A növényfajták (hibridek) genetikailag meghatározott értékmérő tulajdonságai a változatos környezeti hatások és eltérő termesztéstechnológiai körülmények kölcsönhatásaként realizálódnak. Az előzőekből következően az osztrák és a magyar napraforgó-termések közötti különbségek elvileg a fajtahasználati különbségekből, az eltérő termőhelyi adottságokból, vagy a különböző termesztéstechnológiai színvonalból adódhatnak.





A fajtahasználat szerepe:



A „biológiai alapok” a fajta jelentősége közismert. A fajtaismeret a legkönnyebben megtérülő befektetés, mivel a termelési költségek a fajtán keresztül realizálódnak. A fajtamegválasztás ezért a legfontosabb agronómiai és ökonómiai döntések egyike. A fajta meghatározó szerepének ellenére, a hazai és az osztrák fajtahasználat ismeretében kijelenthetjük, hogy a két ország terméseredményei közötti különbségek nem a fajtahasználatból erednek.



Az Ausztriai napraforgó termelők a vetésterületük 60%-án a Magyarországon is minősített korai éréscsoportba tartozó Alzan hibridet, a terület 20%-án az ugyancsak korai, a hazai termelők által jól ismert Alexandrát termelik. A 2002. évi OMMI napraforgó fajtaösszehasonlító kísérleti sorban az Alexandra 3,5 t/ha kaszatterméssel és 1547 kg/ha olajterméssel a 3. helyen míg az Alzan a 3,19 t/ha kaszat- és 1423 kg/ha olajterméssel a 15. helyen szerepelt.



Az OMMI kísérleti eredmények azt sugallják, hogy valójában még a tőlünk magasabb osztrák terméseredményekkel sincsenek a minősített hibridek potenciális termőképességei kihasználva.



Az előzőek alapján nem lehet vitás, hogy a hazai szinte zavarba ejtően nagy hibrid választék (116 hibrid és 3 szabadelvirágzású fajta) kielégíti a különböző hasznosítási céllal, és az eltérő környezeti és agronómiai szituációkkal kapcsolatos igényeket. A bőséges választék mellett kielégítő, és korrekt a fajtahasználattal kapcsolatos információ is. Az OMMI is, és a Nemesítő-házak is sokat tesznek azért, hogy részint a kiadványokon másrészt a fajtabemutatókon keresztül a legfontosabb értékmérő tulajdonságokkal kapcsolatos információk eljussanak a termelőkhöz. A hibridek (fajták) megválasztásánál a következő értékmérő tulajdonságok ismeretére van szükség: termőképesség, olajtartalom, betegségrezisztencia, szárazságtûrő képesség, tenyészidő hosszúság, állománykiegyenlítettség, alkalmazkodó képesség, szárszilárdság, kiegyenlítettség.



A hibridek morfológiai tulajdonságai (szármagasság, szármagasság kiegyenlítettség, a tányérállása stb.) fontos összefüggésben vannak az alapvető agronómiai és élettani tulajdonságokkal, mint pl.: a sûríthetőség, a megtermékenyülési rendellenességek gyakorisága, szárazságtûrő képesség, az alapvető rizikófázis hosszúsága, és a betakaríthatósággal. A termelők ezért joggal igényesek az állomány kiegyenlítettségére, hiszen ez a termésbiztonság egyik alapfeltétele. A kiegyenlítetlen szármagasságú állományt a szükségesnél alacsonyabb tarlóval, nagyobb betakarítási veszteséggel, és szárítási költséggel lehet csak betakarítani. Az állomány kiegyenlítettlenség különösen nagy hátránya, az alapvető rizikófázis a -fiziológiai érettség és a technológiai érettség közötti időszak- hosszának megnövekedése. A csapadékos betakarítási periódusú évjáratokban, a gombabetegségek növekvő fertőzési nyomása miatt, a hosszú rizikófázisú (lassú vízleadó-képességû) hibridek termésének akár 30-40 %-a is veszendőbe mehet.



Voltaképpen az előzőek miatt növekedett meg az utóbbi években a koraiság jelentősége is. A korábbi szabadelvirágzású napraforgó fajták többségének akár 170 napot is elérő tenyészidejéhez képest, a mai modern hibridek lényegesen rövidebb tenyészidejûek. A 2002. évi OMMI vizsgálatokban az „igenkorai” hibridek 120-125, a „koraiak” 120-126, míg a „középérésû” csoport tagjai 123-128 nap tenyészidővel jellemezhetők. Az aszályos években sajnos a különböző éréscsoportba tartozó hibridek az eltérő éréscsoportba tartozó búzákhoz hasonlóan „összeérnek”. Kedvező vízellátottságú években az „igenkorai” éréscsoport tagjai rendszerint 113-116, a „koraiak” 116-122, míg a „középérésûek” 123-128 nap tenyészidejûek. A belvizes területek kései vethetősége, az esetleges másodvetésként történő termelés, valamint a rizikófázis idejének csökkentése miatt (a csapadékos ősz Botrytis fertőzéseinek elkerülése) igény van a „szuperkorai” 95-114 napos tenyészidejû hibridekre is. A tenyészidő pozitív összefüggésben van a szármagassággal és a termőképességgel. A magasabb és későbbi érésû hibridek általában bőtermőbbek, de a kisebb termetû rövidebb tenyészidejû hibrideknél a terméskülönbség tőszámsûrítéssel kompenzálható.



A termésbiztonság különlegesen fontos eleme a betegségrezisztencia. A termelők a jó szántóföldi rezisztenciával rendelkező hibrideket igénylik, elsősorban a peronoszpóra, a fehérpenészes tő-szár- és tányérrothadás, a barna szárkorhadás (Diaphorte), a szürkepenész, és a napraforgó rozsda vonatkozásában. A peronoszpóra elleni rezisztencia a fajtaminősítés alapvető kritériuma. Az újabb rasszok elleni gének beépítését a hazai napraforgó nemesítés vezető intézményében a GK KHT-ben a francia Maïsadour nevû céggel közös programban a Masaï és Macha hibridekben már sikerrel megoldották.



A szklerociózis elleni rezisztencia kialakítása, a szártő, a szár és a tányér eltérő génikus determinációja, valamint az ellenállóság és az olajtartalom negatív korrelációja miatt bonyolultabb nemesítési feladat, de a már sokat bizonyított magyar nemesítők erről a lehetőségről sem mondanak le. Az előzőekhez hasonló problémák miatt a bőtermő és egyben Diaphorte elleni rezisztenciával rendelkező hibridek kialakítása is várat magára.



A kártétel mértéke a hibridek és a folyton változó kártevők genetikai konstitúciójától, és a környezeti tényezők bonyolult kölcsönhatásától függ. A kórokozók ugyan különböző fenofázisokban támadhatnak, de a legnagyobb kártétel a már korábban említett „rizikófázisban”, a virágzás végétől a technikai érésig tartó szakaszban várhatjuk. Ez a körülmény egyben a prevenció lehetőségét is megszabja, részint a (korai) hibridek kiválasztásával, másrészt a rizikófázis hosszát csökkentő defóliálás időpontjának időzítésében rejlő lehetőségekkel



A hibridek termőképességéről az OMMI éves közleményei adnak hiteles felvilágosítást. Mivel ezek az adatok minden érdeklődő számára hozzáférhetőek a 2. táblázatban, csak az elmúlt évi fajtasorrend első helyeit elfoglaló hibridekről teszünk említést.

A 2. táblázat adataiból úgy tûnik, hogy a legnagyobb kaszat és olajtermések, a korai éréscsoportba tartozó hibridekkel érhetőek el. Az igen korai hibridek a kisebb genetikai potenciáljuk, a középérésûek pedig vélhetően a hosszabb rizikófázis miatti nagyobb betakarítási veszteségek miatt vannak hátrányosabb helyzetben. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az igenkorai és a középérésû csoportnak ne lenne igen komoly szerepe a fajtakiválasztásban. Az előbbiek nélkülözhetetlenek, abban az esetben, pl. ha az elővetemény helyzet miatt már augusztusban betakarításra érett hibridre van szükségünk, a középérésû csoport tagjai pedig egyes speciális értékmérő tulajdonságaik (pl.: a Masï kiváló peronoszpóra rezisztenciája) miatt.



A 2. táblázatban fel nem tüntetett, de az OMMI közleményekben szereplő minősített fajták mindegyike alkalmas lehet a magyarországi termesztésre. A tényleges fajtamegválasztás során célszerû a termőhely ökológiai körzetéhez hasonló kísérleti helyek, illetve fajtabemutatók terméseredményei alapján dönteni.



Az ökológiai környezet szerepe:



A talaj és a klímaviszonyoknak a termésmennyiségre és a termés minőségre gyakorolt hatása közismert. Nyilvánvaló, hogy a napraforgó esetében is annak a közvélekedésben megfogalmazott szárazságtûrő képessége ellenére, a legfőbb termést limitáló tényező a csapadék mennyiség. Az sem lehet kétséges, hogy értelmetlen dolog a napraforgót a talaj iránt igénytelen növénynek tekinteni. Nem nehéz belátni, hogy a legnagyobb termések, jó búzatalajokon, azokban a kiegyenlített csapadék ellátottságú évjáratokban érhetőek el, amikor a virágzás előtti és az azt követő két hétben a napraforgó nem szenved vízhiányban. Az Ausztriai napraforgó termesztéssel foglalkozó termőhelyek ismeretében, a körülmények részletes elemzése nélkül is kijelenthetjük, hogy a termésátlagokban meglévő különbségek nem termőhely hatásból származnak.





A termesztéstechnológia szerepe:



Az előzőek után nyilvánvaló, hogy a terméskülönbségek okai elemi termesztéstechnológiai különbségekben keresendők. A hazai megfigyeléseim és néhány osztrák gazdával történt több éves együttmûködésem alapján állíthatom hogy a lényeges terméseredményt meghatározó különbségek, a vetéstechnológiával, a növényvédelemmel, és a betakarítással kapcsolatosak. Jelen közleményünkben csupán a vetéstechnológiai hiányosságainkra utalok. Az osztrák gazdák többsége megtanulta, hogy a napraforgó kifejezetten érzékeny nem csak a tenyészterület nagyságára, hanem a tenyészterület alakjára is. A magyar termelők egy része sajnos még nem vette tudomásul, hogy a napraforgó tényleges vízigényéről a tőszám adatok ismerete nélkül, még vélekedni sem lehet. Ez azt jelenti, hogy évről-évre találhatunk a túlsûrítés miatt, vízhiánytól szenvedő állományokat. A napraforgó nemcsak állomány méretekben, de a sorokon belüli néhány tő együtteseként is érzékenyen reagál a túlsûrítésre. Nem nehéz megfigyelni, hogy a sorokon belül azok az egyedek nyúrgulnak fel, és hoznak kis átmérőjû, a centrális részen csak léha kaszatokat tartalmazó tányért, amelyek közelebb, mint 15-20 cm-re vannak egymáshoz. Alapvető probléma, hogy nem ismerjük a talajaink kora tavaszi vízkészletét, jóllehet hibridenkénti eltéréssel a tényleges vízellátottsági adatokhoz kellene a tőszámot igazítani. Alig-alig találunk Magyarországon olyan vízellátottságú termőhelyeket, amelyek a 60000 körüli, vagy a fölötti tőszámot- akár a rövidszárú, jobban sûríthető hibridekből is- képesek lennének felnevelni. Ezzel szemben az ország valamennyi termőtáján találkozhatunk mesterséges aszályhelyzetnek kitett, túlsûrített napraforgó állományokkal.



A termésmennyiséget meghatározó egyéb technológiai elemek szerepére a későbbiekben visszatérünk.

Forrás:

1. OMMI (2002): Napraforgó. Leíró fajtajegyzék. OMMI és FVM kiadványa, Budapest 2002.



2. Pálvölgyi L. (2002): Bővülő napraforgó fajtaválaszték. Gabonakutató Híradó. Kutatás+Marketing. Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság lapja. 16. évfolyam 1. szám. 3-4. p.





Dr. habil Pocsai Károly



tanszékvezető, egyetemi tanár