Az őszi mélyszántás időpontjának helyes megválasztása több ok miatt is nagyon fontos. Míg a laza, homoktalajok a fagyott állapotot leszámítva mindig mûvelhetők, addig a kötöttebb talajok csak a vízkapacitás 40 - 60%-os intervallumában alkalmasak szántásra. Ez az érték megfelel a lényegesen könnyebben mérhető nedvességtartalom 28-32 tömegszázalékának. A termesztők az említett egyszerûbb eljárás szerinti nedvességtartalmat sem fogják mérni, ezért számukra egy még könnyebben kivitelezhető módszert javaslunk. Ennek a menete a következő:

• A talaj 14-16 cm-es rétegéből emeljünk ki egy maroknyi mintát.
• Ezt követően a talajt marékba fogva erősen össze gyúrjuk.
• Az így gombóccá formált mintát vegyük két ujjunk közé és szorítsuk össze.
• Ha így megnyomva darabokra törik és apró rögök is képződnek belőle, akkor alkalmas a megmûvelésre.
• Olyan esetben, ha ilyen formán nem tudjuk ujjunkkal összenyomni, mert nagyon kemény - azaz száraz - vagy benyomódik és nem omlik szét, mert képlékeny - azaz túl nedves - nem szabad a talajt mûvelni.

A száraz talaj a szántást követően rögössé válik, nagyobb energiát igényel a forgatás, az ilyen talajból nehezebb tavasszal az aprómagvú zöldségféléknek, de a nagyobb szemû borsó számára is jó minőségû magágyat készíteni, bár a téli fagy az így képződött rögök jelentős részét szétszívja, ebből adódóan sokat képes javulni, ülepedni a talaj.

Ha a talaj nedvessége jóval meghaladja a kívánt mértéket, akkor sem ajánlatos a szántással próbálkozni, mert a kötöttebb, főleg szikesedésre hajlamosabb talajok szántáskor „elkenődnek”, az így kialakult talajállapotot nevezik a szakmában szalonnás szántásnak. Nedves talajon a talajmarós és rugós kultivátorokkal történő mûvelés előnyösebb, az így előkészített talajt nem szükséges elmunkálni, rajta tavasszal a magágy könnyebben kialakítható.

Tipikusan az elkapkodott munka eredménye a „gyors szántás”. A nagy haladási sebesség következtében romlik a barázdák takarása, az eke kormánylemeze a levágott barázdaszeletet túldobja, aminek következtében a tarlómaradványok és a gyomok egy része a szántás felszínén marad. Az ilyen táblán a vetések gyorsan elgyomosodnak, arról nem is beszélve, hogy maga a vetés is nehezen végezhető jó minőségben, a vetőelemeken fennakadnak a tarlómaradványok, egyenetlen lesz a vetésmélység és a magelosztás.

Tavasszal a sávos gyomosodásról, az egyenetlen hagyma és sárgarépa kelésről ill. fejlődésről ismerhető fel a vakbarázda. Akkor keletkezik, ha a fogást szélesebbre vesszük, mint amennyi az eke munkaszélessége. Ilyenkor a barázdák között mûveletlen sávok, ún. padok maradnak, amelyeken rosszabb a növények fejlődése, erősebb a gyomosodás.

A vakbarázdák a magvetést, de később a növényápoló munkákat (kultivátorozás) is erősen hátráltatják, káros hatása végigkíséri a növényt az egész tenyészidőn.

Nemcsak a szántóföldi növénytermesztők, de a kertészek is (sárgarépát és petrezselymet termesztők) jól ismerik az „eketalp betegség”-et. Főleg kötöttebb talajokon fordul elő ott, ahol évről évre azonos mélységben szántottak. A mûvelt réteg alján kialakul egy kemény vízzáró kéreg, amely nemcsak a víz elszivárgását akadályozza meg, de a mélyen gyökeresedő növények, pl. a sárgarépa termésének növekedését is zavarja, aminek következtében sok lesz az elágazó és torz termés. Minden bizonnyal egyes gazdaságokban az „eketalp betegség” is hozzájárult az elmúlt években tapasztalt súlyos belvízhelyzet kialakulásához. A mûvelési mélység kismértékû (néhány cm-es) változtatásával, az „eketalp betegség”, a következő évi mélyszántás alkalmával megszüntethető. Jó minőségû talajokon, pl. csernozjom jellegû talajok esetén, ahol vastagabb a humuszréteg, ott a mélyítés lehet vastagabb, akár 8-10 cm is. Viszont olyan esetben, ahol a termékeny réteg vékonyabb, és egy podzolos szintből kellene hozzászántani - pl. erdőtalajok vagy glejes, nyers altalajréteg esetén (pl. réti talajok) -, ott csak 2-3 cm-t mélyítsünk évenként. Vannak növények, amelyek érzékenyebbek a talaj szerkezete iránt (pl. paprika, uborka, karfiol), ezek esetében a mélyítést, az ültetést megelőző évben - különösen gyengébb minőségû altalaj esetén - ne alkalmazzunk. Öntözött területen hamarább kialakul az „eketalp betegség”, ezért ott gyakrabban van szükség mélyítő mûvelésre.

Az őszi szántást, a téli csapadék jobb befogadása érdekében, nem zárjuk le (!), azonban van néhány kivételes eset. Ilyennek számítanak: 

• kora tavaszi, aprómagvú zöldségfélék vetése,
• korán - szeptemberben - elvégzett forgatás,
• termő szikes talajok szántása,
• ágyásos és bakhátas termesztés, ahol már ősszel megkezdik a profilírozást.

A szántást törekedjünk mindig ősszel elvégezni, de van azonban néhány kivétel. Ilyennek számít, ha az őszi vetések kifagynak (pl. őszi gabonák), ha ősszel túl korán lefagyott a talaj, vagy a sok csapadék miatt ősszel nem lehet a talajra menni. Tavasszal szoktunk szántani az áttelelő, korán lekerülő zöldségfélék után is. A tavaszi szántással kapcsolatban két fontos szabályt kell megjegyezni:

A zöldségtermesztésben a talajmûvelés másik gyenge láncszeme a magágy-előkészítés. A rohamosan emelkedő vetőmagárak ellensúlyozásának egyik kézenfekvő módja a kelési százalék javítása lenne, a jelenlegi nagyon rossz, esetenként csak 40-50%-os arány jelentős mértékû emelése lenne szükséges. Az aprómorzsás, ülepedett, sima felszínû magágyban a gyomirtó szerek hatékonysága is jobb, kevesebb a nemkívánatos, káros mellékhatás.

A magágy-előkészítés során gyakran elkövetett hiba, hogy a vetést megelőző porhanyítást túl mélyen végzik a gazdák. Ez két ok miatt is káros, egyrészt a csírázás szempontjából kritikus talajfelszín kiszárad, másrészt a fellazított talajban (nem kellően ülepedett talajban) a mag laza, üreges rétegbe kerül, ahol nem tud megfelelő mértékben a csírázást biztosító, nedves talajszemcsékkel érintkezni. Ennek következtében, a gondos vetőágykészítés ellenére is, gyenge lesz a csírázás.

Dr. habil. Terbe István