Ennek lényege, hogy az állatok takarmányellátása gyepre alapozott, ezen belül a nyári félévben a legeltetés ill. a gyep zöldtermésének betakarítása („zero legeltetés”), télen a szenázs vagy széna etetése dominál. Természetesen ezen belül a gyepadottságok, a terepviszonyok, a település szerkezete és egyéb tényezők függvényében számos kombináció ismeretes.

A legeltetés meghatározó szerepe folytán a gazdaságok mérete rendszerint 50-60 tehén, és csak kivételes esetben haladja meg a 100-at.

A XX. században a fajta az eredeti tenyészkörzetéből az egész világra eljutott, és Európán belül jelentős állományok találhatók a közép-európai régió kukorica övezetben (Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Horvátország, Szerbia-Montenegro stb.). A kukorica övezet országaiban a szarvasmarha takarmányozásában alapvetően eltérő gazdálkodásmód érvényesül, és ez a körülmény a hegyitarka tehenészetek gazdálkodására is erőteljes hatással van.

Miután a hegyitarka fajta nemesítése egyre inkább integrálódik és egységesedik, érdemes végig gondolni, hogy a fajta jelenlegi tenyésziránya (6.000 kg tej, 4 % zsír, 3,5 % fehérje, jó húsformák és jó növekedési erély stb.) mennyiben biztosít hosszú távon versenyképességet a tenyésztők számára. 

1. táblázat 

Gazdaságföldrajzi és klimatikus jellemzők a kukorica övezethez tartozó európai országokban – összehasonlítva az alpesi országokkal

* Svájc, D-Németország, Ausztria, D-Ny-Franciaország, É-Olaszország

 2. táblázat

A gyepterületek minősége Magyarországon

 3. táblázat

Fontosabb takarmánynövények hozamai Magyarországon (t/ha)

*   = előzetes adat

**  = széna

*** = zöld termés

2. A kukorica övezet klimatikus sajátosságai

A kukorica zóna Közép- és Kelet-Európa, részben Dél-Európa országait érinti (Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Lengyelország egy része, továbbá Horvátország, és Szerbia északi területei). Jellemző a kontinentális klíma, hideg és csapadékos tél, meleg és száraz nyár, gyakori aszály, átlagos csapadék 600-700 mm (1. táblázat).

A vegetációs időszak hosszú (200-220 nap), a napsütéses órák száma nagy, eképpen a közép- és hosszérésû kukoricafajták is eredményesen termeszthetők. A talajviszonyok rendkívül változatosak, a terület inkább síkvidéki, a mûvelhető talajréteg kellően mély (30-40 cm). Másrészt a gyepek aránya szerény, minőségük közepes-gyenge (2. táblázat). A gyakori aszály folytán a legelők a tejelő tehenek tömegtakarmány-szükségletét csak rövid időszakban (május-június) képesek kielégíteni.

A fehérjében gazdag takarmányok közül a lucerna a legjelentősebb, ehhez rendszerint a talajadottságok is kedvezőek (mészben gazdag talajok).

A szántóföldi növénytermesztésben a gabonafélék dominálnak (búza, árpa, kukorica), a termésátlagok jók, a minőség is kiváló (3. táblázat). A nagyarányú gabonatermesztés folytán szalmabőség és nagymennyiségû kukoricaszár képződik.

3. A szarvasmarha takarmányozásának stratégiája a kukorica övezetben

A szarvasmarha – mindenek előtt a tejelő tehenek – tömegtakarmányozásában a silókukorica szilázs játszik meghatározott szerepet, különösen azóta, hogy a tejtermelésben a hozamok dinamikusan növekednek. 6-7.000 kg tejtermelésnél már a korábbi „hagyományos” takarmányok (egynyári szálas) nem megfelelőek.

Nagy előny, hogy silókukoricával lehet 1 ha-ról a szarvasmarha számára a legtöbb táplálóenergiát betakarítani (4. táblázat). A kukoricatermesztéshez szükséges agrotechnikai eszközök a nagyarányú gabonatermesztés folytán a legtöbb gazdaságban rendelkezésre állnak ill. kiegészíthetők. Nem vitás, hogy ez az eszközpark költséges, és a silókukorica tárolásához és kiosztásához szükséges kiegészítő létesítményekkel és berendezésekkel (betonsilók, silómarók, kiosztó mixer kocsi stb.). együtt jelentős tőkelekötéssel jár (5. táblázat).

A fehérje-ellátásban a lucerna és az olajos növények (napraforgó, repce) melléktermékei (extrahált abrak) a legjelentősebbek. A teljes értékû fehérjeellátásban a szója alig nélkülözhető, de ezt importálni kell.

 Összességében a nagy tejtermeléshez szükséges takarmányok rendelkezésre állnak, ill. beszerezhetőek, de használatuk magas szintû technikai ellátottságot igényel.

4. táblázat

1 ha takarmánytermő területről betakarított takarmány táplálóanyag-tartalma gyep ill. silókukorica esetében 

* Csak fehérje pótlás mellett

5. táblázat

Gépszükséglet gyepre ill. silókukorica-szilázsra alapozott tehenészetekben

(Egyszerûsített/Modellszámítás)

 4. A tartástechnológia sajátosságai

Miután ebben a régióban a tejelő tehenek legeltetése nem, vagy csak korlátozottan lehetséges (időszakos legeltetés, szárazon álló tehenek legeltetése) az egész éven át istállózott tartás az általános. Ezen belül a kötött és a kötetlen tartás egyaránt előfordul, egyre inkább a kötetlen tartás térnyerése figyelhető meg (6. táblázat).

Az istállók kialakításában a klimatikus hatások közül a nyári hőség jelenti a nagyobb problémát, az elmúlt években a nyári szezonban Magyarországon 20-25 hőségnap volt (30 oC feletti hőmérséklet), ami jelentős termeléscsökkenést okozott. A kedvezőtlen hatások kivédésére az épületek belső magasságának növelése, mesterséges szellőztetés (ventillátorok) ill. vízpárával való hûtés szolgál.

A téli hidegek – bár előfordul –25-30 oC is – kivédése kevésbé problematikus, és összefügg a bőséges almozással, amelyre a gabonatermesztés folytán a legtöbb gazdaságnak módja van.

A fagymentes ivóvíz biztosítására korábban a fûtött, újabban a jól szigetelt önitatók váltak be.

Összességében a tartástechnológia terén a kukorica övezet országai a világszerte elterjed mûszaki megoldásokat alkalmazzák, előtérbe helyezve a bőséges alomszalma-felhasználást, és a nyitott, színszerû épületek használatát.

A fejéstechnológia terén nincs eltérés a földrajzi régiók között. A korszerû tejtermelésben a világon mindenütt ugyanazt a technikát használják.

6. táblázat

Tartási módok a magyarországi tehéntartó telepeken (2001)

5. Üzemi struktúra

A legnagyobb különbség a hegyvidéki szarvasmarhatartás és a kukorica övezetben folytatott szarvasmarhatartás között az üzemi struktúra tekintetében tapasztalható.

A hegyvidéken a kis- és közepes méretû családi gazdaságok a jellemzőek (15-60 tehén), míg a kukorica övezetben a nagyüzemek dominálnak (átlagos tehénlétszám (300-500). Paradox módon nagyszámú törpegazdaság is található ebben a régióban (3-5 tehén), de ezek szerepe az árutermelésben nem jelentős.

Az eltérések hátterében mindenek előtt társadalmi-gazdasági indokok állnak.

A szakemberek egy része azon a véleményen van, hogy a nagyüzemi struktúra a szovjet kolhozrendszer adaptálásából vezethető le, és az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek sajátos tulajdonviszonyait tükrözik. A politikai rendszer a magántulajdon visszaszorítására és az úgynevezett „közös tulajdon” támogatására törekedett.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a politikai szempontok mellett a sajátos birtokstruktúra kialakulásában racionális szakmai törekvések is érvényesültek.

Ennek bizonyítéka, hogy Magyarországon a XX. század első felében is a nagybirtok rendszer dominált, és a legszínvonalasabb tehenészeteket a fél-feudális nagybirtokok mûködtetették.

A nagyüzemi méretek indokként - mindenek előtt - a silókukorica termesztés sajátosságaira kell gondolnunk. Hatékony és versenyképes silókukorica termesztés csak korszerû, drága technikával lehetséges, melynek kihasználása a nagyüzemi méretet feltételezi. Tehát a nagyüzemi silókukorica termesztés következménye a nagyüzemi tehéntartás! Ez az oka annak, hogy a közép-kelet-európai országokban végbement a politikai rendszerváltás, de a szarvasmarhatartásban a nagyüzem dominanciája nem szûnt meg. Ezt különösen jól példázza a volt NDK jelenlegi birtokstruktúrája is. A koncentrációs folyamatot erősíti a tejtermelésben a fajlagos hozamok gyors növekedése, amely energiában gazdag takarmányok (mindenek előtt silókukorica-szilázs) etetését igényli. Azokban az országokban, ahol a holsteinfríz fajta teret nyert, a tehenészeti telepeken az állományméretek gyors növekedésnek indultak.

6. Összefoglaló megállapítások

A kukorica övezetben a tartási-takarmányozási stratégia közel azonos a holsteinfríz és a hegyitarka gazdaságokban. A tejtermelési hozamban viszont jelentős különbség van. Nagy kérdés, hogy lehet-e a kisebb hozamok mellett költségtakarékosabban gazdálkodni, hogy a hegyitarka-tenyésztők versenyképességét megőrizzük?

A tartástechnológia terén érdemi költségmegtakarításra nincs mód. A kötetlen, színszerû istállók, a mélyalmos vagy pihenőboxos elrendezés, a nagycsoportos tartás és csoportos takarmányozás, a fejőházi fejés mind-mind az egyszerû, munkaerő-takarékos és hatékony gazdálkodás eszköze – függetlenül a fajtától. A viszonylag nagy állandó költségek miatt (silómaró, mixerkocsi, silókombájn stb.) a nagyobb állatlétszám révén lehet költséget csökkenteni. Emiatt a magyartarka tehenészetekben is erősödő koncentrációra lehet számítani.

A takarmányozás terén van némi lehetőség a költségcsökkentésre. Ennek útja a nyári zöldetetés ill. az időszaki legeltetés. Ez a lehetőség elsősorban ott jöhet szóba, ahol a zöldtakarmány-termesztéshez ill. legeltetéshez átlagon felüli adottságok vannak. Azzal is szembe kell nézni, hogy egy ilyen takarmányozási rendszer nagy figyelmet, rugalmas alkalmazkodást, szervezettséget, és valamivel több munkaerőt igényel.

Egy másik kérdés, hogy lehet-e arra számítani, hogy a hegyitarkatenyésztők olyan többlet támogatásban részesüljenek, amely a holsteinfrízzel szembeni hátrányukat kompenzálni képes. Erre az nyújt mindenek előtt esélyt, hogy a jó minőségû hízóborjak iránti növekvő kereslet, a javuló árak némi többletbevételt jelentenek. További lehetőség, hogy a hegyitarkát tartók – amennyiben az előfeltételeknek megfelelnek – igényelhetik az anyatehén támogatást. A jelenleg érvényes előírások szerint ezt azok tehetik meg, akiknek a tejkvótája 120.000 kg-ot nem haladja meg. Ez a gyakorlatban a kistermelőket (20-22 tehén) jelenti.

A verseny tehát kiélezett és ebben további tartalékok mozgósítására is szükség lesz. A teljesség igénye nélkül azokra a másodlagos tulajdonságokra utalunk, melyek révén az üzemeltetési költségekben lehet megtakarítást elérni. Így pl. hosszabb hasznos élettartam, kisebb selejtezési arány, kevesebb gyógyszerköltség stb.

A cikk szerzője: Dr. Stefler József