egészséges, kedvező fizikai és biológiai állapotban tartott talajok alapvető mûvelési fogása. A talajmûvelésre fordított költségeket rövid távon megnöveli, azonban a hosszú távú eredmények mind a termésben, mind a könnyebb mûvelhetőségben éreztetik hatásukat.
A cikk szerzője: Dr. Gyuricza Csaba
