2024. május 7. kedd Gizella

Összefoglaló a tavaszi szakmai rendezvényeinkrõl

Agro Napló
Tisztelt Olvasók! Áprilisban és májusban hat cég összefogásával elõadássorozatot tartottunk tartósítás, minõségvédelem és hozamfokozás témakörökben.

A pápai, a somogyaszalói, a hajdúszoboszlói és az orosházi helyszínen mintegy kétszáz résztvevő volt jelen, aminek igazán örültünk, hiszen nem gondoltuk, hogy ilyen nagy érdeklődést váltanak ki az egyes előadások témái. Ennek okán úgy gondoltuk, hogy a lap hasábjain is megosztjuk Önökkel az előadások programjait, tapasztalatainkat. Mivel ez a mostani volt az első előadássorozatunk, szükségesnek éreztük a fenti témák komplexitásának bemutatását, emiatt viszont meglehetősen hosszúra nyúlt egy-egy szimpózium. A jövő évtől oly módon kívánunk ezen változtatni, hogy témakörökre bontjuk az anyagot, illetve az elhangzottakat gyakorlati bemutatókkal is szeretnénk színesíteni. A másik szempont, amely e cikk megjelentetésére indított bennünket, az volt, hogy több meghívott kolléga, partner jelezte, hogy a tavaszi munkálatok miatt sajnos nem tud részt venni az eseményen, viszont a témakörök írásos anyaga érdekelné őket.

A témakörök és előadók a következők voltak:

  • Szerves savak alkalmazása a takarmányozásban – Hummel Péter, Kemira GrowHow Kft.
    Hatásmechanizmusok, felhasználási területek (takarmányok és itatóvíz szalmonella mentesítése, antibiotikumos hozamfokozók kiváltása, takarmányok tartósítása, erjesztése…)
  • Takarmányok romlási folyamatai – Karnóth Joris, Kemira GrowHow Kft
    Szántóföldi és raktári penészgombák jelentősége, mikotoxikózisok – tárolási kockázatok, megoldási lehetőségek…
  • Szemes termények, takarmányok konzerválása propionsavval – Bognár László, En-Tér Kft.
    Száraz és nedves termények propionsavval történő tartósításának tapasztalatai, alkalmazástechnika…
  • Szemes takarmányok feltárása roppantásos technológiával magas nedvességtartalom mellett.
    Gabonaszemek erjesztéssel történő tartósításának és roppantásos feltárásának tapasztalatai hazánkban és más országokban…
  • Kukorica- és búzaroppantással kapcsolatos üzemi és laboratóriumi vizsgálati eredmények (beltartalmi, erjedésdinamikai és mikrobiológiai vizsgálatok, takarmányhigiéniai összefüggések) – Karnóth Joris, Kemira GrowHow Kft.
    • Kukorica- és búzaroppantással kapcsolatos gyakorlati takarmányozási tapasztalatok és ökonómiai szempontok – Palkó István, Taurina-Kanizsa Kft.
    • A szemroppantás gépi és technológiai tapasztalatai – az FVMMI 2004-es gépi vizsgálati eredményei – Dér Attila, Deraland Kft.
    •  Takarmányok fóliahengerben történő tárolása – Szőcs Csaba, AG-BAG Hungária Kft.
    •  Erjesztett és szálas takarmányok lehetséges problémái; megoldási lehetőségek – Karnóth Joris, Kemira GrowHow Kft.

Az előadások anyagából kivonatokat állítottuk össze, így minden kedves érdeklődő számára el tudjuk azt küldeni elektronikus vagy postai úton. Ez iránti igényét kérjük jelezze Csanádi Edit felé az edit.csanadi@kemira-growhow.com e-mail címen vagy a 30/3778-843-as telefonszámon.

Ezúton szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy megköszönjük mindazon kollégák figyelmét, akik részvételükkel megtisztelték rendezvényeinket.

A cikk szerzője: Csanádi Edit

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!