Lényegesen kevesebb eredmény ismert azonban úgy a kutatók, mint a gyakorlati takarmányo-zással foglalkozók között az egyéb ásványi anyagok, különösen a mikroelemek, hatásairól a tojótyúkok takarmányozásában, kiemelten azok szerepéről a tojáshéj minőségének fenntartá-sában illetve annak javításában.
A tojáshéj minősége alatt ebben az esetben kiemelten annak fogyasztói minősége értendő, vagyis a tojások alakjának szabályosnak, a tojás héjának pedig teljesen épnek, repedéstől, tö-réstől mentesnek kell lennie. A repedt, törött tojások ugyanis nem csupán csökkentik az áru-tojás értékét, de a fogyasztó azokat - egyébként jogosan - potenciális állategészségügyi ve-szélyforrásként értékeli és emiatt feltétlenül visszautasítja. A tojások héjának emellett meg kell őriznie épségét a konyhatechnikai feldolgozás (pl. főzés) során is, amely a szabad szem-mel még nem látható hajszálrepedések, illetve részlegesen elvékonyodott tojáshéj esetén je-lenthet élelmiszerbiztonsági problémát. A tojás belső állománya ugyanis ilyen módon érint-kezhet a tojáshéj külső - potenciálisan egészségügyi kockázatot jelentő - felületével.
A tojáshéj minőségének csökkenését számos tényező idézheti elő, a tojások törése, mint leg-súlyosabb gyakorlati probléma pedig azért következik be, mert a héj nem eléggé erős ahhoz, hogy ellenálljon a különböző környezeti hatásoknak, így a szállításnak vagy a hirtelen hőmér-séklet változásnak.
A tojás héja az ásványi anyagok, kiemelten a héj vázát alkotó kalcium-karbonát, mellett szá-mos szerves anyagot is tartalmaz, amelyek szintézise a tojáshéj képzés során a szerves alkotó-elemek mellett számos enzim mûködését is igényli, amelyek nagy része fémeket is tartalma-zó, ún. metalloenzim. Emiatt az adott fém hiányában az enzim mûködése, így a héj felépítésé-hez nélkülözhetetlen valamely szerves komponens szintézise is zavart szenved.
Más oldalról viszont azzal is tisztában kell lenni, hogy az egyes elemek mennyisége a takar-mányban nem csak abszolút mértékben, de az egyes elemek egymáshoz viszonyított arányá-ban is meg kell, hogy feleljen az optimális mértékû felszívódás által támasztott igényeknek. Ha ugyanis valamely ásványi anyag a takarmányban, majd ezt követően a felszívódásra alkal-mas bélszakaszban, a vékonybélben, túlzottan nagy mennyiségben van jelen felszívódásra al-kalmas, azaz oldott, formában, akkor az gátolhatja valamely más ásványi anyag, vagy anya-gok hasznosulását. Az egyes elemek között már a felszívódás szintjén meglévő antagonizmus főképp akkor jelentkezhet, ha az ásványi anyagokat a takarmányokhoz valamely szervetlen készítmény formájában adagolják. A szervetlen sók ugyanis a béltartalom vizes fázisában disszociálódnak és a fémek ionos formában jutnak át a bélhámsejtek membránján. Ebben az esetben a membránoknak az egyes fémek átjutására alkalmas csatornáit több fém is használ-hatja, így valamely ásványi anyag nagyobb mennyisége egy másik, azonos csatornát használó fém átjutását gátolhatja. Emiatt javasolható, hogy az ásványi anyagok közül, különösen az alacsony hatásfokkal felszívódó mikroelemek esetében, a szervetlen formák helyett valamely szerves forma, például aminosav-fém kelátok vagy komplexek alkalmazása. Ezek a kelátok és komplexek ugyanis nem disszociálnak a bélcsatornában, hanem a fémek aminosavként vagy egyéb szerves komplexként szívódnak fel, természetesen más membrán csatornákon keresz-tül, ami jelentősen csökkentheti az antagonizmusból eredő veszteségeket.
További előnye lehet a szerves kötésben lévő, tehát a bélcsatornában nem disszociálódó, mik-roelemek alkalmazásának az is, hogy azok kötött formában kevésbé irritálják a bélcsatornát. Ilyen hatással lehet számolni például a réz esetében, amely szabad formában szabadgyök kép-ződést indukálhat, amely következményesen bélgyulladáshoz, vagy a cink esetében, amely a perisztaltikát gyorsítva hasmenéshez vezet.
Magnézium
Az ásványi anyagok között, a felszívódás szintjén, fennálló antagonizmus egyik jó példája a tojáshéj minőségével kapcsolatosan a magnézium túladagolása. Erre a makroelemre a tojáshéj képzése során feltétlenül szükség van, amelyet az is bizonyít, hogy magnézium hiányában a tojáshéj elvékonyodásával kell számolni. A gyakorlatban magnézium hiányból eredő problé-mák viszonylag ritkán jelentkeznek ugyan, de szeretnénk utalni arra, hogy trópusi országok-ban a folyamatosan fennálló hőstressz miatt a takarmányok magnézium tartalmát is növelni szükséges intenzív tojóhibridek esetében. Hazánk ugyan nem trópusi ország, de a globális fel-melegedés miatt nálunk is számolni kell a hőstressz kedvezőtlen hatásaival. A magnézium részben mint enzim aktivátor vagy egyes enzimek kofaktora vesz részt a tojáshéj képzés fo-lyamatában, illetve nagyon kis mennyiségben egyúttal a tojáshéj egyik szervetlen alkotórésze. A magnéziumnak a takarmányban lévő nagy - vagyis az aktuális szükségletet jelentősen meg-haladó - mennyisége gátolja a kalcium és ezzel együtt a foszfor felszívódását is. A magnézi-um túladagolás ugyan nem általános probléma, de a gyakorlatban a kalcium szükséglet kielé-gítésére esetenként - gazdasági megfontolásból és/vagy szakmai hozzá nem értésből - dolo-mit típusú kőzetekből készült ásványi kiegészítést is használnak. Ezek magnézium tartalma a karbonát típusú kőzetek még elfogadható 1-2 % mennyisége helyett elérheti a 10-12 %-ot is, amely viszont már kalcium felszívódási zavarokat okozhat még megfelelő kalcium és D3-vita-min ellátottság mellett is.
Réz
A mikroelemek közül a talán legtöbbet vizsgált a tojáshéj minősége szempontjából a réz, amely számos, a tojáshéj szerves alkotórészének kialakulását katalizáló, enzim alkotóeleme, illetve kofaktora. Így például a tojótyúkok aktuális szükségletnél kisebb mennyiségû réz ellá-tottsága esetén csökken a réztartalmú lizil-oxidáz enzim aktivitása, amelynek hatására zavart szenved a kollagén, vagy a szintén részben réztartalmú mukopoliszcharid-szintetáz csökkent aktivitása következtében a mukopoliszacharidok szintézise, végeredményben pedig romlik a tojáshéj minősége.
Mangán
A tojáshéj minőségének befolyásolásában a rézhez nagyon hasonló hatásokkal rendelkezik a mangán, amely a mukopoliszacharidok bioszintézisét katalizáló mukopoliszacharid-szintetáz enzim, a réz mellett másik fontos kofaktora. A héjhártyák zavart szintézise miatt nem csupán a tojáshéj minősége csökken, de súlyos mangán hiány esetén akár a tojás kemény héjának kia-lakulása, ezen belül a mineralizáció folyamata, vagyis a kalcium-karbonát beépülése, is gátolt lehet. A szilárd héj nélküli, illetve lágyhéjú tojások sem étkezési tojásként, sem ipari feldolgo-zásra nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba, így jelentős gazdasági kárt idézhetnek elő. Amennyiben ezt a veszteséget a szükséges mennyiségû szervetlen, vagy akár szerves mangán készítmények költségeivel hasonlítjuk össze az eredmény egyértelmûen a mangán kiegészítők javára billenti a mérleget.
Cink
A tojáshéj minőségét, mint arra a korábbiakban is utaltunk, elsősorban a héj szilárdsága hatá-rozza meg, amelyet viszont a héjképződés során beépülő kalcium-karbonát mennyisége befo-lyásol. A kalciumon túl ehhez karbonát ionokra is szükség van. A cinknek, mint esszenciális mikroelemnek, ebben a folyamatban a karbonát ion mennyiségének biztosításában van szere-pe a szénsav-anhidratáz enzim alkotórészeként. Amennyiben ugyanis részleges cink hiány áll fenn, például nem megfelelő mennyiségben, vagy a bélcsatornából csak kis hatékonysággal felszívódó cink kiegészítők alkalmazása miatt, akkor számolni kell az enzim csökkent aktivi-tásával is. Emiatt viszont csökken a rendelkezésre álló karbonát ionok mennyisége is, vége-redményben pedig csökken a tojáshéjba beépülő kalcium-karbonát mennyisége, tehát annak mechanikai szilárdsága, vagyis minősége.
A szénsav-anhidratáz enzim aktivitása egyes megfigyelések szerint hőstressz alkalmával is jelentősen csökken. Ennek feltehető oka lehet egyrészt az ilyen időszakokban fellépő csök-kent mértékû cink felszívódás, illetve összefüggésben lehet a szervezet fokozott cink igényé-vel is. Amennyiben pedig ezek a feltevések helyesek, úgy ez felhívja a figyelmet a nyári idő-szakban a tojótyúkok cink ellátottságának fokozott ellenőrzésére a tojáshéj minőségének meg-őrzése érdekében.
Összességében tehát levonható az a következetés, hogy a tojáshéj optimális minőségének fo-lyamatos fenntartása érdekében a kalciumon túl gondoskodni kell a tojótyúkok megfelelő egyéb makroelem, így például magnézium, valamint egyes mikroelemek, például a réz, a mangán és a cink ellátásáról is.
Az ellátottság azonban nem csak az adott ásványi anyagoknak az aktuális szükségletnek meg-felelő, de például a magnézium esetében azt nem meghaladó, mennyiségben való adagolását jelenti, hanem azt is, hogy a takarmányok ásványi anyagait a felszívódásra leginkább alkal-mas, a mikroelemek esetében valamely szerves, formában alkalmazzuk. Utóbbi javaslatot azért tartjuk kiemelésre fontosnak, mert egyrészt ezzel elkerülhető a felszívódás szintjén az antagonzimusokból eredő ásványi anyag veszteség, másrészt pedig ennek révén csökkenthető a bélcsatorna károsodása is.
MÉZES MIKLÓS
Szent István Egyetem, Takarmányozástani Tanszék
HELEMBAI JENŐ
Alltech Hungary Kft.
1. táblázat Jérce és tojótyúk takarmányok javasolt mikroelem tartalma
(mg/kg takarmány)
| Jérce indító | Jérce nevelő | Jérce nevelő II. | Tojótyúk (középnehéz) | Tojótyúk (könnyû) | |
| Cink | 30-40 | 35-40 | 35-40 | 35-40 | 35-40 |
| Réz | 7- 8 | 7- 8 | 7- 8 | 6- 7 | 6- 7 |
| Mangán | 50-60 | 30-35 | 30-35 | 30-35 | 25-30 |
Címlapkép: Getty Images
