Azt könnyû belátni, hogy minden, az oxigéncseréből kiesett tüdőterület a termelés hatékonyságának csökkenésével jár. A különböző mérések azt mutatják, hogy minden 10 % tüdőfelület, ami kiesik a normál oxigéncseréből, az kb. 20-40 gramm testtömeg gyarapodás kieséssel jár naponta. Állományszinten jelentősen hozzájárulhat az adott korcsoport szétnövéséhez, amely azután tovább nehezíti a technológia precíz betartását.
Mit lehet tenni, és milyen vonzatokkal (költség-hozadék) járnak a betegség megoldására irányuló lépések? Ahhoz, hogy ki tudjuk küszöbölni a problémát, nagyon fontos, hogy magát az egészséges állapottól való eltérést ne egy adott pillanat, vagy rövid időszak alapján ítéljük meg, hanem egy folyamat olyan stádiumaként, amely klinikai tünetekben is manifesztálódik. Érdemes szétválasztani a légzőszervi problémákat két csoportra: az egyik azon kórokozók csoportja, amely akkor is megbetegít az állományon belül bizonyos számú egyedet, ha az állomány általános egészségi és immunbiológiai állapota jó. A másik csoport – és ez adja a gyakorlatban a megbetegedések javarészét – az úgynevezett fakultatív kórokozók által kiváltott megbetegedések, amelyek hátterében több faktor, hajlamosító tényező kell ahhoz, hogy az egyébként az állományban jelen lévő kórokozó elváltozásokat tudjon kialakítani a tüdőben. A két csoport között nem lehet éles határt húzni, mert egyrészt „vegytiszta” formában csak nagyon ritkán fordul elő az első csoport, és főként vírusok tartoznak ebbe a kategóriába, míg a fakultatív tüdőproblémák hátterében elsődleges szerepe van a tartástechnológiának, és csak a technológiai hiányosságok révén tud felszaporodni a kórokozó, legyen az parazita, baktérium, mycoplasma vagy vírus.
Az állományt, mint egységet tekintve nagyon fontos az adott populációban keringő kórokozók dinamikája, annak megértése nagyban segíti az egészséges állomány kialakítását. Egy állomány több korcsoport összessége (általában, ha csak egy korcsoport fordul elő egy telepen, úgy a megjelenő problémák is nagyságrendekkel kisebbek), és az egyes korcsoportok különböző istállóban vannak, azon belül egy-egy istállóban több, izolált légtér lehetséges. A populáció dinamika szempontjából egységnek kell tekinteni az egy légteret, az egy istállót, és a legnagyobb egységnek pedig magát a telepet. Jó esetben az egyes korcsoportok elkülönítve, önálló istállóban kerülnek elhelyezésre, kevésbé szerencsés, ha egy istállón belül – ad absurdum egy légtéren belül - több korcsoport is található. Miért is fontos a különböző korcsoportok elkülönítése, izolálása?
Minden kórokozó szaporodási helye az élő szervezet maga, legkisebb egysége az egy egyed. Az, hogy milyen mértékben tud elszaporodni egy egyedben az adott kórokozó, azt elsősorban a kórokozó virulenciája, annak mennyisége, és a gazdaszervezet általános immunbiológiai állapota határozza meg.
Hogy is van ez? A kórokozó virulenciája alatt azt értjük, hogy milyen „erőszakosan” tudja a gazdaszervezetet saját „céljaira” fel- ill. kihasználni. A kórokozó mennyisége szintén nagyon fontos, mert adott esetben meghatározó lehet a betegség kialakulása szempontjából. Ismert az a tény, hogy még a legvirulensebb vírusokból is kell egy un. kritikus mennyiség, amely el tudja indítani a szaporodási folyamatot is. Így van ez pl. a veszettség vírusa esetén ugyanúgy, mint pl. az emberi AIDS-t kiváltó HIV vírus esetén is. Ez azzal magyarázható, hogy az egészséges szervezet víruselhárító mechanizmusai összetettek, ezek egy része nem specifikus, és kevés mennyiségû vírus esetén meg tudja akadályozni azt, hogy a vírus (de igaz ez a baktériumokra is) el tudjon jutni a szaporodási helyére. Az, hogy mekkora mennyiségû vírusterhelés éri a szervezetet, nagy mértékben függ a környezetében tartózkodó társaktól, amelyek a kórokozót ürítik. Minél nagyobb az egy légtérben tartózkodó vírusürítő egyedek száma, annál nagyobb a valószínûsége annak, hogy az egyedet érő vírusterhelés eléri, vagy meghaladja a kritikus tömeget. Ezért van rendkívüli fontossága annak, hogy az egyes egyedek jó immunbiológiai háttérrel rendelkezzenek, mert ebben az esetben csak kis mennyiségû kórokozót ürítenek a fertőződést követő időszakban, és arra is lesz elég idejük, hogy kialakuljon szervezetükben a specifikus védettség, amely meg tudja akadályozni a kórokozók további szaporodását. Szélsőséges esetben pl. egy zárt teremben lévő, rossz általános állapotban levő egyedben olyan mértékben fel tud dúsulni az adott, a tüdőben szaporodó kórokozó, hogy az légzőszervi betegséget tud kialakítani. Ugyanebben a teremben elhelyezett, jó egészségi állapotú sertésben, szellőztetés mellett ugyanaz a kórokozó nem tud olyan mértékben elszaporodni, hogy az betegséget váltson ki, sőt, egy idő után megjelenik a specifikus védettség is a gazdaszervezetben. Ennek oka egyrészt az, hogy a szellőztetéssel, a szervezetbe bevitt csíraszámot jelentősen le tudjuk csökkenteni, másrészről a gazdaszervezetbe is csak korlátozott mértékben tud szaporodni a kórokozó. Ha azonban a gazdaszervezet immunbiológiai állapota nem kielégítő, akkor a bejutott kórokozó is sokkal gyorsabban tud szaporodni, s amikor eléri a kritikus mennyiséget, akkor betegség alakul ki, amely során irreverzibilis, vissza nem fordítható folyamatok, maradandó elváltozások is kialakulhatnak. Önmagában az immunrendszer fokozott mûködése is rendkívül energiaigényes folyamat, az irreverzibilis folyamatok kialakulásával pedig a maximális teljesítményhez szükséges élettani funkciók is gátoltak. Ebben áll a fertőzések okozta veszteségek fő oka, nem beszélve arról, amikor a normális élettani funkciók annyira gátoltak, hogy az már nem egyeztethető össze az élettel, s bekövetkezik a halál.
Hogyan hasznosíthatjuk a fenti ismereteket a mindennapi életben? Ahhoz, hogy megőrizzük állományainkat a légzőszervi problémáktól, és mindemellett még maximálisan termeljenek is, az alábbiakra kell törekedni:
További fázisok felsorolásának nincs értelme.
Hogyan tehetünk eleget az 1. pontban megfogalmazottaknak?
A legfontosabb célkitûzés, amely igen nehezen tartható, de elérése esetén számos fölösleges problémától mentesül a telep. A megoldás kulcsa a hatékony járványvédelem, amely kiterjed az állományimportra, a munkaerőre, az egyéb telepi mozgásra, a takarmány útjára, mikrobiológiai minőségére, specifikus vakcinázásokra és az egyéb nem kívánatos, fertőzésközvetítő élőlények (rágcsálók, madarak, stb.) mozgásának korlátozására, stb.
Hogyan tehetünk eleget az 2. pontban megfogalmazottaknak?
A leggyakrabban ezzel az állapottal találkozunk. Három fő irány adja a megoldást: az egyik a tökéletes mikroklíma biztosítása, amivel el tudjuk érni, hogy ne dúsuljanak fel a légtérben a kórokozók, a másik az egyes egyedek általános egészségi állapotának biztosítása főként a jó takarmányozáson keresztül. Az egyes korcsoportok különálló felnevelése, az. un. all in - all out technológia megtartása segíti, hogy a még fogékony állatokat elkülöníthessük az olyan korcsoportoktól, amelyek már átestek a fertőzésen, vagy éppen ürítik a kórokozót. Érdemes kihasználni a vakcinák nyújtotta specifikus védekezés lehetőségét is, ill. a stratégiai gyógyszeres beavatkozás is kínálhat megoldást adott esetben.
Hogyan tehetünk eleget az 3. pontban megfogalmazottaknak?
Ebben a helyzetben már biztosan veszteséggel kell számolnunk, s annak minimalizálása a cél. Előtérbe kerül a jó mikroklíma kialakítása, a specifikus megelőző vakcinázások, ill. az antibiotikumos kezelések.
Hogyan néz ki a gyakorlatban egy „légzőszervi folyamat”?
Légzőszervi problémát leggyakrabban az alábbi kórokozók indíthanak el, ill. válthatnak ki: a sertésinfluenza vírusa (SIV), a légzőszervi koronavírus, a PRRS vírusa, a cirkovírus PCV-2 (?), az Aujeszky-féle betegség vírusa, a mycoplasmák ( M.hyopneumoniae, M.hyorhinis), a Pasteurella multocida A/D baktérium, a Bordetella bronchiseptica, az Actinobacillus pleuropneumoniae, esetenként Arkanobakter pyogenes, Haemphylus parasuis, a salmonellák és az orsóféreg vándorló lárvái.
A felsorolás nem teljes, mégis a gyakorlatban ezek közül csak kevés jut szóhoz.
Egy tipikus folyamat így zajlik le:
Az újszülött malacok már az anyjuk alatt fertőződnek a torzító orrgyulladást előidéző kórokozókkal (P.multocida + B.bronchseptica), amelyek megtelepednek az orrüreget bélelő nyálkahártyán. Egy rosszul kialakított szellőzési rendszer (pl. túlnyomásos) ahelyett, hogy elvonná az élettérből a káros gázokat és kórokozókat, inkább felkeveri azt, s azok ezáltal bejutnak a légutakba. Toxikus anyagaik megbénítják a nyálkahártya csillóit, ill. elsorvasztják a porcszövetet, amely az orr szûrőrendszerének a vázát alkotja. A rostacsontok alkotta, eredetileg szûk rések kitágulnak, lehetőséget adva a porszemcsék behatolására a mélyebb tüdőrészekbe. A mycoplasmák általában ezekhez a porszemcsékhez kapcsolódva jutnak le a tüdőbe, ott megtelepedve a nyálkahártya felületén helyi gyulladást alakítanak ki, ráadásul az immunrendszer normális mûködését is gátolják. A rossz mikroklíma (nagy hőingadozás, hiányos szellőzés, hidegstressz, stb.), a magas ammónia-koncentráció egyrészt gátolja a szervezet seprûinek, a csillóknak a mozgását, ill. a stressz önmagában is egy jól definiálható folyamaton keresztül gyengíti a védekezést szolgáló immunrendszert. A mycoplasmák elszaporodását nagyban segíthetik egyéb immunszuppresszív kórokozók, amelyek az szintén az immunrendszer mûködését gátolják. Az ily módon legyengült szervezetben azután nagymértékben el tudnak szaporodni olyan baktériumok, amelyek jelentős kiesést is tudnak okozni az állományban (pl. APP=Actinobacillus pleuropneumoniae, pasteurellák, stb.)A baktériumok szaporodását gyakran segíti az orsóférgek lárváinak vándorlása során keletkezett mechanikai mikrosérülések a tüdőben.
A leírt folyamatból kitûnik, hogy a végkifejlethez több lépcső vezet. Ha csak a legutolsó lépcsőfoknál avatkozunk be, az mindig veszteséggel és nagy költséggel jár, és mindezek mellett kétes a beavatkozás kimenetele. Érdemes felmérni, és a felmérés eredménye alapján megtervezni a védekezési stratégiát, amely elvezet a légzőszervi problémák felszámolásához, a gazdaságos termelés lehetőségéhez!
A cikk szerzője: Dr. Makay Gábor
