Innovatív termékek és integrált növényvédelmi megoldások

Agro Napló
Az innovatív termékek és integrált növényvédelmi megoldások területén vezetõ Bayer CropScience két nagyszabású szántóföldi bemutató keretében látta vendégül partnereit. Az elsõ Bayer Légyott rendezvénysorozatra a Dunántúlon június 15–16-án Lajoskomáromban, az Alföldön pedig június 17–18-án Kabán került sor.

Mindkét helyszínen az első, azaz a szakmai napra a növényvédelmi szakmérnököket, növényvédőszer-kereskedőket és a növényvédelmi hatóságot hívták meg. Ezeket a rendezvényeket helyszínenként 300 fő tisztelte meg jelenlétével.

 
A második napra az érdeklődő gazdálkodókat, családi vállalkozókat várta a Bayer. Erre a nyílt napra is nagyon sok mezőgazdasági termelő érkezett a tágabb környékről.

A Bayer CropScience az eddigi gyakorlat szerint egy-egy növénykultúrá-   ban, kisebb helyi rendezvényeken mutatja be termékeit. Ezen túlmenően az idei esztendőben a legfontosabb szántóföldi növényeket együtt felvonultató, több kultúrára kiterjedő rendezvények szervezése mellett döntött. A vállalat bemutatta a kalászosok, cukorrépa, napraforgó, kukorica, burgonya és repce védelmére kidolgozott, a gyakorlatban már alkalmazott jelenlegi, és egyes, még fejlesztés alatt álló Bayer-technológiák hatékonyságát.

A Bayer CropScience átfogó kínálata a legtöbb szántóföldi kultúrában meghatározó, és szinte komplett technológiát biztosít.

•          Teljes körû növényvédelem a kalászos gabonákban (Sekator, Huszár, Taglo, Sfera, Falcon).

•          Alapos és mélyreható gyomirtás, óvó gondoskodás a kukoricában (Gaucho, Merlin, Monsoon, Mester).

•          Komplett növényvédelmi technológia a cukorrépában (Gaucho, Betanal Expert, Sfera).

•          Télálló kondíció és hatékony technológia a repcében (Chinook, Folicur Solo, Calypso, Zopp).

•          Átfogó megoldások a napraforgó növényvédelmére (Gaucho, Tiara&Goal, Sfera, Calypso, Zopp).

•          A burgonya védelme az ültetéstől a konyháig (Prestige, Sencor, Calypso, Sereno, Melody Mz)

– hirdették a táblák.

Mindkét helyszínen, egy jól belátható háromhektáros tömbben, egymás mellett sorakoztak a különböző kultúrák. Az érés kezdetén levő repce becői már jól láthatóan duzzadtak a bennük levő ígéretes terméstől. A regulátor hatású őszi és tavaszi Folicur Solo kezelések határát nem csak a táblák mutatták, de a repce magasságán is jól lehetett látni. Az őszibúza leveleit és virágzó kalászait védő különböző gombaölő szerek hatékonyságát a csapadékos időjárás miatt fokozott érdeklődés övezte, de a Falcon eredményességét még az alapos körültekintés után is elismerték a látogatók. A cukorrépában a Betanal Expert mint standard gyomirtási technológia a várakozásnak megfelelően bizonyított. Minden adott a jó napraforgóterméshez: tőszám, gyomirtás, kellő nedvesség, de vajon a bőséges júniusi csapadék nem okozza ismét a kórokozók járványszerû megjelenését? – vitatták többen. A kukoricában látványos gyomirtó hatást eredményezett a kelés előtti Merlin, de sokat ígérnek a következő parcellákban az állományban alkalmazott kezelések is, melyek hatására a kukorica- sorok között nagy tömegben pusztultak a gyomnövények. A erőteljes hajtások végén már megjelentek a burgonya virágai. A Bayer-technológia mellett itt sem okoztak gondot a gyomok, sem a krumplibogarak. Az esős időjárás miatt természetesen a burgonyavész ellen javasolt gombaölő szerek felé fordult az érdeklődés.

A növényvédelem meghatározó készítményeinek forgalmazása mellett a Bayer a növényvédő szerek fejlesztésében továbbra is az élen jár. A kutatások középpontjában teljesen új hatásmódú új hatóanyagok kifejlesztése áll. Arra törekszenek, hogy minden évben újabb kiemelkedő hatékonyságú termékekkel bővítsék kínálatukat, hogy a gyakorló növényvédelmi szakemberek minél jobban megfelelhessenek az új növényvédelmi kihívásokkal szemben. Ebben a szellemben a bemutatón két kultúrában is szerepelt közeli engedélyezésre váró új termék.

A Bayer szakemberei a helyszínen a parcellák bemutatása után személyre szóló szaktanáccsal is ellátták az érdeklődőket.

Alkalom nyílt arra is, hogy a környező országok gyakorló szakembereivel találkozzanak. Számos látogató érkezett Szlovéniából, Szlovákiából és Romániából is.

Tovább színesítette a szakmai programot a Farmgép Kft. permetezési és permetezőgép-bemutatója. Jelen voltak még a rendezvényen a Bauer öntözőberendezéseket forgalmazó Magtár Kft. és a Lechler fúvókák magyarországi képviselője is.

A Bayer munkatársai elmondták, hogy szeretnének e rendezvényükkel hagyományt teremteni. Meggyőződésük, hogy a mezőgazdasági gyakorlat számára fontos termékeket és technológiákat igazán a gyakorlatban lehet bemutatni. Az ilyen bemutatók másik előnye az emberközeliség: a részvevők a szokásosnál közvetlenebb formában találkozva vitathatják meg a munkájukat érintő aktuális problémákat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?