– Miniszter úr, milyen intézkedésekkel tudná elősegíteni a hazai piacon megtermelt termékek védelmét a harmadik országból behozott termékekkel szemben?

– Elsősorban a magyar termelők versenyhátrányát mérsékelném, mégpedig a támogatási pénzek kifizetésének felgyorsításával. Míg nálunk minden év februárjára az ágazati minisztériumok elkészítik a saját költségvetésüket és attól kezdve gyakorlatilag megnyílnak a számlák, addig az EU-ban más viszonyok között régóta kialakult rendszerben utófinanszírozás működik, csak azzal lehet elszámolni, és ahhoz lehet pénzt felvenni, amit már teljesített a vállaló. Magyarországon gyakorlatilag egy év majdnem finanszírozás nélkül maradt. A nyolcezer forintos hektáronkénti előleggel ugyan valamit segített a kormány, próbált faktoráltatni bizonyos dolgokat, de ez nagy nehézségeket okozott a termelőknek. Ezen a közeljövőben máshogy segítünk.

A versenyhátrány oka továbbá, hogy sokan úgy értelmezik az EU-s tagságot, hogy eltűntek a határok, így mindent lehet forgalmazni. Az EU-ban sincs olyan törvény és szabály, ami megengedné, hogy mérgezett paprikával lehessen kereskedni, hogy friss sertésköröm helyett fagyasztott körmöt lehessen behozni az országba és felolvasztva azt büdösen felhasználni egy termékbe. Ezeket a szabálytalanságokat az állategészségügynek, vagy más területen a növényegészségügynek és az erre kijelölt többi szervnek kőkeményen védenie kell, nemcsak a termelők, hanem a fogyasztók érdekében is.

– A hatóságok munkájának összehangolása terén van elképzelése?

– Jelenleg öt-hat szervezetnek van joga vizsgálódni a különböző gyártói, termelői, kereskedelmi helyeken. Ezek egységesítése a cél, egy vezető szerv kijelölésével. Az adott szervezet laborhátterét fogjuk az EU elvárásoknak megfelelően fejleszteni, valamint mélységi ellenőrzéseket kell végeznünk több ellenőrzési ponton; pl. a közutakon és a kereskedelmi egységekben.

– Hogyan értékeli a jelenleg mûködő támogatási rendszert?

– Az EU választott egy egyszerû kifizetéses támogatási rendszert. Ezt a földhöz kötötte. A föld után fizetnek hektáronként meghatározott összeget. Ezt a termelők úgy értelmezték, hogy ezért növénytermesztést érdemes folytatni, mert arra kapnak támogatást, pedig ez az eddigi támogatási jogcím összetolásával keletkezett. A földet bérbe adók követelik az összeget, ugyanakkor elvonják az állattenyésztésre és más tevékenységre adott támogatásokat. Tudatosítani kell az emberekben, hogy ez nem csak a földre adott támogatás, hanem az összes eddigi támogatás összevont értéke.

2006–2007 körül már a legtöbb EU-s ország a föld alapú támogatással szemben a farm típusú támogatást fogja alkalmazni. Célszerûbb lenne nálunk is ez a támogatási rendszer, mert a termőföldön kívül az állatlét-számot és a különböző adottságokat együtt figyelembe véve határozza meg egy adott termelőre a támogatási összeget.

Az ország jelenlegi állatállományának legalább kétszeresére lenne szükség ahhoz, hogy az óriási exportproblémáink megoldódjanak. Meg kell etetni a takarmánygabonát és -kukoricát az állattal, így tisztességes megélhetési feltételeket lehet teremteni az állattenyésztőknek. A hektáronkénti támogatások átcsoportosításával az állattenyésztés támogatottságát növelhetnénk, erre vonatkozóan már vannak konkrét elképzeléseim.

– A támogatások kifizetése nagyon lassú. Hogyan lehetséges ez?

– Rosszul építették ki korábban a rendszert! Három éve ez volt a kritikám fő oka. Nem véletlen, hogy először itt történik váltás. Nem Budapesten kellett volna egy nagy hivatalt létrehozni, hanem a vidéki hivatalokból kellett volna kifejleszteni a budapestit. Az nem mûködik, hogy a pesti központ felveszi a kapcsolatot a gazdával, hiszen erre vannak a falugazdászok. A falugazdász létszámban stopot rendeltünk el, sőt lehet, hogy még kiegé-szítésre kerül sor.

– Magyarország adottságaiból kifolyólag agráripari ország. Az ágazatban dolgozók számára más szférában nem nagyon van kilátás. Van erről jövőkép?

A vidékfejlesztésben egyre több lesz a pályázható pénz, és egyre kevesebb lesz a közvetlen agrártámogatás. Nem azért, mert összességében csökken, hanem sokkal nagyobb ütemben nő a vidékfejlesztési infrastrukturális támogatások nagysága. Ezt kell nagyon okosan felhasználni. A vidéket meg kell őriznünk! A megfelelő kultúrákkal kell gazdálkodnunk, pl. nagy dőlésszögû területeken nem kellene búzát, kukoricát termelni, be kellene erdősíteni vagy másra felhasználni. Ha az alternatív lehetőségek lépnek a hagyományos gazdálkodási formák helyébe, vagy valamilyen módon kiváltják egymást, akkor a foglalkoztatási problémákat is meg lehet oldani pl. az energia-, biogáz- és biodízelprogrammal.

– Ezeknek a gazdálkodási formáknak a segítségével csökkenhet a gabonatúltermelés? Vagy a gazdák nyereségesebben tudnak termelni? Esetleg nőhet az állatlétszám?

– Tapasztalataim alapján a külföldi országok gazdáinak szakmai tudása nem több, mint a magyar gazdáké. Ők talán inkább egy-egy részterületre specializáltabban ügyelnek. Az a fajta agrár gondolkodás, ami nálunk a szakemberekben megvan, az ott hiányzik. Nálunk a tőkehiány, a finanszírozási hiány, és egy rosszirányú politikai gondolkodás ártott az ágazatnak.

– A termelő- és a feldolgozóipar közötti gazdasági érdekellentéteken tervez-e változtatásokat? Gondolok itt a termelőknek adott sertéshús-támogatás 1800 Ft-os összegére, és a feldolgozóipar árcsökkentő reakciójára.

– Erre már utaltam korábban; ezért nem jók a közvetlen termelői támogatások. Azt a támogatási formát  kell megtalálni, ami csak a termelőhöz jut el.

Például úgy kapná meg a sertéstenyésztő a támogatást, hogy az állatorvosi költségeket, vagy egyéb mintavételi költségeket nem kellene kifizetnie, és az intervenciós készletből olcsóbban kapna takarmány-alapanyagot. Azt a támogatási formát  kell megtalálni, ami csak a termelőhöz jut el.

– Az előbb említett érdekellentétet mivel tudná ellensúlyozni?

Ezen a helyzeten változtatni nagyon nehéz. Már felállt az ipar és olyan felosztással funkcionál, hogy teljesen elvált a termeléstől. Voltak erre próbálkozások, de nem voltak mûködőképes megoldások. A piacon látható legeredményesebb nyugati modellnek a lényege, hogy a gazdák összeálltak, létrehozták a saját kereskedelmi hálózatukat, feldolgozó vonalukat és így kiválóan mûködnek. Dánia tipikus példa erre. Kiválóan mûködik az ágazat, bár összesen három, vagy négy vágóhíd mûködik az országban. Ezek kb. 24–25 millió sertést vágnak évente. A koncentrációt, a szakmai versenyt nem kerülhették ki ők sem. Valamikor ott is 50–60 vágóhíd mûködött. A saját vágóhídjaikat is bezárták, hogy megfelelő nagyságrendben és gazdaságosabban, hatékonyan tudjanak termelni. Magyarországon ma a vágóhídi kapacitások kihasználtsága kb. 40%-os. Nálunk még a koncentráció sem zajlott le olyan mértékben, mint ezekben az országokban. A termelők ma nincsenek abban a helyzetben, hogy ilyen óriási beruházásokat végezhessenek.

– A szarvasmarha-ágazat alultermelésén hogyan kíván változtatni?

Ebben az ágazatban érdekes a helyzet, mert a termelési színvonal jó. Gyakorlatilag az EU termelési szintjének a 97%-át  hozzuk. Itt olyan nagy lemaradásunk nincs, hiszen a fajtaváltás lezajlott, és jó hatékonysággal termelünk. A baj az, hogy nagyon alacsony az állatlétszám. A húsmarhaprogram ennek megsegítésére ugyan beindult, de nagyon lassan és vontatottan halad. A magyar termelőnek idegen a húsmarhatenyésztés. A szakmai hagyomány a tejelő szarvasmarha tartása felé vitte el a gazdákat, ehhez még hozzásegít a hazai húsfogyasztás is.

– A gazdák talán bizakodóbbak lehetnek az elkövetkezőkben?

– Nincs fél év betanulási időm, azonnali és hatékony beavatkozásra van szükség, egyszerűen kifejezve: oda kell menni és meg kell csinálni!

– Az Agro Napló megköszöni a miniszter úrnak, hogy elsők között adott interjút lapunknak. Munkájához, tervei megvalósításához sok sikert és egészséget kívánunk!

A cikk szerzője: G.G.