Júliusi Hírmix

Agro Napló
Biatorbágy, 2014. június 24. – Az AGCO tagvállalata, a GSI gabonatároló, anyagmozgató, illetve baromfi- és sertéstenyésztéshez szükséges rendszerek gyártására specializálódott és Európában elsőként hazánkban, Biatorbágyon létesítettek gyárat. A cég nemzetközi és hazai vezetői az AmCham képviselőinek jelenlétében avatták fel a csarnokot.
A 670 millió forintos beruházással a tervek szerint 125 munkahelyet hoznak létre, számos hazai anyagbeszállítóval dolgoznak együtt és három régióba, főként a közeli export piacokra termelnek majd.

A 670 millió forint értékű beruházást az EAME (Európa, Afrika, Közel-Kelet) régió növekedése hívta életre. A mezőgazdasági szektor – ezen belül a gabona, baromfi és sertés ágazat – bővülésével a többszázezer tonna kapacitással rendelkező gabonatároló rendszerekhez kapcsolódó anyagmozgató berendezések gyártását és felépítését most az észak-amerikai központból Magyarországra helyezhetik át.

„Biatorbágy mellett szólt a központi lokáció, hiszen legfontosabb export piacaink a régión belül Ukrajna, Oroszország és a környező országok, de magyarországi partnereknek is egyedileg tervezünk és szállítunk majd gabonamozgatáshoz használt emelő- és szállítószalag rendszereket” – nyilatkozta Jason Colwell, a GSI Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Emellett az infrastruktúra, valamint a logisztikai és befektetési szempontok, de a megfelelő gyárépület is adott volt – tette hozzá –, további fontos tényezőként a szakképzett munkaerő és a helyi beszerzési lehetőségek is támogatták a döntést.

 Bővebben: www.agronaplo.hu/termekinformaciok

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Tojásból nem lesz hiány!

Tojásból nem lesz hiány!

Az Ukrajnában zajló háború ellenére várhatóan a jövőben sem lesz hiány hazánkban tojásból. A takarmányárak ugrásszerű növekedése ugyan csökkenti az ár...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?