A talaj kedvező mészállapota nemcsak a tápelemegyensúly miatt indokolt, hanem elég közismert, hogy az őszibarackfák gyökérzete elég érzékeny a talaj levegőtlenségére is. A megfelelő kalciumtelítettségû talajok szerkezete jobb, tartósabb és ennek következtében az ilyen talajok víz- és levegőgazdálkodása jobban kielégíti az őszibarackfák igényét.
Mészhiányos talajon az őszibarackfákon élettani rendellenességek és tápanyagfelvételi zavarok jelentkezhetnek (téli fagytûrő képesség és terméshozam-csökkenés, mézgásodás). Ilyen helyzetben a meszezés viszonylag könnyen segíthet. Enyhíti a problémát, ha semleges vagy enyhén savanyú talajon őszibarackmagonc alanyú fát ültetnek, amelyek itt jobban fejlődnek, mint a keserûmandula alanyúak.
Ugyanakkor gyakrabban találkozunk az őszibarackosokban a talaj magas mésztartalma miatti klorotikus tünetekkel, az ún. „vashiánnyal”, ami szintén táplálkozás-élettani jelenség. A klorotikus fák terméshozama, a gyümölcs mérete fokozatosan csökken. Javít a fák helyzetén a hiányzó vas lombtrágyázással történő pótlása, vagy súlyosabb esetben a talajon keresztüli adagolása, továbbá a kedvező víz- és N, P, K, Mg tápelem-ellátottság megvalósítása. Látványosabb változást eredményezhet a megfelelő alany használata, ami jól látható az 1. képen, ahol a zöld fák alanya keserûmandula-, a sárgáké őszibarackmagonc.
Az őszibarackalanyok mésztûrő képessége eltérő. Ezért is tanácsos az ültetés előtti talajalkalmassági vizsgálattal tájékozódni a terület ilyen vonatkozású adottságairól. A vadőszibarack alanyú fák 6–8% alatti mésztartalmat igényelnek. A vegetatív alanyok (pl. GF, Cadanam, Pe-Ma) közepes mésztûrő képességûek (8–14%). A 12–15%-ot meghaladó mésztartalmú talajon a keserûmandula alanyú fákat ajánlatos ültetni. Tulajdonképpen egyik alany sem igényel 5–8%-nál magasabb mésztartalmú talajt, csupán tûrik a fák az ennél több meszet.
A klorózis nélküli körülmények között is jelentkezhet a növekvő mésztartalom hatásának negatív tendenciája a fák teljesítményében. A hozamcsökkenés mértéke az egyéb tápelemekkel való ellátottság kölcsönhatásában mutatkozik meg. A meszes vályogtalajon beállított kísérletünk jól példázza ezt a kapcsolatot.
A nagyszámú parcellát a talaj- és levélvizsgálati adatok számítógépes feldolgozásával 9 csoportba rendeztük. Az így képződött csoportok jellemző adataival összefüggés-vizsgálatokat végeztünk, melyek eredményei a tápanyag-gazdálkodásban jól hasznosítható eredményekhez vezettek.
A talajbeli kálium szoros kapcsolatot mutatott a levelek káliumtartalmával. Az őszibarackfák terméshozamát elsősorban a levelekben mérhető káliummal lehetett összefüggésbe hozni. (1. ábra).
A 3% körüli levél káliumtartalmú csoportok terméshozamában látható különbségekre (4–5 kg/fa) vonatkozó magyarázatot a talaj mésztartalmában találjuk meg. (2. ábra).
A 2. ábrán a talajbeli mész terméscsökkentő hatása első látásra elég „laza” összefüggésnek minősül. Ha figyelembe vesszük a csoportok káliumellátottságát (levél és talaj), akkor a 3. és 7. számú csoport képviseli a legalacsonyabb (190 mg K2O/kg) talajbeli káliumtartalmat, míg az 5., 8., 1. és 9. pedig a legmagasabbat (350 mg K2O/kg). Így már világosabb, hogy a mésztartalom növekedése hiányos káliumellátottság esetén sokkal hátrányosabb, mint bőséges talaj- és levélkáliumszintek mellett. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy gyakorlatilag azonos trágyázással a fokozottan meszes talajon (1. és 7. csoport) sokkal jelentősebb terméstöbblet érhető el, mint az 1–2%-os talajbeli mész esetén (2. és 5. csoport), ahol a trágyaadagok növelése már nem célszerû, nem gazdaságos. Illetve a fák nagyobb terméshozamának nem a trágyázás a korlátozó tényezője, hanem sokkal inkább a vízellátottság és az agrotechnika egyes elemei (főleg metszés).
Az agrotechnikai tényezők összehangoltságának jelentőségére utalnak azok a kísérleti eredmények, amelyeket egy termőre forduló őszibarackültetvényben kaptunk. Nitrogén- és káliumtrágyázást, valamint kis és nagy gyümölcsterhelést alkalmaztunk kezelésként. A terhelést metszéssel szabályoztuk. A trágyázások közül a kálium terméshozam-növelő hatása igazolódott be. A kedvező humusztartalmú talaj nitrogénszolgáltatása elegendő volt a fák teljesítményéhez a kísérleti hely körülményei között, ezért a nitrogén adagolása eredménytelen maradt.
Ha figyelembe vesszük a metszés mértékéből adódó rügy- és termésterhelést is, akkor megállapítható, hogy a kálium hozamnövelő hatása a nagyobb számú rügy által lehetővé vált termésszintnél jobban érvényesült.
Ugyanakkor vizsgáltuk a gyümölcsméret alakulását is ezen kezeléskombinációk hatására. A nagyobb terhelésû fákon megszaporodott az 55 mm alatti barackok aránya. Ezt a hatást a trágyázások nem vagy csak kismértékben csökkentették. Ennek magyarázata elsősorban az adott termőhely csapadékviszonyaiban és az ebből adódó vízellátottságban keresendő. Ugyanis az 550 mm-es éves csapadék, az aszályra hajló nyári időjárás és a terület öntözés nélküli termesztésben a víz a nagyobb hozamok legkomolyabb korlátozó tényezője. Elegendő víz esetén a fokozott gyümölcsterhelés kedvező alapul szolgálhatott volna a nagyobb tápanyagkínálat érvényesüléséhez, és a piacképesebb gyümölcsméret kialakulásához.
Összegezve megállapítható, hogy a mész negatív hatása a káliumtrágyázással bizonyos mértékig ellensúlyozható. Természetesen a trágyázás önmagában kevés és korlátozott intervallumú is, mert a túladagolása már nem javítja a fák ellenálló képességét, hanem terméscsökkentővé válik, és fiziológiai rendellenességekhez vezethet. A vízellátottság javítása, a tápanyag-optimalizálás, a megfelelő alanyhasználat és a termőrügy, illetve a termésterhelés együttesen nagyobb biztonságot jelenthet a termesztők számára.
A cikk szerzője: Dr. Szûcs Endre
