A kültagok beszállítása mégis növekvő tendenciát mutatott, 2000-ben 36.518 tonna volt (éves növekmény: 6,2%). Főleg Marokkó beszállítása miatt alakult így. Németország, a legfontosabb importőrök egyike, az ezredfordulón 3,7% éves növekedést ért el saját termesztésében, amely jelentős negatív hatást gyakorolt a többi tagországra nézve. Spanyolország volt a beltagok közül a legfontosabb beszállító, mintegy 55%-os részesedéssel. Marokkó exportja ebben az időben ugyanakkor 20 000 tonnára tehető (32 millió dollár értékben). Az Európai Közösség országai felé természetesen folyamatosan növelni akarta exportját, amit kizárólag beszállítási felár (éves átlagban 30,4%) mellett tehetett meg, mivel jóval olcsóbban állította elő a szamócát, mint Spanyolország. A spanyol érdekek úgy nyertek teret, hogy „Mesa por la Fresa” (helyet a szamócának) címmel kérvényt nyújtottak be az Európai Közösséghez. A marokkói szamóca csak meghatározott hányadban juthatott a tagországokba, a mindenkori kereskedelmi viszonyoknak megfelelően, így a befogadóképesség szabályozását érték el. A beltagok közül a legfontosabb beszállító mindvégig Spanyolország maradt (értékben 78,4%, mennyiségben 86,4%), ez mintegy 60 ezer tonnát, azaz 70 millió USA-dollárt jelentett. Marokkó Franciaországnak 2000-ben 18 ezer tonna szamócát szállított, ami 29 millió USA-dollárt jelentett. Az árkülönbözet a vámdíjból adódott, ami éves szinten elérhette a 35% körüli mértéket. Marokkó előretörése a megromlott francia-spanyol kapcsolatokkal és a marokkói szamóca árával volt magyarázható. Mint közismert 1998-ban az Európai Közösségen belül külön Francia-Spanyol Intézőbizottság (Comité) született a gyümölcs és zöldségszektorban a két fél érdekeinek közelítésére, a gazdasági stabilitás megőrzésére. A spanyol Huelva tartomány adta az Európai szamóca termesztésének közel 40%-át. 350 ezer tonna termést mintegy 8 300 hektárról takarítottak be. Az Európai Közösség éves termesztése ebben az időszakban 900 ezer tonna fölött alakult. Spanyolország első számú importőre Németország volt (92 700 tonna), második Franciaország (55 600 tonna), harmadik Belgium (13 700 tonna). Ugyanakkor Anglia a második legjelentősebb kültagoktól importáló ország volt. Ami azt jelentette, hogy értékben az Egyesült Államok, Egyiptom és Izrael biztosította a behozatal 83%-át. Anglia számára, a kültagok közül, legjelentősebb beszállító az Egyesült Államok volt, amely 998 tonnát biztosított 2000-ben, mintegy 3 millió USA-dollár értékben. Egyiptom 464 tonnát 1,8 millió USA-dollár, míg Izrael 401 tonnát 1,6 millió USA-dollár értékben forgalmazott. Anglia számára a beltagok közül szintén Spanyolország volt a legjelentősebb beszállító, amely így 25 millió USA-dollár értékben exportált (mennyiségben 16 ezer tonnát), ez 44,8%-os értéket és 59,9%-os mennyiséget jelentett Anglia importjában a beltagok viszonylatában. Másodikként kell megemlíteni Hollandiát, amely 18 millió USA-dollárt forgalmazott: 6 ezer tonna mennyiségben (beltagoktól importált szamóca értékben 33,5%-ot, mennyiségben 21,3%-ot). Érdemes néhány szót ejteni az Amerikai Egyesült Államokról is, amely az ezredfordulón és utána is a legnagyobb termelőnek és a második legnagyobb importáló országnak számított. Importja 2000-ben 53 451 000 USA-dollár, mennyiségben 34 580 tonna volt. Ugyanakkor a friss szamóca behozatal bizonyos mértékû csökkenést mutatott, a belső termelés növekedése által (2000-ben 79 ezer tonna). Az Egyesült Államok szamócatermésének 91%-a belső piacon értékesült, ez lehetőséget ad összehasonlítást tenni például Spanyolországgal, ahol a megtermelt szamóca 70%-a a nemzetközi kereskedelem által értékesült. Továbbá megállapítható, hogy az Egyesült Államok szamócatermésének mintegy negyede értékesült a belső élelmiszeripar által. A fagyasztott szamóca előállítás az egész világon itt volt a legjelentősebb: a teljes termesztés 70%-a részesedett belőle. Az Egyesült Államok szamócapiaca tehát jórészt önellátónak mondható. A behozatal leginkább Mexikóra szorítkozott (91%-ban), amelyet Új-Zéland, Kanada, Ausztrália és Argentína egészített ki (alkalomszerûen), kivéve Új-Zélandot, melynek helye meglehetősen stabilan, mintegy 5%-ban biztosított. Mexikó 2000-ben mintegy 33 ezer tonna friss szamócát szállított 48 millió USA-dollár értékben az Egyesült Államokba.
Néhány szót ejteni kell az árak alakulásáról is. Az Európai Unióban az eladások meglehetősen rövid időre szorítkoznak: novembertől márciusig beszélhetünk a legjelentősebb időszakról, amely alkalomszerûen április-májusig hosszabbodhat. A spanyol szamóca ára Franciaországban kevésbé volt versenyképes a marokkói szamócával szemben. 1998-tól a Comité hatására, az árak némileg kiegyenlítődtek, majd az afrikai szamóca tulajdonképpen hátrányos helyzetbe került. Ugyanakkor elmondható, hogy az afrikai szamóca versenyképessége az olcsó kézierő és a megfelelő klimatikus viszonyok miatt fennmaradt. Megfigyelhető az a tendencia is, hogy az északabbra elhelyezkedő európai országok saját szamócatermesztésüket részesítették előnybe az őszi szezonban, egészen karácsonyig. Ezzel fokozatosan lecsökkent a spanyol és afrikai szamóca felvásárlási ideje. Fenti tendencia rontotta a kolumbiai friss, illetve fagyasztott szamóca piaci helyzetét is az Európai Közösség országaiban. Az árak az Egyesült Államokban leginkább a chicagói piac szerint alakultak. Összességében elmondható, hogy a mexikói szamóca többnyire alacsonyabb áron került eladásra, mint más beszállítóké.
Szamócaidény Európában
A belföldi fogyasztás megerősítésének tendenciája általános jelenség a hagyományos termelő országokban. Visszatérve Európába elmondható, hogy míg 2000-ben az olasz háztartások 61 ezer tonna szamócát vásároltak, 2004-ben már 73 400 tonnát, azaz a fogyasztás 21%-kal nőtt. Amíg más gyümölcsök fogyasztása csökkent, a szamóca vásárlása nőtt: 2000-ben egy olasz család 4,2 kg szamócát vásárolt, 2004-ben már 5,1 kg-ot. A mennyiség 80%-át áprilistól júniusig vásárolták, átlagosan 3,20 €/kg áron, ami 4%-kal volt alacsonyabb a 2003 évinél. Ugyanakkor a szamócatermesztés területe az utóbbi négy évben évente 200 hektárral csökkent, 3 450 hektárra becsülik. A fajtaválasztékra vonatkozóan az alábbi megállapításokat tehetjük: délen úgymond hagyományos fajta a Camarosa (1. ábra), de növekszik a Candoga, a Najad, Ventana, Thetis, Pajaro fajták kedveltsége is. Észak-Olaszországban legnépszerûbb az Alba fajta, de kedvelik az Onda, Maya, Clery, Queen Elisa, Darselect fajtákat is. Olaszország 1997-ben még kereken 55 ezer tonna szamócát exportált, 2004-ben már csak 17 ezer tonnára volt képes. Ennek részben az volt az oka, hogy Németország behozatala – a 90-es évek végén – az olasz szamóca-export 60%-át jelentette, 2004-ben viszont csak 44%-át. Ugyanakkor az olasz szamócabevitel 13–14 tonnáról 2001 és 2003 között átlagosan évi 10 ezer tonnával haladta meg a régebben ismert értékeket.
Itt kell megjegyezni, hogy az Európai Közösség országaiban legkedveltebb fajta a Camarosa, Diamante és az Aromas. Marokkóban leginkább a Camarosa termesztése folyik, míg Egyitomban a Chandler és a Camarosa a legjelentősebb, Izraelben a Tamar, Yael és Angel fajták termesztése kiemelkedő. Érdekességként megemlíthető, hogy Franciaország ragaszkodik néhány olyan fajtához, mint a Darselect, Gariguette, Elsanta, Mara, valamint Benelux-államok leginkább az Elsantát kedvelik. Természetesen külön említésre méltó, hogy Spanyolország termesztése leginkább a Camarosa, Ventana, Chiffron, Candonga és az Osso Grande (1. ábra) fajtákra korlátozódik.
Miként arról értesülhettünk „magához tért a spanyol kínálat”, hiszen a húsvét utáni napokban a fagykárosodott növények kiheverték, és úgymond pótolták a kiesést. A spanyol kínálat hamar nagyobb lett, mint a kereslet. A piac természetesen reagált, és a kereskedelmi láncok különböző akciókkal igyekezték behozni az előzetesen kiesett forgalmat. Spanyolországban jelenleg 7500 –8000 hektáron termesztenek szamócát: leginkább fólia-alagutakban vagy mikro-alagutakban történik a kultúrák fenntartása. A szamócások 70%-án Camarosa, 25%-án Ventana, 5%-án Chiffron és Candonga fajta található.
Néhány szót Franciaországról is ejteni kell, ahol idén a szaklapok szerint 50 ezer tonna szamócára számítottak. Ha a francia szamócások területét nézzük a tavalyihoz képest 5%-os csökkenést tapasztalhatunk. Miként az Európai Közösség más országaiban jellemző, úgy a franciákról is elmondható, hogy a termelők nagy számban úgynevezett termelői szervezetekbe tömörülnek, ugyanakkor a termelők száma az utóbbi esztendőkben jelentősen lecsökkent. Kiemelkedő termőterület Bretagne, ahonnan az üvegházi szamóca már február közepén piacra kerülhetett. Franciaország délnyugati része szintén kiemelhető, ahonnan március első hetében érkezik a friss áru. Miként már említésre került igen kedvelt fajta a hagyományosnak mondható Gariguette. Ezt a fajtát természetesen elsősorban belföldi fogyasztásra szánják – megjegyzendő, hogy hosszabb szállításra amúgy sem alkalmas. Miként manapság Németországban, úgy Franciaországban már évek óta erősödő tendencia, hogy a belföldi piaci pozíciót megtartsák a külföldről érkező áruval szemben. A szaklapokból arról tájékozódhatunk, hogy a francia szamóca 95%-a belföldön marad, tehát az export mindösszesen 5% körül mozog.
A szamóca minősége
Leginkább az integrált termelés szabályai szerint végzik a növényvédelmi, növényápolási munkálatokat, valamint szigorúan betartják az EU által elfogadott Élelmiszerkönyv előírásait, amely szerint Extra és I. osztályt, II. osztályt, esetenként III. osztályt különböztetnek meg. Minimum kritérium, hogy a gyümölcs mindenféle sérüléstől mentes legyen, továbbá bármilyen fertőzés kizárja a forgalmat, idegen anyag a termésre nem kerülhet, a gyümölcskocsány zöld legyen, nem pedig száraz, továbbá a gyümölcs friss legyen, ugyanakkor nem lehet túlzottan nedves, végül a gyümölcs idegen ízt vagy illatot nem tartalmazhat.
A méret meghatározása a gyümölcs hossztengelyére merőlegesen mért legnagyobb átmérő alapján történik. A szamóca mérete legalább a következő legyen: „Extra” osztály: 25 mm, – I. és II. osztály: 22 mm (kivétel: Primella és Gariguette fajták, melyek mérete 18 mm), – III. osztály: 15 mm. Az erdei szamócára nincs minimumméret-előírás. Az előírt minőségi és méretkövetelményektől az egyes csomagolási egységekben az alábbi eltérések engedhetők meg. „Extra” osztály: a termésből 5 darab vagy tömeg %-a lehet olyan, amely az „Extra” osztály előírásainak nem felel meg, de kielégíti az I. osztály előírásait, kivételesen beleértve az I. osztály megengedett eltéréseit is. Az 5%-ból legfeljebb 2% lehet a romlás kezdeti jeleit mutató gyümölcs. I. osztály: a szamóca 10 darab vagy tömeg%-a lehet olyan, amely az I. osztály előírásainak nem felel meg, de kielégíti a II. osztály előírásait, kivételesen beleértve a II. osztály megengedett eltéréseit is. A 10%-ból legfeljebb 2% lehet a romlás kezdeti jeleit mutató gyümölcs. II. osztály: a szamóca 10 darab- vagy tömeg%-a lehet olyan, amely sem a II. osztály előírásainak, sem a minimumkövetelményeknek nem felel meg. Nem lehet azonban láthatóan rothadásnak indult, erősen zúzódott vagy más módon olyan mértékben minőségcsökkent, ami a terméket fogyasztásra alkalmatlanná teszi. A 10%-ból legfeljebb 2% lehet a romlás kezdeti jeleit mutató gyümölcs. III. osztály: a szamóca 15 darab- vagy tömeg%-a lehet olyan, amely sem a III. osztály előírásainak, sem a minimumkövetelményeknek nem felel meg. Nem lehet azonban láthatóan rothadásnak indult, erősen zúzódott vagy más módon oly mértékben minőségcsökkent, ami a terméket fogyasztásra alkalmatlanná teszi. A 15%-ból legfeljebb 4% rothadt gyümölcs lehet. A szamóca 10 darab- vagy tömeg%-a lehet: – csészelevél nélküli gyümölcs, ha egyébként csészelevelesként csomagolják. Minden osztályban a szamóca 10 darab- vagy tömeg%-a térhet el a minimális méretelőírástól.
A külső megjelenés előírásánál fontos az egyöntetûség: minden csomagolási egység tartalma legyen egyöntetû, csak azonos eredetû, fajtájú és minőségû gyümölcsöt tartalmazzon. A III. osztályú szamóca egyöntetûsége a fajtára terjed ki (forrás: Magyar Élelmiszerkönyv).
A spanyol és a marokkói szamóca
Külön kell szólni a spanyol és a marokkói szamóca versengéséről, amely már meglehetősen régóta foglalkoztatja a témában érintetteket. Amint megjelent a marokkói szamóca az európai piacon természetesen azt a folyamatot indította el, hogy jelentősen csökkentek az árak. Különösen a spanyolokat érintette érzékenyen a kialakult helyzet, mind a közvetlenül jelentkező konkurencia által, mind pedig az árakban beállt jelentős változás miatt. Marokkó Európába, a 2003/04-es szezonban több mint 24 ezer tonnát exportált. A fentiekben már említett statisztikai adatokkal összevetve ezt az értéket, valóban ijesztő mennyiségről van szó. A spanyolokat még inkább kényesen érintette, hogy a legnagyobb mennyiség a marokkói szamócából egyenesen Franciaországba került (16 ezer tonna). Németország pedig csak a második helyen áll ebben a vonatkozásban. A veszély természetesen úgy fokozódott, hogy maga Spanyolország is felvásárlója lett a marokkói szamócának, ebből aztán már érthető, hogy az Európai Közösség országai hosszasan vitatkoztak a jelentkező probléma megoldásán. Természetesen védővámok beiktatását eszközölték, amelyekről már a fentiekben szó esett. Erre annál is inkább szükség volt, hiszen a statisztikai jelentések szerint 2004-ben Marokkóban már 2370 hektáron folyt a szamóca termesztése.
A vámok bevezetése, valamint az átvett mennyiség szabályozása által a helyzet bizonyos mértékig konszolidálódott. Alábbiakban néhány régebben szabott vámrendelkezés adhat jó példát a termény védettségével kapcsolatban. Marokkó esetében a gyakorlat szerint augusztus elsejétől április 30-ig 12,1%-os vámot írtak elő, valamint május elsejétől július 31-ig – a leginkább kritikus időszakban – 13,9%-osat, ehhez kapcsolódóan minimumértéket is meghatároztak (2,6 €/100 kg). Izraellel szemben pedig az alábbi követelményeket támasztották: január elsejétől március 31-ig 2600 tonna kontingenst állapítottak meg, s amennyiben ezt a mennyiséget túllépné, a vám 5%-os. Továbbá május elsejétől július 31-ig 13,9%, november elsejétől december 31-ig 4,8%, valamint áprilisban és augusztus elsejétől október 31-ig 12,1%-os vámkötelezettséget szabtak meg. A fenti vámrendelkezések mértéke természetesen évente változó, de a közölt adatokból jól érzékelhetők azok a periódusok, amikor az Európai Közösség országai bizonyos fokú védettséget élveznek. Ugyanakkor Magyarország kevésbé érzi ennek a védettségnek hatását, hiszen a nyomasztó konkurencia – főleg Spanyolország által – évről évre közvetlenül az Európai Közösségen belül jelentkezik.
Uniós minőségi előírások, valamint a magyar szamóca helyzete
Mivel a spanyolok meglehetősen erőteljesen léptek fel az Európai Közösségen belül és kiharcolták azt az előnyt, amely által áraik úgymond begyûrûztek számos új tagállamba is, miként hazánkra nézve szintén nyomasztó helyzet alakult ki. Persze sokan mondják, ha nem általuk, akkor mások miatt lennének a hazai termelők válságos helyzetben – rögtön hozzá kell tenni, hogy a helyzet természetesen nem ilyen egyszerû. Igaz, hogy a fóliás magyar szamóca egy kilójáért két kiló spanyolt vehettek a vásárlók, ahogyan arról számos tudósítás beszámolt, de a szabadföldi eper versenyképesnek mondható. Magyarországon évente körülbelül 7–9 ezer tonna szamóca terem, amelynek mintegy tizede külföldre kerül: leginkább a balti államokba. Az évente Magyarországra behozott szamóca mennyisége is nagyon változó: 1700–2500 tonna között alakul (forrás: Népszabadság, FigyelőNet). Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy a magyarországi termesztők számára a koraiság nem lehet cél, ugyanakkor a szabadföldi termesztés sikert hozhat, ha az árakat nem srófolják nagyon fel. A városok szélén akcióban hasznosított „szedd magad” ültetvények adják a tömegellátás javát. Hazánkban jelentősebb szamócások – a már említett nagyobb városok környékén kívül – a Szentendrei-sziget, Nagykőrös–Lajosmizse–Nyársapát, Zsombó–Szatymaz és Kisvárda környékén alakultak ki. A hazai lehetőségek a szakértők szerint nem kilátástalanok: június első dekádjában dél felé, ahol már leérett a gyümölcs, lehetséges exportálni, bár meglehetősen nehéz, mert nagyobb mennyiséggel, folyamatos szállítással lehet sikert elérni. Észak felé, ahol még nem érett meg a gyümölcs, akkor tudunk szállítani, ha a lengyel szamóca már nem jelent konkurenciát (forrás: MezőHír). Belföldön pedig egyértelmûen elmondható, hogy a versenyképesség nem tisztán az árban rejlik, hiszen azt már megtanulta a magyar vásárló, hogy az óriási, piros szemû, spanyol vagy olasz szamóca mellett a hazai, szerényebb küllemû termés jóval ízletesebb! Ez pedig vitathatatlan, hiszen akár Spanyolországban akár Olaszországban járunk, a szamócát kényszerérett állapotban takarítják be: nem tehetnek másként, mert a termésnek a szállítást ki kell bírnia – ez azonban egyértelmûen az íz- és illatanyagok rovására megy. A magyar fajtaválaszték bőséges, csak tudni kell élni vele, s végezetül el kell mondani, hogy azok az üzemek, azok a termelők, akik igazán nagy volumenben foglalkoznak szamócával, még mindig optimistán néznek a jövőbe.
A cikk szerzője: Dr. Iváncsics József
