A takarmány alapanyagainak összeválogatásakor szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy a takarmányozás színvonala jelentősen befolyásolja a termelés gazdaságosságát, hiszen a baromfiágazat összes költségének 60-65 %-át takarmányköltségek teszik ki. A broilercsirke előállítás hatékonyságát és gazdaságosságát az etetett takarmányok energia, fehérje és aminosav tartalma, valamint ezek egymáshoz viszonyított aránya határozza meg. A nem megfelelő energia- és fehérjeellátás hatására csökken a testtömeg-gyarapodás, romlik a takarmányértékesítés, a vágási súly eléréséhez növelni kell a nevelésben eltöltött napok számát, tehát a termelés gazdaságossága csökken. A baromfitakarmányok összeállításakor ezért alapvető követelmény, hogy az állat korának megfelelő táplálóanyag-tartalmú takarmánnyal etessük a madarakat. A hiányos tápanyagszintû tápok esetében általában igaz, hogy az olcsóbb lesz a drágább, hiszen a madarak több takarmányt fogyasztanak, és a fehérjebeépítéssel szemben a zsírlerakódás fokozódik, tehát romlik a termék minősége.
A termelés jövedelmezőségét a takarmányozás színvonalán kívül a tartási körülmények is befolyásolják. Fontos, hogy olyan környezetet biztosítsunk az állatok számára, amely az igényeikhez legjobban alkalmazkodik, és amely a genetikai potenciál legmagasabb kihasználását teszi lehetővé. Hatékony termelés csak az állatok megfelelő elhelyezésével, a hőmérséklet, a szellőztetés és a megvilágítás összehangolt szabályozásával érhető el.
Az élő szervezet valamennyi életfolyamata energia felhasználással jár. Az állati szervezet a létfenntartáshoz és a termeléshez szükséges energiát a takarmányból fedezi. A felvett takarmányenergia részben az állati szervezet hőháztartásának fenntartására, az állati termékek előállítására és reprodukcióra használódik fel, másik része pedig kihasználatlanul távozik a szervezetből. Az állati szervezetbe beépített, a termékképzéshez felhasznált, valamint a szervezetből hőveszteség formájában, illetve vizelettel és bélsárral távozó energia összege megegyezik az elfogyasztott takarmány energiatartalmával. A takarmányok alkotórészei közül az elsődleges energiahordozók a szénhidrátok és a zsírok, de az állati szervezet képes a fehérjéből is energiát előállítani. A zsírok, szénhidrátok bruttó energiája az állatban elméletileg teljes mértékben hasznosul, míg a fehérjének egy része lebomlik és anyagcsere bomlástermékként kiürül.
A fiatal csirkéknek igen nagy a növekedési ütemük: két hét alatt tízszeresére növelik kelési testtömegüket. A későbbiekben a kor előrehaladtával csökken a fejlődés üteme, de a hizlalás utolsó heteiben is 20-30 % -kal növelik a testtömegüket. Ehhez a növekedéshez kezdetben sok fehérjét és kevés zsírt építenek be a szervezetükbe: 3-4 hetes korig a fehérjebeépülés 3-4-szerese a zsírénak, majd a hízlalás végén fordítottá válik ez az arány. Takarmányozási oldalról ezt a fejlődési ütemet növekvő energiaszinttel, valamint csökkenő fehérjeszinttel kell kielégíteni. Az életkor előrehaladtával és a testsúly növekedésével a takarmányértékesítés folyamatosan romlik, azonban a takarmány energiatartalma is befolyásolja azt, sőt a baromfi takarmányfelvétele és értékesítése leginkább a tápok energiatartalmától függ. Alacsony energiatartalmú takarmányból többet, magas energiatartalmúból kevesebbet fogyasztanak és azt jobban is értékesítik. A broilercsirkék takarmányfelvételüket képesek bizonyos mértékig növelni akkor, ha takarmányuk energiatartalmát csökkentjük. A túl alacsony energiatartalmú tápból azonban a csibe fizikailag képtelen annyit felvenni, hogy energiaigényét kielégítse. Ezen felül, ha a takarmány energiatartalma kisebb az igényeltnél, csak kevesebb, a rendelkezésre álló energiával arányos mennyiségû fehérje épül be. A hiányos fehérjebeépülés következtében lassul a testtömeggyarapodás és romlik a fajlagos takarmányfelhasználás. A fehérje többi része csak mint energiaforrás hasznosul. Magasabb energiaszintû tápsorokkal etetett állományok, mind az indító, mind a hizlaló fázisban jóval magasabb súlygyarapodást érnek el, mint az alacsonyabb energiaszintû tápokkal. Forgács (1996) által végzett kísérlet alapján 0,1 MJ energianövelés 0,03 kg/kg javulást eredményezett a fajlagos takarmány-felhasználásban. Túlzottan nagy energiatartalmú takarmányból azonban már olyan kis mennyiség is elegendő az energiaigény fedezésére, hogy abból a növekedés szempontjából alapvető fontosságú fehérjét nem tudják kellő mennyiségben felvenni. Tehát látható, hogy a túl magas és a túl alacsony energiaszint egyaránt negatívan befolyásolja a termelés gazdaságosságát.
Mindezeken túl a takarmányok energiatartalma az egyik legfontosabb befolyásoló tényezője a vágott csirkében található hasüregi és bőralatti zsír mennyiségének. A tápok nagy energia tartalmának elzsírosodást kiváltó hatása van, de ez az optimális energia-fehérje aránnyal, a fehérje megfelelő mennyiségével és az egyes aminosavak optimális arányával mérsékelhető.
A baromfi takarmányozásában a zsírkiegészítésnek meleg környezeti hőmérsékleten különösen nagy jelentősége van. Melegben az állatok étvágya csökken, s a szükséges mennyiségû tápanyaghoz csak koncentráltabb energiatartalmú takarmány elfogyasztásával jut az állat.
A broilercsirke nagy növekedési erélyéből következően nemcsak az energia-, hanem a fehérjeszükséglete is jelentős. A fehérjeellátás mértéke, annak optimális, vagy elégtelen szintje kihat a növekedésre, a tollasodásra, a takarmányértékesítésre, a fehérjehasznosításra, az állatok viselkedésére és ellenállóképességére is.
A takarmányfehérjék elsődleges feladata, hogy az állatok fehérje-, illetve aminosav-szükségletét kielégítsék. Az állati fehérjéket mindössze 20 aminosav építi fel. Az állatok csak aminosavakból tudnak fehérjét építeni, ezért a szervezet az aminosavakat elsősorban a fehérjeszintézishez hasznosítja. A szükséges aminosavak egy részét képes szintetizálni (nem esszenciális aminosavak), de vannak olyanok is, amelyeket feltétlenül a takarmányban kell megkapnia, ezek a létfontosságú (esszenciális) aminosavak. A szükséges aminosavakat megfelelő mennyiségben és kiegyensúlyozott összetételben, egyszerre kell nyújtani a takarmányban, mert a hiány és a felesleg is káros az állat számára. Mivel az aminosavak hasznosítását, a fehérje beépítést mindig a legkisebb mennyiségben jelenlévő aminosav limitálja, ezért az aminosav arányra nagy figyelmet kell fordítani. Fehérjehiányos takarmányozás következtében az állatok visszamaradnak a fejlődésben, és minél fiatalabb az állat a fehérjehiány annál nagyobb mértékben tudja gátolni a növekedést. Az állatok nem szívesen mozognak, könnyebben megbetegszenek, megváltozik a vérplazma fehérjéinek mennyisége és összetétele, étvágytalanság, hasmenés, tollképződési zavarok léphetnek fel. Ha a takarmány a szükségesnél több fehérjét tartalmaz, vagy ha az aminosav-összetétele kiegyensúlyozatlan, akkor az állat az aminosavakat energiaforrásként is képes hasznosítani. Azonos körülmények között a metionintartalom növelése a termelési mutatók emelkedését vonja maga után, de mivel az összefüggés nem lineáris, ezért a gazdaságosság gátat szab az ipari úton előállított metionin felhasználásának. A fehérjeértékesülést az aminosavak módosulatai is befolyásolják (L, D). Az állatok általában (a metionint kivéve) csak az aminosavak L-optikai formáját tudják hasznosítani.
A fehérjeértékesülést befolyásoló tényező az esszenciális és nem esszenciális aminosavak aránya. Az esszenciális aminosavakat a madaraknak a takarmányban kell megkapniuk, míg a nem esszenciális aminosavakat az állati szervezet is elő tudja állítani. Ha nem áll az állat rendelkezésére elegendő nem esszenciális aminosav, akkor a hiánnyal megegyező arányban az esszenciális aminosavból is kevesebb épül be. Az NRC az optimális esszenciális és nem esszenciális aminosav arányt 1:1,3 és 1:1,35 között jelölte meg.
A fehérjék hasznosulását meghatározó tényező még a fehérje-energia arány. A fehérjebeépítés energiaigényes folyamat. A madarak csak akkor képesek hasznosítani a fehérjét, ha elegendő energiához jutnak, hiszen 1 gramm fehérje beépítéséhez 7,8 kcal energia szükséges. Ha a takarmány energiatartalma kisebb a szükségesnél, akkor kevesebb, a rendelkezésre álló energiával arányos mennyiségû fehérje épül be. A fehérje ilyenkor energiaforrásként hasznosul. Abban az esetben, ha a takarmány energiatartalma meghaladja a szükségletet fokozódik az állat elzsírosodása. A másik oldalról megközelítve, a lizintartalom csökkenése, illetve a tápok energia:lizin arányának tágulása fokozza a hasüregi és a bőralatti zsírlerakódást, ebből következik, hogy a broilertápok zsírdúsítása fokozza a lizinkiegészítés iránti igényt. Ha a takarmány a szükségesnél sokkal több fehérjét tartalmaz, akkor felborulhat az aminosav egyensúly, és aminosav toxicitás léphet fel. A fehérjeszint, valamint a metionin, és a lizin mennyiségének növelése a tápban egy bizonyos mértékig javítja a csirkék súlygyarapodását és takarmányértékesítését, de az optimális érték feletti adagolása már előnytelen.
A takarmányok összetételét egyrészt a törvényi szabályozás, másrészt közvetett úton a feldolgozókon keresztül a felvásárlók is befolyásolják, ami általában még keményebb megszigorítást jelent. Többek között ez az oka annak, hogy egyre többen kényszerülnek halliszt nélküli, azaz vegetáriánus, illetve antibiotikum típusú hozamfokozók nélküli takarmányok etetésére. Vegetáriánus tápok etetése során a legszembetûnőbb probléma az alom minőségének gyorsabb romlása. Ennek kiküszöbölésére két megoldás adódik, mégpedig a szellőztetés és a fûtés intenzitásának fokozása, illetve a gyakoribb felülalmozás, hiszen a kiváltó okot, a madarak hígabb bélsarát, orvosolni egyelőre nem lehet. A hígabb bélsár annak köszönhető, hogy a vegetáriánus tápokban az extrahált szójadara és a full-fat szója aránya magasabb a hallisztes tápokhoz képest, ezért ezen tápok káliumtartalom több, ami miatt a madarak vízfogyasztása megemelkedik. Bár mindkét módszer (szellőztetés+fûtés, felülalmozás) plussz költségeket jelent a hízlalás során, ez mégis jóval kevesebb, mint a rossz alom következtében jelentkező problémák (magas ammónia koncentráció, különböző állategészségügyi és lábproblémák, vágóhídi leminősítés, stb.) okozta kiesés. A vegetáriánus tápsorral elért eredmények valamivel elmaradhatnak az állati fehérjék felhasználásával készült tápsorokkal elérhető hízlalási mutatóktól, de a tartástechnológiában leírtak pontos betartása esetén ez a különbség nem jelentős.
A beltartalmi tényezőkön túl a termelés gazdaságosságát a tápok fizikai állapota is befolyásolja. Napjainkban az intenzív broilerhízlalás elképzelhetetlen granulált takarmány nélkül. A granulált tápok előnye a dercés takarmányokkal szemben, hogy a gőzölés hatására lejátszódó zselatinizáció javítja a keményítő emészthetőségét. A nagyobb tömörség miatt nő a takarmányfelvétel, kisebb belőle a szórási veszteség. Javul a takarmány mikrobiológiai állapota, csökken az összcsíraszám. Mindezek az előnyök 10-15 %-kal nagyobb testtömeg-gyarapodást és 5-10 %-kal kedvezőbb takarmányhasznosítást eredményez.
A 60-as évek óta a takarmányok szinte elválaszthatatlan részét képezték az antibiotikum típusú hozamfokozók. Felhasználásuk célja a nagyobb napi súlygyarapodás, jobb takarmányértékesítés, kisebb elhullás, egyenletesebb állomány és mindezeken keresztül a nagyobb nyereség elérése volt. A cél évek, évtizedek óta változatlan, azonban a felhasználható készítmények száma fokozatosan csökkent. A folyamatosan szigorodó szabályozás eredményeként ma hazánkban csak a flavofoszfolipol (Flavomycin) és az avilamycin (Maxus) használata engedélyezett. Bár törvényileg ezek a hozamfokozók 2006-ig még az EU-ban is a takarmány részét képezhetnék, a vágóhidak csak azokat az állatokat veszik át, amelyek életük során nem kaptak antibiotikum hatású hozamfokozót tartalmazó takarmányt. A termelők természetesen nem kívánnak rosszabb eredményekkel gazdálkodni, így a korábbi eredmények fenntartása érdekében az antibiotikumok helyett újabb alternatívák jelentek meg a piacon (prebiotikumok, probiotikumok, szerves savak, enzimek, eszenciális olajok, immunstimulálók, növényi kivonatok). Ezekkel a készítményekkel szembeni elsődleges követelmény, hogy hasonló termelési eredményeket lehessen velük elérni, mint az antibiotikumokkal és ezzel együtt állatra, emberre és környezetre ne legyenek veszélyesek; mindezeken túl azonban a legfontosabb, hogy költséghatékonyak legyenek. Pillanatnyilag ez utóbbi tûnik a legnehezebb feladatnak, hiszen a legtöbb készítmény azonos hozam mellett tápszinten drágább, vagy nem tud olyan hozamot produkálni, mint az antibiotikumok,
Látható tehát, hogy a takarmányozáson belül sok tényező befolyásolhatja a termelés gazdaságosságát. A termelés során azonban szem előtt kell tartani, hogy a megfelelő takarmány etetése nem nyújt elegendő biztosítékot a sikeres hizlaláshoz, a nyereség realizálásához elengedhetetlen az előírt tartástechnológia és a higiéniás rendszabályok betartása.
Balogh Anita Patrícia- Tóth Szabolcs
