Magyarországon az állattartás a társadalmi, politikai, gazdasági változások nyomán a ´90-es évek közepére válságba került. A további romlás megakadályozása összetett feladat. Ennek egyik alapvető eleme az állatvédelmi előírások betartása és betartatása, amely az ágazat exportképességének alapfeltétele. Még nem lehet látni, hogy mely „szervek” fogják a körülményeket ellenőrizni, és ezek milyen hatalmat kapnak, de valószínûsíthető, hogy néhány éven belül jelentős befolyásoló tényezővé válnak a gazdálkodásban.



A gazdálkodás eredményességében meghatározó az állattartó telep tartástechnológiájának korszerûsége. Már középtávon számítani kell arra, hogy a nagy élőmunka igényû technológiák versenyhátrányba kerülnek. Új beruházáskor, illetve a telepek korszerûsítésekor tehát oda kell figyelni, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a magas beruházási költségû automatizált technológiák és az alacsony gépesítési szintû rendszerek között.



A korszerû telepek istállóinak épületgépészeti rendszerei (szellőztetés, klimatizáció, takarmánykiosztás, trágyaeltávolítás, fertőtlenítés stb.) módot adnak arra, hogy az élőmunkát csökkentsük. A korszerû építési elvek betartásával, például a megfelelő szigetelések (padozat, fal, mennyezet) beépítésével, jól elhelyezett, és távvezérelt nyílászárókkal stb., az energiaköltségek is ésszerû határon belül tarthatóak.



Ugyanakkor az állatok természetes igényei éppen az ilyen iparszerû technológiákkal ellentétesek. Jó példa erre a telepek és az épületek padozata kialakításának és az ezzel szorosan összefüggő trágyakezelési rendszerének kérdése.



A mai gyakorlatban a tömör padozatos rendszer és a rácspadló rendszer, valamint a kettő között álló félrácsos rendszer.



Padozatos tartás



Az állat elsődleges tartózkodóhelye az istállópadló, ami lehet almozott és alommentes. Az alommentes istállópadló a „szükséges rossz”, hiszen az állatok többsége a puha pihenőhelyet kedveli. Különösen érzékenyek a padló minőségére az intenzív termelésre kitenyésztett fajták. Az állatélettani tulajdonságainak is jól megfelelnek a természetes alapanyagból készített padlók: döngölt agyagpadló, keményfa padló. Szintén hagyományos aljzatok közé sorolhatjuk a téglapadlókat is.



A döngölt agyagpadló kb. 25 cm vastagon készített aljzat, amit általában mélyalmos tehénistállókban, juhhodályokban, lóistálló boxokban alkalmaznak.



Mélyalmos rendszernél agyagpadló esetén a vizelet elvezetéséről gondoskodni nem kell, a vizelet jelentős részét az alom veszi fel a többi rész elszivárog. Itt kezdődnek a környezetvédők kételyei e rendszerrel kapcsolatban, hiszen az elszivárgó folyadékfázis szennyezi a környezetet. Ennek kiküszöbölésére egy vízzáró réteg (agyag vagy beton) és fölötte a csurgalék összegyûjtésére alkalmas szállítóréteg (pl. kavicságy), vagy alagcsövezés ajánlható. Ennek kivitelezése viszont már az iparszerû rendszerek költségeihez fogható. Természetesen a felső agyagpadló karbantartásáról fokozottan gondoskodni kell szemrevételezéssel, javítással, elfertőződés esetén talajcserével. A mélyalom kitermelésekor pedig az agyagréteg felső 10-15 cm-ét is érdemes eltávolítani, és újra kialakítani. Ehhez az építőiparban alkalmazott tömörítő- és döngölőeszközök a legalkalmasabbak.



A keményfa padlók Magyarországon általában az olcsóbb akácfából készülnek. Készülhetnek hagyományos deszkákból, míg pallókból általában a pihenőtérben (sertések) megfelelőek. Ahol az állat intenzívebben mozog, ott inkább kemény fakocka alkalmazása javasolt, például lovak pihenőterében. A deszkapadlók az intenzív terhelést a közlekedő jellegû részeken kevésbé bírják, síkosságuk nehezíti az állatok mozgását.



A téglapadlók élére állított téglából, homokra ágyazva jó teherbírásúak, közepes kopásállóságúak és viszonylag meleg aljzatot biztosítnak az állat számára. Nem szerencsés, bár sok helyen látható, lóistálókban ahol a patkó acélja hamar kikezdi, és disznóólakban ahol a disznók kitúrhatják a megmozdult téglát, és utána az egész padozat gyorsan sorra kerül.



A hagyományos jellegû padlók mellett leggyakrabban használt aljzat az egyszerû beton padló teljes felületen almozva (pl. csirkeól) vagy mérsékelten almozva, ill. almozatlanul. A beton előnye a jó kopásállóság, hátránya, hogy az állat számára, annak anatómiai adottságaitól függően, túl rideg- kemény, valamint alom nélkül hideg felületet ad. Így táptalaja a különféle csülökbetegségeknek, lábszerkezet-károsodásoknak.



A betonpadló felületi kivitelezésére (levében simított padló, cementsimítás) nagy gondot kell fordítani, hiszen az állati vizelet, de különösen a fejésnél keletkezett tejsav a rosszul kezelt felületen beszivárogva a betonpadló morzsolódását, tönkremenetelét eredményezheti. Ugyancsak gondot jelenthetnek, bár ma már egyre inkább háttérbe szorulnak a környezetbarát termékek mellett, az agresszív tisztító- és fertőtlenítőszerek. Ezért különösen a fejőházakban szükséges saválló burkolat készítése vagy betonfelület készítése esetén ajánlatos szulfátálló cement használata. Azt viszont mindenképpen szem előtt kell tartani, hogy a fejőházakban a fokozott higiéniai igények miatt szinte állandóan nedves a környezet, és ez fokozottabb igénybevételt jelent az épületszerkezetekre.



Itt kell megjegyezni, hogy egyre inkább érdemes szétnézni a tisztító- és fertőtlenítőszer piacon. Sorra jelennek meg a korszerû, koncentrált szerek, amelyek ráadásul biológiailag lebomlanak. Ezek alkalmazásával megszûnik a hígfázis és a tisztítóvíz külön kezelésének elvben kötelező, de ritkán betartott, külön kezelendősége miatti lelki válság (és a bírságra betervezett keret - egy része - is kikerülhet a költségvetésből).



Mindenfajta tömör padló, így a betonpadló készítésénél is gondolni kell a megfelelő lejtések (1,5-3,0%-os lejtés) képzésére, folyókák, összefolyók beépítésére. Alom használata esetén kettős szûrővel ellátott trágyalé-összefolyót kell alkalmazni, amely időszakonként könnyen tisztítható.



A betonfelület ridegségét, negatív hőszigetelési tulajdonságát különböző anyagú szigetelőrétegek használatával csökkenthetjük. Az régebben ez az alsó hordozórétegre terített 5-8 cm vastagságú salakréteg volt, ma már előtérbe kerültek a lépésálló szigetelőhabok és a szálas szigetelőpaplanok. A szigetelőréteget érdemes átnedvesedés ellen fóliával burkolni.



Alommentes tömör padló használata esetén talán az egyik legmegbízhatóbb padlóburkolat a betonaljzatra terített aszfalt. Az aszfalt rugalmasságot biztosít, viszonylag meleg, mivel hézagmentes jól tisztítható, fertőtleníthető, tartós burkolt. Jól kivitelezve kevés karbantartást igényel. Az aszfalt hátránya, hogy kivitelezése speciális gépeket, és szakértelmet igényel, valamint, hogy hőre, akár a fekvő állat testhőjére is, deformálódik, megnehezítve a tisztítást és a trágyaeltávolítást.



Igényesebb alommentes padlófelületet biztosítanak a különböző gyártmányú mûanyag, mûgyanta és gumifelületek.



Ezeket a padlóanyagokat csak jó minőségû, speciálisan egy-egy állat igényére kifejlesztett anyagból, gondos kivitelezéssel érdemes készíteni. Ezek a 2-5 cm-es rétegvastagságban felhordott anyagok nagyon előnyös tulajdonságokkal rendelkeznek (rossz hővezetés, kopásálló, saválló, tömör, hézagmentes bevonat képezhető belőle), de hátrányuk az áruk és a kivitelezés komplikáltsága.



Az almozás problémái



Az alomanyag lehet szalma, forgács, fûrészpor, kukoricaszár. Hazánkban általában a szalma a legelterjedtebb alomanyag, a csirkehizlalásnál pedig a faforgácsot és a fûrészport alkalmazzák. A kukoricaszár teljesen háttérbe szorult (kisgazdaságok), mivel betakarításának gépesítése nem megoldott. Vizsgáljuk tehát a gabonaszalmát.



A szalma előállítása (bálázása, beszállítása, tárolása) technikailag megoldott, jól gépesített, de ennek ellenére jelentős munkaerőt köt le éppen az aratás idő alatt.



A telepi kezelés, az egészséges állapotban való megőrzés, odafigyelést igényel.



A felhasználáskor a kiosztás szintén gépesíthető (teleszkópos rakodók, bálabontók, kiosztók), de ez nagy odafigyelést és jelentős gépberuházást feltételez. (Csak azokat a mindenbe beleakadó, eltéphetetlen és elpusztíthatatlan bálamadzagokat tudnám már feledni).



A keletkező almos szervestrágya kezelése már komolyabb probléma, de ez nem ennek a cikknek a témaköre. A padozat megválasztásánál viszont figyelembe kell venni, hogy a kitrágyázás jelentős élőmunka igényû feladat, a tárolás EU-s követelményei is olyan jelentős beruházást igényelnek, mint a hígtrágyakezelés technológiája.



Félrács és rácspadló

Az „iparszerû” állattartás vívmányai a könnyen tisztítható, higiénikusan tartható rácspadozatok, majd az állatok kényelme érdekében a két alapvető technika ötvözeteként megjelent félrács padozatok. Ezeknél az állatok tömör padozaton állnak, míg a mozgástér és a trágyázás rácsra történik, amely a rácspadlónak megfelelően tisztítható.



A különböző hézagos rácspadlók, igényes aljzatszerkezetek speciális kiképzésûek. A rácselemek járófelületének szélessége, a köztük lévő hézagok méretei függnek az állatok fajtájától, az állatok korától, tömegétől. A rácspadló készülhet fémből, betonból, fából, mûanyagból. Az egységek lehetnek önhordóak, vagy keretbe illesztett kivitelûek. A rácsok keresztmetszete: trapéz, U vagy T-szelvény. (1. táblázat).

Az öntisztuló képesség az aktív felület, más szóval a rés - fedett rész arányának függvénye. Az aktív felületet a rácspadló anyaga eleve meghatározza. Öntöttvas esetén ez 50-55 %, mûanyag esetén 35-50 %, míg a (hizlaldában, kocaszálláson és kanszálláson használt) vasbeton rácselemeknél 20-30 %. Például a sertés hizlalás esetében az optimális férőhelyszükséglet 1,0-1,2 m2, ebből 0,6-0,8 m2 tömör padozat. Teljes rácspadozatú rekeszek alkalmazásakor is biztosítani kell a legalább 1 m2/egyed alapterületet. A bordázat szélessége 8 - 12 cm, a rácshézag 20 - 25 mm. Fontos, hogy a padozat hibátlan legyen. A tenyészkansüldők nevelésekor egyedenként 1,5 -1,7 m2 alapterületet kell biztosítani, ezen belül 0,4 -0,4 m2 trágyázótérrel számolunk.



Bár a rácspadló nem természetes állapot az állatok számára, a gyártók technikai fejlesztésének köszönhetően a mai korszerû rácspadlók mindenben megfelelnek az állategészségügyi igényeknek. Az állatok lábszerkezetére, felfekvő felületeire gyakorolt káros hatások teljesen megszûntek.



A rácspadlós rendszer előnye, a megfelelő higiéniai állapot fenntartása, a levegőnél nehezebb gázok nem az állatok életterében gyûlnek össze, könnyen tisztítható, gyorsan szárad, és jól automatizálható.



A rendszer hátránya a beruházási költsége, ami a hagyományos rendszer sokszorosa lehet. A következő, már-már történelmi időkig visszanyúló probléma, a rácspadló alatt összegyûlő hígtrágya kezelése. A hetvenes évek végén adoptált technológia rendszerekből ugyanis éppen ezt nem vette meg a disztribútor. Így a korszerû, óriási, a szocialista mezőgazdaság büszkeségét képező iparszerû állattenyésztő telepek lassan bûzlő szikkasztótavakkal vették magukat körül. Megkezdődött a hígtrágyával való öntözés és más egyéb látszattevékenység a hígtrágya eltüntetésére, több - kevesebb sikerrel. Az idén életbe lépő Európai Uniós szerződésben ugyan halasztást kaptunk 2005-ig, de akkor várhatóan komolyan fogják venni a trágyakezelés környezetre gyakorolt negatív hatásait. Itt szivárgásmentes, kettősfalú tárolókról, szilárd és hígfázis szétválasztásáról, majd külön-külön kezeléséről van szó. A hígfázist biológiai tisztítás után lehet a természetbe visszajutatni.



A félrácspadlós rendszereknél, mint már említettem az állatok tömör padozaton állnak, míg a mozgástér és a trágyázás rácsra történik, amely a rácspadlónak megfelelően tisztítható. A pihenőrészre ugyanazok vonatkoznak, mint amit a tömör padozat esetében taglaltam. Tehát a kényelmes, természetes állás, jó hőtárolási képesség, tisztíthatóság és strapabíró kivitel. Viszont itt a tömör padlóra legritkább esetekben kerül alom, hiszen az a hígtrágya rendszer végét jelentené. A trágyatér rácsos kivitele ugyanis a rácspadló előnyeit adja a rendszerhez. A vízöblítés kényelmét, gyorsaságát és higiénikusságát.

Mint látható a padozat megválasztás, annak kialakítása döntően befolyásolja az állattartó telepek üzemeltetését, tehát igazán kardinális kérdés. Komoly mérlegelés után lehet csak eldönteni, hogy hosszú távon mi lesz olcsóbb, és ezzel a jövedelmezőséget mi támogatja jobban, az automatizálás egy magasabb induló költségvetésû beruházással (amit esetleg az állam jobban támogat), vagy az alacsonyabb beruházási-, de magasabb üzembetartási költségû hagyományos telep.