A sertés és baromfiistállókban szinte kizárólag a közönséges házi legyet (Musca domestica) találjuk, míg a szarvasmarhát ezen kívül a vért szívó szuronyos istállólégy (Stomoxys calcitrans) is felkeresi.



A két faj fejlődésmenete azonos a legyekre jellemző fázisokból (pete, lárva, báb, kifejlett légy) áll, de a tenyésztőhely jelentősen eltér egymástól. A házi légy lárváinak fejlődéséhez szükséges anyagokat a baromfi, sertés ill. a szarvasmarha trágyája szolgáltatja, míg a szuronyos istálló légy lárvái főleg az etetővályúban fermentálódó takarmánymaradékban fejlődnek.



A fejlődés idejét a környezet hőmérséklete befolyásolja. A házi légy teljes életciklusa 16°C-on 41-51 napot, 35°C-on pedig 8-10 napot vesz igénybe, tehát a meleg istállóban szinte hetente jelennek meg az újabb és újabb generációk. Egy nőstény akár 120 petét is rakhat, tehát ha nem védekezünk ellenük, akkor rövid időn belül a legyek tömegével kell számolnunk az istállóban.



Az istállóban található nagy mennyiségû légy az állatok nyugodt pihenését jelentősen zavarja, ami egyrészt, mint stresszor szerepel, másrészt a hízlalási és tejtermelési eredményeket is jelentősen lerontja. A közvetve okozott kárt a különféle fertőző betegségek átvitelével tudjuk bizonyítani. A kórokozók átvitele megtörténhet a közvetlenül a trágyáról az emberre vagy állatra, illetve a táplálék szennyezése útján. A kórokozók minden csoportjának (vírusok, baktériumok, paraziták, stb.) átvitelét bizonyították már. Bizonyos fertőző állatbetegségektől való mentesítési programok sikerét is veszélyeztetheti az állatok körüli sok légy, de pl. a szalmonellózis felszámolása érdekében is jelentős lehet a légyinvázió csökkentése.



A legyek elleni védekezésben mechanikai, kémiai és biológiai módszereket vethetünk be.



A mechanikai eszközökkel a legyek mennyiségének legalább a 70%-át fel tudnánk számolni. Ilyen lehetőség, pl. a tenyészőhelyek megszüntetése (gyakori trágyaeltávolítás, zárt trágyakezelés, száraz padozat kialakítása, a legyeket vonzó anyagok, -pl. erjedő takarmány- eltávolítása), az ablakok szúnyoghálóval borítása a berepülő legyek ellen, repülő legyek csapdázása (elektromos légyölő vonzó fénykibocsátással).



A kémiai anyagok használata a legelterjedtebb védekezési mód a legyek ellen. A beszerezhető anyagok közül a legtöbbet a kifejlett, repülő legyek ellen alkalmazzák. Egyik formája a csalétkes légyirtó, amelyet a legyek által látogatott felületekre lehet kenni vagy tálcán kihelyezni. A másik lehetőség a légtérbe köd formájában kijuttatott hatóanyag. Ezek szakszerûtlen és folyamatos használata esetén a légypopulációban rezisztencia alakul ki, ami lehetetlenné teszi a szerek további használatát. Újszerû hatóanyagokkal az istállón belüli lárvatenyésző helyeket lehet kezelni és ezzel el lehet érni azt, hogy a lárvák fejlődését megzavarva azokból nem alakul ki légy. Ezzel csökkenthető a kifejlett legyek ellen használatos szerek mennyisége, ami rezisztencia kialakulását késleltetheti.



A biológiai védekezés azon alapszik, hogy a legyek természetes ellenségeivel gyérítjük a számukat. Magyarországon ez a módszer még nem honosodott meg, mivel alkalmazása bonyolultabb az egyszerû kémiai védekezésnél. A természetes ellenségek között ismeretesek apró fürkészdarazsak, amelyek a légybábokat pusztítják, illetve más bogarak, rovarok amelyek a lárvákkal táplálkoznak. A biológiai védekezés során kémiai anyagokat nem szabad használni, mert azzal a légy természetes ellenségeit is kiírtjuk!



A legelőn tartott állatokat támadó vérszívó (Haematobia irritans) és nyalogató (Musca autumnalis) légyfajok ellen az állatokra önthető vagy permetezhető, nem mérgező hatóanyagot tartalmazó szerekkel védekezhetünk. A védekezést tavasszal még a tömegesen megjelenő legyek felfedezése előbb meg kell kezdeni azért, hogy a meleg nyári hónapokban ne szaporodjanak nagyon el. Egy legeltetési idényben kétszer-háromszor kell a kezelést megismételni. A legyek közé tartoznak, de az eltérő fejlődés és védekezési lehetőség miatt nem szorosan ide soroljuk a légylárva fertőzöttséget (légynyüvesség) okozó légyfajok (Wohlfartia, Oestrus, Hypoderma). Ezeknek a lárvái az élősködők, amelyek sebekben, az orr üregében, ill. a hát bőre alatt fejlődnek. A kifejlett legyeknek az állatoktól való távoltartásával (repellens szerek) nem lehet védekezni. Fertőződés esetén az egész szervezetben szétoszló (szisztémásan ható) injekciós készítményekkel 100%-os hatás érhető el.



A szabadban tartott állatokat gyakran támadják a különféle kullancsok. Vérszívásukkal és kórokozók (vírusok, rickettsiák, baktériumok, egysejtû paraziták) átoltásával jelentős egészségkárosodás, termelés csökkenést, esetenként elhullást is előidézhetnek. A szarvasmarhák, lovak és kutyák súlyos megbetegedését okozó, vérsejtekben élősködő Babesia fajokat is kullancsok terjesztik. A vérszívás helyén kiserkent vér olyan légyfajokat is vonz, amelyek légynyüvességet okoznak. A kullancsok fejlődése a szabadban az állatok körül zajlik. Minden fejlődési stádiumuk átalakulásához vér szívására van szükségük, tehát több alkalommal keresik fel táplálkozás céljából az állatokat, amelyeken csak a táplálkozás idején tartózkodnak.



A vérrel telt nőstények több mint egy cm nagyságúak, szabad szemmel jól észrevehetők. A legelő állatokon elsősorban a nyakélen, szügyön, a farok alatt, a tőgyükön, a comb belső felületén és a külső hallójáratban találhatóak.



Mivel a szabadban tartott állatok állandóan ki vannak téve a kullancsok inváziójának, ezért nehéz az ellenük való védekezés szervezése. Azokon a területeken, ahol a kullancsok gyakoriak (endémiás terület) a „higiénikus” legelő (bozótoktól, cserjéktől, magas fûtől mentes) csökkenti az invázió veszélyét. A kullancsok távoltartását ideig-óráig el tudjuk érni repellens, az állatokra permetezhető szerekkel, azonban ennek csak átmeneti hatása van. A melegebb éghajlatú országokban gyakran végzett kullancsölő szeres fürösztésekkel és különféle szintetikus piretroidokkal impregnált füljelzőkkel próbálják a szarvasmarhákat védeni a kullancsok ellen, de tökéletes megoldást még ott sem tudtak kidolgozni.