A termésingadozás az utóbbi 10–15 évben 30–50% körüli, ami azt jelenti, hogy kedvező évjárat esetén, mint pl. 2004, kiemelkedő terméseket érünk el (7,1 t/ha), aszályosabb évben azonban, mint pl. 2003 (3,99 t/ha), jelentős volt a terméskiesés. A termesztés hatékonysága érdekében törekedni kell a termésbiztonság növelésére, ennek feltétele a hibridek helyes megválasztása mellett a termőhely és a fajtaspecifikus agrotechnika alkalmazása.



A fajtaspecifikus agrotechnika fontos elemi közé tartozik a vetésidő és a tőszám. Tény, hogy a kukorica állománysûrûsége az utóbbi két évtizedben fokozatosan nőtt. Az aszályos évjáratok gyakoriságának növekedése és a kisebb tápanyag-visszapótlás miatt azonban a nagyobb tőszám már nem lehet termést növelő tényező. Sőt a korábban alkalmazott nagyobb növényszámot csökkenteni célszerû, ugyanis kedvezőtlen évjáratokban a nagyobb növényszám nagymértékben növeli a termesztés kockázatát.



A területegységre vetített tőszám meghatározza a termesztés eredményességét és a termesztés biztonságát. Az optimális tőszám nemcsak a hibrid genetikai adottságától, az ökológiai viszonyoktól, az évjárat hatásától, a víz és a tápanyagellátás mértékétől, hanem a termesztés intenzitásától is nagymértékben függ. A tőszám növelésével az egyedi produkció csökken, a területegységre vetített termés viszont nő. A hektáronkénti 10 ezer tőszámváltozás a termést 1,5–2,0 tonnával képes növelni, vagy az optimum felett csökkenteni (1–2. ábra).








Az optimálisnál nagyobb tőszám veszélyezteti a termésbiztonságot, növeli a vízigényt, az aszályérzékenységet, növeli a meddő tövek részarányát, csökkenti a beltartalmi értéket és akár 4–6%-kal is magasabb lehet a betakarítási szemnedvesség-tartalom. Megállapítható, hogy a hibridek eltérően reagálnak a különböző tőszámokra (3. ábra).








A hibrideknek nemcsak az optimális tőszámát, hanem a tőszámoptimum intervallumát is meg kell határozni és a termesztés során az alsó értéket kell alkalmazni, ettől felfelé eltérni csak öntözés esetén célszerû (1. táblázat).



A gyakorlat számára javasolt tőszámokat a 2. táblázat tartalmazza. A kukoricatermesztés eredményességét meghatározó másik fontos agrotechnikai tényező a vetésidő. A vetésidő olyan agrotechnikai elem, amely pótlólagos ráfordítást nem igényel. A jól megválasztott vetésidő nagyobb, biztonságosabb termést tesz lehetővé. Ezzel szemben a rossz időben végzett vetés negatív hatásait később már egyáltalán nem, vagy csak igen kis mértékben lehet ellensúlyozni.



Az eltérő vetésidő hatással van a kelésidőre, a növény fejlődésének ütemére, a hím- és a nővirágzás idejére, érés időszakában a vízleadás dinamikájára, mely tényezők a termésmennyiség alakulásán túl a betakarításkori szemnedvesség-tartalmat is jelentősen befolyásolják. A vetésidő és a kukoricahibridek termése között is szoros az összefüggés, az interakciót azonban jelentősen befolyásolja a csapadék tenyészidőbeli eloszlása. Aszályos évjáratban, kísérleteinkben a hosszabb tenyészidejû hibridek a korábbi vetésidőkben értek el magasabb termést, ezzel szemben a rövidebb tenyészidejû hibridek a későbbi vetésidőkben (3–4. táblázat).



Lényegesebb a vetésidő és a betakarításkori szemnedvesség-tartalom közötti igen szoros szignifikáns összefüggés. Ha jó a hibrid csírázáskori hidegtûrő képessége (jó a Cold-teszt értéke, 90% feletti), akkor akár április 5–10. körül el lehet vetni a kukoricát. Közismert, hogy a globális felmelegedés következtében az utóbbi években a talajhőmérséklet már április 5–10. körül eléri a 10 °C-ot. Ha a Cold-teszt-érték csak 80% körüli, meg kell várni a 12–14 °C-os talajhőmérsékletet (április 20–25.), viszont, ha jó csírázáskori hidegtûréssel rendelkező hibrideket 10–15 nappal korábban vetjük, akkor a betakarításkori szemnedvesség-tartalom akár 5–10%-kal csökkenthető. Korábbi vetésnél jobb a hibridek vízleadás-dinamikája is az érés időszakában. A betakarítás idejére évjárattól függően akár 16–20%-ra csökkenhet a szemnedvesség-tartalom, míg megkésett vetésnél gyors vízleadás-dinamika mellett is 25–30% körül alakul, ami jelentős szárítási költséget jelent (4. ábra).








A korai vetésidőhöz viszonyítva az optimális és a megkésett vetésidők betakarításkori szemnedvesség-tartalma lineárisan nő, lineáris egyenlettel leírható módon nagyobb, ami igen kedvezőtlen, mert megkésett vetésnél nő a betakarításkori szemnedvesség-tartalom, nő a szárítási költség és csökken a termesztés hatékonysága (5–6. ábra).















A korai vetésidő hatással van a növény fejlődésütemére a hím- és nővirágzás idejére, érés időszakában pedig a vízleadás dinamikájára, amely tényezők a termésmennyiség alakulásán túl a betakarításkori szemnedvesség-tartalmat is kedvezően befolyásolják. Korai vetésre csak a jó csírázáskori hidegtûréssel rendelkező hibridek (jó Cold-teszt-értékû) alkalmasak.



Természetesen a hibridek vízleadó képessége között is nagy különbségek vannak az érés időszakában:



  Gyors vízleadású 1,0–1,2 %/nap

  Közepes vízleadású 0,7–0,9 %/nap

  Lassú vízleadású 0,4–0,6 %/nap



Gyors vízleadású hibrid pl.: PR37D25, Danella, Reseda, DK 440, DK 391, DK 4626.



Lassú vízleadású hibrid pl.: Evelína, PR34B97, Alpha, PR34H31.



A termesztés során hibridspecifikus technológiát kell alkalmazni, a biológiai hatásokon belül a jó csírázáskori hidegtûréssel rendelkező hibrideket – kitavaszodástól függően – április első dekádjában vethetjük, mert így nem csak a termesztés biztonsága nő, hanem jelentősen csökkenthető a betakarításkori szemnedvesség-tartalom.

A cikk szerzője: Dr. Sárvári Mihály